Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-08 / 82. szám

Kenyérügy Csanádapácán Csanádapáca arról ismeri, Wgy Jó minőségű földjén hol­danként átlag 24 mázsa búza te­rem. Klilönösen így van ez az­óta, amióta a termelőszövetkeze­tek, mint nagyüzemi gazdaságok megerősödtek. Minden bizony- nyal joggal fakad ebből az a (szemlélet, hogy a község alap­vetően mezőgazdaságban dolgozó lakossága nem szívesen foglal­kozik kenyérellátási gondokkal. Mind emeltet az is tény, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság kibon­takozásával párhuzamosai] ki­ment a „divatból” a házanként! kenyérsütés. Néhány idősebb házaspár kivételével tehát a (termelőszövetkezetekben dolgo­zó emberek, illetve családok mintegy 90 százaléka naponként a boltokban vásároljaa szó valódi értelmében vett mindennapi ke­nyerét. így a sütőipari vállalat által előállított és a községbe ki. szállított kenyérre vár Csanád- apácg lakossága is. Mivei az itt élő emberek ellátása is a sütő­ipar feladata, érthető, hogy a község lakossága örömmel fo­gadta, amikor a szóbanforgó vállalat két évvel ezelőtt meg­nyitotta Csanádapácán saját ke- nyérboltját Az öröm követke­zett abból, hogy a sütőipar bolt­jában reggel öt órakor friss, sőt meleg kenyeret vásárolhat­nak a korán reggel munkába igyekvő emberek. Azt viszont már nehezen lehet megérteni, hogy az ÄEfiSZ-boItjalba csak dél felé vagy éppen délután szállítja a vállalat ki a kenye­ret, ami egyáltalán nem biztos, hogy friss. Mindezek előrebocsátása mel­lett különösen bosszantó volt az, ami április 1-én történt. Ugya­nis a szobán forgó napon dél­után fél 6-kor még nem érkezett meg a kenyér a községbe. S ez abban jutott kifejezésre, hogy órákon át mintegy 309-an álltak sort a boltok előtt. A sütőipari vállalat kenyérboltja hovato­vább, már régen zárva volt Azaz, hogy már délelőtt 10 óra­kor azt válaszolta a vállalat boltvezetője a központnak, hogy nem kér kenyeret Mintha ez esetben számukra nem lett vol­na feladat a lakosság háromna­pos ünnepre való kenyérellátá­sa. Végül Is délután $ óra lehe­tett amikor a szövetkezet bolt­jaiba megérkezett a kenyér. Azt minden bizonnyal felesleges hangsúlyozni, hogy az órákig sorban álló csanádapácaiak mi­lyen megjegyzésekkel illették a sütőipari vállalatot Ezek után a község lakossága arra kiváncsi, mivel magyarázza az említett vállalat az április 1-én történte­ket és azt, hogy a szövetkezet boltjaiba mindig későn szállítják a kenyeret, melynek jó része általában nem friss Balkus Imre Ipari televízió az RFG-ben Több százezer forint értékű elektronikus mérőműszert és egy teljes ipari televízióberen­dezést kapott — üzemképtelen állapotban — az Eötvös Lóránd Tudományegyetemtől a békés­csabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola. A műszere­ket tanárok, diákok, a televíziós berendezést Erzsiák Mátyás tv- technikus javítják társadalmi munkában. Az ipari televízió egy kame­rája máris működik, ősztőj pe­dig négy kamera segíti majd Statisztikai könyvszemle FOGYASZTÓI ARAK VÁLTOZÁSA A LAKOSSÁG FŐBB RÉTEGEINÉL, 1971. I—III. NEGYEDÉVBEN A fogyasztói árszínvonal ala­kulása — mint az életszínvonal egyik fontos jellemzője — min­dig nagy érdeklődésre tart szá­mot Á kiadvány ismerteti az 1971. első három negyedévének) áralakulását, bemutatja a főbb árucsoportok fogyasztói árának változásait és azok előidéző té­nyezőit, valamint vizsgálja a lakosság különböző rétegeinél és a vásárlási szokásokban mu­tatkozó hatásokat A gazdag táblázatos és szöveges anyag nagy segítséget nyújt a szakem­berek számára, f*L/I, PÉLDATAR A kiadvány 40 DOS, illetve OS alatt futó PL/I- programot tartalmaz Célja segíteni minden olyan felhasználónak, aki ezt az érdekes és nagyon sokoldalú nyelvet a lehető legrövidebb időn belül szeretné elsajátítani. A példák oktató jelleggel ismer, tetik egy-egy gyakorlatban elő­forduló probléma megoldását a feladat megfogalmazásától a program végrehajtásáig. TERÜLETI STATISZTIKAI ZSEBKONYV 1971 A zsebkönyv a tavalyihoz ha­sonló tartalommal jelenik meg Tájékoztat a népesség alakulásé. j ról területenként — az 1970. évi i népszámlálás alapján. Ismerteti j az ipar. az építőipar, a mezőgaz- * daság, az út. és vasúthálózat S megyei és városi adatait, a la- j kosság életkörülményeit Közli a • községi és városi településháló- : zat és fejlesztés, valamint az" idegenforgalom helyzetét A zsebkönyvet színes ábraanyag illusztrálja. IDEGENFORGALMI STATISZTIKA 1971/5 A kiadványsorozat az Idegen- forgalom területén végzett ál­landó és rendszeres adatfelvé­tel mutatószámait közli idősza­konként A most megjelenő kö­tet részletesen tartalmazza az 1971 januártól—októberig terje­dő időszak határforgalmát or­szágonként az utazás célja, a tartózkodás időtartama szerinti _ bontásban. Megtalálhatók benne ; szállás, és vendéglátóhelyeink S hálózati és forgalmi adatai or- s szágoean és területenként az iskolai fizikaoktatást. A fizi­kai előadóban a televízió kép­ernyőjén egy-egy osztály vala­mennyi tanulója egyszerre lát­hatja a legapróbb ábrákat, gra­fikonokat, kísérleteket, s a be­rendezés módot nyújt olyan kí­sérletek elvégzésére is, amit az eddigi felszereléssel nem lehe­tett megoldani. Az RFG a megye első közép­iskolája, ahol az ipari televízi­ót az oktatás szolgálatába állít­ják. Háromezer a felnőtt diák Az 1971/72-es tanévben több mint háromezerháromszá, fel­nőtt tanul a megye általános és középiskoláiban. Csaknem négy­százan végzik általános iskolai tanulmányaikat s' megközelíti a háromezret a középfokú okta­tási intézményekbe járók lét­száma. A felnőtt diákok száma négyszázzal, illetőleg ezerrel meghaladja az előző két tanév hallgatóiét. Sztár a SZTÁR Leax-e elég üdítő? A nyírségi kisközség jó ug- násnyira van Nyíregyházától. De- mecser — itt készül a sofőrök, diákok és egyéb „absztinensek” kedvelt itala, az erősen szénsa­vas, pezsgő üdítő, a sztár. Nem, nem kóla, ezt a nevet csak úgy ráragasztották a szomjazók, a kólához semmi köze. bár a sztár-családnak van egy kóla- tagja is. Csák egyszerűen sztár, narancs, citrom, kóla és Sztár Tonik. A többszörös élüzemnek — hal a sztár-család készül — kicsit hosszú a neve; Kisvárdai Szeszipari Vállalat Demecseri Keményítőgyára. Több minden készül itt a krumlicükortól a keményítőig, de most bennün­ket elsődlegesen a sztár-család érdekéi, ugyanis Békés megyé­ben is demecseri „kólát” isznak. A gyár igazgatója, Boza La­jos röviden elmondja a kóla­gyártás itteni történetét Hosz- szasan nem is igen lehetne be­szélni róla, hiszen csak 1970 augusztusában kezdték meg az üdítők gyártását. 71-ben 14 mil­lió palackot töltöttek meg cit­rom, narancs és kóla sztárral, a 72-es terv 18 millió palack. Az idén bővült a választék, új Íz jelent meg. a Tonik, és máris nagy népszerűségnek örvend a színtelen, pikáns ízű üdítő. Hét megyét — köztük Békést — lát­nak el sztárral. A keresletben az idényjelileg nem túl erős, mégis, nyáron szomjasabbak az emberek. Éppen a nyári igény hiánytalan kielégítése érdeké­ben, ha „rávemek”, túl is telje­sítik a tervet. Hogy meglepetés ne érhesse a gyárat, mér most gondolnak saját raktárkészlet kialakítására. Hogyan, miből készül B SZTÁR? A raktárban csiinos, í>0 kilós Kis pléh-hordók guggolnak a földön. Hollandiából érkeztek kamionnal, műanyaggal bélelt hasukban van a „titokzatos” paszta, az üdítők alapanyaga. A NAARDEN cég nem árulja el a paszta előállításának titkát, csak azt tudjuk, hogy tiszta nö­vényi kivonatból készül, erős, átható szaga is ezt igazolja. Ez a paszta a bázisszörp lelke. Az egész úgy kezdődik, hogy egy nagy. 3000 literes autoklávban S7 százalékos töménységű cu­koroldatot, szirupot sűrítenek. Ezt szűrik, hűtik, majd egyköb- inéteres keverőtartályokban hoz­záadják a pasztát. Nos, ez már a bázisszörp, készítésére nagyon oda kell figyelni, hiszen ettől függ az üdítő íze. zárnáta. A bázisszörp a töltőgép ada­golójából kerül az üvegbe. 30 milliliter — annyi mint egy stampedli — bázisszörphöz adják a szénsavas vizet, a szódát, s már kerülhet is rá a sapka, kész a sztár. Legalább is eddig így készült. Ottjártunkkor szerelték az új keverőt', a mostani gép rövidesen tartalékos állomány­ba kerül. Az új palackozó is be­vetésre készen állt, hat és fél ezer palackot tölt majd órán­ként. Az új keverő — ugyan­csak holland gép a MIX-KULT — egyből a kész kólát továbbít­ja a palackozóba. Előnye, hogy a nagyobb teljesítmény mellett is állandóbb, stabilabb összeté­telt biztosít. Fejlődik a gyár, az újabb gé­pek többet termelnek majd. Kell is, hiszen egyre nagyobb a kereslet a kedvelt sztárok iránt. V. P. Mit kell tudni a,. 1972. évi népgazdasági terv­ről. címmel jelent meg a Kos­suth Könyvkiadónál dr. Bagota Béla és dr. Garam József írá­sa az 1972-es népgazdasági terv célkitűzéseiről és problémáiról. A könyv hasznos információk­kal és elemzésekkel szolgál, nemcsak a szakembereknek, ha­nem azoknak is, akik érdeklő­déssel kísérik népgazdaságunk fejlődésének problémáit és ered­ményeit. Pályázatot hirdet a Túrkevei Háziipari Szövetkezet főkönyvelői és mechanikai szövésben jártas műszaki vezetői állásra Az állás azonnal elfoglalható. Fizetést megegyezés szerint biztosítunk. A pályázato­kat a szövetkezet címére 'riirkeve, Ságvári Endre u. 1 sz. alá kell eljuttatni. 412024 Ez a gép rövidesen nyugdíjba kerül. Szakavatott kezelője Illés Erzsébet, gépes, ellenőrzi, min­den rendben van-e. Az üres üv egek a szalag túlsó végén már te le, lezárva sorjáznak a ládák felé, (Fotó; Sárkány) A MEO-laborban gondosan ellenőrzik a minőséget. Győri Lászlóné és Bilecz Károlyné vigyázza, hogy sztár maradjon a SZTÁR.

Next

/
Thumbnails
Contents