Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
Somogy mélyén Varga János írása M egátt a gépkocsi; leugrálunk. Rövid pihenő. Nem először járunk erre, de nekem most ... •* teljesen J ® halászház, ahogy előbukkan hirtelen, erfä mélyén, erdő sűrűjéből, nem messze tőle a patak- kel, a vízeséssel, — s egy kis fahíd ível át a vízesés fölött. Maga a ház mintha egy közeli faluból — községből csöppent volna ide, s mégis — talán a településben kötöttebb, meghatározóbb minták hiánya miatt — sajátos, mindent öszszefoglaló, egyesítő, de egyúttal mégis esetleges benyomást kelt. Nem az a városias, villaszerű építmény, mint éppen a családomé is volt az alföldi szülővárosomban — még bizony egy csinos kis kupola is volt azon —, de nem is a mesztegnyöi, hehe vizi nehézkes, földhözta- padó nádasházak másolata. A kettő keveréke inkább: amolyan se-ide-se-oda stílus, — ha ugyan helyes itt ez á szó. Aránytalan arányok, dőlő falak, foghíjas léckerítés, — és piszok, piszok, piszok mindenfelé. Homályos szemű öreg kuvasz didereg a ház előtt a szeptemberi reggel hűvösében. Futkározhatna is, mert a lánca másik végét — mellékesen — egy hosz- szú, magasra feszített dróttá fűzték fel. de inkább csak ül, ül egyhelyben, s szorgosan reszket. Mint valami idegen bolygóról, hetedhét országon túlról ideszakadt lényekre, mered ránk és ormótlan autóinkra. Majd előttünk terem eleven, megtestesült ellentéte; egy fekete-tarka, égőszemű kiskutya, tőle aztán egyszerre élettel telik meg az egész ködös szeptemberi reggel. Eleinte persze őt is erősen leköti a látvány. Percekig kutat rajtunk az okos szemeivel, mintha ezt kérdezné: „Hát ti mi járatban vagytok errefelé, ahol a madár se jár, s vajon barátsággal vagytok-e irántam, vagy ellenségességgel?" Ám, úgy látszik megbízik bennünk: rögtön meglódul, szalad,, viháncol, játszik a durva, esetlen katona-kezekkel, s mert egyik társam most valóban kissé keményebben nyúl hozzá, egy darabig fájdalmasan vonit is. Atlépdelünk a keskeny pallón; indulunk fölfelé a paták mentén, a halastóhoz. A tő vizét az erdő sötét szalagja-sávja választja él a reggeli égtől. A víz csendes, síma; hű tükre a partmenti fáknak, de csak egy darabig, mert messzebb már egy erőteljes fényű, csillámló háromszög, abban már nem látszik se erdő, se sötétség, csak a reggeli ragyogás. Amott, ahol a víz-ezüst csak nád, sás hullámzó mezője közbejöttével adja át helyét az erdőnek, különösszép némajáték zajlik: lassan, alig észrevehetően siklik egy négyszögletű ladik; benne három álló alak, azaz csak egyikük áll, a másik egy hosszú csáklyával mozdítja odább az úszó alkalmatosságot, a harmadik pedig egy nyeles, lapátforma szerszámmal rendre, ütemesen meri ki a vizet a csónakból. (Nem tudom mire vélni a dolgot, s csak egy későbbi, külön magyarázatra lesz világossá: abba a kimerendő, cső- nákbeli vízbe szórják a haleledelt: így etetik a halakat.) Indulok vissza a patakhoz. Mire odaérek, kikötnek a tő sarkában az etetők is. A fövenyen néhány döglött hal fekszik. / — A gémek —mondja a vékony kis halászfiú —, azok ölik meg őket. — S nem eszik meg? — Nem — feleli a legényke. *— Csak lecsapnak a vízre, a halak meg felfordulnak. De nem eszik meg őket. A háznál nagy az élénkség. Sovány, szglmaszőke kislány futkos á katonák között. Melegítőbenvan, s piszkosszürke pulóverben, lábán gumicsizma. Arca együgyű, talán torz is, szemében még a nem régi nehéz, öntudatlan álom visszfénye sötétlik. Fenékbe- rúgdos egypár katonát, aztán gyönyörűségtől nyü- szítve-vonítva elszaladván, aki ágakat tördel neki s biztatgatja, hogy csak fusson, s jó húzzon a hátsó felére ennek, annak. Z. a zajos csatározásban elkülönült sziget; karján egy négyéves forma gyerekkel. Nyilván a nagvob- bacska húga ez a kislány — de szakasztott ellentéte is egyben: ámultán, szomorkás-ért elmeden tekivt- get a forgatagba. csendes, szavát se veszik. Kérdezgetik: nem felel, csak azzal válaszolgat, hogy néha, egy-eoy szelídebb hangra, emberibb, öszi-'+ébb mosolyra az ő szája is mosolyra mozdul. Elsétálok a ház mögé. Itt már az erdő kezdődik. Agakból, háncsból, kötelekből eszkabált hinta van a fák között; görbe tartó- állványhoz támaszkodom. Z. is ide tart a gyerekkel. — Szép. értelmes kis kölyök — mondja. — Mintha nem is a testvére lenne... — Kár érte .'.I — Ide a legközelebbi falu is harminc kilométer. Mi lehet belőle itt? ... Somogy mélyén... Majd ez hallatszik: <— Gépjárműre !! Mennünk kell. NÉVNAP alte léptékkel osont át a gyerek szobáján. Kiment' -a konyhába és feltette ® -teavizet Istenem, hogy telik az idő, már 16 éves fia van. Ma van a névnapja. Valami finomat kellene főzni. De mit? Sokadi- ka van. A fiú felébredt. Kicsit ir.ocorgott, majd felkelt és kiment a konyhába. — Hogy aludtál? — Jól. Van valami kaja? — Sütök rántottét, savanyú uborkával eszed, jó? A fiú jó étvággyal evett —- Te anya, adjál nekem pénzt. — Minek? — Pálinkára. Szólni se tudott az anyja, mikor visszafordult a tűzhelytől. —Mire? — kérdezte hitetlenkedve. — Pálinkára. Nem én iszom meg, de benn az öreg szakik elvárják. Én sem lehetek smucig. Tudod utolsó éves vagyok, nem mindegy, hogy telik el az idó. Feri bácsi szereti a piát. de sok jó dolgot mutatott már... — Na, jó vegyél egy féllitert — Féllitert? Kiröhögnek. Mindig 1 litert szoktak a többiek is vinni. — Tudod mit? Egy fillért se kapsz, fózni akarok valami normálisát neked. Mióta apád itt hagyott minket, csak a névnapodon merek költekezni, de csak aakad, érted? — Akkor nem megyek be. Az asszony pofonütötte a fiút. A gyerek kezéből kiesett a villa, torkára szaladt a falat Köhögött, felugrott az asztaltól és a szobába szaladt Az anya utána, pofozta és kiabált a haja szeme elé hullott, nem látta már hova üt Sírt, ordított esaevesztet- ten. — Elzárt neveltelek, ezért dédelgettelek, mi akarsz lenni, te, te szerencsétlen? Zokogva beleborult az ágyba. Sírt megállás nélkül. A fia köszönés nélkül elment. ö is megmosdott Rohant dolgozni. Este ahogy belépett az előszobába, ételszag csapta meg az orrát Benyitott a konyhába, fia állt a tűzhely előtt, húst sütött Az asztalon két üveg sör. Egy pohárban virág. — Csókolom. Gyere gyorsan, eszünk, utána elviszlek moziba. Kár volt kiabálnod. Ugye eljössz, elvégre névnapom van ... Dénes Piroska Csak egy pillanat Moldvay Győző Csak egy lobbanó, bíbor pillanat, csak egy madárfütty, csak egy égzengés, pár kósza nyúl a réten átszalad, bora mellől a vándor félrenéz, jávorhegedűn a húr elpattan, hogy félve, jajjal sírjon azután, ennyi volt, amit belőled kaptam, ennyivel áldott meg a délután. Azóta bennem hálsz, bennem ébredsz, halk lépteid szívemen húznak át, mint felvérző pogány-ós ének, mint őszi égben barna vadlibák! Vallomás Horváth Péter Nem vagy több nekem — se te, se más 1 mint egy pohár tiszta víz, hegyi forrás vize. Én kedvedért, s bárkiéért lemondani nem tudok. Nem akarok tied lenni, legyél te az enyém. — ha nem lg indulunk, unit ér? — Egészen légy enyém, akár a fény, az Izek. Légy általam — vagy ellenemre: én megszelídítelek. Eelveszem arcodat Kézvirágként maradsz mögöttem. A zene világa Egyiiaryűek-e az operák szövegkönyvei? Q Leó Slezakot, a kitűnő humorú osztrák tenoristát egyszer megkérte valaki, mesélje el. miről is szól tulajdonképpen Verdi Trubadúr című operája. „Bár számtalanszor énekeltem a főszerepet, Manricót” — válaszolta a művész — „be kell vallanom, hogy én sem értem az egészet!” A felelet kétségtelenül szellemes, ha nem is feltétlenül igaz. A köztudatban általánosan elterjedt vélemény, hogy az operák cselekményei együgyűek és ellentmondásosak, drámai fordulataik indokolatlanok és kiagyaltak. Ezzel a váddal szem.be kell nézi. Valóban ilyenek lennének az úgynevezett librettók? Ha önálló prózai színműveknek tekintjük őket, akkor általában tényleg ilyenek. Maradjunk csak a Trubadúrnál. Maga az alaphelyzet is hihetetlen; még legnagyobb felindult- ságában sem vetkőzhet ki valaki annyira önmagából, hogy a bosszúból elrabolt csecsemő helyett saját gyermekét vesse tűzbe. Azután: Azucena már a második felvonás első képében elmeséli Manricónak származása titkát. majd pár szóval érvényteleníti, visszaszívja az egészet, hogy az opera végén, meglepetésként, most már nyiltan újból bevallja: a vérpadra küldött Manrico nem az ő fia, hanem Lima gróf öccse volt! Még sok hasonló következetlenséget találhatnánk. Rossz hát a Trubadúr szövegkönyve? Ma a cselekményt a zenével együtt vizsgáljuk — és a librettót csak így szabad megítélni.' — akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a szövegkönyv Verdi számára kitűnő ihletének bizonyult, mert zenei drámai képességei teljes kibontakoztatására adott módot. Már maga az a tény, hogy az operákban énekelve beszélnek, arra, utal, hogy ebben a műfajban más törvényszerűségek uralkodnak, mint a prózai színházban; a szövegkönyvnek nemcsak a drámai, hanem a zenei követelményeknek is eleget kell tennie. Mik ezek? Maradjunk továbbra is a Trubadúr példájánál, annál is inkább, mert — noha sok másfajta opera is létezik — a közvélemény általában a XIX. századi olasz dalműveket tekinti a műfaj legjellegzetesebb megtestesítőinek és ezeknek a szövegét is éri a legtöbb támadás. Nos az ilyen fajta operák kerek, zárt számokból állnak. Ezek a számok: áriák, együttesek, kórusok a maguk rövidebb, 2—10 percnyi időtartamával egy-egy érzelmet, hangulatot, indulatot fejeznek ki. Ide kívánkozik három megjegyzés: 1. Előfordulnák kétrészes áriák is, ezekben az első rész után az előadó szereplőnek olyan dolog jut a tudomására, amely gyökeresen megváltoztatja az érzelmeit és ezzel az ária második részének jellegét is. 2. A drámai együttesek résztvevőinek igen ellentétesek lehetnek az indulatai és a jól felépített tercettek, kvartettek zenéjéből ezt bárki kihallhatja, de- az együttes egészének mégis van valamilyen egységes hangulata. 3. A felvonás^ záró finálék már bonyolultabbak. hosszabbak, a bennük megjelenített érzelmi világ is összetettebb, mint a többi számokban. A XIX. századi romantikus zeneszerzőnek tehát arra volt szüksége, hogy a szövegkönyv egyrészt alkalmat adjon olyan áriáik, együttesek komponálására, melyek erőteljes érzelmeket fejeznek ki: gyengéd szerelmet, gyötrő félté, kenységet, nemes barátságot, engesztelhetetlen boszr szúvágyat, másrészt pedigl, hogy ezek a hangulati körök, a zene törvényeinek megfelelően időnként felváltsák egymást, amiként a zenekari szvitekben a lassú tételt követi á gyors, a lírai hangulatú tételt a táncos lüktetésű. Ez az oka, hogy az ilyen fajta operákban a cselekmény szélsőségesen kanyarog és szeszélyesen ráncigálja szereplőinek hangulatát pillanatok alatt mennyből a pokolba és vissza. i. íme két példa ■ a Trubadúrból: Leonóra holtnak hiszi Manricót és kolostori életre készül, ám a gyűlölt Luna gróf orvul rátör, magával akarja . ragadni. Ám ekkor, az érzelmi mély ponton megjelenik a holtnak hitt Manrico, s megmenti Leonórát Található a Trubadúrban ellenkező irányú hirtelen érzelmi váltás is: Manrico és Leonóra esküvőjükre készülnék, a férfi gyengéd szerelmi áriát énekel menyasszonyának. Ekkor hírnök érkezik, jelenti, hogy Manrico anyját elfogták és máglyahalálra ítélték. A Trubadúr a tüzes Strettában megfogadja, hegy bármi áron kiszabadítja Azucenát és elrohan — a végzetébe. összefoglalva: láthatjuk, hogy a romantikus operaszerzők könnyen megbocsátották a szövegkönyveknek együgyű cselekményüket és indokolatlan fordulataikat, ha erőteljes és változatos hangulatú, drámai muzsika komponálására adtak módot. Később, amikor a fejlődés túllépett a zárt számokból álló operákon, a romantikus témák felett eljárt az idő, a zeneszerzők figyelme is újabb, másfajta librettók felé fordult A következő alkalommal arról a gyakran hangoztatott vádról lesz szó, hogy az operahősök drámai helyzetekben, gyors cselekvés helyett miért kezdenek inkább énekelni. Kertész Iván
