Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-14 / 138. szám
Heves összecsapások a dél-vietnami frontokon Saigon Az amerikai légierő hétfőn és kedden is bombázta mindkét vi_ etnami országrészt, Dél-Viet- namban pedig négy hadszíntéren — az úgynevezett északi fronton, a központi fennsíkon, Saigontól északra és Saigontól nyugatra — jelentős összecsapások zajlottak le a felszabadító erők és a kormánycsapatok között. A kormánycsapatok akcióit minden alkalommal támogatta az ame- riki taktikai légierő. A B—52-es amerikai nehézbombázók kedden is támadták a VDK területét. Az úgynevezett északi fronton Hűétől nyugatra a nyugati hírügynökségek szerint széles front, vonal bontakozott ki. A népi erők a dombvidék felől. Hűé irányába közeledtek kedden, s a kormánycsapatok a többször gazdát cserélt úgynevezett Bas- togne tüzérségi támaszpontnál, Hűétől 20 kilométerrel nyugatra próbálták feltartóztatni a tá_ madó éket. A Saigontól északra fekvő térségben, az An Loc tartományi székhely felé vezető 13. számú országúton és magában a városban is folytatódtak a harcok. A saigoni kormánycsapatok szóvivőjének közlése szerint a kormánycsapatok egyik alakulatának sikerült magát átvágnia az úton és behatolnia An Loc-ba. A résen megkezdték a több mint két hónapja An Loc-han rekedt sebesült kormánykatonák evakuálását. Az akciót erős amerikai légifedezettel próbálják végrehajtani. Saigontól nyugatra, a kambodzsai határ mentén a leghevesebb összecsapásra Kien Tuong tartományban került sor. A Fehér Ház „helyreigazít11 Washington A Fehér Ház szóvivője hétfőn bejelentette, hogy a párizsi Vietnam-értekezlet újrafelvéte- lével kapcsolatban továbbra is változatlan az amerikai álláspont. A Fehér Ház a nyilatkozatot helyreigazításnak szánta azzal kapcsolatban, hogy William Porter amerikai küldöttségvezető hétfőn, amikor visszaérkezett Párizsba, messzemenő következtetésekre késztető nyilatkozatot tett. Megkezdődtek a szovjet—francia konzultációk Napirenden az európai biztonság kérdései Párizs Kedden — mint jelentettük — megkezdődtek a tárgyalások a hivatalos látogatáson Párizsban tartózkodó Gromiko szovjet külügyminiszter és Schumann francia külügyminiszter között. A tárgyalások a rendszeresen megtartott szovjet—francia politikai konzultációk részét képezik. A két külügyminiszter részletesen megvitatta a szovjet— francia kétoldalú együttműködés további kiszélesítésének kérdéseit. Véleménycserét folytattak Európával és az európai biztonsággal kapcsolatos próblémák- ról is. A két fél megelégedését fejezte ki azok fölött a kedvező változások fölött, amelyek az utóbbi időkben végbementek az európai helyzetben. Hangsúlyozták, hogy az európai értekezlet lehető legrövidebb időn belül való összehívásának elsőrendű jelentősége van az európai biztonság megszilárdítása és a békés együttműködés fejlesztése szempontjából. A tárgyalások légkörét a barátság és a kölcsönös megértés jellemzi. A francia sajtó vezető helyen foglalkozik a szovjet külügyminiszter látogatásával és a lapok részletesen ismertetik G rónáikénak megerkezésekoi- tett nyilatkozatát. A La Nation címében kiemeld a szovjet külügyminiszternek azt a kijelentését, hogy I a mostani megbeszélések „hasz-1 nosak lesznek mind a Szovjetunió. mind Franciaország számára”. Párizs Georges Pompidou francia köztársasági elnök kedden fo- godta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert és beszélgetést folytatott vele. Hz afrikai egységszervezet tanácskozása Rabat Az afrikai egységszervezet 9. csúcstalálkozójának \ érdemi munkája kedden kezdődött meg zárt ajtók mögött. A csúcstalálkozó napirendjén 17 téma szerepel, mindenekelőtt a portugál gyarmatosítás, valamint a dél-afrikai fehér kisebbségi rendszerek felszámolásának problémái. Szó lesz a többi között az afrikai katonai Mansfield: Törölni kell a dél-vietnami segély pénzügyi alapjait! Washington Az amerikai szenátus hétfőn megkezdte a vitát az Egyesült Államok 1,7 milliárd dolláros külföldi segélyprogramjának törvénytervezetéről. Nixon elnök a szenátushoz intézett levelében felszólította a törvényhozókat, hogy ne csonkítsák meg az eredeti programot, és szembehelyezkedett azzal, hogy a, külföldi segélyeket összekapcsolják a vietnami háború befejezésének kérdésével. Éppen ezt tette Mansfield szenátor, a demokratapárti többség vezére, amikor a külföldi segélyprogram törvénytervezetéhez benyújtott módosító indítványában kijelentette: 1972. augusztus 31-ével tö- rolni kell a dél-vietnami katonai ■ segély pénzügyi alapjait. Mint Mansfield kifejtette, mő- j dosító indítványának az a célja, * hogy a jelzett időpontig vissza- i vonjanak Dél-Vietnamból min- ; den amerikai katonát, akár köz- ! vetlen harci feladatot lát el, akár : az utánpótláshoz van beosztva, | vagy kisegítő szerepet játszik. ■ Mint a szenátor hangsúlyozta, a kivonulásnak nem lehetnek előfeltételei, s ő maga módosító indítványában ilyeneket nem Is támaszt, nincsen abban „ha és amennyiben,,, avagy: „igen, de*’, Mindemellett az amerikai hírügynökségek jelentései szerint ma demokratapárti szenátor az indokínai hadműveletekben való amerikai részvétel beszüntetését három körülménytől teszi függővé: tűzszünet az Egyesült Államok és a „Vietkong” között, Megállapodás az amerikai foglyok szabadonbocsátásáról, és a hadműveletek során eltűnt amerikaik számbavétele. erőforrások összpontosításáról a gyarmatosítók támadása elleni önvédelem céljaira, továbbá az arab—izraeli viszályról. II. Hasszán marokkói király megnyitó beszédében egyetlen szót sem szólt Izraelről, hanem az afrikai felszabadító mozgalmak problémáival foglalkozott. A hétfő esti ülésen felszólalt Moktar Ould Daddah mauritá- niai elnök, aki hangsúlyozta, hogy Izraej vezetői tovább folytatják a nemzetközi közösség kihívását, s igyekeznek a megosztás csíráit elhinteni a jóakaraté emberek között. A kudarcok között sorolta fel azt a tényt, hogy az AESZ-nek nem sikerült véget vetnie Namíbia Dél-Afrika által való illegális megszállásának, továbbá, hogy negatív kimenetelű volt az ENSZ közel-keleti közvetítő kísérlete. Erősödik az Amerikai Kommunista Párt Az Egyesült Államok Kommunista Pártja jelentős sikereket ért el az elnökválasztási kampány során — írja Szetunsz- kij, a TASZSZ tudósítója. Mint Jósé Ristorucci, a Politikai Bizottság tagja mondotta a TASZSZ tudósítójának, az ország 12 államában már megszerezték a szükséges aláírásokat ahhoz a. követeléshez, hogy a kommunista párt jelöltjeit lelvegyék a választási listára. A 12 állam közül hétben a kommunista párt már átadta a helyi hatóságoknak azokat a dokumentumokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Guss Hall-t, a párt főtitkárát elnökjelöltként és Jarvis Tynert, az „Ifjúmunkások Szövetsége a felszabadulásért” nevű szervezet (az amerikai kommunista ifjúsági szövetség) országos elnökét felvegyék az alelnökjelöltek listájára. A párt és az ifjúsági szövetség aktivistád sok országban folytatják az aláírásgyűjtőd kampányt. A párt helyzetének megerősödését bizonyítja a„ a tény, hogy a választási kampány során számos ipari körzetben sikerült új pártszervezeteket alakítani. Mint Jósé Ristorucci mondotta, mindez azonban nem jelenti azt. hogy a kommunista párt sima úton juttathatja el az igazságot az amerikai választókhoz, sok államban meg van tiltva a kommunista párt tevékenysége. Gyakran politikai indokok alapján nem adnak bérbe helyiséget a választási gyűlések céljaira. Scheel nyilatkozata Moszkva A Lityeratumaja Gazetábau ■ megjelent Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter . nyilatkozata. A külügyminiszter kifejezte azt a véleményét, hogy most már megkezdődik a szovjet— nyugatnémet szerződés megvalósítását célzó együttes munka, a kapcsolatok intenzivebbé tétele. A továbbialtban megjegyezte, hogy a hamarosan aláírásra kerülő hosszúlejáratú kereskedelmi és gazdasági egyezmény megteremti a feltételeket az árucsere növeléséhez. Készül a tudományos-műszaki együttműködésről szóló egyezmény is. F U Ismét kapható az MDK 204 típus Mobil daru önsúlya 25 tonna maximális — emelőképessége 20 Mp — emelőmagassága 34 m — országúti sebessége 50 km/ó — kapaszkodóképessége 40% Hidraulikus darumeghajtás Fordulékony, gyops helyváltoztatásra alkalma®. Ára: 2 633 000 Ft Raktárról szállítja: az flUTOKtS Autókereskedelmi #• üzletága Budapest XIII., Gogol u. 13. Információ: 20 - 22 -20 Pártszervezés — pártirányltás € Pártirányítás a községekben A jelenlegi időszak megnövekedett követelményeket támaszt a községi pártszervezetekkel és az őket irányító testületekkel szemben. Ez utóbbiak — a községi pártbizottságok és csúcsvezetőségek — túlnyomó részben eredményes munkát végeznek a község társadalmi, politikai és gazdasági életének irányításában, a politikai munka koordinálásában. Munkájukban a hangsúlyt a gazdasági élet problémái kapják, de az utóbbi időben sok gondot fordítanak a párt belső életére is. Jobban foglalkoznak a tömégpolitikai munkával és a kulturális élettel is, ezen belül a közoktatás kérdéseivel. Munkájuknak azonban fogyatékosságai is akadnak. A határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése még sok helyen nem kielégítő, A tanácsok és a tömegszervezetek pártirányitásában is tapasztalhatók hiányosságok. Sok gond és gyengeség mutatkozik az alapszervezetek segítése körűi is. E jelenségek egyik fő oka, hogy nem egy helyen bizonytalanok saját szerepük, feladatkörük értelmezésében. Nem tekintik irányító szerveknek önmagukat, s előfordul, hogy a járási pártbizottságok, illetve az alapszervezetek sem tekintik őket annak. E helyzet megváltoztatásához, a helyes értelmezéshez nagy segítséget nyújt a Politikai Bizottság határozata, amely világosan meghatározza a községi pártszervek szerepkörét, állást foglal a pártirányítás tartalmi kérdéseiben. íz alapszervezetek segítése E határozatokból egyértelműen kitűnik, hogy a községi párt- bizottságok és csúcsvezetőségek nemcsak koordináló feladattal rendelkeznék, hanem részesei az irányító munkának is. Nem tekinthetők csupán valamiféle közbeiktatott pártszervnek, hanem az a teendőjük, hogy irányításukkal és segítségükkel tegyék hatékonyabbá az alapszer- vetezetekben folyó politikai munkát. A pártszervezetek irányításának területi elvét községi szinten is érvényesíteni kell. (Ettől csak indokolt esetben, a megyéi párt-végrehajtó bizottság egyetértésével lehet eltérni.) Ezért kívánatos, hogy a község területén működő minden pártszervezetet a községi pártszerv irányítson. A közös tanácsú községek esetében az irányító pártbizottságot, csúcsvezetőséget leghelyesebb a székhely-községben létrehozni. Ennek hatásköre a társközségek pártszervezeteire is kiterjed. A községi pártszervnek természetesen fontos feladata az alapszervezetek munkájának koordinálása, együttműködésük segítése is. Szervezhet például olyan pártoktatási tanfolyamot, amelyet egy-egy alapszervezet külön nem tud indítani, együttes pártnapokat, ünnepségeket és egyéb összejöveteleket rendezhet. Egyes helyeken eredményes gyakorlatnak bizonyult, hogy a községi pártszerv az átfogóbb jellegű feladatok előtt — az egységes értelmezés és cselekvés, a hatékonyabb mozgósítás céljából — összehívta a község egész párttagságát. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az ilyen rendezvények elsősorban tájékoztatásra jók, véleménycserére nem alkalmasakI tömegszervezetek és a gazdasági élet A tömegszervezeteket és mozgalmakat a községi pártszervnek elsősorban az Illetékes párt- alapszervezet révén kell irányítania. A közös tanácsú községek társközségeiben dolgozó tömegszervezetek és mozgalmak erőszakolt centralizációja nem he-