Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

A Centrum Áruház ajándékát, a Rakéta porszívót Szabó Lajosné békéscsabai olvasónk nyerte Karácsonyi rejtvénypólyáza- tankra több száz helyes megfej­tés érkezett. A pályázat — mely­nek valamennyi díját a Cent­rum Áruház ajánlotta fel — sä- , kert aratott Sorsolását csütör­tökön délután szerkesztőségünk fhivatalos helyiségében ejtettük meg, és azon részt vett Szlávik Lajos, a Centrum Áruház igaz­gatója is. Az első díjat; egy Rakéta porszívót, 1230 forint értékben, nyerte Szabó Lajosné, Békéscsa­ba, Egység u. 19} a második di­jat, egy 140x65 centiméteres gé­pi perzsa összekötő szőnyeget, nyerte Papp Györgyné, Gyula, Vértanúk útja 6. fsz. 3; a két db harmadaik díjait, egy-egy 200 fo­rintos vásárlási utalványt, be­váltható a Centrum Áruházban, nyerte Vári Zsuzsa, Békéscsaba, Szabadság tér 10 és Széli Fe­renc, Sarkad; Szondi u. 6. Egy- egy könyvet nyert: Várszegi Jó­zsef, Békéscsaba^ Felsőkörös sor C/4. I. 4; Hajdú Ottóné, Békés­csaba, Reök u. 2/a; Gyepes László, Gyula, Szakáll u. 16; Betkó Róbert, Békéscsaba. Ku- lioh Gy. It. V/ll; Balogh Éva, Békéscsaba, Szabolcs u. 2: Kő­vári Sándor, Békéscsaba, Bartók B. u. 52; Zsemberi Istvánná Orosháza, Szövetkezés u. 22 Bicski József, Békéscsaba, Víz­mű Vállalat; Evanics Klára Csorvás, Árpád út 18; Nyíri Sándorné. Békéscsaba; Zsig- mond u. 26; Szakálli Kálmán Gyoma, Kazinczy u. 9; Vasas János, Békéscsaba, Kulich Gy lt. 13 C." IV. 13; Szeles Imre Békéscsaba, Gyulai út 26; Hege­dűs Éva, Gyula, Malom u. 9, Dani, Julianna, Gyula, Komáro­mi u. 7; Lakatos Zsuzsanna, Szeghalom, ÁFÉSZ Iroda; Bet­kó Györgyné, Békéscsaba, Ku_ lioh Gy. lt. V/ll: Zanócz István­ná, Sarkad! Cukorgyár, Kompi erdészház- Homok Éva, Tar hős, Arany J. u. 5; Gyúró Mária, Gyula, Szegedi Kiss István u. 19/a. A nyerteseid a pályázat fődí­jait 1971. december 20-iól vehe­tik át a Centrum Áruház irodá­jában. A könyvjutalmakat pos­tán küldjük ki. A karácsonyi rejtvénypályázat helyes megfejtése a következő volt: Az igényes család vásárlá­si központja a Centrum Áruház. Aranyvasárnap a Képcsarnokban A Képcsarnok Vállalat békés­csabai kirendeltsége egyre nö­vekvő forgalmat bonyolít le. Dr. Árus Tibomé, a bolt vezetője el­mondotta, hogy a vásárlók mű“ vészi igénye, a kultúrálod ás számtalan vonása a bolt tévé“ kenységét is meghatározza. Egyre többen vásárolnak lakásukba művészi díszítő tárgyakat, műalkotásokat. Az utóbbi időben a legkedvel­tebbek a íalidíszek lettek, közöttük tányérok, faliképek, kerámiák, szövött és bőr falidí­szek és termesztésen olajfest. menyek és rézkarcok is. A szö­vött faliképek közül Puskás Im­re és Zsobrák Ferenc textilmű­vészek alkotásait keresik a leg“ többen, míg a bőrdíszek alko­tói' közül Benkő László a leg­népszerűbb. Érdekes, hogy a fém dísztárgyak is egyre több­ször találnak gazdára, különösen a figurális kompozícióik, de van­nak, akik a szépen cizellált de-- hányszelencékeí és íróasztali: felszereléseket keresik. A bolt érdekességei között á kisbútorokat említette a kiren­deltség vezetője. Az ízléses tele- fonpad és térelválasztó a kará­csonyi vásárban is a legkereset­tebb cikkek közé tartozik. A közelmúltban érkezett dísz­tárgyakkal, képekkel együtt több ezer féle dísztárgyak kö­zött válogathatnak a karácsonyi ajándékozók és ami a legfonto­sabb: a Képcsarnok mjnden dísztárgya a művészi, a szépet szerető ember öröme, lehet. Reprezentatív sarok a békéscsabai Képcsarnokban, A. Naprendszer új bolygójá­nak fölfedezéséről szóló hírrel kapcsolatban dr. Ponori Thew- rewk Aurél, az Uránia Csillag- vizsgáHió ■ igazgatóhelyettese el­mondotta, ' hogy ez a közlés a magyar szakembereket nem óm te meglepetésszerűen. Már hó­napok óta lehetett hallani, hogy egy új, eddig ismeretlen kásbolygjp tűnt fel, amely Nap­közeibe, a Nap és a Merkur közé került. Most az angol és amerikai csillagászok közlése szerint a bolygómozgásokban eddig még soha nem észlelt aaivait — perturbációt — talál­tak és ebből következtettek egy önálló bolygó létére. Nyilvánvalónak látszik, hogy az okozott zavar leg­följebb a Merkur, pólyá­jára korlátozódik és ott is el­enyésző lehet, ezért csak most, a legérzékenyebb, legkorszerűbb távcsövekkel lehetett észreven­ni. Meglátná, pedig' még nehe­zebb lenne, hiszen a Nap kö­zelsége folytán. — régebbi köz­lemények szerint a bolygó és a Nap közötti átlagos távolság mindössze 15 mállió Monierter — csak a Nap irányában lehet és kell keresni, ebben az eset­ben pedig a kis felületről visz- szaverődő gyenge sugárzását a Nap fénye elnyomja. . Sok adatat eddig még nem közöltek rótta, de tény, hogy a Naprendszernek nem ez lenne az egyetlen eddig ismeretien bolygója, amelynek létezését egyelőre csak feltételezik. Az üstökösök „vallomása” szerint még két-thárom bolygó lehet a Plútón, tűi. - Az üstökösök ugyanis ha sokáig (keringenek, a Naprendszer belső terében, síkjukkal. betesímuinaik a bolyr gók:keringési síkjába,, de ezen­kívül olyan „családokba” tö­mörülnék, ^melyek pályájának egyik gyújtópontja a.Nap, a ma. sík pedig valamelyik bolygó. A most fölfedezni véüit boly­gó tehát, ha valóban létezik, a Naprendszer tizedik bolygója lenne, de ma még az ás joggal lehet feltételezni, hogy ezen­kívül továbbá két vagy három bolygó kering a csiliagvilógök törvényei által elszakíthatat­lan erővel a Naphoz ikötötfc pó­lyáján. ibbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbmbbmmbsbbb»®®«*»»» Egészségvédelem Mongóliában A nagy kiterjedésű és kis népsűrűségű Mongóliában nagy figyelmet fordítanak a vidéki területek egészségügyi ellátására. Az ország vidéki városaiban, falvaiban, mező- gazdasági szövetkezeteiben és állami gazdaságaiban az el­múlt évek során számos új egészségügyi intézmény léte­sült. Több fontos intézkedést hoztak a vidéki lakosság egészségvédelmi ellátottságá­nak további javítására. Az el­múlt öt esztendő alatt 330 egészségvédelmi intézmény, kórház, orvosi rendelő épült az országban. Sikeresen oldják meg a vi­déki egészségügyi szakember- képzés kérdését is. Jelenleg az ország orvosállományának 40, az egyéb egészségügyi személyzetének 60 százaléka a'mezőgazdasági dolgozók, il­letve a vidéki lakosság egész­ségvédelmének szolgálatában áll, Sándor János főrendező irányításával készült színházunk Ste kespeare IV. Henrik című drámájának bemutatására. Képünk a próbán készült, a színen Szentirmai Éva, Simon György fe Demeter Hedvig. <Fot6: Deményí Záróvizsga a tűzrendészet! tanfolyamon A megyei tanács mezögazdá- ségi és élelmezésügyi osztálya, valamint a megyei tűzrendészen parancsnokság hathetes tűzren­dészet! tanfolyamot szervezett a békési és á gyulai járási terme­' lőezövetkezetek ás ételmisaesv ipari vállalatok részére. A tan­folyam résztvevői tegnap, de­cember 18-án tettek záróvizsgát s kaptak ünnepélyes keretek kö­zött oklevelet. Váratlan fordulat Egy évvel ezelőtt szétverték a fürdő­szobánk falát. Tönkretették a ká­dárt, leverték a csem­pét, mert, hogy a szomszédban füstöl a kályha, rossz a ké­mény. Tiltakoztam, pörött- tem, nem akartam enigédnd, de hát mit tehet egy lakó a ház- kezelőség teljes fel­vonult hadai éllen? — Nem kell ije­dem! — mondta Stí- bér kartárs. — Sem­miség az egész. Kért csempét -kimozdítunk, visszatesszük, nyoma sem lesz. A két csempéből tizenhét lett, a fal­ban a vízcső kilyu­kadt, a lakásban Niagara zuhogott — koszos, hideg Niaga­ra —, a kéménysep­rők bevonultak, a kőműveseik kivonal- tak, *a vízvezeték sze­ré15 dl sem jött. Es­tére fürdőszobánk olyan volt, mintha II. Szulejmám hadad látogattak volna meg. — Nem keü csüg­gedni. egy héten be­lül visszajövünk és mindent helyreho­zunk — .ígérte Sti- ber elvtárs és eltűnt, vele együtt aíűntefc j a szakemberek, csak. a fal helyén tátongó] lyuk maradt, a hi­bás vízvezeték, a (kosz és a rossz ké­mény. De aztán nyár jött, nyáron meleg van, virágilJat, érik a ba­rack, nyáron az em­ber nem érzi olyan tragédiának a koszos falat és a lyukas ké­ményt. De eljött az ősz, eljött a fűtési idény. A szomszédéit be­gyújtottak a kályhá­ba és most már nem csak a szomszéd la­kást árasztotta el a füst és a széngáz, hanem a nyitott ké­ményen át hozzánk is ömlik, dől a kén­köves bűz, fulladás­sal fenyeget, robba­nással fenyeget, be- omüássai ás főleg idegösszeomióssal fe­nyeget. Most már én hív­tam fel a házkezélő- séget, tajtékozva és dühöngve. — Nem fognak je­lentkezni — mondta rezignáltan a házmeis- temé, aki már sok vihart és sok fal­bontást megért. És íme. még nem is válaszolhattam prfcszámásta Mames* ternőntenék, amikor csengett a telefon, — Itt Stáber..; íalán emlékezni tet" szik rám a házikeze" lőségUSa, Én vo&fcasK aa, aki tavaly béta'1 a falbontást... — Hogy emlék- saam-e? Be még mennyire.,. — Akikor • talán meg tetszik enged” ni, hogy most fleä- menjék önökhöz, — Hogy megenjgE. dem-e? Követelem, Rohanjon. Várnom,) Addig nem is me­gyeik be a szerkesz­tőségbe. ömMk a füst és korom. — Bocsánat... Ö6S valami félreértés lesz. — Miféle félreér­tés? — Én -ugyanis. „; tudnáililik, már nem dolgozom a házfceze/ lőségnéü __ az ügy f éléve nem rám- tarfozálk... én égy egészen más ügyben szeretném felkeresni önt. mint regi jó is­merőst ... megkérni, hoev egy nagy sérel­memet tegye ki az úiKáéba... a házTke- zelőség uffvanis ott, ahol ón lakom ... r. K. Karácsonyi rejtvény pályázatunk eredményhirdetése Csak a Merkúrt hozhatja zavarba a „tizedik bolygó77 Próba a színházban

Next

/
Thumbnails
Contents