Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

w

Útépítés kánikulában

Művészeti ismeretterjesztés

Az aszfaltterítő gépet („finischert”) öt- vagy nyolctonnás billenős gépkocsik etetik. Megtöltik aszfalttal, amit előrehaladva, félútnyi szélességben maga mögött egyenletesen elterít. Vibrátorral összetömöríti és a bogárhátat is kialakítja. Az utána jövő két henger pedig még jobban megszilárdítja a forró aszfaltszőnyeget:

Azért Gubucz Lajos brigádjának is akad dolga. Középen és a .széleken, meg az össze- eresztésnél javítja a kisebb hibákat. Az aszfalt 120—130 fokos, amitől a levegő még jobban átforrósodik. Nem keveseb- re 40—50 foknál. A hóblit (si- mítót) pedig meg kell nyomni, mert tapad a massza, mint a szurok. Közben az emberek mezítelen felsőtestén itt is ott is kiüt egy-egy csepp verejték, ami elindul lefelé és patakokká folyik össze.

Nincsenek fák, sehol egy tenyérnyi árnyék. Csak néha takarja el felhő a napot. Olykor-olykor vihar támad, s akkor esőkabátot terítenek magukra. Az érkező masszát akkor is be kell dolgozni, mert ha lehűl, hasznavehetetlenné válik. Abból pedig minden gépikocsi után 5 ezer forint kár származna.

Csak „etettek* minket

Ä „finischer” kezelője Kondás Sándor. Amikor egy kis szünet van, leszáll a gépről és közelebb jön hozzám. Nézi a jegyzetfüzetemet és megszólal:

— Amit én el akarok mondani, ahhoz kevés az a jegyzetfüzet. *

— Van itt hely bőven — mutatom a lapokat.

— No, csak tréfálok, de azért van egy-két feljegyzem való panaszunk.

— Mi?

— Elsősorban az, hogy a tavalyihoz képest kevesebbet keresünk. A múlt évben — ha szombaton és vasárnap itt maradtunk —, 100 forintot kaptunk.

A beszélgetésbe Kói Károly építésvezető is beleszól:

— Ehelyett 4 fillérrel több a tonnapénz.

Kói Károly igyekszik lebeszélni Kondás Sándort arról, hogy tovább panaszkodjon, én azonban a folytatásra biztatom.

— Hát akkor megmondom: nem kaptuk meg a védőruhát. Itt volt a párttitkárunk és a főgépész, beszéltünk velük, ígérték, hogy rendezik a dolgot, de semmi sem történt.

— Szóltak a szakszervezeti bizalminak?

Erre a kérdésre már Gubucz Lajos válaszol:

— Az is olyan kisember, mint mi vagyunk.

Nem rózsás a hangulat. Valami nincs rendben itt. Igaz, nehéz a Debreceni Köztúti Építő Vállalatnak a három megyében szétszórt kisebb-nagyobb csoportjaival foglalkoznia. De azért érdemes lenne jobban törődni az emberekkel. És talán a nevelésükkel is.

Egy dolog azonban bizonyos: dolgozni tudnak és akarnak is.

Valamennyien

dévaványaiak

Borsi Imre kubikosbrigádjával a község másik részén találkozom. Tizen vannak, valamennyien dévaványaiak. Csapatban jöttek az útépítő vállalathoz. Másfél éve. Azelőtt a víztársulatnál dolgoztak.

Kói Károlynak az a véleménye, hogy Borsiék azok, akikre mindig számítani lehet. Kemény emberek. Külön erényük, hogy kitűnően értenek az árkok kialakításához. Borsi Imre közbeszól:

— No, azért az útburkolatépítés sem fog ki rajtunk.

Most különösen jó kedvvel dolgoznak, mert itthon vannak. A saját községük fejlődését segítik, aminek a közvetlen hasznát is látják nemsokára. Aztán majd valahol a közelben folytatják a munkát.

— Hál’ istennek, a környéken elég rosszak az utak — tréfálkozik Szilágyi Albert.

— A számításunk pedig — ha nem is vastagon — megvan — fűzi hozzá Borsi Imre azzal a kiegészítéssel, hogy tavaly többet kerestek.

— Azért — látom *- nem nagyon kell lefogyniuk a munkákubikosnak — mondja önérzetesen Farmosi János.

— És három?

— Legalább négy kell, hogy összefogódzva menjünk haza. Karcsi (Sallai) tizet is megiszik és józan marad. Sörből egyszer próbálta mérni, hogy mennyit bír. Tíz pohár után elfogyott a pénze és abbahagyta.

Derülnek valamennyien.

Olyan kemények, izmosak, mintha vasból lennének.. Az árokban megszorul a párával telt forró levegő, de a csákány meg a lapát akkor sem áll meg a kezükben. A pénzért alaposan megdolgoznak.

Október a határidő

Az Ecsegfalva—Dévaványa

közötti út 4 méterről 6 méterre való szélesítését, erősítését és aszfaltburkolását 1971. március

16-án kezdte meg a Debreceni Közúti Építőipari Vállalat. Harminc munkással és gépekkel. A dévaványai 2 és fél kilométeres átkelési szakasz 9 méter széles lesz.

Molnár István tanácselnök és Szabó János vb-titkár elégedetten nyilatkozik a munkáról:

— Derekasan dolgoznak az útépítők. És amint megcsinálnak, az jó.

Az előrehaladásuk naponta észrevehető. Október a határidő és bizonyára el is készülnek. Ha átadják, két évig garanciát vállalnak érte.

Vajta László főépítésvezető- helyettes azonban valamire felhívja a figyelmet:

— Lánctalpas járművek nem közlekedhetnek az úton, a mel- lékutakról pedig ne hordják fel a járművek a sarat. Az út tisztántartása a „hosszú élet titka”.

A kánikulai hőség megviseli az embereket, egyesek idegessé válnak, vitatkoznak, méltatlankodnak. Talán okkal, talán ok nélkül. Azért mindenki derekasan kiveszi a részét a munkából. Kói Károly és Borsi Imre Ecsegfalva—Dévaványa „között” érdemelte ki a Kiváló Dolgozó jelvényt, de elismerés illeti a maroknyi kis csapat minden tagját.

Pásztor Béla |

Ez év januárjától június végéig 153 művészeti témájú TIT- előadást rendeztek a megye négy városában, a legtöbbet, öt- venhetet, Gyulán. A járások közül is a gyulaié a pálma, huszonnyolc előadással. Nem sokkal maradt el ettől az eredménytől az orosházi járás, itt huszonhat alkalommal ismerkedi- hettek az érdeklődők a képzőművészet, a zene, a színház, a film időszerű kérdéseivel és történetével. A járásokban tízesen 109 művészi témájú előadást rendezett a TIT.

Kiállítás a táborban

A békéscsabai általános iskohsok nyári napközis táborába» gazdag programot szerveznek a pedagógusok, és az ifjúsági és az úttörőház szakköreinek vezetői. Legutóbb a tábor képzőművészeti szakkörének munkájából rendezek kiállítást. A gyermekek jellemábrázolási készségét mutatták be a társaikról festett pcrtréképek. (Fotó; Demóny Gyula)

— Hiába, mert mégis rosz- szabbul járunk. Tudja maga is főnök. Csak „etetett” minket a vállalat azzal a 100 forinttal.

Erre már eléggé elveszti a türelmét Kói Károly, de mérsékeli magát és csak ennyit mond:

— Senkinek sem kötelező itt dolgoznia.

Ebben igaza van. Sőt abban is, hogy ellenérték nélkül nem fizethet a vállalat 100 forintokat. Mert többször előfordult, hogy a rossz idő miatt nem dolgoztak az emberek, a 100—100 forintot mégis megkapták. Ezért döntött így a vállalat. Hogy mégis marad Kondás Sándor, az elsősorban a viszonylag nem is rossz keresetének tulajdonítható.

Az is baj, hogy nincs meleg ebéd. Amikor távol dolgoztaik Dévaványától, akkor megértették. De most?

Új faimpregnáló

szer

ABudalakk pusztavámi gyárában megkezdték a faimpregnáló szer gyártását. A folyadék, amely faházak, polcok és a ned. vesség hatásának kitett fatárgyak védelmét szolgálja, nemcsak a nedvességtől védi, de szép fényes felületet is ad. A gyár tizenkét féle színben készíti az új terméket. Az új faimpregnáló szert hamarosan a kereskedelem is forgalomba hoz.

tói.

Végignéznek egymáson. Ami £" igaz, ami igaz, jó húsban van- : nak.

— Pedig már egy házat is I „összevertem” ezzel a csákány- : nyal — mutatja magasra emel- ■ ve Szilágyi Albert és derűsen ; mosolyog.

A ház az értékmérő. Vala- ■ mennyiüknek van már, csak j Sallai Károlynak nincs, ö a j legfiatalabb, alig néhány éve 5 dolgozik.

Felhők

tornyosulnak

Persze, nem egyszerű a do- i log. Borsi Imre így próbál az: életükről képet festeni:

— Hazamegyünk és otthon ■ folytatódik a „hajrá”. Kínlódás : a jószággal, kapálás, házépítés, : ólépítés. Megkér a szomszéd: ■ „Gyere segíteni, 150 forintot ! kapsz egy napra”. Megyünk. : Nem szeretjük a szegénységet. :

— Akkor mi a panaszuk?

— Csak a keresetünk lenne ■ több! Más nincs. Az az igaz- I ság, hogy mégicsak gyarapo- j dunk, ha megbecsüljük a pénzt. •

Felhők tornyosulnak, vihar l közeledik.

— Hová mennek, ha eső lesz? ! — kérdezem.

— Oda — mutanak hamis- j kás mosollyal a közeli italbolt ! felé.

— Dehát csak nem isznak? i

— Munkaidőben üdítő italt.. ‘ Utána ami jólesik. A magunk ■ urai vagyunk. Két fél deci pá- ! linka meg sem kottyan egy •

SzOts Dénes:

ÖVGVILK OSSÁG?

« ft íingiiní utcában 1 r*a*l’vl

49.

— öreg már, nem mozognak

az izmai úgy, mint ré^en. Amikor Dániel ugrott. Flessburger már a kormánynál ült, gázt adott, és a csónak „kilőtte” magát a kikötő betonpárkánya mellől. Szász nem a csónak belsejé. be, hanem szerencsétlenül a párkányra esett, kis híja, hogy mindjárt a tengerbe nem fordult. Egyik lába a combhajlatától a lábfejéig így is a vízbe merült. Kezével görcsösen kapaszkodott a csónak peremébe, de azt vékony falemezből készítették, félő volt, hogy letörik. Szász kitűnő úszó volt. Egyetemista ko_ rában a válogatott csapatban is szerepelt, később azonban lemondott a gyorsúszásról és ugróvá képezte át magát. Szeretett magas emelvényekről ugrani, és utána víz alatt úszni. Nem félt attól, hogy a tengerből hogyan kerül ki.

Flessburger későn vette észre a feléje futó férfit, mert a motor, ja túlszívta magát és jó tíz percig elbabrált rajta, mire rájött, miért nem indul. Most már késő, hiába rohan teljesen gázzal a tenger felé, az a bamba képű fir- kász ott lóg a csónak végén. Majd megtáncoltatja egy kicsit,

és úgy lerázza, mintha sose látta volna.

Ha kiér a nyílt vízre, két fordulatot csinál, élesen veszi a kanyart, és ez az ostoba barom úgy vágódik a tengerbe, mint egy szigony. Frisch szeme felcsillant, mohón szívta magába a színjátékot. A ragyogóan sütő nap rövid időre eltűnt, majd újra áttört a fellegeken. A kéklő hegyek, a fehéren izzó város egyre messzebbről látszott, egyre kisebbedéit a hátuk mögött. Az erdők már folttá olvadtak össze, a kikötőben levő két hajó makettnak tűnt.

— Frisch! — ordította Szász, hogy túlharsogja, a motor ugató zaját. — Álljon meg! 'Úgyis vége mindennek! — Szásznak sikerült megkapaszkodnia. A motor, csónak belső peremének az ülések felé eső részén, de a teste még mindig félig feküdt csak a csónakon. Arra gondolt, mi lesz itt vele? így fog órákon át repülni? A karja elfárad, s előbb-utóbb lebukik a vízbe. Olyan messzire lesz már a parttól, hogy nem tud kiúszni. És ha a menekülőnél fegyver van? Lelövi, és ő belefordul a tengerbe. Soha, senki meg nem tudja, hogyan ért csúfos véget Szász Dániel újságíró.

•=- Most meghalsz, nyomorult! — Frisch teljesen hátrafordult, és a szeme közé nevetett. — Minek ártod magad az én dolgaimba? Te senki!

Az álpaitikus nagyon meg akart szabadulni fölösleges terhétől. Az egymáson álló, aprócska házakra és a közeli szigetekre nézett. Úgy látszik, a távolságot megfelelőnek találta. Levette a gázt, hagyta a csónakot egy darabig saját sebességétől futni, aztán berántotta balra a kormányt. A motor felbőgött. Frisch hátranézett, Szász teste zászlóként lengett a tenger fölött, de karjával kétségbeesetten kapaszkodott a csónak szélébe.

— No most jobbra — gondolta Frisoh. Mennyire blőd dofiog, hogy a pisztolyát a gépkocsiban hagy. ta. Most könnyű dolga lenne, egyszerűen szétlőné ennek a rohadt dögnek a fejét. Belelőne oda, a két sunyi szeme közé. Aztán a hulláját a halak megza- bálnák.

Frisch ugyanazt a fordulást megcsinálta jobbra is, majd még kétszer balra. Szász nem esett le, Igaz, felhúzni nem tudta magát, csak mindig egy kis időre, de mint egy horogra akadt óriás harcsa lógott a motorcsónak végén. Frisch átkozódott. Hát örökre összeláncolta a sors ezzel az emberrel? Olyan vézna, beteges külsejű volt, és milyen szívós. A fene enné meg! Minden vágya, hogy szétrombolja az életét.

Szász fél óra múlva Úgy érezte, nem bírja tovább. Szája kiszáradt, tüdeje alig kapott le-