Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
KÖR ÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET zene. Széles művészi sfeáüá- ját, árnyalt kifejező eszközeit nagyfokú belső érzelem tartja össze, és ez a belső tartalom sugárzik előadásából akár a részleteket, akár a nagy egészet tekintjük. A vezénylő karmester, Kóródy András méltó partnere volt. Nagy biztonsággal kísérte a szólistát, jó volt látni azt az összeszokottságot, amely együttmuasdháiásu&at jellemezte. Hadd zárjam a hegedűverseny beszámolóját a műsorközlő agy mondatával „Bartók hazajött Békésbe". A műsor második részében először Ránki György: Pornódé király új ruhája első szvitjét hallottuk. A mű története közismert: Andersen meséjéből készült rádió- opera, majd az Állami Operaház is műsorára tűzte. Az opera zenei anyagából íródott e szvit. A muzsika illusztratív. Hallgatva az ember szinte maga előtt látja a cselekményt. Nem kavarja fel a hallgatót, inkább szórakoztat. Vérbő humor, sók groteszk élem és nagyfokú virtuozitás jellemzi, vonatkozik ez a zenei anyag feldolgozására és a hangszerelésre is, amely egyenesen brililááns. Vidám fintorral táncoltatja egy-egy szimfonikus morzsával a zenekarL Kóródy András nagy kedvvel vezette a kitűnő zenekart, kibontva a partitúra mindem rejtett titkát. Zárószámként Csajkovszkij: Olasz Capriccio -ját játszotta a debreceni zenekar. Karmesterével az élen újra megcsodálhattuk erényeiket, pluszként adva hozzá az olasz dallamok szép megformálását. összegezve: kitűnő zenekar, kitűnő karmester, kitűnő szólistát kitűnő hangverseny és nagy siker. Holpert János Takács István Hazafelé „ Miénk a hatalom az emberszív felett... Beszélgetés Kállai Ferenc színművésszel W Ä színész titVa olyan, mint ‘ a délibáb. Szigorú természeti törvények alkotják, mégis, aki utána nyúl — a semmit fogja. A délibáb — tünemény. A színész — ember. Az ember —- „fenség, Gero Katalin Szoborterv Tél Zsadányi Lajos Orromig ér a tél prüszkölök tőle. Hóember szalutál s bámul nyelvét öltve, Dudorászom, angyalokkal táncolok«; s körülöttem hahotáznak pásztorok. Polner Zoltán harmadik verskötete A közelmúltban jelent meg Polner Zoltán Szegeden élő költő harmadik verseskötete, az Egyetlen hangszer. Az első kettő — a Szigorú vallomás és A szívetekre bízom — után ez a mostani a költő művészetének lényeges fejlődését, gazdagodását tükrözi. Izgalmas és figyelemreméltó költőd világ a Polner Zoltáné, átível a haza szeretet én, a tanyák népének dicséretén és sorsuk jobbulásának örömén a szerelmi líra markánsan nagyszerű és izzóan mai verseihez. Azt vallja, hogy költői világa „az ország múltjával és jelenével, gondjaival és örömével terhes világ, ezt akartam és ezt akarom a vers erejével kifejezni, a modem képalkotás és a közérthetőség nyelvén.” A kötet elején megrázó erejű verseket olvashatunk. Szántó Kovács Jánosától és embereiről, akiknek arca mögött „toronylik a gyász" és „hajlott asszonyaik is a föld alá bújtak:’ Később a „Taníts minket, szabadság!” cfmű verseben már a tragikus sorsok változásának és változtathatóságának híreit hozza, nemes pátosszal ír: „Taníts minket szabadság! Mert hatalmad van már rajtunk. Levetjük magunkról a káromkodó Alföldet s a cifra Dunántúlt. Öltözünk tiszta emberségbe, jövőnk nagy álmairól dönteni.” A költő teli vasi kérdésekkel, ingerlésekkel és reményekkel: „Búza-illatú hatalom,, most téged dicsérlek a pusztákról kilábaló szegényekkel...” Talán ez az idézet jélzj legjobban Polner Zoltán költői arcát, belső világát. Ott van azonban ebben a belső világban a legszemélyesebb élmények dús robogása, izzása is. Szerelmes versed erőteljesek, a férfi és a nő nagyszerű emberi kapcsolatának, összetartozásának ősi ragyogásával terhesek, „Litánia Juditért” című verse példázza legszebben Polner szerelmi líráját. „Vetkőztetlek: huszonhét nyár tűzbői mentett ékszerét szaggatom rólad és konyakot iszom felejteni zöld tekintetét didergő fáknak, jajgató, őszi mezőknek-..” És a vensvégi magasság: ”... derekad hullámai irgalmatlanok, de arcunk a tenger homlokánál ragyog, hogy megszülessék újra a hajnal.” A költő e harmadik kötetének második részében saját gyűjtésű babonák, hiedelmek verssé feldolgozott változatait nyújtja át az olvasónak. Ezek a versek az ősi folklór már-már ismeretlen tájait fedezik fel újra, erőteljesen és szépségekkel aranyozva. (Magvető, Budapest.) Sass Ervin északi-fok, ütőik, idegen- ség”. Kállai Ferenc színművésszel eddigi életútjától, gyönyörű hivatásáról beszélgetünk. Békés megyében, Gyomén született. Első élménye a művészetről a csend volt. A templomban prédir káló papot körülvevő csend, a falu főterén beszédet mondó embert figyelők csendje. Ma is ezt tartja legfontosabbnak. Ha csend van — akkor a közönség figyel. Az első ember, aki felfedezte „színészi” képességét, gimnáziumi magyar tanára volt. — A versek szövegét kevésbé tudtam olyan jól, mint amilyen jól igyekeztem előadni őket — emlékszik vissza nevetve. Érettségi után jelentkezett az Akadémiára. Három mondatot mondott el Ady Endre Gog és Magóg című verséből. Felvették. A felsizabadulás után jelentkezett Erdélyi Mihály, színházába, ahova Both Béla szerződtette. És még ugyanazon a napon Bárdos Artur is aláíratott vele egy szerződést a Belvárosi Színházba. Ez a történet híres róla: egyszerre két szerződéssel indult színészi pályáján. Két évvel később, 1947-ben szerződött a Nemzeti Színházba, amelynek azóta is tagja. Látszólag minden sima a színész életében? A harmóniáról beszél. Az emberi sző végtelen perspektívájából kiszűrni a nemeset, a tisztát, a harmóniát és ezek megmutatásával élni, segíteni a többi embernek — ezt tartja hivatása legfőbb céljának. —Mert a jóra kevesebb eszközünk van, mint a gyilkolásra — mondja. — Segíteni kell felfedezni ezt a keveset. Sokszor írták méltatták szép szavakkal, hogy néhány mondatos „kis?’ szerepből is milyen igaz, hiteles emberi sorsokat • tud életre varázsolni a színpadon. Hogyan? Egy némán sétáló ember is szerep. Mert ember, története, érzései, gondjai vannak. Én képzeletben mögé írok egy regényt, annak a sétáló embernek a regényét. És külön?* módon — szavak nélkül, mindenki megérti. De én ezt másképpen nem is tudom elképzelni. — Gyakran megkérdezi!» tőlem, hogy egy-egy jelenetnek a felépítéséhez mi adja a legtöbb 'segítséget? — Nem tudok rá válaszolni. Amit csinálok, az természetes, mert az az ember — akit játszom —• akkor úgy viselkedik. Hogy ez a közönségre milyen hatással van — az számomra a köszönet. Kállai Ferencet láthatjuk színpadon, filmen, televízióban, hallhatjuk a rádióban. Egy helyen nem láthatjuk soha: pódiumon- Ennek a miértjéről egy kedves történetet mesél. Még a gimnáziumi évei alatt fordult elő, hogy egy alkalommal Harpjányi „ősz” című versét kellett elsza- valnia. Kiment a pódiumra, meghajolt, bemondta a vers címét: Ősz. De a verset izgalmában elfelejtette. Kétségbeesetten elkezdett beszélni az őszről, egészen addig, amíg eszébe nem jutott a vers. Azt is elmondta. Szereplése után így szólt hozzá valaki: Fiatalember, maga döntse el, hogy író lesz-e vagy színész. — Eldöntötte. Nagyon sokat dolgozik. Ami életének, sok-sok fáradságának értelmét, szépségét adja, színészi mesterségéről így vall: Egy példát mondanék. Csurka István „Döglött aknák” című darabjában van egy jelenet, amikor néhány pillanat leforgása alatt a közönség harsány hahotázásból sírva falcad. Hogy a nevetést mikor vti1 tja fel a torokszorító sírás — az tőlem függ. Addig a néhány pillanatig olyan hatalommal rendelkezem, amely csak az isteneknek adatott meg, a regékben. Ezekért a pillanatokért én hálás vagyok a' közönségnek, ezekért a pillanatokért igyekszem megajándékozni őket alakításaimmal. Hogy örökérvényű maradjon Petőfi Színészdala: „Miénk a hatalom az [emberszív felett, Idézni egyaránt mosolyt, [vagy könnyeket”, László Ilona Az Országos Filharmónia harmadik bérleti hangversenye Békéscsabán J anuar 24-én este a Debreceni MÁV Filharmonikusok „formabontó” koncertjét hallottuk. Meglepetésre a műsor első száma Bartók Hegedűversenye volt. Általában a hangversenyeket valami „bemelegítő” számmal szokták kezdeni, ennek feladata, hogy oldódik a közönség és a pódiumon levők feszültsége. Bartók e műve nehéz feladatot ró mind az előadókra, mind a közönségre, és ezért tűnt merészségnek e művel kezdeni a hangversenyt. Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy némi kezdeti bizonytalanság után — a zenekar részéről — emlékezetes előadásban hallottuk Bartók remekét. A szólista Kovács Dénes volt. Róla újat írni nagyon nehéz. Érett művész. Nem virtuóz típus, játéka mellőz minden külsőséget. Ahogy ő játszik, az maga a
