Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 130. szám
A költő szegény esendő de örök-életű Soss Ervin megállítom jöhet utánam sízázezerszer lehet a halál körtánca ha tetszik tisztelettel megbocsátom mert miként a lehulló levél az én életem is bevégződik egyszer de most megállítom azt a golyót a gyűlölet ólomdarabját mérgezett nyílhegyét a haragnak vércsatornás kardját a tudatlanságnak és a rettegésnek mert ki tudja az igazat a rettegésről és a félelemről a halotti torról hogy nevetnek-é a rokonok a bölcsek és a hígeszűek az elnyűtt ingemre éhezők és azok akik inkább szeretnék az álmaim visszahozni meg azt amit összehordtam az agyam szűrke masszájából és rendeztem szép sorokká gaz sorokká szerelmes rímekké vágyódássá valami másért valami kerekebb világért ahol felemelt szemaforok már a tilalomfák és a tilalomfákra gyermekmeséket inmates piros tulipánokat festenek és az utón nincsenek jelzőtáblák megállni tilos álmodni tilos szeretni tilos meghalni tilos és a költővel együtt milliárdos keresik az ismeretlen izgalmát az izgalmak ismeretlenségét az Ismeretlenség izgalmának mámorát művészettörténeti hírességeket oszlopos templomokat tömeggyilkosságok felszentelt arénáit a recipe ferrum borzalmát a földhöz szegezett mellkasok vért okádó hörgését a győztes állat-örömét a háromágú szigonyok villanását ahogy az utolsó iszonyat közeledik még egyetlen arasz a halál aztán a vasgyilok hideg hasítása és vége vagy egyetlen pillanat még hogy kifordult beleid gőzét is látliatoé ♦ Két ember a kórház előtt találkozott. A kucsmás cigarettagyújtással kínlódott, mert a szél mindig lecsapta a gyufa lángját. A kalapos ember akkor lépett ki a kapun és a vihar gyújtójával tüzet adott. Egy pattintás után úgy füstölt a cigaretta, mint az égő ko- tú. Nem indult tovább a kalapos ember, hanem rágyújtott és míg füstölt, csak ennyit mondott: — Fiam van! A kucsmás olyan nagyot Slukkolt a cigarettából, hogy a másik majdnem légüres térbe került. Kicsit megbökte a másik mellét és úgy dicsekedett: — Nekem lányom! — Friss? — Egynapos... — Az enyém kétórás. A nővérke megmutatta, de csak ajtón belül... Remek kölyök, izmos, erős... Utánam akart jönni.. Ügy kellett lefogni... A kalapos sem állta a sarat tovább: — Kibontottam a pólyát, ■mert nem hittem, hogy legény ... De az... Mindene megvan. . Én focit veszek neki, valódi hármas focit, fűzőt, pumpát is hozzá... Együtt rúgjuk majd a gyepen.., — Az elvtárs focista? — Nem, hanem motorszerelő ... — Akkor traktort vegyen neki... — Hcryne, egyből megenné. Éhes, mint a farkas. Az öklét úgy gyűrte be a szájába, azt hittem megfullad. Holnap viszek neki egy kis szárazkolbászt. Nevetett a kucsmás és bélekarolt a másikba. Elindultak együtt az utcán. — A kolbász az asszonynak kell, a tej miatt... Gyöngy tyúkhúslevest főzettem, meg töltött káposztát, mellé egy üveg tokajit, de azt visszaküldte. — Miért? — Azt mondta, hogy ilyenkor nem jó az ital, mert könnyen iszákos lesz aztán igazán vége már régen recipe tér rum már régen nincs semmi és nem is volt és nem is lesz csattanjon az a sortűz nincs ereje nincs hatalma az ólmok elrepülnek északra délre nyugatra keletre hozzám el nem érkeznek mert sárkánytejben fürösztött meg ez a világ mommmomi A kucsmás alig várta a szó végét, mert belőle is a ki- kivánkozott a beszéd: — Délután rózsaszínű pántlikát vittem be neki. A nővérke fel is kötötte és úgy mutatta meg az anyjának. Milyenek az asz- szonyok! Bőgött. De mi lesz akkor holnap?! Ruhát rendeltem a kicsi lánynak a ktsz-ben. Fehéret, amiben olyar nagy piros pety- tyek vannak, mint egy ötforintos. Hátulgombolós, hogy rá lehessen adni... Meskö Anna Szövött falikép a gyerek... Erről nem beszélt a könyv semmit... —Magának is ez az első? — Ez. — Számít többre? — Egy paszulyosra, a lány mellé ... — Nekem is jöhet még egy lány, legyen az anyjának is cimborája... ♦ Mentek az úton. Nem látták az apró tócsákat a járdán, a vedlett háztetőket sem, amelyről sűrű csepegéssel ereszkedett le a hóié és az olvadó jég hátán csordogált le a vasrácsos akna kitátott szájába. A kucsmás ember hirtelen megállt, mint akit erősen mellbevágott a gondolat: — Van bicskája? — Van. — Dugóhúzós? — Az. — Ide vele? Előkotorta a kalapos a bicskát, a kucsmás meg az üveget. Kihámozta a selyempapírból, a bicskával lefeszegette az ólomkalapot és belefúrt a dugóba. Kirántotta egyből és kettőjük örömére belekottyan- tott az üveg is: — Puff! «KSSKBiscBaacBaaaaBKBacaassaaacsaaczscBBmrses&i VILÁGOS UTCA.. Csoór István tárcája — Jó hangja van. — Szereti? — Nem. — Neem? De iszik a fia egészségére? — Akár egy hordóval... — Annyi nincs, de míg az üvegben tart... Na, húzza meg! Átvette az üveget a kalapos — Pohara nincs? — Nem hordok magammái ... Lement pohár nélkül is. Péligformán volt az üveg, amikor visszaadta a kucsmádnak. Az is meghúzta és utána úgy megerősödött a hangjuk, mint a nagyöblű trombitáé. A7 ntrn sarkán a * tXL UlCd rendőrnek előbb csak az árnyékát látták meg, utána a sapkáját és végül a tenyerét, mert azt úgy tartotta elé- bük, hogy meg kellett állniuk. Felfogta a lámpa fényét a rendőr széles háta és az árnyékát olyan hosz- szúra nyújtotta ki előttük, hogy a vége beleakadt a kirakat rácsába. Az erősebbik hangját használta a rendőr, a szigorút. — Csendesebben, elvtár- sak... ! Közelebb léptek hozzá és olyan halkan, hogy senki más meg ne hallja, oda- súgták a rendőrnek: — Fiam született! — Nekem lányom! A rendőr megsimogatta a szakálla helyét és csak annyit mondott: — Hűm ... — Méghozzá Gabri... 1 — A kislányom meg ír énke! A rendőr körülnézett az utcán. Nyugodt tekintetét végighordozta a járdán, a csupasz fákon és a fénylő lámpasoron. Kis kanyari- tással visszaszaladt: — Az enyém, az első, Sanyi.. . Tudják, hogy mentem akkor haza? Ne töprengjenek rajta. Megmondom, sehogy. Két cimborám vitt ölben... — Hány családja van? — Öt fiú! — Az ötödiknél hogy ment haza? — Négyen vittek! A kucsmás elnevette magát: — Van még sok komája? — Van. De minek kérdi? — Csak azért, mert a hatodiknál, mindre szüksége lehet... Nevettek és tovább indultak. A rendőr egy mellékutcán le, a két ember a hosszú egyenes úton, a híd felé. Néhány lépés után i\isz- szafordultak és feltett hangfogóval bekiáltottak az utcába: —. Irénkel — Gabri! A rendőr is visszafordult és rettenetes szigorú hangon szólt. — Nem jó! Hangosabban! Nagyot ugrott a két ember és egymásba karolva körültáncolták a vasrács ■ csal védett fát: — Irénke! — Gabri! Utána tovább mentek. A rendőr a szűk utca sikátorában a dolga után a két ember a széles út kitaposott kövein, ahol veges- végig fényt araszoltak a lámpák. Szerelem Bonus István Kis erdei tisztáson hevertünk, Fehér felhők vonultak felettünk, Fehér rózsák a kéklő égen Széjjeldobálva százféleképpen. Körülöttünk madarak a nyárban Énekelgettek, szerelmi vágyban. Megállt a nap. örömünket nézte, Szőke hajadat arannyal tetézte, Majd elindult, múlt az idő lassan S szemedben csöpp bánatot olvastam. Tán sejtetted, mint a felhők szállunk S egymásra így már sosem találunk. Ezért mondtad, míg kéklő messzeség I
