Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-19 / 116. szám

Ratifikálás után - A Bundesrat-vita előtt Strauss manőverei llj frontszakasz Dél-Vietnamban Amerikai erősítések a Fülöp-ssigetekrői Bonn A Bundesratban, a nyugatné­met parlament felsőházában je. lenlevő CDU-párti , tartományi miniszterelnökök csütörtökön ala­kították ki a Szovjetunióval és a Lengyelországgal kötött szerző­désekkel kapcsolatos álláspont­jukat. Megfigyelők úgy vélik, hogy a Bundesrat öt keresztény- demokrata párti tagja végül is ugyanarra az álláspontra helyez­kedik, mint a Budestag, az al­sóház CDU—CSU képviselői — azaz tartózkodik majd a szava­zástól. Ez azt jelenti, hogy az al. sóház által szerdán jóváihagyott két szerződés törvényerőre emel­kedne. A Bundesrat pénteken ül ősz- sze és nincs kizárva, hogy már ekkor dönt a két szerződés to­vábbi sorsáról. Több jel azonban arra mutat, hogy Franz Josef Strauss, a bajorországi CSU ve. zetője, ki egyben a Lengyelor­szággal és a Szovjetunióval kö­tött szerződések legádázabb el­lenfele, újabb időhúzásra rendez, kedik be. Hírek szerint a Bún­A hírügynökségek jelentik Strasbourg Strasbourgban szerdán dél­előtt megnyílt az Európa-par- lament és az Európa-tanács közgyűlésének 19. együttes ülés­szaka. A tanácskozáson a Közös Piac kibővítésének várható po­litikai következményeit vizsgál­ták meg. Az Európa-parlament állás­pontját ismertető beszámolóban Lucien Radoux belga képviselő azt fejtegette, hogy a kibővíteti Közös Piacnak kapcsolatot kell létesítenie a közösségen kívül levő többi európai állammal és a világ összes jelentős gazdasá­gi szervezeteivel, köztük a Föld­közi-tengeri, afrikai és latin­amerikai államok társulásaival. Javasolta, hogy az EGK tartson többoldalú konferenciákat mind az Egyesült 'Államokkal, mind pedig a Szovjetunóival. Felve­tette a Kínai Népköztársaság­gal megkötendő . kereskedelmi szerződés gondolatát is. Bagdad Az iraki kormány felszólította a területén működő három nyu­gati olajtársaságot (Iraq Petro­leum Company, Mosul Petro­leum Company, Bashra Petro­leum Company), hogy 14 napon belül adjon pozitív választ kö­veteléséire. Abban aZ esetben, ha ez nem történik meg, az iraki kormány az ország érde­keinek megvédésére kénytelen lesz megtenni a szükséges lépé­seket. AZ iraki kormány követe­lései között szerepel az olajtár­saságok vagyonában történő 20 százalékos részesedés és képvi­selet azok vezetőségében, va­lamint az Iraq Petroleum Com­pany székhelyének Londonból Bagdadba történő áthelyezése. Tokió A japán külügyminisztérium nyilatkozatban kommentálja Csou En-laj kínai miniszterel­nök kijelentését, hogy a japán— kínai kapcsolatok gyors rende­zésének híve, szívesen látja a Szato után következő japán mi­niszterelnököt Pekingben, s a kapcsolatok rendezését követő­en kész ellátogatni Tokióba. A japán külügyminisztérium véleménye szerint Csou En-laj nyilatkozata, realisztikus állás­pontot tükröz és megkönnyíti a két ország kapcsolatainak ren­dezését célzó tárgyalások elkez­dését. Külön felhívja a figyel­met arra, hogy Csou En-laj ez­úttal első ízben nem tett emlí­tést a japán—tajvani békeszer­ződés felmondásáról, mint a Peking és Tokió közti rendezés előfeltételéről. desrat tagjait arra próbálja rábe­szélni, hogy pénteken még ne döntsenek a szerződésekről és az ügyet egyelőre „tegyék jégre”. Ha a Bundesrat most pénteken nem vitatja meg a szerződéseket akkor erre legközelebb csak jú­nius 9-én kerülhet sor. A Reuter szerint Strauss által szorgalmazott időhúzásnak az a célja, hogy kivárja a kelet-nyu. gáti kapcsolatok alakulásának további fejleményeit és aláássa Rainer Barzel ellenzéki vezér helyzetét. Barzel taktikai okok­ból a szerződések elfogadása mellett szállt síkra és ezzel szem­bekerült a Strauss vezette bajor szárnnyal. Bonn Az NSZK keleti politikájának következetes folytatása és a rendkívüli parlamenti választá­sok kiírása mellett foglalt állást Walter Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter csütörtökön dél­ben megtartott sajtóértekezle­tén; Történelmi mérföldkőnek ne­verte a szovjet—nyugatnémet és lengyel—nyugatnémet szerződés szerdai megszavazását, amely­nek révén lehetővé válik Nyu­gat- és Kélet-Európa békés jó­szomszédsága alapjainak meg­teremtése. Ezt a politikát az NSZK lakosságának nagy több­sége megértette és támogatja. A szövetségi kormány — foly­tatta Scheel — tervszerűen foly­tatja enyhülési politikáját. Bejelentette, hogy a szövetsé­gi tanács pénteken délelőtt vár­ható pozitív döntése után az NSZK eljuttatja a szövetségi gyűlés külpolitikai nyilatkozatát a négy nagyhatalomhoz. Május 26-án aláírják az NDK-val meg­kötött általános közlekedési egyezményt. , Május 30-án és 31-én Bonn­ban ülésezik a NATO miniszteri tanácsa, amely — fejezte ki meggyőződését Scheel — „zöld j utat” nyit az európai biztonsági j és együttműködési értekezlet sokoldalú előkészítéséhez. A NATO — az előkészületek megkezdését a nyugat-berlini Bukarest A Vaskapui vfzierőmű és ha­józási rendszer felavatásánál létrejött Ceausescu—Tito talál­kozóról kiadott román—jugo­szláv közös közlemény méltatja a két ország együttműködését, amelynek egyik szemléletes pél­Brazzavilié — a Kongói Népi Köztársaság fővárosa — lakosai szerda éjjel a szirénák jelzésé­re ébredtek. A „Kongói Forra­dalom Ha.pgja” rádió közölte, hogy egy összeesküvő csoport, Ange Diawarával, a februári összeesküvés vezetőjével az élen meg akarta ismételni a február 22-i eseményeket. Az összees­küvők és a biztonsági erők kö­zött fegyveres összetűzés zajlott le. A lázadok menekülésre kény­szerültek. Diawara-nak és hívei­nek egy részének sikerült el­szöknie. Saigon A dél-vietnami oífenzíva kez­dete óta először robbantak ki har­cok az eddig „nyugodtnak” tar­tott Phuoc Tűi tartományban. Hírügynökségi jelentések szerint az ország déli tartományában, Saigontól mintegy 65 kilométer - ne, csütörtökön heves csata folyt a dél-vietnami kormánycsapatok és a felszabadító erők között. Az új frontszakasz létrejöttével hangoztatja az UPI — a dél­keletről is veszély fenyegeti a dél-vietnami fővárost. An Loc térségében csütörtökre virradó éjszaka tovább folytak a harcok. A tartományi székhely függővé. Számítok rá, hogy a nyugat-berlini megállapodást június első felében aláírják — mondotta a külügyminiszter — és az ősszel Helsinkiben a biz­tonsági konferencia előkészítése is megindulhat. A nyugat-euró­pai kormányfők októberi csúcs­találkozóján szintén szó lesz a kelet—nyugati kapcsolatok fej­lesztéséről. A jövő héten az NDK és az NSZK általános kapcsolatait szabályozó tárgyalások időpont­ját is rögzíteni lehet — adott hangot véleményének Walter Scheel. A szerződések jelentőségét ér­tékelve Scheel kiemelte: „A ra­tifikálással tovább fejlesztjük kapcsolatainkat más kelet-euró­pai országokkal is. Lengyelor­szággal hamarosan megteremt­jük a diplomáciai viszonyt. Folytatódnak a megbeszélések Csehszlovákiával is az erőszak­ról való lemondást tartalmazó * szerződésről. Magyarországgal j és Bulgáriával is kiépítjük és j teljesen rendezzük kapcsolata-! inkát. Sajtóértekezletén központi he­lyet kapott a7 új, rendkívüli parlamenti választások kiírásá­nak témája. Scheel ezúttal az FDP elnökének minőségében nyomatékosan amellett foglalt állást, hogy még az idén ősszel megtartsák az országos válasz­tásokat. dója a nagyszabású közös vál­lalkozás realizálása. A találkozó során a két párt- és állami ve­zető tárgyalásokat folytatott, amelyeken részt vettek a kor­mányfők, a külügyminiszterek, a két párt legfelső végrehajtó szerveinek tagjai. A Kongói Dolgozók Pártjának Központi Bizottsága a rádió út­ján felhívással fordult a néphez, a munkásokhoz, a parasztokhoz, a forradalmi értelmiségiekhez és a forradalom harcosaihoz: tanúsítsák a legmagasabb fokú éberséget és működjenek együtt a biztonsági erőkkel és a had­sereg egységeivel, hogy kézre lehessen keríteni Diawarát és híveit. Brazzavillében és kör­nyékén elzárták az utakat, gon­dosan átkutatják a gépkocsikat, igazoltatják a járókelőket. stratégiai pontjaira a népi erők tüzérségi egységei 1800 rakétát és aknát lőttek. A B—52-es ameri­kai stratégiai bombázók az éj­szaka folyamán 250 tonna robba. nóanyagot szórtak a várostól há­rom kilométerre levő területek­re. Hírügynökségek beszámolnak arról, hogy Nixon elnök rendele. téré a Fülöp-szigetekről 1100 amerikai katonát irányítanak Dél-Vietnamba. — írja a New York Times. An­thony Lewis, a' lap tudósítója egy hetet töltött a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságban és ellá­togatott Haiphong kikötőjébe is. A városi tanács szóvivőjére hi­vatkozva, lapjának küldött je­lentésében hangoztatja: bármi­lyen aknákat is helyezzen el az Egyesült Államok Észak-Viet- nam partmenti vizeiben, az Kairó Az Al Ahram című félhiva­talos kairói lap közlése szerint Egyiptom, Szadat elnök szemé­lyes döntése alapján, felkérte a.% Egyesült Államokat, csökkentse felére az egyiptomi fővárosban tevékeftykede húsztagú ameri­kai diplomáciai misszió létszá­mát és a kijelölt személyek egy hónapon belül hagyják el az or­szágot. Az Egyesült Államok és Egyiptom az 1967-es háború idején megszakította diplomá­ciai kapcsolatait és azóta a kai­rói spanyol nagykövetséghez csatolva egy amerikai misszió látja él az Egyesült Államok Tananarive Tsiranana köztársasági elnök lemondását követelték csütör­tökön délelőtt a madagaszkári diákszövetség tagjai. A diákok szervezete katonai hatalomátvé­telt sürgetett a Malgas Köztár­saságban. A francia hírügynökség rámu­tat: a diákok újabb követelése valószínűleg annak tudható be, hogy nem sikerült megállapod­niuk Tsiranana elnökkel folyta­tott csütörtöki megbeszélésükön követeléseik ügyében. Megfigye­lők szerint továbbra is megvan a párbeszéd lehetősége a diák­ság és a katonai hatóságok kö­zött. mert ez utóbbiak élvezik az ifjúsági szervezetek támoga­tásét; Tananarive-ből érkezett hír az is, hogy csütöi'tökön délelőtt rendkívüli ülésre összehívták Malgas Köztársaság nemzetgyű- > Moszkva Joazip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság elnöke, a Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének elnöke, az SZ.KP Központi Bizottságá­Az Egyesült Államokban im­már szokássá vált kincstári opti­mizmus jegyében nyilatkozott a dél-vietnami helyzetről Spiro Agnew amerikai alelnök. Ban­kokból való elutazása előtt új­ságíróknak kijelentette, hogy a saigoni katonai erők az Egyesült Államok légi és haditengerészeti támogatásával „bátran helytáll­nak”. Szerinte jóllehet a helyzet jelenleg súlyos, a „távlatok igen kedvezőek”. észak-vietnamiak rendelkeznek a hatástalanításukhoz szükséges eszközökkel. Nixon elnök akna­zárja nem tudja megakadályoz­ni. hogy a külföldi hajók elérjék Haiphong kikötőjét. Washingtonban az amerikai kormány egyik szóvivője „pon­tatlannak” minősítette a New York Times tudósítójának jelen­tését. képviseletét. Egyiptomnak ha­sonló képviselete van Washing­tonban az indiai nagykövetsé­gen. A hírt a washingtoni külügy­minisztériumban is megerősítet­ték, hozzátéve, hogy „eleget tesznek az egyiptomiak kíván­ságának”. A csütörtök reggeli kairói la­pok megállapítják, az intézke­déssel az egyiptomi kormány tiltakozásának kíván kifejezést adni amiatt, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja az arab területek megszállásé­nak fenntartására irányuló ag­resszív izraeli politikát. lését. Hivatalosan meg nem erő­sített közlés szerint a képvise­lők Madagaszkár alkotmányá­nak módosításáról tanácskoznak. Megkezdődtek a bolgár—kubai tárgyalások Csütörtökön délelőtt Szófiá­ban, a BKP Központi Bizottsá­gának székhazában megkezdőd­tek a hivatalos bolgár—kubai tárgyalások. A bolgár párt- és kormányküldöttséget a megbe­szélésen Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke vezeti, s tagjai között van Sztanko Todorov miniszterelnök is. Kubai részről Fidel Castro vezeti a tárgyalásokat. nak és a" Szovjetunió Legfelsőbe Tanácsa Elnökségének meghívá­sára június első felében hivata­los baráti látogatást tesz a Szov j etunióban. A külügyminiszter a parlamenti választások mellett Schee! sajtóértekezlete rendezés életbelépésétől tette Román — Jugoszláv közlemény Puccs-kísérlet Kongóban „Nixon elnök aknazárján ki-bejárnak a hajók Egyiptom felhívása az Egyesült Államokhoz Tsiranana lemondását követelik Tito a Szovjetunióba utazik

Next

/
Thumbnails
Contents