Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

fgy falta a fiele! hfnnagyarázónV, Pálfy Ifizseí: Zavar, kiutak keresése * Óránként tíz kilométeres sebességgel „autóverseny“ a Holdon A világ mélységes megdöb­benéssel fogadta a hét elején a hírt, hogy az amerikai légi­kalózok újból rátámadtak a Vi­etnami Demokratikus Köztársa­ság fővárosára, és legnagyobb kikötővárosára, hogy ismét bom­bákat szórtak Hanoi és Haip­hong lakónegyedeire, polgári személyek, gyermekek, asszo­nyok életét is kioltva. A meg­döbbenés felháborodássá he- vült, tiltakozássá keményült. A világközvélemény reagálá­sa — s természetesen az ameri­kai közvélemény többségének elítélő magatartása is — a je­lek jzerint lefogta az amerikai gyilkosok kezét. Üjabb támadás nem történt a VDK két nagy­városa ellen. Az amerikai el­nök és kormányzatának zava­rát egyformán elárulta, hogy Nixon maga hallgatásba bur­kolózott, viszont közvetlen munkatársai, miniszterei egy­másnak ellentmondó nyilatko­zatokat tettek. Laird hadügy­miniszter kardcsörtető módon a Szovjetunió „felelősségét” kezdte emlegetni, mire Rogers külügyminiszternek sietve eny­hítenie kellett minisztertársa szavain. Hiszen már csak egy hónap választ el a moszkvai utazás napjától... Nixon látogatásának előké­szítése — legalábbis technikai szinten — megindult: egy ame­rikai szakértő csoport, Scow- croft dandártábornok vezetésé­vel már a szovjet fővárosban tartózkodik és megkezdte tár­gyalásait a biztonsági, az ösz- szeköttetési és más egyéb teen­dőkről. Hivatalosan bejelentet­ték azt is, hogy Nixon a Szov­jetunióban tett látogatása után rövid időre Varsóba is elmegy. A héten sem került sor Párizsban a Vietnam-konferencia folytatására. A VDK és a Dél- Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány küldöttsége javasolta, hogy április 27-én tartsák meg a konferencia következő ülését. Az USA, amely idestova két hónapja szabotálja a párizsi négyes tárgyalásokat, előbb- utóbb visszakényszerül a tár­gyalóasztalhoz. Más lehetősége nincs a vietnami kérdés meg-1 oldására, a hét éve folyó há­ború befejezésére... Világszerte feltűnést keltett, hogy a héten nem került sor a szovjet és az amerikai küldött­ségek találkozóira a SALT-tár- gyalásokon. Éppen 120. alka­lommal ültek volna össze, hogy a stratégiai fegyverzet korláto­zásáról tárgyaljanak. A szov­jet delegáció vezetője, Szemjo- nov külügyiminiszter-helyettes ugyanis Moszkvába utazott és távolléte miatt maradt el az ülés mind kedden, mind Csü­törtökön. Szemjonov pénteken tért vissza Helsinkibe. Genfben, a leszerelési bizott­ság ülésén Roscsin ,a szovjet küldöttség vezetője nagy- jelentőségű felszólalásában is­mételte meg a Szovjetunió kor­mányának javaslatát minden­fajta atomkísérlet, így a föld­alatti robbantások beszünteté­séről. Roscsin rámutatott ar­ra, hogy az Egyesült Államok eddig nem volt hajlandó hoz­zájárulni e nukleáris kísérletek eltiltásához. Megfigyelők való­színűnek tartják, hogy ez a kérdés Nixon moszkvai látoga­tásakor napirendre kerül. Bízcnvos élénkség jelent­kezett a héten a közel-keleti diplomáciában. Eban izraeli külügyminiszter Amerikába utazott, útipoggyászában alig­hanem ott van a Tel Aviv-i kormány memoranduma Nixon elnökhöz: mit szeretnének az izraeli vezetők elmondatni az amerikai pártfogójukkal Moszk­vában ... Szinte váltották egymást az Egyesült Államok fővárosában Eban izraeli külügyminiszter és Husszein jordániai király. Az ammani uralkodó gyorsan ha­zatért, nehogy egy városban tartózkodván az izraeli diplo­Az Apollo—16 űrhajósainak jelentése mácia vezetőjével, újabb tápot adjon olyan híreszteléseknek, hogy külön megegyezésről tár­gyal az izraeli kormánnyal. Persze az ilyen „alibi” igen át­látszó. Az arab közvélemény egyre inkább „idegen ügynök­nek” tekinti Husszein királyt, amint ezt épp a napokban Bu- medien algériai elnök, jelentet­te ki. Bumedien egyébként hosz- szabb, viszonylagos hallgatásból lépett ki. Megnyilatkozásának érdekes eleme volt az, amit a szovjet flotta Földközi-tenger-i jelenlétéről mondott: „Szüksé­ges ez az amerikai flotta el­lensúlyozása végett” hangoz­tatta. Bumedien ezt a nyilat­kozatot egy kairói lapnak ad­ta, előkészítéséül annak a hár­mas csúcstalálkozónak, amely­re rövidesen sor kerül Egyip­tom, Algéria és Líbia vezetői­nak részvételével. Az algériai elnök szavai arra engedneK kö­vetkeztetni, hogy a hármas ta­nácskozáson Kadhafi elnök, Lí­bia „forradalmi tanácsának” elnöke egyedül marad sajátos elképzeléseivel, hacsak nem igazodik Szadat és Bumedien vonalához. . A mai vasárnapon Nyugat- 1 Európa egy országában és egy másik országának egy tartomá­nyában járulnak az urnákhoz a választók. Franciaországban népszavazást rendeznek, az NSZK Baden-Württemberg tar­tományában, a\.ely hozzávető­leg akkora — mind területét, mind népességét tekintve —, mint Belgium, a helyi parla­ment mandátumainak elosztá­sáról van szó. Látszólag egyik sem világrengető esemény, de mindkettőnek megvan a maga belpolitikai jelentőségén túl a nemzetközi kihatása is. Franciaországban csak a kom­munisták ajánlják a válasz­tóknak, hogy szavazzanak nemmel, tehát a kormány el­len a népszavazáson. Hiszen ezt a kérdést úgy fogalmazták meg az Elysée-palotában, hogy a Pompidou-kormányzás melletti bizalmi szavazásnak is fel le­hessen majd fogni az „igen” győzelmét, ugyanakkor Anglia (és a másik három ország) csatlakozását á Közös Piachoz elősegítheti az „igen” többsége. Nyugat-Németország híres, svábok lakta tartományában, Baden-Württembergben most el­dől, hogy továbbra is a CDU- nak lesz-e többsége a tartomá­nyi parlamentben, választ kap a nyugatnémet közélet arra a kérdésre is, hogy a Baden- Württemberg-i szavazatok ala­kulása jelzi-e a közvélemény állásfoglalását a ratifikációs vi­tában? Ha a szociáldemokra­ták és a szabad demokraták most Stuttgartban és környé­kén javítanának eddigi hely­zetükön, ez a sokat emlegetett és vitatott „keleti szerződések” május 4-i megszavazását is biztosíthatná... Márpedig az egész európai diplomáciai menetrend egyik fontos eleme a ratifikáció lét­rejötte. Nem véletlen, hogy még az európai enyhülés gondolata iránt kevés rokonszenvet mu­tató brit konzervatív kor­mányfő, Heath is hasznosnak tartja ezt. Amikor a bonni kancellár — pártállására néz­ve, ne feledjük: szociáldemok­rata politikus! — a hét végén hivatalos tárgyalásokra Lon­donba érkezett, Heath kijárta az udvarnál, hogy Brandt és felesége II. Erzsébet királynő kastélyában szálljon meg. A királynői kegy — ami például leutóbb Pompidou írancia el­nöknek sem járt ki! — minden bizonnyal Brandt államférfiúi nagyságának bizonyítására és a württembergi szavazók szemé­ben való elismertetésére szol­gált. Amit a bonni kormányfő Anglia Közös Piac-i érdekeinek jobb megértésével hálálhat meg. i Az Apollo—16 amerikai űrhajó Orion holdkompjának két utasa, Yonug és Duke pénteken há­rom és fél kilométeres sétát tett a Hold felszínén. Sétájuk egy ré. szét a holdfelszínen elhelyezett televíziós karáéra segítségével közvetítették a földre. Szakértők szerint ilyen kristálytiszta, jó minőségű képek most első ízben érkeztek a Holdról. A két űrha­jós különböző tudományos be­rendezéseket állított fel, melyek­nek feladata a Hold vonzóerejé­nek és a hold-rengéseknek mé­rése, a bolygó geológiai össze­tételének és a hőáramlásnak vizsgálata. Ez utóbbi tudomá­nyos kísérlet sikere azonban ve­szélyben van, mert Young lába belekeveredett a mérőműszer kábelrendszerébe és az egyik ká­belszalagot elszakította. A földi ellenőrző központ szerint a be­rendezés kijavítására nem sok remény van. A kísérlet célja az lett volna, hogy megállapítsák, vajon a Hold belső magja olyan- e, mint a Földé, vagy hőkészletét radioaktív eredetű sugárzás biz­tosítja. Young és Duke megrendezték az első „hold-grand prix” autó­versenyt. A megfogalmazás ter­mészetesen tőlük származik, és azt a kísérletet jelölték vele, amelynek keretében Young a villanymeghajtású holdjáró au­tón óránként 10 kilométeres se­bességgel egy nagyjából három­szögalakú pályán hajtott körbe. Young a pálya közepén állva fil­A Saigontól északnyugatra fekvő hadszíntéren a népi erők folytatták támadásaikat An Loc tartományi székhely térségében, és új hadműveletet indítottak a tőle északra fekvő Phuoc Binh tartomány azonos nevű székhe­lye ellen. A hadművelet beveze­tőjeként ezer rakéta és egyéb tüzérségi lövedék sújtott le a Saigontól 125 kilométerrel északnyugatra fekvő tartományi székhely katonai célpontjaira. Délebbre,Saigon térségében a né. pi erők tüzérsége Bien Hoa légi­mezte és jóízű megjegyzésekkel fűszerezte az egyszemélyes „au­tóversenyt”. Az Orion két utasa kirándu­lását befejezve, visszamászott a holdkomp belsejébe és lepihent. Csak nehezen tudtak elaludni, részben nyilván zaklatottságuk, részben pedig az erős napfény miatt Végül is — a földi irányító központ utasítására — elzárták a holdkomp fényáteresztő „abla­kait”. Young és Duke közép-európai Mint már jelentettük, Szíriá­ban tartózkodik a Magyar Szo­cialista Munkáspárt küldöttsége Biszku Bélának, a Politikai Bizott­ság tagjának a Központi Bizott­ság titkárának vezetésével. Pén­tek este a küldöttséget fogadta Varsó A Lengyel Államtanács szom­bati ülésén célszerűnek talál­ta, hogy kikérje a nemzetgyű­lés megfelelő szerveinek véle­ményét az 1970. december 7-i lengyel—nyugatnémet szerződés ratifikálásáról. Az Államtanács ezért a támaszpont ellen intéztek raké­tatámadást A központi fennsíkon a felsza­badító erők Kontumtól 28 kilo­méterrel északnyugatra elfoglal, tak egy tüzérségi támaszpontot valamint Da Nangtól 55 kilomé­terrel délre egy további járási székhelyet. Ugyanebben az öve­zetben, a tengerparti Binh Dinh tartományban folytatták táma­dásaikat a 19. számú országút egyes szakaszait még ellenőrzé­sük alatt tartó dél-vietnami ala­kulatok ellen. idő szerint szombaton délig aludt, megreggelizett, majd dél­után újabb hold-sétára indult. Ez alkalommal négy és fél ki­lométert haladtak dél felé. A harmadik hold-sétára va­sárnap kerül sor, ennek időtar­tamát azonban lerövidítették és közölték, hogy az Apollo—16 a tervezettnél egy nappal koráb­ban, tehát már jövő csütörtökön visszatér, a földre. A döntés oka, hogy a vártnál gyorsabban fogy az oxigén- és vízkészlet MSZMP-külditfség Szíriában A Lengyel Államtanács előtt a szerződés Abdullah Ahrnar, a szíriai Ba- ath-párt főtitkár-helyettese. A magyar küldöttség meg­kezdte tárgyalásait a Szíriai Arab Köztársaság vezetőivel. Szíriai részről Abdullah Ahmar vezeti a tárgyalásokat SZEJM Elnöksége elé utalta a szerződés szövegét a Minisz­tertanács elnökének az Állam­tanács elé terjesztett ratifiká­ciós javaslatával együtt. A SZEJM április 27-én kez­dődő ülésén tárgyal majd a lengyel—nyugatnémet politikai kapcsolatok rendezésének alap­jául szolgáló szerződés ratifi­kálásának ügyéről. (MTI) Hazaérkezett Vályi Péter Moszkvából Szombaton délelőtt hazaér­kezett Moszkvából Vályi Péter miniszterelnökhíelyettes, aki a KGST Végrehajtó Bizottsága ülésen vett részt. A Ferihegyi repülőtéren fogadására megje­lentek dr. Faluvégi Lajos pénz­ügyminiszter és dr. Gál Tiva­dar, a kormány titkárságának vezetője. Jelen volt V. J. Pav­lov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. (MTI) Tovább tart a felszabadító erők offenzívája Szabálytalan vázlatok Lenin portréjához írta: Hajdú Tibor V ^ ~ A Vörös Hadsereg születése A szovjethatalom megteremté­se utáni években Leninnek mint az első szovjetkormány el_ nőkének, a legtöbb energiát a fiatal szovjetállam védelmére kellett fordítania. Sokszor kép­telennek tűnő feladat előtt állt: nemcsak a katonai erőviszonyok egyenlőtlensége miatt, hihetet­len gazdasági és politikai nehéz­ségekkel kellett megküzdeni. Roman Avramov bolgár kom­munista különös körülmények között találkozott Leninnel né­hány héttel az Októberi Forra­dalom után, az első nagy sike­rek és váratlan kudarcok nap­jaiban. Avramov elvtárs, mint bolgár katonatiszt, a hadügymi­nisztérium élelmezési igazgató­ságához volt beosztva és Svéd­országba küldték bevásárlásokat intézni; így alkalma nyílt régi o ismerősei révén közvetíteni az orosz bolsevikok stockholmi Külföldi Bizottsága és a német KP elődje: a Spartacus csoport között. A breszti tárgyalások idején Avramovot Pétervárra vezényel­ték, egy küldöttséggel, amely nek az volt a fő célja, hogy a háború folytatása érdekében ga­bonát és petróleumot szerezzen Dél-Oroszországból. Elutazása előtt a spartacusok szabadon le­vő vezetői (Mehring és Tysko) tanácsára felkereste a befolyá­sos centrista párt vezéreit. Ka- utskyt és Haaset. Pétervárott ti­tokban meglátogatta aztán Le­nint és átadta Kautskyék üzene­tét: „a német nép nem forra­dalmi érzelmű. Az oroszok csak a saját erejükre számítsanak és ne hitegessék magukat a Német­országból várható segítség — vagyis a német forradalom — illúziójával”- Kautsky azt taná­csolta, hogy ne írják alá a breszti békét, rrtert ezzel Né­metországban i megerősítenék a vezérkar politikai befolyását Lenin, akinek legnagyobb re­ménysége a német forradalom volt, szomorúan hallgatta az op­portunisták „üdvözletét”, tartal­mát a vezető rovására írta (Ka- utskyt vén szamárnak nevezte Avramov emlékezése szerint), de nem adta fel a néhány hónap­pal később valóban bekövetke­zett német forradalom „illúzió­ját”. Avramov, miután beszá­molt a németországi helyzetről, szóbahozta hivatalos feladatát is, megemlítve, milyen hiányt szenved Bulgária élelemben. Le­nin elkomorodott, de mielőtt vár laszolhatott volna, belépett egy vörcsgárdista és letette az asz­talra Lenin ebédjét: teát, fekete kenyeret és egy kis darab vajat. — Hozzon egy teát a vendé­gemnek is — fordult Lenin a katonához. Az hamarosan visz- szatért ugyanazzal a terítékkel. Avramov szótlanul evett — a kenyér fekete volt, sületlen, for­mátlan és szinte ehetetlen. Alig ment le Avramov torkán, aki az ebéd után sietve elbúcsúzott — következő látogatásai során nem tett említést Bulgária élelmezési nehézségeiről. A Vörös Hadsereg születés­napja 1918. február 23-a, de hosszú hónapokig tartott, amíg a szétszórt kis önkéntes brigá­dokból, vörösgárdista osztagok­ból igazi hadsereg született Nem hiába írt Lenin arról, hogy minden forradalom kettős fel­I

Next

/
Thumbnails
Contents