Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-15 / 295. szám

Kolia it Megyei Művelődési Központban Ladányi Mihály József Attöla-díjas költő volt a Közművelő­dési Hétfők Művészeink sorozatának vendége Békéscsabán. Életéről, művészi pályájáról beszéli a mintegy hetven fős kö­zönségnek, majd Csemák Árpád színművész előadta néhány költeményét. A találkozó keretében a Művelődési Központ mindazokat egy-egy Ladányi-kö tettel jutalmazta, akik elmond­ták a költő valamelyik versét. Képünkön: Ladányi Mihály kö­tetét dedikálja az est egyik vendégének, középen Balogh Fe­renc könyvtáros, aki a költőt és munkásságát bemutatta a hall­gatóságnak. (Fotó: Vaszkó Mihály) MD««os«caaaBa*8iMta9>BBsaMaaHaBBSCBS9aaatesxsxsscasB9SSBasBiBe98e5<aaesa»«a»aaaasaaBiB9 — Életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélte egy Los Angeles-i fellebbviteli bíró­ság Charles Malison hippivezért, második gyilkossági perében. A bíró olyan .nyafogó, panaszko­dó delikvensnek” nevezte a többszörös gyilkost, amilyennel hetente találkozik bírói gyakor­latában. — A JOBB ÉLELMEZÉS ÉRDE­KÉBEN sertéseket is hizlal Kö- rösnagyharsányban az iskolai napközi konyha. Ebben az év­ben decemberig 27-et vágtak le, s jelenleg húszat hizlalnak. — A NŐK HELYZETE AZ ÜZE­MEKBEN. December 15-én, ma Békéscsabán, SZMT-szék­házban tartja soron következő tanácskozását az SZMT nőbi­zottsága. A tanácskozáson az üzemi nődolgozók helyzetéről, az éjszakai műszakok csökkentésé­ről lesz szó. Évforduló Harminc érvel ezelőtt, 19«, de­cember 15-én halt mártírhalált Gabriel Péri, a kiváló publicista, a L’Humanité szerkesztője, a fran­cia antifasiszta ellenállás kimagas­ló harcosa. Egész fiatalon eljegyezte magát a munkásmozgalommal; 31 évesen már a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja es a L’Humanité külpolitikai rovatának vezetője volt, három évvel később pedig nemzetgyűlési képviselő lett. A háború kitörése után kénytelen volt illegalitásba vonulni. A vichyi francia rendőrség azonban 1941. májusában elfogta és kiszolgáltatta a németeknek. Két hőnapig val­latta a Gestapo, de ő hajlfthatat­lan maradt. A, Gestapo kivégeztet­te. A DEM ASZ Békéscsabai Üzemigazgatósága. felvételre keres Jelentkezés: BÉKÉSCSABA, Tanácsköztársaság útja 46. Munkaügyi csoport. Mai névnap: Valér Az egyik ókori római nemzet- ségnévből, „Valerius”-ból ke­letkezett a mai Valér nevünk. Ha a Valerius nemzetségből va­lakit más nemzetség fogadott be, akkor továbbra is megtartotta az eredetére utaló „Vatervanus” jelzőt, így ez a név is a Valér ősének tekinthető. Német kuta­tók jelentését „sokra képes”-nek. „vagyonos”-nak vélik. — KAMARABEMGTATÖ. A békési ifjúsági klub rendezésé­ben decernh 16-án este 7 óra­kor nyitják meg a helyi ifjúsági házban Taíkács István rajztanár kamarabemutatójáit. Tanácstag* fogadóóra ‘Tanácstagi fogadóórát tan, Békéscsabán, december I8-án 8 —13 óráig Babák György tar- nácselnök-helyettes a 24-es vá­lasztókerületben, a városi tanács emelet 7-es szobájában. Ülésezett a megyei könyvbarát bizottság Reggelt ködképzőáés A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságán tegnap dél­előtt ülést tartott a megyei könyvbarát bizottság. Az ülésen Juhász József, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa Belpo­litikai Osztályának .munkatársa ismertette a „Keil a jó könyv" olvasópályáza.tal kapcsolatos feladatokat, majd dr. Némedi Endre, a Hazafias Népfront gyu­lai járási kömyvbarát bizottságá­nak vezetője beszélt a bizottság ez évi tevékenységéről. Krisztoff Andrásáé, a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága műve­lődéspolitikai , munkatársa a „Kell a jó könyv” őlvasópályá- zattal kapcsolatos megyei afkép­— KÉPZŐMŰVÉSZEK ÖSSZE­JÖVETELE. A Megyei Művelő­dési Központ képzőművészeti klubjának első összejövetelére december 16-án este 7 órakor kerül sor a békéscsabai Ifjúsági és Űttörőházban. Ez alkalommal Eifert Jáno6, a Kulich Gyula fotókiállítás nagydíjának tulaj­donosa tart előadást a fotómű­vészetről. — OTP-LAKÄSOK. Nyolcvan- négy OTP-lakást építenek Gyo­mén, a Táncsics úton. Ebből 42-t a tervek szerint a jövő év őszén, 42-t pedig 1973-ban adnak át. — TÁNCDAI<ÉNEKESKÉNT szeretne a továbbiakban boldo­gulni Gina Lollobrigida, a 45 éves olasz filmcsillag: Első kis­lemezének sajtóbemutatóján ar­ról panaszkodott, hogy már rég­óta izgatja ez a hivatás de fil- mezési kötelezettségei minded­dig nem hagytak rá időt. Felhívás A Békéscsaba Városi Tanács VB. Építési és Közlekedési Osztálya »elhívja az ingatlantulajdonosok, kezelők ügyeimét, hogy az ingat­lanaik előtti járdaszakasz állandó tisztántartásáról, a hó eltakarítá­sáról, a síkos járdarész behinté- séről gondoskodjanak. Az ingatlanok előtti járdaszakasz rendszeres tisztántartását a Városi Tanács VB. Építési és Közlekedési Osztálya ellenőrzi. Aki a felhívás­ban foglaltakat elmulasztja, a 4/19*1 tanácsi rendelet alapján sza­bálysértést követ el, és MN forin­zeléseket. javaslatokat összegez­te. A három tájékoztatót a me­gyei könyvbarátbizottság megvi­tatta, és részletesen elemezte a következő feladatokat. Az ólvasópályázattai kapcso­latos tudnivalókra lapunk egyik közeli számában visszatérünk. miimiMiiMtMiaMHaMMHimiinaii : i \ Egy pillanatra^ [ ! Olvasom az újságokban, i Nyugaton a szalmatető • Lakóházak fedésére • Sok helyt ismét divatba jő. ; • S • Műanyaggal itatják át, S Nem áznak be majd a házak, ] S S tán majd szalma gyártására i ; Térnek át a cserépgyárak? ■Hnmilinmuiinamininmnnni — SZABÁLYSÉRTÉS — BÍR­SÁG. Ez év decemberéig 55 sza­bálysértési feljelentés érkezett Endrődön a tanácshoz. Ezek nyomán 34 esetben szabtak ki pénzbírságot. Várható idő­járás ma estig: Változóan fel­hős idő való­színűleg eső nélkül. Mérsé­kelt, nyugati szél. Az éjszakai és reggeli órákban néhány helyen ködkép­ződés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 2 plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 fok körül, a tartósan ködös he­lyeken kevéssel 10 fok felett. — A VÍZMÜFEJLESZTfíSI PROGRAMRÓL tárgyal decem­ber 17-i, pénteki ülésén a Vésztői Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ezenkívül megvitat­ják az 1972. évi munkatervet. — ABC-ÁRUHÁZ. A bekés- szentandrási ÁFÉSZ a jövő év­ben ABC-áruház építését kezdi el a község központjában. ^gyelefesrípgrferünlí BETÖRÉS AZ ÓVÓNŐKÉPZŐBEN A napokban a Szarvas és Vi­déke ÁFÉSZ-nek betörtek a szarvasi óvónőképzőben levő büféjébe. Az ismeretlen tettes feli eszi tette az ajtót, s a büfé­ből italokat, más árucikkeket és pénzt vitt él. Az eddig ismeret­len tettes kilétének felderítésé­re a szarvasi rendőrkapitányság nyomozást folytak ELÜTÖTTE EGY MOTORKERÉKPÁROS Figyelmetlenül akart átszalad­ni az úttesten Békéscsabán, az Orosháza úton Márthá Rozália békéscsabai lakos, s ■ egy arra haladó motorkerékpáros elütött te. Mártha Rozália nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenve­dett. A motorkerékpárban ezer ’ormt kár keletkezett. A RENDŐRRE IS RÁTÁMADT Vörös Csillag presszóban ittas állapotban verekedni kezdett, s még a vele szemben intézkedő rendőrt is megtámadta. Balázs János Pált előzetes letartóztatás bar helyezték. TŰZ A TAKARMÁNYKEVERŐBEN Tegnap hajnalban a Békés megyei Gabonafelvásárló Válla­lat mezőkovácsházi körzeti üze­me takarmánykeverőjének he­lyiségében a terményszárító be­rendezésen a technológiai előírá­sok megszegése miatt tűz kelet­kezett. Sípos Dezső gépkezelő nem ellenőrizte ' a hőmérsékle­tet s a berendezésben túlfűtés következett be. A tűz oltását a dolgozok kezdték meg, majd a kivonuló mezőkovácsházi állami tűzoltók fékezték meg a lángo­kat, A keletkezett kár jelentős tig terjedhető pénzbírsággal sújt­ható. Szarvas László Városi Tanács Ep. Közi. ö. vez. Balázs János Pál 23 éves, többszörösen büntetett előéletű, Kunágota, Rákóczii u. 8. szám alatti lakos a mezőkovácsházi Ne menjen messzire: aufcoß rokonainak, barátainak vásároljon Autós ajándékot as Békéscsabai Fióküzletében »•, * - ' *T * Szabolcs u. 12. Ünnepi nyitvatartás: december 18-án, szombaton 17 óráig, december 19-én, vasárnap 10-tól, 17 óráig sem mm ^ Au BiSZMP megy« bizottsága <9e a megyei tanács lapja. EÖSZERKESZfO í CSERES PÁL. i'OSZERKESZ l'OHELYETTKL Delli Gyula. Olvasószerkesztők: Varga Dezső. Varga Tibor. 3ELPOUTIKAI ROVArVEZETf'- Konti» Moos OAZDASAGPOLJTIKAS aov AT VEZETŐ: Podtna Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sasa Ervin BPORTROVA TVEZETOp Machatek István-. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság üés üt, m emelet. Telefon: IS—196. 18-898. tOadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Békéscsaba EL, Tanácsköztársaság útja & Telefon: tt—081. U-OSL FELELŐS KIADÓ: lehoekt Mihály. ^terjeszti' a Magyar Pccrár. Előfizethető a posta hivataloknál ós a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 39.— Irt, Békés megyei Nyomdaipart vállalat: Békéscsaba, Index* SB CK* 350467

Next

/
Thumbnails
Contents