Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

5 *■ i * : I v : S' : I Szarvas újratelepítésének 250. évfordulóját ünnepli vezredekkel ezelőtt a mostani Szarvas kör­nyéke már lakott hely volt. A Hár­mas-Körös ' balpartján épült város történelme vissza­nyúlik a kőkorszakba, a nép- vándorlás korába, és Anonymus krónikájában szerepel először „Szarvas-halom” néven. A kö­zépkori település jelentéktelen, ezt csak a körösi rév miatt is­merik. A törökök 1570 körül földvárat építenek a Körös mel­lett, a vár többször leég és új­jáépül. A török helyőrség vég­leges kivonulása után, 1685-ben a földvár elpusztul. Ezután mintegy negyven éven át Szarvas gyakorlatilag lakatlan. Harruckern János György ér­demei jutalmaként 1719-ben kapja meg a császártól Szarvast és egész Békés megyét. 1722 július 23-án északról érkezett szlovákokkal köt szerződést, és újratelepíti a községet. Az új­ratelepítés 250. évfordulójára emlékezik városunk ez év júli­us 23-án, ugyanakkor az egész 1972-es év a jubileum éve. Szarvas 1723-ban kap mező­városi rangot, 1773-ban már öt­ezer lakosa van. Tessedik Sá­muel, a haladó szellemű, fiatal tudós-lelkész 1767-ben érkezik Szarvasra. Irányításával épül meg 1788-ban az evangélikus ó-templom, (ma műemlék) és 1791-ben szervezi meg az or­szág első gazdasági iskoláját, amit Practicum Economicum Institutumnak nevez el. A 19. század első éveinek re­formtörekvései nyomán is igyekszik megszabadul­ni a földesúri joghatóság alól. z 1839-40. évi törvény alap- 7 ii in non 1845-ben jött lét­1972. JÜNIUS 25. re az örökváltsági szerződés, ennek értelmében Szarvas meg­váltja földesurától a vendég­lők jövedelmét, a halászat jo­gát és mintegy másfél ezer hold legelőt. A szerződés vég­rehajtása azonban elhúzódik, s ez 1847-ben újabb elégedetlen­séghez vezet, amit katonaság tör le. Az 1848-as szabadságharcban 357 szarvasi honvéd küzdött és nagy szerepet játszott a város, az ország közéletében Vajda Péter, Gregus Ágost, Ballagi Mór és Réthy Lipót. Szarvas 1848-ban rendezett tanácsú vá­ros, de az abszolutizmus korá­ban Szarvast is keményen sújt­ja az önkényuralom. A ’ város 1867-ben, a kiegyezés után le­mond városi rangjáról és 1872- től nagyközséggé válik. Városi rangját legújabban 1966-ban kapta meg. A Az—érdekWöŐ—tisztelt w olvasónak __el., kell— mon­d anunk. hogy Szarvas vá­rosi jellege már Tesse­dik korában kibontakozott. 1820-tól kezdődően határozott intézkedések születnek a belte­rület rendezésére, az utcák szabályozására. A városiasodás jelentős állomásai: 1801-ben fel­épül a Bárány vendéglő, 1834- ben Szarvasra telepítik a me- zőberényi gimnáziumot, 1854- ben megnyílik az első gőzma­lom, 1880-ban kiépítik és fel­avatják a Szarvas—mezőtúri, 1893-ban a Szarvas—mezőhe- gyesi vasútvonalat, az Európa- hírű arborétum, telepítése 1885- ben kezdődik.^VárosiJAc vendé­gei soha nem mulasztják el megtekinteni ezt a gyönyörű növény-gyűjteményt, ahová va­sárnaponként külön autóbusz- járat indul. 1891-ben létesül az első artézikút, 1896-ban épül az Árpád Szálloda, és 1898-ban a nyári színkör. Az 1906-os esz­tendő nagy eseménye az új gimnázium felépítése, ahol most a Szarvasi Felsőfokú Óvó­nőképző Intézet működik. A villanyfény 1913-ban, egy év­vel az első világháború kitöré­se előtt gyullad ki városunk­ban. A terténel<»m,-bizoajiítja,-hogy a megindul»» fejlődési folyamat az első világháború alatt meg­torpant, a Horthy-korszakban a község alig fejlődik. A bir­tokviszonyok konzerválódnak, az iparfejlődés megreked a kis­ipar szintjén, csupán néhány új létesítmény jelzi, hogy Szarvas minden nehézség elle­nére fejlődni, gyarapodni akar. 1927-ben megnyílik a középfo­kú gazdasági tanintézet, 1926 tói 28-ig felépül az árvaház él népiskola, 1942-ben pedig a bé késszentandrási duzzasztó. A város a felszaba dulást követően roha­mosan fejlődik, szépül, gaz­dagodik. Felülmúlja koráb­bi két és fél évszázadá­nak összes eredményét. A Bol- za-kastélyban ma öntözési Ku­tatóintézet működik, új műve­lődési házunk 600 személyes színházteremmel várja vendé­geit és 60 millió forint beruhá­zással épült fel a Debreceni Agrártudományi Főiskola Ön­tözési és Meliorációs karának modern tanintézete, kollégiuma. Szarvas iskolaváros lett, a Ti­szántúl tudományos életének egyik központja. Ez határozza megű.. városwsk fejlesztésének további terveit is. A IV. ötéves terv időszaká­ra, és 1985-ig kidolgozott hosz- szútávú település-fejlesztési terVl jatt*» a városiasodé Szarvas igé­nyeit szolgálja. Újbóli várossá alakulásuk 1966 óta a lakás­építés megkétszereződött, az ivóvízhálózat kialakítása közel 50 százalékos, de az új vízto­rony tovább javít majd ezen a helyzeten. A kiemelt és kon- ! ventrált lakásépítés feltétele- g ként megépítettől,3 város kan- [ szerű szennyvíz-csatorna háló- * zatát. ország te- g lepülései közé mint részleges * középfokú központot sorolták g be, népessége 1985-ig előrejj hatólag eléri a 23 ezer főt. rösúnk mézogSZdaságlT Ipari, oktatási, kutatási és hangsú- ■ lyozottan idegenforgjjlírií köz­pont. Fejlődésyj*kiei<idatait és irányvoíjgWfrnindezeKV alap­vetően ^befolyásolják és megha­tározzák. . ----­P rogramjain^ fontos helyén szerepel a lakásépítés. )A IV. ötéves tervben §38 ’uj’ lakás épül Szarvasonjtanácsibaqihá- izásból, a ^«ákás^pít£^zövetke- [zet, valafnint az OTP i (zésében és magánerőből! A vá­sSrféFén egész lakótelep alakul g ■ ki, de a belvárosban is szé- • pülnek ' az utcák. A mpniihatt s£(?készült *Ta városi-járási párt­- bizottságok, valamint a városi­járási tanácsok új, emeletes, modem székháza az Árpád Szállóval szemben, Szarvas _ egyik legszebb épületeként Nagy gondot fordítjcjk^ujabb * üdülőteltiHL4s kialakítására, a szarvasi Körös-part kiépítésére^ ^- .nte-naé» évek óta szebbnéf- ‘ szebb üdülők épülnek* a- taöral» s jövőbon újwfrW -490 telefe~Tér~itfr 4A Az \ újratelepítésének ^ ‘ ,l*r 250. évfordulóját ünnep­- lő városunk \ várja vendé- ; geit, a nyári pihenés, üdülés számosA, lehetőségé­vel, az Európa/nírfi Arborétum élményeivel éá történelmi múlt- ‘ jának gazdag emlékeivel. 1 Jöjjön Szarvasra, szeretettel ! \ várjuk! ____ ______---------------­T essedik szobra a főiskola előtt. Városunk évről évre szépülő üdülősorán, a Körös-parton. UCBSCJBBVai A Szarvasi Városi Tanács önállóoldalkih^Jványa As Aj párt- és tanácsszékház az Árpád Szállóval szemben,

Next

/
Thumbnails
Contents