Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
Végállomás Az ember valahogy szeret ragaszkodni gyermekkori elképzeléseihez. Nekem még most iß Józsi bácsi jut eszembe, ha mozdonyvezetőről hallok. Állandóan kormos volt a kazánból kátcduló füsttől, olajos a mozdony tisztításától és még jól Duna Zsófia a vonatvezető. emlékszem hatalmas bőrtáskájára is, amelya: komótosan lóbált, amikor munka után fáradtan hazafelé ballagott. Azóta már 30 év is eltelt és mennyit változott nemcsak a világ, hanem a vasutasélet is! Erről győződtem meg, amikor néhány nappal ezelőtt utas voltam a Békéscsaba—Budapest Keleti pályaudvar között száguldó M—40-es Diesel elektromos mozdonyon. *•* Éles fütty visszhangzott a Kela.i pályaudvar hatalmas üvegcsamokában. A forgalmista bájos gimnazista lánynak nézném, azonban így egyenruhában hivatalos és felelősségteljes vasutasnő. Kezében magasra lendül a zöld tárcsa, sapkájához emeli kezét, majd — nem tagadhatja, hogy nő — egy kicsit integet is. A többszáz lóerős Diesel-motor felbőg. Egyre gyorsabban csattognak az acélkerekek át a váltókon. A mozdony fülkéjében a vona vezető és mozdonyvezető ül. Figyelik a pályát, ami itt a sínpárt és a jelzőberendezéseket jelenti. A motor dübörgése alig hallatszik és időnként csak rövid párbeszéd töri meg az egyhangúságot. — Szabad a kijárat. — Szabad, zölddel! — Így szokás ez a biztonság miatt — mondja Duna Zsófia, a vonatvezető. Igen, mert a komoly, felelősség eljes beosztást itt nő látja eL Mindenki, a mozdonyvezetőt kivéve nő ezen a szerelvényen. — Az egész Szegedi Igazgatóság területén ez az egyetlen női vasú as brigád. Hangjából érződik hogy büszke erre. — Május 27-én alakultunk, amikor megindult a 8.44-es gyors. Hogyan lesz egy lányból vona tvezető? — Lehet, hogy az én esetem rendhagyó. Békéscsabán a szlovák gimnáziumban végeztem öt évvel ezelőtt.. Tanár szerettem volna lenni, s jelentkeztem a Szegedi Tanárképző Főiskolára. Sajnos, nem sikerült. Rettenetesen el voltam keseredve. Hirtelen nem is tudtam, mihez kezdjek. Egyik barátnőm tanácsára jöttem a vasúthoz és egy tanfolyam elvégzése után jegyvizsgáló lett em. Kevés kivételtől eltekintve öt év alatt a megye majd minden vasútvonalán dolgoztam. Közben Rákoshegyne érünk, ahol „megállj”-« parancsol a piros lámpa. — Mj baj lehet? Már megint késni fogunk — dohog Török Sándor, a mozdonyvezető. Hamarosan kiderült. Papírlapot lobogtatva érkezik a forgalmista. Valami műszaki hiba miatt*, mutat állandóan tilosat a szemafor. így aztán a vonatvezető írásban kap engedélyt, hogy a szerelvény a tiltó jelzés ellenére is tovább indulhasson. Persze a biztonság kedvéért egy vasutas ott áll és a zöld tárcsával igazítja ki a lámpa tévedésért. Szabad az út. Egymás után hagyjuk magunk mögött az állomásokat, és a sín mellett tisztelgő forgalmistákat A sebességmérő órán egyre feljebb kúszik a mutató. 60—80—100. Az acélparipa tes.e észrevehetően remeg a nagy sebességtől. A vonatvezető térdén a menetlevél, amelyben sorra jegyzi az állomások között eltelt perceket. — 1909-ben végeztem el a vonatvezetői vizsgát, Hű, de izgultam, amikor először bízták rám a szerelvényt Nem tagadom, féltem is, meg ideges voltam az első úton. Sanyi bácsi meg a lányok nyugtattak. Olyan boldog vol am, amikor érkezés után rendben átadtam a vonatot — Különben a napok egyformák. 8.44-kor indulunk nap, mint nap Csabáról, 11.25-kor érkezünk a Keletibe. Bemegyünk a vonatkísérő laktanyába, megmosdunk, ebédelünk, és ha marad még néhány perc, kiszaladunk a közeli bői okba vásárolni. Vissza 2.ló-kor indulunk, de már egy órával korábban itt kell lenni Átveszem a menetlevelet, a vonat terhelési kimu- tatásá, a rendelkezéseket Török Sándor félig kihajol az ablakon, úgy kémleli *a szürkületben egyre nehezebben látható jelzéseket. — 1938. október 8-án lép'em a MÁV szolgálatába. Azó a végig itt dolgozom a békéscsabai Márta: indulhatunk! A száguldó női brigád állomásfőnökségen. Lakatosként kezdtem és 1945-ben kerültem gőzmozdonyra. 424-esre. Nagyon szerettem. Tizennyolc év ala.t nagyon egymáshoz szoktunk. Dicséri és úgy beszél róla, mint egy barátról, mint egy élőlényről. Csoda-e, hiszen 18 éven keresztül jártak együtt. Húsz éve járja a Békéscsaba •—Budapest közötti utat, hóban, fagyban, mindig vigyázva a jelzéseket, a rendelkezéseké:. Nem is volt soha semmi baj. Néhány héttel ezelőtt történt, hogy a késő esti órákban beleszaladt egy gazdátlanul elkóborolt te- h ér csordába. Csupa vér volt a kocsi, másnap a Keletiben azt mondta a mérnök, vigye be a javítóba, ott majd alaposan átnézik, addig menjen haza. Nem hagyta ott a mozdonyt. — Hogy hagyjam itt, hiszen azzal jö.tem, anélkül én nem megyek vissza. 1961-ben — pedig már nem fiatalember, hiszen másfél év múlva nyugdíjba megy — vizsgát tett, akkor került a Diesei- moadonyra. Először szovjet gyártmányúra, majd később a magyar, az úgynevezett M—46- esre. — Hiába, nem vagyok már 26 éves, nem bírom annyira, mint annak idején. Sok a műszer, nagy a sebesség, nagy koncentráció kell, hogy a 80—100 kilométeres rohanásban ne történjék semmi baj. Jó Lenne, ha kapnék egy tanulót, aki segítene. De há*. ha nem, majd csak eltelik már ez a másfal év. Apám negyedszázadon á* volt mozdonyvezető, s amikor a MA V-hoz kerültem, azt mondta: „Fiam ne menj soha mozdonyvezetőn ok !” —- Tehát most megszakad ** a tradíció? — Nem merném azt állítani. A fiam ipari tanuló, géplakatos. Most végez. Néhányszor feljött velem Pes re, úgy vettem észre, nagyon figyeli a műszereket, aztán már tett olyan célzást is, hogy: „mi lenne, ha én is ide jönnék?” Megérkezünk Szolnokra. A mozdonnyal a vízfelvevőhelyre húzat. Felkerült a vastag gumitömlő és egy-ke'.tőre megtelik a tartály. Szolnokon „visszaköltözöm” rz egyik kocsiba. A fülkén tábla: „szolgálati szakasz”. Itt találkozom Balogh Márta és Rung Józseíné j egyvi zsgálákikal. Először végigjárják a kocsikat, lekezelik az újonnan felszállt uta_ sok jegyét, majd mivel legközelebb csak Gyomán állunk meg, jut idő a beszélgetésre Balogh Márta 1963. augusztus 13-án, gimnáziumi érettségivel került a vasúthoz, ö is ott kezdte, ahol a többi. Jegyvizsgáló tanfolyammal. Ügy tűnik, közös az álmuk a vonat vezetőjével,. Ugyanis Márta is tovább szeretett volna tanulni. Családi ókok miatt azonban neki sem sikerült az elképzeléseket valóra váltani. Ennek ellenére mégsem csalódott. Megszerette ezt a munkát és időközben ő is elvégezte a vonatveze ói tanfolyamot. Ha Zsófia szabadnapos, akkor ő ül a helyére a mozdonyon. Szereti a munkája*, ha nem is a lagzavartaianabbul kezdődött. Ugyanis szenvedő részese volt a három évvel ezelőtti mendeá vonatszerencsétlenségnök. Amikor ez szóbn kerül, elkomorul és egy szót sem hajlandó róla beszélni. Én.hető. A következő brigádtag Rung Józsefné. Naponta jár át Lökö6- házárói — ott lakik. — A nagyapa vigyáz az unokára, amíg ő ottt száguld Békéscsaba és Pest közo.t. A brigád ötödik tagja Gazsó Anna most nincs velük, szabadnapos. Valamennyien szeretettel beszélnek munkájukról és a* kollektív szellemről, ami az elmúlt néhány hónap alatt kialakult köztük. Januárban, bár megszűnik ez a járat, de már ígéretet kaptak a főnöktől arra, hogy továbbra is együtt maradhatnak és együtt teljesíthetnek szolgáRungné: megszerettem a brigádot. latot. Ök lesznek a békéscsabai állomásfőnökség 23. brigádja. Besötéteda t. A távolban már feltűnnek Békéscsaba fényed. Először a reléállomás messzire világító piros lámpái, majd a Kner Nyomda kivilágított ablakai. A jegyvizsgálók végigjárják a kocsikat és minden fülkébe beszólnak: — Békéscsaba, végállomás. Bä* Ottó Hunit ások a protokoH-lislán Divat lett eszem-iszommai önt nepeini. Reggel, délben, este bírt ad ilyen eseményről a rádió, a televízió, a sajtó. Eszem-iszomr mai ünnepelünk, ha elkezdünk (* félbehagyás után újra kezdünk), ha befejezünk egy-egy létesítményt. Ez utóbbi esetben különösen indokolt az ünneplés, ami érthető, sőt bizonyos esetben helyes la Természetes, hogy örülünk annak, ha valamit sikeresen elvégeztünk, ha valamivel gazdagodik a közösség, legyen az milliós, vagy ksebb nagyságrendű lét-sítmény. A fur_ csa az, hogy az ünneplők között m'ndenkl ott van, aki a protokoll szigorú, ám sok mindenre lehetőséget adó szabályai szerint számít, csak éppen azok közül nem látni senkit, akiknek leg. több közük van a felavatott létesítményhez, akjk tu’ajdonkép- pen csinálták, * munkásokat. A díszes meghívó címzésekor va’a- hogy megfeledkeznek arról, hogy azoknak Is kü’djenek. akik * maltert keverték, * téglát hordták. Éppen ezért volt kellemes meglepetés, amikor a napokban a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat orosházi gyára üzemi óvodájának átadásakor * meghívottak között ott sorakoztak a kékovcrallos lakatosok, gépszerelők, kőművesek, asztalosok. S mint kiderült nemcsak a formaság kedvéért hívták meg őket, hanem azért Is, hogy * gyár erkölcsi és anyagi elismerését fejezze ki azoknak az embereknek, akik z társadalmi összefogás szép példáját mutatva szabad idejüket is feláldozták azért, hogy mielőbb elkészüljön a régvárt óvoda. A vállalat, illetve a gyár csaknem kilencezer forint jutalmat adott az építésben élenjáró két brigád illetve tizenkét dolgozó számára. Nagyon sok kedves színfoltja volt ennek az óvodaátadásnak, de az egyik legértékesebb, úgy véljük, éppen az, ho-y nem felejtették le a projokou-llstárói a munkásokat sem. s. r. Vízügyi szervízszol gáSat az fllföldön SzoínofeS székhellyel, 1971. ja., miár 1-én kezdte meg működéséit a tiszameretá regionális vízmű és vízgazdálkodási vállalat, négy megye komplex vízügyi tevékenységének irányítója te fejlesztője. A debreceni, gyulai és szolnoki kirendeltséggel működő vállalat több mint ezer dolgozója már az idén jelentős feladatot hajlott végre, hatvan.három millió Samut értékű vízhasznosítási, belvízrendezési és vízügyi építési munkáit végzett. Legnagyobb arányú tevékenység a mezőgazdasági vízellátás volt. Az aszályos nyári időszakban 106 ezer kaitaisztrális hold * kultúrnövény öntözését biztosította, 740 nailTió köbméter víz szoláltatásával. A leszerződött terület nyolcvankét százalékát öntözték meg, ami országosan kiemelkedő eredmény. A vállalat jövőre tovább lép előre. Működési területe 1972- ben már kiterjed a nyírségire is. Szolnokon, Debrecenben és Gyulán korszerű kirendeltségi telephelyet építenek. A géppark nagyarányú bővítésével csaknem negyvenhét* millió forint értékű vízügyi ópítőmunka elvégzését tervezik. Bekapcsolódnak a kiskörei vízlépcső jászsági öntözőfürt jenek előkészítő munkálataiba. Erre a területre 1973-ban megérkezik az öntözővíz és az átkapcsolást megelőzően tizennégy milliós beruházásból műtárgyakat építenek. Az ideinél nagyobb területet, mintegy százhúsz ezer kataszt- rális, hóidat öntöznek. A mozdonyvezető: lehet, hogy a Ham fc vasutas less,
