Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

A beljavai munkásszínliáz

Azt mondják magukról, hogy saját kedvtelésükre játszanak, a művészét kedvéért; egyszerűen szeretik a színházat. Talán ebben rejlik a lengyelországi bel- juvai niurüiásszínház sikereinek titka.

Az érdekes intézmény negyedszázada született a' beljávai pa- mutfano üzemben. A színház kollektívájában szövő, és fonó- munkások, szerelők és asztalo- ■'äok vannak; mindannyian a •kombinát dolgozói.

Nem törekszünk arra, hogy avantgárd színház legyünk, bár korszerű dekorációs eszközöket és módszereket, valamint modern zenét „alkalmazunk” — mondja Teodor Mezseja, a színház rendezője és egyben igazgatója — Repertoárunkban olyan mai szerzők művei mellett, mint Fagyejev, Pasztemak vagy Makarenko, számos klasz- Hzikus darab is szerepel, s ezekkel párhuzamosan a jelen probléméit taglaló lengyel szerzek művei. Programunkban szerepednek továbbá olyan színművek is, amelyek kizárólag a munkások életével és életkörülményeivel foglalkoznak. Az effajta tematika — érthető okokból — igen közel áll hozzánk. A munkás témájú darabjaink bemutatása előtt előadást tartunk magáról a műről és szerzőjéről.”

A beljavai munkásszínház fennállása óta 75 premierrel 3500 előadást produkált. Fellépett az ország legkülönbözőbb helyein, 57 városiban és falun; több mint 600 OOO-ren tekintették meg előadásait A színház kollektívája állandóan tökéletesíti tudását, és mind magasabb színvonalú előadásokkal jelentkezik. Most kezdték el aimak a színdarab, nak a próbáit, amely a lődd szövőmunkások háború előtti életével foglalkozik- címe „Zúgás”, szerzője L. Wandurszky,

Diák interhlubok

■

Az IniterMüboik oadfc az 1®=' • termények, aihol a lengyel fő-1 tákoüiaá és egyetemi diáikok baráti beszélgetéseken találkoznak a nyári termelési gyakorlatra, szünidőre; tanulmányútra és M rándulásokra Lengyelország, ba érkező külföldi diák-csoportokkal. 1971. nyarán, július hónapiban, több minit 20 000 küL földi egyetemi hallgató vendé- igeskedeftt Varsóban. Három ^különleges” Lnterkflub látta őket vendégül; a „Hibridek”, ® „Százvölgy” és a „Szágma” nevű klubok. Ezekben a üdnr bdkban, csakúgy mfimt az araszáig más klubjaiban, fcülöm- wiűsorokat szerveztek a Brulföl- «M vendégeknek. A műsorok célja az, hogy a Lengyelor- aaüglba látogató vendégek mind jobban megismerkedjenek a lengyel kultúrával és művészettel.

Különöse® érdekes programinál várba külföldi vendégeit a „Hibridek" 3d»b, amely a varsói egyetem diákjainak közkedvelt művelődési és szőrako- ssáisS helye. A klub 10 esztendős pályafutása alatt elsősorban a jenéről, közelebbről a dzsessz- aenéről vált ismertté. Ezúttal a klubtagok nemcsak a dzsessz műfajában szerzett széles körű ismereteiket mutatták be, hanem nagyszabású képzőművészeti kiállítással, grafikai és plakáttoemu tatokkal is kedveskedtek vendégeiknek. A klubban hetente többször „MindIfi teszt! vált" trentíezbek, a lengyel fiitniskoia legsikerültebb alkotásaiból. Ezenkívül

baráti estéket szerveztek, amelyeken a külföldi diákok megismerkedhettek a lengyel költészet legkiválóbb kópviselóimek alkotásaival — reneszánsz- tél napjainkig — magaisszmvonalú fordításokban.

A „Százvölgy” nevűi ■ diák- Miúb Varsó egyik legrégibb, hasonló jellegű intézményeinek sorába tartozik. A klub színházi kollektívája már számos hazai és külföldi fesztiválon

szerepelt szép sikerrel. A nyárt szünidők idején a klub műsorai a főváros diákköreinek egyik legkedveltebb művelődési és szórakozási forrásai. Tánctermében az ország legjobb diákzanekair&i lépnek fel; a- iklub a nemzetközi diáiktalálkozó egyik leghíresebb központja tett

Varsó !teghamgu"ia!to6aiblb 3n- terklufbja a varsói egyetem egyik pincéjében működő Szigma klub, amely kis kiállítási csarnokkal, színházteremmel, eszpresszóval rendelkezik. Este tíz órától reggelig tartamaik itt a zajos, vidám diáktalálkozók, táncmulaf ságok.

A tanév megnyitásával az interklubok bezárják kapuikat és átadják helyüket a diákok más, komolyabb foglalkozásainak, az alkotó jellegű, művészi csoportoknak, színházi koMektí- váknak.

H I RAN A

Pozsonytól északra, mintegy 100 kilométernyire fekszik a 6000 lakosú, városka Sztaó-Tu- ra, mély orvosi műszergyártásról nevezetes. Az orvosi műszergyárát 1945-ben alapították; eleinte mint a vízállásmérőket és gázórákat gyártó MC HERA cég egyik melléküzeme működött. Orvosi műszerek gyártása csak két év múlva kezdődött emeg, amikor az üzemrész HI- RANA néven önálló állami vállalattá alakult Kezdetben főleg orvosi fecskendőket gyártottak: a gyárnak ekkor 370 alkalmazottja volt. ■ v

A HIRANA az 1950-es évek végén indult erőteljes fejlődésnek. Új, korszerű üzemrészeket építettek és megkezdték a legkülönfélébb orvosi műszerek gyártását. Az eltelt 20 év alatt a gyár termelési volumene több mint 14-szeresére, az export pedig a nyolcszorosára nőtt. Az első években a termelés értéke j alig érte el a 3 millió koronát;

1970-ben a gyárban mintegy 50 millió korona értékű orvosi műszert és berendezést állítottak elő. A jelenlegi ötéves tervidőszak végére a termelés volu- wsane több mint 70 százalékkal

növekszik, az export pedig megkétszereződik. »

A HIRANA alkalmazottadnak száma ma már eléri a 4000-et A termékei:, orvosi fecskendők, elektronikus, sebészeti és fogorvosi műszerek. A hagyományos módszerrel előállított orvosi fecskendők csaknem 90 százaléka a Szovjetunióba, az egyszeri használatra alkalmas múanyagfecskendők 80 százalékát a Német Szövetségi Köztársaságba exportálják. Az utóbbi években egyre nagyobb a külföldi érdeklődés a kardi- ográfiai elektronikus berendezések, altató és sebészeti berendezések, műszerek iránt. Ezeket elsősorban a Szovjetunió, az NDK és Lengyelország vásárolja.

A HIRANA Európa egyik legnagyobb fogorvosi berendezéseket gyártó cége; évente mintegy 1500 teljes HIRADENT- 652/11 típusú fogorvosi és száj- sebészeti felszerelést készítenek. Ezek 65 százalékát Görögországba, Chilébe, Svédországba, Hollandiába, az NSZK-ba, Angliába, Kubába, a Szovjetunióba, Lengyelországba. Magyarországra, Bulgáriába és a világnak még más 12 országába exportálják.

Hárman an „«regek” közfii. Tö ráesik Pál 15 éve, Ungar Gábor 14 éve, Sajti Sándor M éve munkásőr, mindhármam cukorgyár* dolgozók. *

Sajti Mihály a Sarkad! Cukorgyár osztályvezetője és a község munkásőreinek parancsnoka. A közelgő 15. évforduló alkalmából emlékezésre kértük a sarkadi munkásőrség történetéről, amely — talán nem is túlzás, ha azt mondjuk — már egy kicsit történelem.

— Nyoican-tízes» gyűltünk össze az első megbeszélésen, amikor „fentről” hallottuk, hogy megalakul a munkásőrség. Jöttek a hacostársak, köztük Tóth Imre, Bucsai Lajos, Márt Sándor, Kemény István, s nem utói- jára Komlóéi Imre, aki már & felszabadulás előtt is tagja volt a pártnak. Brachna János parancsnoksága alatt kezdtük el a munkát. Én rajparancsnok lettem, ugyanis korábban tartalékos tiszti tanfolyamot végeztem, s az elvtársak bíztak benne, hogy értek a dologhoz.

— Milyen érzés volt ez a bizalom? Mit is válaszolhatnék? Amikor kijöttünk a megbeszélésről, akkor döbbentem rá igazán: vajon el tudom-e látni feladataimat, hiszen egy új típusú szerv egyik vezetője lettem. Üzemünket, gyárunkat, állam- rendünket védő fegyveres munkásoké. Nem vallok-e szégyent? De hát megtettem, mindent, amit tudtam. NehézJ idők voltak azok, de olyan összefogás, mint egy családban. Első járőr- szolgálatomat Tóth Imrével adtam. Saját készítésű, piros karszalagunkon ott volt a két szerény, de annál többet jelentő betű: M. ö.

— Teltek a hónapok, mind jobban megszilárdult a rend, s ebben nagy érdemet szereztek a munkásőrök, akiknek a száma egyre gyarapodott. A cukorgyárban önálló raj alakult, s ez egy-másfél év alatt szakasszá nőtte ki magát Mindenhol megkaptuk a segítséget. Rendbontó sem igen akadt Aki „hőbör- gött”, az már korábban sem szeretett dolgozni. A tisztességes emberek velünk voltak, mellettünk álltak, s ez nagyon sokat jelentett.

— Hogyan lettem századparancsnok? Először szakaszparancsnokká léptettek elő (most az öcsém. Sándor látja el a cukorgyárban ezt a feladatot, ő kapja tőlem a „családi” parancsokat), s aztán kerültem a század élére. Nem bántam meg. Roppant nehéz, de szép a társadalmi parancsnoki munka. Sok időt, fáradságot igényel. Azt vallom: ismerni kell az embereket, s bár időnként gondot okoz, de a gyári, üzemi munkát össze lehet és kell egyeztetni a munkásőr szolgálattal. No, és ezeket pedig az otthoni teendőkkel is. Feleségem sohasem

mi. DECEMBER 19.

A századparancsnok

neheztelt, ha későn mentem haza, vagy ha a telefon éjjel ugrasztott ki az ágyból.

— Egységünket a magasabb parancsnokságokon is elismerik. Ezt bizonyítja a sok elismerés, kitüntetés, amelyeket hosszú lenne mind felsorolni. A század

— úgy érzem nem érdemtelenül

— megkapta a megyei parancsnok elismerő oklevelét, a cukorgyári sza&ass pedig négyszer szerezte meg a Kiváló Szakasz címet, s egyik raj végleg elnyerte a Kiváló címet és zászlót. Hogy magamról is beszéljek? Távirati stílusban: A Haza Szolgálatáért érdemérem aranvfoko- zat — 1968, Felszabadulási Emlékérem ezüstfokozat — 1969, Kiváló Parancsnok — 1967 és 1971. A gyárnak pedig háromszoros Kiváló Dolgozója va^ok.

— Jólesik miiidnyájunknak érezni a megbecsülést, hiszen helytáílunk a gyakorlatokon és az „éles” helyzetekben is:

— Határsértés! Riadó! Amikor jóval a parancsban meghatározott idő előtt megérkeztünk

■ a kijelölt helyszínre, azt mondták parancsnokaink: „Máris itt vannak? Későbbre vártuk az elvtársakat.” A biokírozás is jói sikerült — pedig nem sokkal előtte kezdtük el tanulni —, s a határsértő „falba ütközött”. • — Árvíz! A félelmetes szóban „víz” szerepel, de a századnak ez volt az első igazi „tűz”keresztsége. Június 12-én éjszaka riasztottak. És eljött az idő, amikor magunk sem tudtuk: kiszakad' a gát, vagy sem. A szappanosi részen már úgy volt. hogy nincs mese, el kell hagyni a területet. És jöttek hozzánk az emberek: Vajon mi lesz? De nehéz is volt erre feleletet adni... Aztán a kitelepítés. Együtt dolgoztunk a rendőrséggel, a határőrséggel, a karhatalommal. A kitelepítés a legnagyobb rendben megtörtént, s amikor később visszatértek a családok, senkinek sem hiányzott otthonából semmije. Aludtunk is. meg nem is ezekben a napokban, de utána olyan jólesett a lakosság köszöneté, no meg a felsőbb parancsnokság véleménye. „Tudtuk, nagy dolgokra kénesek a sarkadi munkásőrök, de ha nem látiuk, nem hittük volna el ezt a tökéletes együttműködést a rendkívül nehéz körülmények között.” Vitaszek Zoltán

Az utánpótlás: Bond ár Imre go'yóscsapágyat ad ki Nagy Ferenc lakatosnak a cukotgyárban. Ök előképzés munkásörők.

Fotós Besnény Gyula