Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-18 / 66. szám
! Bárom nemzedék a hazáért . A MEGYE I PÁRT RhZO TT SAC ff A MEC Y £ l T ANAcÍ tíAP’JÍ Száraz, meleg idő Várható í«jo. Járás ma estig:: Kevés felhős száraz idő. Mér_ sékelt keleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—plusz 6. Egy. két helyen talajinenti fagy. legmagasabb nappali hőmérséklet 18-—23 fok között. Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1887. március 18-án született — és 7953 szeptemberében halt meg — Budapesten Berény Róbert festőművész, a modem magyar fes_ tészet egyik kiváló mestere. 1906-ban szerepelt először kiállítással Párizsban. 1911-ben hazatérése után csatlakozott a Nyolcak csoportjához. Ekkoriban az expresszionizmus és a kubiz- mus foglalkoztatta; e periódusának fő műve 1913-ban készített Bartók-portré. Részt vett a Magyar Tanács- köztársaság művészeti életében, a művészeti direktórium festőszakosztályának vezetője volt, Híres „Fegyverbe!” című plakátja a forradalom egyik szimbólumává vált. Munkásságát 1936-ban Szinyei-díjjal jutalmazták. A felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskola tanára lett; kétszer tüntették ki Mun- kácsy-díjjal, 1951-ben pedig Kos- suth-díjjal Névadás£ fldy Endre Gimnázium, Sarkad A sarkadi gimnázium, növénytermesztő és állattenyésztő szakközépiskola ma, szombaton délután 3 órakor ünnepséget SRaSBSSeSSSSó — ESTI TÁRLAT. Március 20= ám nyílik Békéscsabán, a Tizeik Ifjúsági Klubjában Vágréti János festő kiállítása, amely már-' ■rius 25-ig tekinthető meg. — gázcseretelep épül. a tavalyi tanácstagi beszámolókon és jelölőgyűléseken elhangzott közérdekű bejelentések közül megvalósul Köröstarcsán » gáz. cseretelep építése. — TECHNIKAI OKOK MIATT elmarad a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezetének rendezésében a március 23-ára, csütörtökön délelőtt Í1 órára tervezett előadás Békéscsabán, a Technika Házában, amikor is dr. Lászlóffi Waldemár tájékoztatta volna a megjelenteket az árvízvédelem hatékonysága növelésének új eszközeiről. _ Á hét legrosszabb vicce S A KOzel-KeletrBi érkezett hl~ 2 rekböl született meg a hét alig- » hanem legrosszabb IciUpoliti- S kai vicce: m 8 Két zenész beszélget. Az 8 egyik megkérdezi a másiktól: m ■ •» Tudod, melyik a világ leg's muzikálisabb állama1 Í O Nem. = Nahát, hogy tudd: Cisz■ Jordánia. ■ tö &aiaaaaaa8eBSBiiisaaBB9esac£SiB98S32S3ass3ss8aai — MINTEGY 100 GÉPKOCSIT LOPTAK. Amsterdamban letartóztatták egy nemzetközi autó- tolvaj banda, öt holland tagját. A „maffia stílusú” banda az elmúlt 18 hónapban mintegy 100 gépkocsit lopott, majd adott el. — MEZEI FUTÓVERSENY. A Békés megyei Ifjúsági Napok programjában március 19-én, vasárnap a Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulója ünnepi sorozat keretében mezei futóversenyt réndeznek a repülőtéren. Veszteségrészesedés Mostanában fizetik (vagy fi- zetgetik) a nyereségrészesedést Mindenkinek jól jön a pénz. De bármennyi is. nem nehéz elkölteni. Pláne, ha valakinek egyenesen kocsmába visz az útja. Ilyenkor ott gálánsabb az ember. Egyesek elég hamar meg is könnyebbülnek. Az eredeti ösz- szeg és a maradvány közötti különbség végül is — ahogy mondják — a veszteségrészesedés. Ebből azonban a vendéglátónál nyereségrészesedés képződik. Az anyag tehát ezúttal sem vész el, csak átalakul. rendez a művelődési házban Ady : Endre élete és költészete cím- i meL Vasárnap délelőtt 10 óra- ■ kor a KISZ megalakulásának 15. ■ évfordulóját ünnepük, 11 órakor • pedig a gimnáziumban Ady-ki- ; állítást nyitnak. Március 20-án, ■ hétfőn délelőtt fél 11-kor lesz a S névadó ünnepség, és az iskola« előtti parkban a költő szobrá- : nak leleplezése. :: Az ünnepségsorozat kedden» sportversenyekkel, találkozókkal ■ folytatódik. Köszöntjük Sándor és Ede nevű *■ Három nemzedék sorsát mutatja be az Apáról fiúra című szélesvásznú szovjet film. Alekszéj Trofúnovét, aki szaka&zpa- rancsnokból vezérőrnaggyá válik a film utolső jeleneteiig, Ge- orgij Trofimovét, aki gárdakapitányként hal hősé halált a második világháborúban s Iván Trofimovét, aki a Szuvorov katonaiskola növendékeként lép nagyapja, apja nyomdokaiba. olvasóinkat Ázom ritka napok egyike e. mai, melyen két névnapot ünnepelünk. A Sándor a görög „Alexandrosz-”ból származik, ennek „férfiakat védő” a jelentése. Népi megfigyelés e naphoz az idő jobbrafordulását fűzi: Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.” Az Ede jelentésének származásbeli kettőssége van, mert Anonymus megemlíti az „Ed” és „Edömér” nevű kun vezéreket, akik Álmos hadaihoz csatlakozták. Nyugati forrásmunkák azonban eredetét az „Edward” után magyarázzák. Az ónémet „ód” vagy „ét” vagy az angol „ead,” a „birtok” megjelölésére szolgált, míg a szó másik fele az angol „ward” ige révén: „védeni” jelentésű és így a név értelme „birtokot védő” lenne. A TIT főtitkárhelyettese Békéscsabán Pénteken délelőtt a békéscsabai Értelmiségi Klubban megyei elnökségi ülést tartott a TIT Békés megyei szervezete, melyen részt vett dr. Jeney Jenő, a TIT főtitkárhelyettese. Az elnökség tagjai megvitatták az év végén sorrakerülő VI. Országos Közgyűlést megelőző járási, városi és megyei közgyűlések irányéi, veit, meghatározták azok lebonyolításának módját A közgyűlések az elmúlt négy esztendő ismeretterjesztő munkáját értékelik, melyek figyelembe vételével dolgozzák ki á következő időszakok feladatait a TXT tartalmi és módszertani munkájának további javítását — CSÖKKENT A BALESETEK SZAMA. A kőtegyánl Petőfi Tér., melőszövetkezetben nagy gondot fordítanak a munkavédelemre. Ezzel magyarázható, hogy évről évre csökken az üzemi balesetek száma. 1970-ben húsz, 1971-ben már csak 11 üzemi baleset történt, Tavaszi árubemutató az új üzletházban Ünnepelt a Petőfi-brigád A'Fővárosi Ruhaipari Vállalat szeghalmi gyáregységében március 15-én ünnepséget tartott a Petőfi szocialista brigád. A zászlódíszbe öltözött kultúrteremben Czira Istvánná, a brigád vezetője Petőfi életútjára emlékezett Vasvári Ilona, Cs, Nagy Zsuzsa, Sebestyén Júlia, Elek Rozália és Köti Julianna Pelőfi-verseket szavalt A brigád tagjai a gyáregység vezetőit és a meghívott vendégeket egy-egy széí 'virággal köszöntötték. D. F. Az Uraiverzál Kiskereskedelmi Vállalat tavaszi árubemutatót és kiállítást rendez Békéscsabán, a Tanácsköztársaság úiá új üzletházban. Ezen szobaberendezéseket, ülőgarnitúrákat, kerámiákat, függönyöket, szőnyegeket, térítőkét és más textíliákat mutatnak be. A kiállítás március 19-től április 1-ig tart nyitva. Az U ni verzál rendezvénysorozatához tartozik, hogy március 19- én, vasárnap Orosházán, az áruházban, Gyulán és Békésen a lakástextil méteráru szak üzletek ben hasonló árubemutatókat rendeznek. — MATINÉ A FEK-BEN. Vasárnap délelőtt 10 órakor a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjának mozitermében a Mi ketten, férfiak című szovjet filmet A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Martfűn megtartó« 11. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 64,68,73,75 A korosladányí KISZ életéből (Tudósítónktól) Március 14-én tartotta soron- levő ülését a körösladányi községi KISZ-bizottság. Ezen több napirendi pontot tárgyalt Szó esett többek között a 22-es számú Tüköry Lajos úttörőcsapat 1972-es évi munkájáról, s ezen belül kiemelten a KISZ-es ifjú vezetők tevékenységéről. A köz. ségi KISZ-bizottság ezután megvitatta a KISZ párttag-ajánló tevékenységét az 1971—72-es évek tapasztalatai alapján. Méltóan kívánják megünnepelni a KISZ megalakulásának 15. évfordulóját a község KISZ- fiataljai. A mintegy 300 alapszervezeti tag március 20-án, hétfőn este 7 érakor nagygyűlésen vesz részt, ezt követően pedig a művelődési házban kiállítást nyitnak meg, amely dokumentumokon mutatja be a község fiataljainak 15 éves tévé. kenységét, Turbucz Zoltán A% út nem versenypálya Sietős tehet a Fiat útja. Index balra, s előzi a Volgát, amely egy másik kocsit követ. A vezetőnek azonban úgy látszik rossz a szemmértéke. A szembejövő forgalom miatt hirtelen jobbra kényszerül. Kevés a hely. A Volga fékez. A pillanatok izgalmasak. Kanyar következik. A fürge Fiat ezzel mit sem törődve ismét előz. Hirtelen felbukkan egy autóbusz. Nincs más, gyorsan jobbra kell húzódnia. A manőver lélegzetelállítónak tűnik. Szerencsére sikerül. A vezetőnek tudnia Kell, hogy az út nem versenypálya. Egyébként a Fiat rendszáma: BD 68—67. A történet ideje március 15, déluán 1 óra 19 perc, helye a Békéscsabáról Gyulára vezető út második kilométere. »—or. vetítik. — ZAMENHOF-EMLÉET ABLÁT AVATNAK Májusban a gyulai Eszperantó Klub tagjai a világszerte egyre inkább tért hódító nemzetközi nyelv kidolgozójának tiszteletére emléktáblát avatnak. — ÚJ PIACTÉR MEZŐBE- KÉNYBEN. A negyedik ötéves tervben — ha a szakigazgatási szerv a helykijelölést elvégzi — 240 ezer forintos költséggel új piacteret létesítenek Meaőbe- rényben. — KÖZPONTI FŰTÉS-, gázvízvezeték szerelési munkálatokat beütemezéssel vállalok. Pris- kin Lajos, kisiparos mester. Békéscsaba, Millennium a. 12. Telefon: 11—987. 349732 Köszönetnyilvánítás Fái 6 szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. szomszédoknak, ismerősöknek. akik ÜZV. GYEBNÄR PÄLNE szül. Baranka Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 349738 BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ! CSEREI PÁL FOSZERKESZTŐHSLYETTES: Beák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKÁI ROVATVEZETŐ:) Rocskár János GAZDASAGPOUTTKA1 ROVATVEZETŐ: Podina Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sasa Ervin. SPORTROVÁTVEZETŐ: Maehalek István Szerkesztőság: Békéscsaba. Szabadság tér ÍV. Hl. emelet. Telefon: 12—ls*S ia—29S. Kiadja á Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba n.,< Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—0M. 11—OSI FELELŐS KIADÓ: Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 20,— ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba, aSúSS A nagyszénás! Dózsa Mg Tsz megegyezés alapján eladásra felkínál 1 db Farmer száritót, 1 db műanyag fröccsentőgépet. Érdeklődni telefonon, Nagyszénás 25. Vagy személyesen Asztalos Pál ügyintéző. 255665