Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
Karácsonyi előzetes Són <as ünnep, nyertkor már hetekkel előtte sokan betérnek tt búitokba, nézelődnek. Az óvatosabbak pedig előrelátásból már meg Ss vásárolják az ajándékot, az ünnepekre szükséges dolgokat. Ki- wáncsiak voltunk arra, hogy vajon kinek mi az igénye, megkérdeztünk hát néhány kirakatot nézegető embert: mit vár a kereskedelemtől, mit szeretne venni az elkövetkezendő hetekben az ünnepekre? De megkérdeztük az érdekelt vállalatok igazgatóit is as ellátásról,. Korom Dezsővé Battonyáröl jött Békéscsabám, es kérdésünkre így válaszoltt Magamnak és a gyermekotthoniaknak =- & battonyai állami gyermekotthonban dolgozom _ is n ézek néhány dolgot. Saját részemre szintetikus pulóvert keresek, szeretném, ha valamelyik boltban megtalálnám a nekem való méretet és kedvenc színemet. in bizonyára nagyobb a választék. A gyermekeknek játékokat veszünk. így hát ellátogatok a játékboltba és a kiállításra is, hogy otthon be tudjak számolni arról, mi kapható. Azt szeretnénk, ha. nekik is szép karácsonyuk lenne. Ami az élelmiszereket illeti, gondolom, Puttonyán sem lesz hiány semmiből, ebből a választék nem sokat különbözik a várositól. Minden megkérdezett véleményét, igényét természetesen nem írhatjuk ide, tény viszont, hogy a december a vásárlások, ajándékozások, ünnepek hónapja. Fontos tehát, hogy mindenki megkapja ® boltokban azt, amire vágyik. Természetesen sok pénz is keU, de hiába van, ha nem találjuk meg, amit szeretnénk, vagy amit ajándékozásra szánunk, akkor csak bosszúság a vásárlás. Körútra indultunk hát, hogy megtudjuk, a kereskedelem hogyan készült fel az ünnepi forgalomra. A legfontosabb természetesen az étel, Hal, mert ugye mi, magyarok ebben élenjárunk! Engelhardt Ferenc, a Békés megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat igazgatója szerint attól nem keU félnünk, hogy nem lesz miből választani, hogy nem tehetjük az ünnepi asztalira kedvenc ételünket. A vállalat 128 boltjában — melyek között van a mostanában átadott hat áj ABC äs — bőséges a választék. Hatmillió forinttal nagyobb az árukészletük, mint az előző év hasonló időszakában. Erre szükség Is volt, hiszen megnőtt a vásárlókedv, 'bizonyítja & háromnegyedév forgalma: Az előző év hasonló időszakához képest megyénkben 11 százalékkal nagyobb volt a forgalom a vállalat boltjaiban. Bővítették a választékot és a különböző cikkekből jobb minőségű árut szereztek be a negyedik negyedévié is. Az alapvető élelmiszerekből bőséges a készlet, kivétel ez alól csupán az étolaj, amely nehezen szerezhető be, de ezt is megoldják ügy, hogy más megyéből igyekeznek pótolni a hiányt. Az igényeket figyelem- bevéve készültek fel a karácsonyi édességforgalomra is, s ezt azért kell megemlíteni, mert az elmúlt évben tapasztalták, hogy szaloncukorból például a jobb minőségű desszert-szalon- cruko? fogyott. így az idén ebből szereztek be többet. Természetesen a Kner Nyomda jóvoltából ezek már díszesebb dobosokban jelennek meg. összesen 3,5 vagon szaloncukrot hoznak forgalomba, ezenkívül 1,5 vagon függeléket Az egyéb csokoládéé ni is minőségileg jobb, lényegesen nagyobb a választék a táblás csokoládéból és díszdobozokból. Gondot okoz viszont az átnevezett lisztes áru: teasütemény, keksz és egyéb késztészta. Ezt igyekeznek pótolni cukrászipart termékekkel, többek között a hagyományos félkész tésztákkal, torta-, rétes- és krémes- lapokkal. Ezenkívül a beigld sem hiányzik majd a boltok pultjairól Az ajándékozási cikkeik közé tartoznak a különböző likőrök és borok. A megye legtávolabbi őrvidékéről is beszereztek palackos borokat, így 127 fajta áll majd a vásárlók rendelkezésére. Ezek között van természetesen jó néhány külföldi is. Sokakat érdekei a -tej- és kenyérellátás, amely általában nagyobb ünnepek előtt főleg az utolsó napon gondot okozott A kenyér biztosítására, az esetleges hiányosságok felszámolására koordinációs bizottságot hoztak létre. Ez azt jelenti, hogy megfelelő szállítóeszközt biztosítottak, s így megtehetik hogy ha egyik boltban az utolsó órákban kifogy a kenyér, a másikból át tudnak szállítani, ha a kenyérgyár már akkorra nem tudja vállalni a megrendelést. Fenyőfát az igényekhez igazodva a kisebb méretűből vásároltak többet, ezt négy helyről szerezték be. A öéíigyü- mol cs-eilátásról lapunkban már beszámoltunk. Ä karácsony az ajándékozás ünnepe, s az üntverzál Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója Kassai Béla éhhez kívánt segítséget nyújtani a vásáriaknak, amikor » felkészülésről adott tájékoztatást. A vállalat jelenleg 170 miBió forintos árukészű ette! rendelkezik. Ez 30 százalékkal nagyabb, mint a tavalyi negyedik negyedévi. 90 boltban válogathatnak a vásárlók a legkülönbözőbb cikkek között. Elsőnek talán a gyermekeknek szánt dolgokat érdemes bemutatni. A vállalat a korábbi négy bolt helyett, most nyolc helyen árusít játékokat e 30 százalékkal többet, mint tavaly. A békéscsabai Tanácsköztársaság úton már bizonyára sokan megtekintették az ízlésesen berendezett játékkiállítást, mely szintén azt szolgálja, hogy a csúcs- forgatom előtt ki választhatják és megvehetik a gyermekek ajándékát. Technikai játékokból 50 százalékkal többet szereztek be a tavalyinál, ezek között újdonság a holdautó, és a rakéta- vető.- Ezenkívül a Babilon is kapható háromféle változatban, ez tavaly hiánycikk volt. Babából 50 fajta, mackóból 15 féle, valamint 25 féle lendkerekes autó és sok-sok más játék áll a vásárlók rendelkezésére. A felnőtt családtagok ajándékozása sem okoz gondot, hiszen bőséges a készlet a boltokban. Hosszú idő óta hiánycikk volt az ötvözött dísztárgy. Ma minden igényt ki tudnak elégíteni, sőt ötvözött gyertyatartókat és lámpatesteket is találhatnak a vásárlók a boltokban. Újdonság a szovjet kakukos óra, az NDK zsinóros falióra és ismét megjelent a boltokban a bim-bam óra is. Az üveg- & porcelántárgyak közül a legszebb kristálytálák, poharak és vázák szintén megtalálhatók. A nők kedvükre válogathatnak a borostyán nyakékek. karkötők, között, sőt férfi hozzátartozóiknak borostyán kézelőgombod: is vehetnek. Korom Dezsőné, cikkünk elején említett olvasónk is bizonyára megtalálja a kívánt pulóvert, hiszen a magyar mellett külföldi: olasz, aaigol, francia, görög, japán műszálas és gyapjúpulóverek. garnitúrák nagy készletéről beszélt az igazgató. Csupán ezekből mintegy 16 millió forint értékű árut szerzett be a vállalat. A boltokban a vásárlók- kívánságára egyes cikkeket díszdobozokba is csomagolnak, elsősorban az illatszereket Érdemes megemlíteni, a nagyobb ajándékozási tárgyakat, így többek között 18 féle televízió, 10 fajta zsebrádió, 11 féle táska & 12 féle asztali rádió között válogathatnak. Akik pedig karácsonyi üdvözíe- tet kívánnak feladni hozzátartozóiknak, 100 ezer darab levelezőlap áll rendelkezésükre csak az Univerzál boltjaiban. Továbbra is beszeeezhetők a vásárlási utalványok, 50—100 és 200 forintos címletekben. Ezeket azok részére ajáaijuk, akik a sok eikät között mégsem tudtak választani, A űenteBi Am. ház is felkészült a karácsony előtti nagy forgalomra. Erről adott tájékoztatást Szlávik Lajos igazgató. Elmondotta* hogy 25 millió forint értékű árukészletük van* s ez jelentős ebben az egyetlen áruházban. A tervezettnél 7—g százalékkal magasabb készleteit biztosítottak. Különösen sok újdonság van elsősorban a nők résziére. Az idén először lehet kapni a műszőrmét, méterben nagy választékban, különböző színekben. Az érdeklődésre jélreMg mindent megtalálhatnak a vásárlók. A férfiak kedvére nagy mennyiségű ingpulóvert, garbót szereztek be Ezekből hatféle kapható. A hagyományokhoz híven az idén is árusítanak játékokat a karácsonyi vásár idején. Tavaly 520 ezer forint értékű játékot hoztak forgalomba az idén 600 ezer forintos a készlet Érdekes TJ jtö& smm im. tommmm a. és újdonság a játéfcosztályon a járóbaba. A műszáki osztályon az eddig hiánycikként kezelt Philips rádiók és magnók is megtalálhatók. Ezenkívül dán beszabályozó vasalók, NDK tévékészülékek, angol Teflon-edények. Természetesen érdekelt bennünket a 'falusi lakosság ellátása is, hiszen nem mindegy, hogy megtalálj ák-e karácsony előtt a keresett cikkeket megyénk községeiben, vagy pedig be keik utazni a városokba. A falusi lakosság ellátásáról Boros Gergely, a MÉSZÖV elnöke adott tájékoztatást. Többek között elmondotta, hogy a megyében 35 ÁFÉSZ működik, s ezeknek összesen — a vendéglátóipart egységekkel együtt —■ 868 egységük van. A megye lakosságának 45,5 százalékát látják el élelmiszerrel, különböző árucikkekkel és egyéb szolgáltatással. A gazdaságirányítás új rendszerével egy időben nagyobb önállóságot kaptak, s így a helyi igényeknek megfelelően önállóan is beszereznek különböző árucikkeket. Ezt segíti a nemrég megalakult szövetkezeti kereskedelmi vállalat is, amely elsősorban a negyedik negyedévi árubeszerzéshez nyújtott nagy segítséget Többek között 5 ezer darab olajkályhát vásároltak, melyek leszállítása még karácsony előtt lebonyolódik. A vállalat az ÁFÉSZ-eket 35 millió forint értékben oiyan áruhoz juttatta, amelyek, nehezen beszerezhetők. Boros Gergely a karácsonyi felkészülésről elmondotta, hogy a bázisidőszakhoz viszonyítva 9 százalékkal nagyobb késelet várja a vásárlókat, ami azt jelenti. hogy 4*5 miüió . forinttal több áru között válogathatnak megyénk községeiben. Az elmúlt években ilyen készlet és választék nem állt a falusi lakosság rendelkezésére. A választék bővítését megelőzték a különböző árubemutatók, melyeken a szövetkezetek vezetői több millió forint értékű cikkekét vásároltak. például a vegyesipari cikkek mennyisége 20 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában. Felkészültek a szövetkezetek vendéglátóipar! egységei is. a kisebb nagyságú fenyőfákból rendeltek. Az átvételhez elutaztak a megbízottak a Somogy megyei erdőgazdasághoz. Összesen 32 ezer darab fenyőfa, között válogathatnák a megye zöldség- és gyümölcsboltj arbars, a vásárlók. A déb-gyümölcs-el- látást nemcsak a FÜSZÉRT, hanem más kereskedelmi vállasaitok útján is biztosítják. Almából — általában decemberben 20 vagonnal szokott elfogyni —, az idén maximálisai» ki tudják elégítem az igényeket, mivel 95 vagonmyit tárolnak a raktárakban. Az ár is megfelelő, hiszen 4,50-től már szép almát lehet kapni. A háziasszonyokat érdekli a bejglibe való dió és mák. A mákot qb idén 4 forinttal olcsóbban adják, mint az elmúlt évben, s készletük 4 vagon, ez azt jelenti, hogy minden igényt ki tudnak elégítem. Hasonló a helyzet a dióbél-, és héjasdió- készlettel is, ennek ár® viszont változattan. Török Imre elmondotta még hogy saját húsfeldolgozó üzemükben 30 féle húst, illetve töltelékárut biztosítanak az ünnepek előtt a vásárlók jendelkezésére. Az ünnepekre a vendéglátóipar is felkészült. Purest János, a vállalat igazgatója elmondotta, hogy a hae gyományotehoz híven. speciális eleieket készítenék a megye 32 éttermében, így többek között a gesztenyével töltött pulykától a kocsonyáig és a korhejylevgsig* mindent megtalálhatnak a fogyasztók. A cukrászüzemek teljes kapaci tással dolgoznak, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. Tavaly 30 ezer darab félkész tortát és 23 mázsa beiglií készítettek, az idén ennél több lesz, hiszen az igények növekedtek; Ök látják el az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat, valamint az ÁFÉSZ-boltokat is félkész tésztákkal. Borból 12 vagonnal rendelkeznek, dé ehhez még 8 vagonnal várnak. így az ünnepekre 50 fajtától válogathatnak a vásárlók. Ú jdonság, hogy bolti áron nemcsak bort vihetnek utcán át, hanem likőröket, sört és egyéb italokat is. Ami a tömény! tálakat illeti, elmondotta, hogy az idén ezekből kisebb lesz a választék, a Szeszforgalmi Vállalat kisüsti pálinkákat nem tudott számtani. Hasonló a helyzet a pezsgővel is, mivel a Me- csefcvidéki Pincegazdaság ez évi rendelésüket nem fogadta eL Persze ez nem jelenti azt, hogy a vendéglátói par nem gondosko- dott pezsgőről, mert Budafokról, valamint szovjet importból, biztosítja a hiányt. Szilveszterkor egyébkén t 22 egységben rendeznek műsoros estet iviirvu/WC -pvrsrott vssu-k iö/chuk, unbtutH a z sárlók megyénk boltjaiban, vendéglátóipari egyi geinkbe-n választhatnak, akár ételről, italról, aß dékozásről, vagy éppen szórakozásról van szó. gondoljuk, hogy Kovács József né békéset tm olvasónk — a megkérdezettek egyike is — me Mtolja 4 éves Kati lányának a legszebb babát éfTtrVr Te{> * nagyságú fenyő, , f ^alot Az unwrA asztalra pedig náluk odakerül, amit kívánt a család. A kereskedelem és vendéglátóipar felkészült íFotó? Deaiénf Gy«l*l Kasnyik Jndtt lemző, hogy egy hét alatt hét bundára való anyagot adtak el. A darabáru osztályon 7 millió forint értékű árut készletezték, különösen nagy a választék a kötött holmikban. Csupán ennek az osztálynak naponta 100 —120 ezer a forgalma máris. Az olcsóbb cikkektől kezdve a különlegesen szövött és különleges anyagokból készült pulóveA vásárlókat bizonyára érdekli, hogy a gyümöícs- és zöldségboltokban milyen lesz &z ellátás, elsősorban a fenyőfavásár hogyan zajlik le. Erről Török Imre, a MÉR igazgatója adott tájékoztatást. Elmondotta, hogy az igényeket figyelembe véve az idén elsősorban