Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Tava'szí látomás Bónus István Nem fog ki rajta hat száj deszka, Néhány marék föld, se a halál; Jön Anyám á tavaszi porban, A régi dűlőn hazatalál. Kezében kiscsirkét melenget, Rózsaszirmot vasal á kertben — Rágondolok s érzem, hogy itt jár; Hallom léptét, hangját a csendben. Mindenfelől ránk néz a szeme. Mert fény lett ö, nem zordon árnyék, Felénk ragyog a napsugárral S éled tőle a tanya-tájék,., P Mondóka Zsadányi Lajos Tüzet viszek Ki látja? Szívedig ér a lángja. Vizet hozok. Ki issza meg? Széttört a táj mint az üveg. Varjú tolla fekete Pernye száll a semmibe. Napsugár a levegőben WeSres Sándor Napsugár a levegőben, Tündököl a rét, Kincseit m ifjú tavasz Bőven önti szék Szántogatók dala száll, %lg evez a madár, Méz-illatú libegőssel Közeleg a nyár. Fényes idő lelke jár, Belepezsdül a határ. Lengjünk, mint a harang nyelve, Énekelve már* Érfalvi György kiállítása friss témák megélénkítőtermékenyítő hatása elkerülésének. Szép, gondolatokat hordozó a robosztus Napisten, Esőisten, mégis, talán túlzottan egyformák, mint ahogyan nincs túlságosan nagy különbség képzeletbeli modelljük között sem. Több bennük a díszítő, mint az ábrázoló elem. A megperzselt falapra erősített rézlemez-harcos s a csuparánc Apó vagy a Pópa zöldben sokkal inkább jellem, egyéniség, — talán mert az ötletet, ihletet adó képzelt vagy eleven modell is valóságosabb volt. Többet is nyújt mindegyik a szemlélőnek a faportréknál. A kiállított majd két tucat műben benne rejtezik egy emelkedő, biztos ívű alkotópálya ígérete, ha a most látottakhoz még több szellemi erőt ad hozzá Ér- falvi György, s hagyja, hogy alkotásain, sajátmagán fokozottan zúdulhasson át, új és új színeket, gondolatokat sugallva-teremt- ve a minden művészi fon- táziánál sokszínűbb, tartalmasabb valóság. n Nem ismerem Érfalvi Györgyöt. A szerkesztőségünk előcsarnokában rendezett kamarabemutatója megnyitóján láttam először. Ott hallottam róla azt is: mindennapi munkája mellett fog faragókést, vésőt, rézdomborltó szerszámokat, hogy képzőművészeti szenvedélyének hódoljon. Az életrajz, az ismeretség azonban nem is túlságosan lényeges. Fontosabb érméi a tárlatlátogató számára a szenvedély-szülte mű. Az alkotó vallomása önmagáról és a világról, amit ő másképp lát, mint ahogyan azt a szemlélő látja, amit kifejez, ahogyan a szemlélő általában nem tudna kifejezni ugyanezekkel az eszközökkel Rézdomborítások, szobrok vannak a kiállításon. Nagyobbrészt fejek. Érfal- Vj Gyöi-gy rabjuk és felszabadítójuk egyszerre. Rabjuk, mert faragott és domborított portréi — egy néger fiúé és egy palóc lányé, egy forró égövön élő valakié és egy időtlenül öreg pópáé, egy marcona harcosé és egy pártás fiatalasszonyé — nem engedik, hogy körükből kiszabaduljon. És felszabadítójuk, mert a holt anyagból, a vékony lemezt alakítva, a fahasábból a felesleget lefaragva, embert, jellemet, érzést teremtett. S mindezeknek a különös, meseidéző hangulatát is ki tudja fejezni- A formálás mellett a fa égetésével, fényezésével, a fém festésével, patinázásával, csdszolá. sávaL Ez a különös meseiség, az arcok erőteljes stilizálása látszik a bemutatott művek legjellemzőbb sajátosságának. És mindegyikből kitűnik alkotójuk szeretete anyaguk, a fém, a fa iránt, a formálás készsége, az eszközökön uralkodni tudás öröme. Együtt a stilizá- lási hajlam és az anyagismeret biztosítéka az újabb és újabb alkotások színvonalának, ugyanakkor veszélye az önismétlésnek, a Június 4: tíz éves a Köröstáj J únius 1-én jubileumot ünnepelünk. Tíz esztendővel ezelőtt, 1962-ben jelent meg először hetenként, rendszeresen és két oldalon lapunk kulturális melléklete, a Köröstáj. Hosszú időn át, és lényegében még ma is a megyében élő írók egyetlen megjelenési lehetősége, az időközben kiadott két gyűjteményes kötetet nem számítva, és a harmadikat sem, mely a békéscsabai városi tanács gondozásában most van sajtó alatt. Az ünnepség jelentősége tehát nem hétköznapi, túlnő az elmúlt tíz esztendőn is, és meghatározza az elkövetkező évek tennivalóit. Szervezni a megye irodalmi életét, szerény eszközeinkkcl-lehetőségeinkkei bemutatni az alkotásokat, és közben munkálni az általános közízlést, hinteni az irodalom és a művészetek szeretetét. és bepillantást nyújtani — szintén szerény lehetőségekkel — a megye képzőművészeinek műtermeibe is. Összetett feladat, tíz éven át is, és ezek után is pillanatra sem lankadó figyelmet kíván, és nem utolsósorban sokaktól szíves támogatást, jó értelmű mecénáskodást. Ma már nagyon sokan értjük, mit jelent ez, és azt is egyre többen értjük — érzelmeinkkel is, nemcsak a tudatunkkal — hogy mit jelent a művészet, az irodalom, hogy mit ad az embernek a mindennapok küzdelmeiben, hogy miként ösztönöz, miként pihentet, és készít fel újabb nagy emberi tettekre. Az ünnepség június 4-én, vasárnap lesz Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítócsamoká- ban. Kezdődik az alkalomhoz illő irodalmi délelőt- tel, a Jókai Színház művészeinek közreműködésével, és folytatódik a Népújság kamaratárlat-sorozatán 3 év alatt szereplő 27 alkotó gyűjteményes kiállításának megnyitásávalHisszük, hogy nem túlozunk akkor, amikor a Körös, táj jubileumát Békéscsaba és Békés megye jelentős irodalmi—művészeti eseményének tartjuk, mert. az is. És, hogy azzá lehetett, ahhoz nemcsak a 10 év alatt a kulturális melléklet hasábjain szereplő több száz alkotó járult hozzá, hanem a Békés megyei Népújság közel százezres olvasótábora is. m Sass Ervin Fafaj Pál Késmárk Szív-ügy Kórházi napló A száj fehéren ejti majd a szót: eredj! S te, lelkem, borzadón leheled vissza: félek! A test aléltan, nyögve enged útra, lélek, mint anya gyermekét, ki idegenbe megy. (Dsida Jenő: A félelem szonettje) kérem. A másik (harmincéves lehet) nem szokhatott hozzá a kedvességhez, mert bár itt igazán mindenki kedves — kórházi módra: szigorúan kedves —flegmán zsörtöl&dik a bánásmód miatt. Holnap ő is hazamegy. A legérdekesebb Csernus bácsi (68 éves). Tolókocsin hozták be a szobába, egykét órával utánam. Fuvarozója dorgálta, mert az öreg egyre azt hajtogatta: — Jaj, de nagyon berúgtam .,. — Nem szegyein magát így ünnepli a május elsejét?! — hallatszik a korholás és még valami „vén izé” megjegyzés. Ahogy aztán a dolgok rendeződnek, kiderül, hogy nem is olyan részeg „vén izé”-röl van szó. Falujában az ünnep örömére meccset rendeztek az öregek és a fiatalok között. Ö lett volna a kapus. Hogy jobban lássa a labdát, meg- itattak vele három deci bort, szódával. Aztán a kórházban tért magához. Másnak nem lett volna sok, ez az alkoholmennyiség, de neki csak egyharmad gyomra van... „Részegségét” megbocsátották, és már a javulás útján van. Ökos gondolkodású és jó ítélőképességű ember. Második „onokatestvére” az endrődi Csernus apátnak, kinek a nevét a sortűzzel kapcsolatosan emlegeti a történelem — nem éppen pozitív előjellel. Meg is Május 1. A szívről sok bölcs és annak látszani akaró dolgot olvastam már. Valahol olyasmit, hogy minél több felé osztják, annál nagyobb lesz. Ma már tudom; ez alkati kérdés. Osztogattam; darábőlgattam én is. Nagyobb is lett válóban: egy alkalommal a röntgenorvos azt mondta: — Akkora szíve van magának, mint két mmásik embernek. Az elnyújtott „m” azt jelentette volna, hogy: „mint két marhának. ’ Csak nem úgy mondta végül. Most aztán itt vagyok. Azaz vagyok is, meg nem is, mert bár kórházi otthonom kifogástalan, egyelőre csak bizakodnom szabad a humánumnak és a tudománynak abban az erőfeszítésében, mely körülöttem, értem történik. Mozdulnom nem szabad. A szívem fáj. Jaj! Infarktus. G Másnap. Fölfogtam a helyzetemet. Most már a szobatársak sorsa is érdekel. Négyen vagyunk. Az egyik (ötvenöt éves) gyomorfekély-gyanús, holnap hazamehet. Gyakorlott kórházlakó, semmi sem hatja meg. Készséggel hoz vizet, ha mondta róla a véleményét! Ma már jobban vagyok. A szívem nem fáj. Hiányzik az iskola. Ha ezt más írja, nem biztos, hogy így hihető. De én ott is lakom. Ott van Ancsika, Zsuzsi meg Zoli, a kartársak és a tanítványok. És otthon van a könyvtáram is, meg a gyűjteményeim melyekben sok jóbarát ölt testet és vesz körül. Sok dolgom lenne. Pontokba szedve írom fel, hogy mit csináljanak — helyettem. Tízzel szaporodott « szívverésem. Abbahagyom. Vigyáznom kell magamra, azt mondták. 0 Május 3. Reggel ketten hazamentek, délelőtt jöttek helyettük. Állandóan érkeznek a mentők. A rádió éppen az időjárás miatti megbetegedésekről beszélt. Ők nem ilyenek. Egyikük gyomorfekély-gyanús, másikuk epeköves. Egyik idősebb, másik fiatalabb, de mindegyikük ismeri a megye valamennyi kórházat és csodadoktorát. Ketten vannak most már — Csernus bácsi és Dem- csák bácsi — kik jól értik a paraszti munka minden mozzanatát, s mert az ablak alatti kertben éppen füvet kaszál egy ember, egész nap visszatérő téma, hogy milyen a jó kaszás, hogyan kell mozogni munka közben. Azt sajnálom csak, hogy nincs erőm néprajzi gyűjtésre .., o Soraimat hálával ajánlom Lakatos főorvos úrnak, Kovács doktor úrnak és « nővérkéknek, valamint azoknak, akik betegségem hallatára ilyenfélét gondoltak vagy mondtak: „Szegény Zoli! Kár lenne érte * ilyen fiatalon!” Beck Zoltán
