Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-25 / 173. szám

Gólok, góllövők: Mérlegen az 1971-72. évi NB ül Közöljük a Békés megyei játékosok posztok szerinti rangsorát — A Bcs. VTSK öt, az S. Kinizsi k£t, a Gyomai TK, az AMTE, a MÁV és a Szalvai SE egy-egy labdarúgója az év válogatottjában A labdarúgó NB III. Délkeleti! csoportjában szereplő Békés me- J gyei csapatok értékelése után — csak úgy, mint minden szezon befejeztével — ezúttal is elkészí­tettük a játékosok egyéni rang­sorát, a góllövőlistát, közöljük a bajnokság végeredményét, és az őszi, s a tavaszi eredmények alapján összeállitott tabellát. A játékosok rangsorát a tudó­sítók által fordulónként adott osztályzatok alapján állítottuk össze (a legjobb teljesítményt nyújtó játékos 10-est, míg a ki­Bodó János (Bcs. VTSK). állított labdarúgó 1-es osztályza­tot kapott). Csak azokat a játé­kosokat vettük figyelembe, akik csapatuk harminc bajnoki mér­kőzésének legalább 65 százalékát játszották. Természetesen ezúttal is — csak a Békés megyei labdarúgók teljesítményét értékeltük, remél­jük, ezért — a más megyéhez tartozó együttesek vezetői, játé­kosai megbocsátanak nekünk. i Laczó János (Bcs. VTSK). (Szalvai SE), Laczó (Szalvai SE), Lovassi (Sarkad). A posztok szerint Békés me­gyei rangsor a következő: KAPUSOK Szűcs (Szalvai SE) 7.00, Kuliga (Mezőkovácsháza) 6.90, Erdei (Sarkad) 6.85, Kovács (Gyoma) 6.65, Papp (Bcs Agyagipar) 6.62. Lung (Bcs. VTSK) 6.40, Tóth (Bcs. MÁV) 6.40, Unyatinszki (Bcs. Agyagipar) 6.16, Huszár (Bcs. MÁV) 5.70, Rau (Szalvai SE) 5.60 JÓBBHÁTVÉDEK Szatmári (Sarkad) 6.80, Hor­nok (Gyoma) 6.66, Láza (Bcs. Agyagipar) 6.25, Veszprémi (Szalvai SE) 6.18, Sarkadi (Bcs. VTSK) 6.08, Stefanik (Bcs. Agyagipar) 5.95, Gubucz (Mező­kovácsháza) 5.68, Jakab (Bcs. MÁV) 5.65, K. Szabó (Sarkad) 5.60. KÖZÉPHÁTVÉDEK Gonda (Gyoma) 7.30, Gaál (Bcs. MÁV) 7.10. Lukoviczi (Bcs. Agyagipar )7.09, Szabó (Mezőko­vácsháza) 6.80, Kolarovszki (Szal­vai SE) 6.70, Félix (Bcs. VTSK) 6.70, Pozojevich (Sarkad) 6.40. BALHÁTVÉDEK Kalcsó (Bcs. VTSK) 7.40, Bo- hus (Bcs. Ágyagipar) 6.82, Varga I. (Mezőkovácsháza) 6.66, Vatai (Gyoma) 6.65, Urda (Bcs. Agyag­ipar) 6.20, Hajdú (Bcs. MÁV) 6.00, Marik (Sarkad) 5.80, Kanász (Szalvai SE) 5.55. Seregi Péter (Bcs. Agyagipar). (Fotó: Barnácz István) BEÁLLÓSOK Bodó (Bcs. VTSK) 7.87, Jancsó (Bcs. Agyagipar) 7.10, Csicsely (Szalvai SE) 7.05, Okos (Bcs. MÁV) 6.90, Szatmári (Sarkad) 6.80, Bélteki (Gyoma) 6:80. Uhrin (Mezőkovácsháza) 6.05. JOBBOLDALI KÖZÉP­PÁLYÁSOK Laczó (Bcs. VTSK) 7.12, Ku- kukk (Bcs. Agyagipar) 7.09, Ko­vács (Sarkad) 6.63, Gigacz (Szal­vai SE) 6.41, Fábián (Bcs. MÁV) 6.00, Iglódi (Gyoma) 5.80, Varga II. (Mezőkovácsháza) 5.30. AZ 1971—72-ES IDÉNY BÉKÉS MEGYEI VÁLOGATOTTJA A KÖVETKEZŐ Szűcs (Szalvai SE) — Szatmári (Sarkad), Gonda (Gyoma), Kal­csó (Bcs. VTSK), Bodó (Bcs. VTSK) Laczó (Bcs. VTSK), Bun­da (Bcs. VTSK), Varga (Sarkad), Seregi (Bcs. Agygaipar), Zahorán (Bcs. VTSK), Ogrincs (Bcs. MÁV). A tartalékcsapat: Kuliga (Me­zőkovácsháza) — Hornok (Gyo­ma), Gaál (Bcs. MÁV), Bohus (Bcs. Agyagipar), Jancsó (Bcs. Agyagipar), Kukukk (Bcs. Agyagipar), Andó (Bcs. MÁV), Ronyecz (Szalvai SE), Tóth BALOLDALI KÖZÉPPÁLYÁSOK Bunda (Bcs. VTSK) 7.20, Andó (Bcs, MÁV) 6.50, Szahai (Szalvai SE) 6.30, Töke II. (Bcs. Agyag­ipar) 6.30, Zöld (Gyoma) 6.25. Gurzó (Sarkad) 6.00, Deák (Me­zőkovácsháza) 5.25. JOBBSZÉLSÖK Varga II. (Sarkad) 6.55, Ro­nyecz (Szalvai SE) 6.00, Varga M. (Bcs. VTSK) 6.00, Trefil (Bcs. VTSK), Takács (Szalvai SE) 6.00, Varjú II. (Gyoma), 5.55, László II. (Bcs. MÁV) 5.25, Varga (Me. zőkovácsháza) 5.20, Domokos (Bcs. Agyagipar) 5.08, Szász (Bcs. MÁV) 5.05. JOBBOLDALI CSATÁROK Seregi (Bcs. Agyagipar) 7.00, Tóth (Szalvai SE) 6.75, Viczián (Bcs. VTSK) 6.55, Varga B. (Bcs. VTSK) 6.45, Kiss (Gyoma) 6.45, Varjú I, (Gyoma) 6.15, Nagy S. (Sarkad) 5.55, Lukácsi (Bcs. MÁV) 5.55, Reinholcz (Bcs. MÁV) 5.25. BALOLDALI CSATÁROK Zahorán (Bcs. VTSK) 7.87, La­czó (Szalvai SE) 6.33, Domokos (Gyoma) 6.25. Lipták (Bcs. MÁV) 6.00, Moinár (Sarkad) 6.00, Budácsik (Mezőkovácsháza) 5.60, Kékesi (Bcs. Agyagipar) 5.55, Kúti (Bcs. Agyagipar) 5.50, Be- nyoda (Mezőkovácsháza) 5.40, Jankulár (Szalvai SE 5.30. BALSZÉLSÖK Ogrincs (Bcs. MÁV) 6.70, Lo­vassi (Sarkad) 6.68, Bácsi (Gyo­ma) 6.60, Karadi (Bcs. VTSK) 6.30, Száraz (Bcs. VTSK) 6.20, Kótai (Sarkad) 5.77, Petrina (Bcs. Agyagipar) 5.25, Krivik (Szalvai SE) 5.15, összeállította: Hegedűs Géza. Az NB III. Délkeleti csoportjának tabellái 1971—72. évi végeredmény 1. Bcs. VTSK 30 17 7 6 65—21 41 2. Kecskeméti TE 30 16 4 10 59—34 36 3. Mezőfi SE 30 14 5 11 40—29 33 4. Sarkad 30 14 5 11 48—39 33 5. Gyoma 30 11 11 8 31—30 33 6. K...félegyháza 30 12 8 10 34—35 32 7. Szentes 30 9 14 7 34—36 32 8. Csongrád 30 12 1 11 48—34 31 9. Bcs. MÁV 30 10 11 9 35—32 31 10. Makó 30 11 7 12 27—40 29 11. Bcs. Agyagip. 30 10 8 12 39—40 28 12. HÖDGÉP 30 11 6 13 33—43 28 13. Szegedi AK 30 7 13 10 35—35 27 14. Tiszaföldvár 30 12 3 15 34—45 27 15. Szalvai SE 30 8 5 17 29—62 21 16. Mkháza 30 6 6 18 31—66 18 Az őszi tabella 1. Bcs. VTSK 15 9 4 2 33— 7 22 2. KTE 15 9 2 4 24—15 20 3. HÖDGÉP 15 7 4 4 20—14 18 4. Gyoma 15 6 6 3 14—11 18 5. Mezőfi SE 15 8 2 5 19—17 18 6. K.-félegyháza 15 7 3 5 17—18 17 7. Bcs. MÁV 15 7 2 6 19—16 16 8. Szentes 15 5 6 4 22—21 16 9. Makó 15 6 4 5 11—11 16 10. Csongrád 15 6 3 6 20—16 15 11. Bcs. Agyagip. 15 4 5 6 21—20 13 12. Sarkad 15 5 3 7 23—24 13 Szegedi 15 3 7 5 20—21 13 14. Mkháza 15 4 3 8 17—27 11 15. Tiszaföldvár 15 4 — 11 13—32 8 16. Szalvai SE 15 2 2 11 8—31 6 Tavasz tabella 1. Sarkad 15 9 2 4 25—15 20 2. Bcs. VTSK 15 8 3 4 32—14 19 3. Tiszaföldvár 15 8 3 4 21—13 19 4. KTE 15 7 2 6 35—19 16 5. Csongrád 15 6 4 5 28—18 16 6. Szentes 15 4 8 3 12—15 16 7. Mezőfi SE 15 6 3 6 21—12 15 8. K.-félegyháza 15 5 5 5 17—17 15 9. Bcs. MÁV 15 3 9 2 16—16 15 10. Bcs. Agyagip. 15 6 3 6 18—20 15 11. Gyoma 15 5 5 5 17—19 15 12. Szalvai SE 15 6 3 6 21—31 15 13. Makó 15 5 3 7 16—29 13 14. SZAK 15 4 6 5 15—14 12 15. HÖDGÉP 15 4 2 9 13—29 10 16. Mkháza 15 2 3 10 14—39 7 1972. JÚLIUS 25. Viczián Pál és Zahorán György (Bcs. VTSK) a góllövőlista élén A labdarúgó NB III Délkeleti csoportjában a góllövőlista vég­eredménye a következő: 18 gólos: Viczián Zahorán (Bcs. VTSK), 16 gólos: Bori (Csongrád), Domokos (Gyomai TK). 14 gólos: Boruzs (Mezőfi SE), 13 gólos: Bánhidi (Kecske­méti TE), 12 gólos: Kótai (Sar­kad), 11 gólos: Molnár (Sarkad), Fodor (Szentes), Seregi (Bcs. Agyagipar). 10 gólos: Mányoki (KTE). 9 gólos: Balatoni (KTE), 8 gó­los: Gerber (Kiskunfélegyháza), Lipták (Bcs. MÁV). 7 gólos: Tóth (Szalvai SE), Biltsik (Sze­gedi AK) Gál II (Csongrád), Szeghalmi (HÖDGÉP) SK), Me­Zahorán György, a Délkeleti csoport „Év játékosa”. gyár I. (KTE), Kuti (Bcs. Agyag­ipar), Varga (Sarkad). 6 gólos: Laczó (Szalvai SE), Héri (Szen­tes), Tóth II (Makó), Zubor. nyák (KTE), Lakatos (Mezőfi SE), Kékesi (Bcs. Agyagipar). Gábor, Sári (Mezőkovácsháza), Viczián Pál. a sérült VTSK- csatár, Peti fia, akibői „akár­ki meglássa" — focista lesz. A mozdulat legalább is ezt a reményt kelti. Lovasa (Sarkad), Száraz (Bcs. VTSK), Ogrincs (Bcs. MÁV). 5 gólos: Szatmári, Patócs I., Pa- tócs II (HÖDGÉP SK), Makai, Rékasi (Tiszaíöldvár), Juhász (Makó), Dobó (KTE), Kurucsai (Mezőfi SE), Sahin (Kiskunfél­egyháza). 4 gólos: Ronyecz (Szalvai SE), Török (Szentes), Szamosvölgyi, Balogh (SZAK), Okos (Bcs. MÁV), Németh (Csongrád), Vékony, Kovács (Makó), Szőlősi (KTE), Domokos (Bcs. Agyagipar), Kiss, Lovász (Gyoma), Lovász, Németh IVí (Tiszaíöldvár). 3 gólos: Bodó. Karadi, Laczó (Bcs. VTSK), Csicsely, Gigacz (Szalvai SE), Virág (Szentes), Rajcsányi, Zádori, Dési (SZAK), Szanda, Fássy (Csongrád), Hecskó (HÖDGÉP SK), Berta (Tiszaíöldvár), Gyömbér (Ma­kó), Laczó, Ézsi. Kókai, Korom (Kiskunfélegyháza), Petrina (Bcs. Agyagipar), Budácsik, Varga II, Szabó (Mezőkovács­háza), Nagy (Sarkad), Lukácsi, Andó, Fábián (Bcs. MiAV). 2 gólos: Szahai, Jankulár (Szal­vai SE), Bobovka, Rózsavölgyi, Tarján (Szentes), Olasz, Stumpf dr. (SZAK), Guillerm (Csong­rád), Nagy IV. (HÖGÉP SK), Palyusdk, Jakab (Bcs. MÁV), Ivanov, Orgován (Szentes), Bor­za (Tiszafödvár). Kovács (KTE), Szalai, Csordás, Papp, Komáro­mi, Harangi (Mezőfi SE), Varga II, Linka (Kiskunféegyháza), Tí­már, Kakukk, Varga B., Sarka­di, Kalcsó (Bcs. VTSK), Iglódi Félegyliázi sérüléséig 18 gólt szerzett Viczián Pál... Ma már — szerencsére — a man­kót szegre akaszthatta a gyó­gyulás útját járó csatár. (Gyoma), Kádár (Sarkad). 1 gólos: Kovács, Veszprémi, Rétlaki, Nagy Takács (Szalvai SE), Szabó (Szentes), Koncz, Horti, Kornfeld, Kálmán, Kiss B., Petró (Csongrád), Kriskó, Rárósi, Szabó (HÖDGÉP SK), Szél, Tóth I, Kudák. Kósa, Dal- kó (Makó), Molnár. Kovács, Rehák, Seres, Németh, Bíró, György (Tiszaíöldvár), Tormási, Magyar (KTE), Zsákai II, Fábi­án, Pintér, Kulcsár (Mezőfi SE). Bella, Hajagos, Sántha, Iványi, Farkas (Kiskunfélegyhá­za), Farkas, Urda, Bohus (Bcs. Agyagipar), Varga M., Csulik, Bunda, Trefi] (Bcs. VTSK), Bá­csi, Ágoston, Varjú II. Bélteki, Homok (Gyoma), Benyoda, Mé­száros, Pálinkás, Kanász, Deák (Mezőkovácsháza), Nemes, Bu- rázs, Juhász, Kovács. Gurzó, Kiss (Sarkad), Reinholcz, Szász, László II (Bcs. MÁV). öngólos: Sahin (Kiskunfélegy­háza, két alkalommal), Kováös, Matúz (Mlezőű SE), Juhász, Se­res (Tiszaíöldvár), Rácz (Szen­tes), Kolarovszki (Bcs. Agyag­ipar), Budzer (SZAK), Hajdú (Bcs. MÁVL Szító (Csongrád),

Next

/
Thumbnails
Contents