Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Emlékkiállítás és műzeomi névadás Békésen ULTÜRÄNK as. A '£ gyarapító művészeink alkotásainak gyűjteményéből általában kerek számú vagy negyed-, £éi-, és háromnegyed évszázados évfordulók alkalmával szoktak kiállítást rendezni múzeumaink. A Békési Múzeum Jantyik Mátyás Emlékkiállítása ezek szerint rendhagyónak számít, hiszen az életművet reprezentáló megemlékezést a szokások értelmében semmi sem igazolná. A Békésen született „ és elhunyt Jantyik Mátyás festőművész pályafutása ugyanis 1864-től 1903-ig tartott, tehát legközelebb is két év múlva, halálának hetvenedik évfordulóján lenne indokolt a reá való emlékezés ilyen formája. Az emlékkiállítás megrendezésére az adott mégis art após okot. hogy a múzeumaink névsorában ez ideig névtelenül szereplő Békési Múzeum a község szülöttének, Jantyik Mátyásnak nevét vette fel. Köztudott, hogy minden közintézmény, kiváltképp kulturális létesítmény eink — így múzeumaink is — hazánk országos vagy helyi jelentőségű nagyjainak neveit viselik; ilyenformán lettek — hogy közeli példánknál maradjunk — a megtisztelő Munkácsy Mihály és Torovai János név birtokosai a bé- k^csaboi. illetve a hódme- zőT7á=" -he’vi múzeumok. A névadás tin néni aktusa és az emlékkiállítás logikus em'bekancso’úsa mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez az esemény az Ors-’-gos Múzeumi és Műemléki Hónán programját és rangját egv. a masa nernóVien sajátos ízzel is gazdagította. Mielőtt konkrétan a kiállításról és magáról Jantyik Mátyásról szó esnék, mesz- szemeoő elismeréssel és tisztelettel kell adóznunk dr. Tábori György múzeumigazgatónak, akinek lelkében nemcsak a névadás és az emlékkiállítás eszméje született meg, hanem aki az anyag felkutatását és ösz- szegyűjtését is személyesen végezte. Munkájában időt és fáradságot nem sajnálva, aktívan álltak mellette közvetlen munkatársai is. Jantyik Mátyás a maga korában sem tartozott a divatos festők közé, pedig nem élt visszavonultan, hogy magányába temetkezve, az örökkévalóságnak dolgozhasson. Aktív ember volt, aki nemcsak sokat utazott. hanem a hazai, sőt, a külföldi művészeti közéletben is mozgott, kiállításokon sikerrel szerepelt. Jelentős megbízásokat is teljesített, neve ennek ellenére szolidan húzódott meg a kortársi középmezőnyben. Halála után pedig hamar elfeledték, s művészeti örté- zafttok ifi csak annyira vette észre, hogy nevét feljegyezte néhány általánosan használt mondat kíséretében. A most előkerült életmű egy része meggyőzően bizonyítja, hogy „elő kell venni” Jantyikot és kijelölni helyét festészetünkben — még akkor is, ha az életmű sem stilárisan, sem színvonalában nem egyértelműen egységes. Művészete egy sor problémát vet fel ugyan, de azokra a válasz semmiképpen nem lehet az, hogy félretegyük. Választ kell adnunk a miértek sorára, és ha ezt alarpos, lelkiismeretes kutatómunkával végezzük, akkor az objektív helyzetkép, a tudományos szintézis nem maradhat el. Erre — persze — nem vállalkozhat ez a kis ismertető, segíthet viszont abban, hogy megismerjünk valamit egy tehetségesként induló, de túl korán távozó művészünk életéből és festői munkásságából. SZÜLŐFÖLDJE máig szeretettel ápolja-örzi emlékét. Az 1864. május 10-én született Jantyik Mátyás intelligens és jómódú gazdálkodó szülők gyermekeként minden segítséget megkapott művészi terveinek valóra váltásához. A hatodik gimnázium elvégzése után, apai segítséggel a Mezőbe- rényben élő mesternél, Or- lay Petrich Sománál kezdhette meg első stúdiumait Egy hiteles forrásmunka szerint Or lay Petrich a leg. teljesebb elisrherés mellett foglalkozott ifjú tanítványával és az ő buzdítására iratkozott be 1879 őszén a budapesti Min tara jriskolába. Itteni hároméves tanulmánya során előbb első mestere. Székely Bertalan figyelt fel nem mindennapi tehetsége, maid Munkácsy Mihály kötött nagy reményeket jövő i éh ez és párizsi műtermébe is meghívta. A fiatal festőjelölt nem is választhatott másképn, minthogy 1883-ban — néhány hetes római kirándulás közbeiktatásával — elutaznék az európai modem fes+éazet fővárosában, ahol az élmónvek halmaza lepte meg. Párizs forgatagában nem volt könnvű megmaradnia a helves úton. és hogy ez mégis sikerű’t neki, azt elsősorban szándéka komolyságának köszönhette. Mi tagadás benne, zárkózott alaptermészete és melankóliára hajlamos lelkü- lete is segítették az útvesztők elkerülésében. Baráti kapcsolatot honfitársai közül csak Greguss Imrével és Karlovszky Bertalannal tartott fenn, ezenkívül minden idejét tanulmányai színhelyének — a Julian Akadémiának és Munkácsy műtermének — szentelte. Pár hónapos itthoni tartózkodása alatt festette meg 1884-ben az első nagyobb sikert hozó nagyméretű vásznat és egyben egyik korai főművét, a Délben című népéletképet A mostani emlékkiállításon is látható — és a könyörtelen évek súlyától megrongálódott — festmény sikerrel szerepelt a fővárosban a Képzőművészeti Társulat 1885. évi kiállításán és a hazai kritika a bíráló észrevételek mellett is kedvezően fogadta. Feltűnő, hogy a kompozíció a kor által nagy tiszteletben tartott Bastien Lepage úgynevezett „finom naturalizmus”-ának stílusjegyeit követi és nem Munkácsy közvetlen hatása érződik azon. KOMOLY ÉS HAMAR érkezett sikernek szauuioU 1881-oen az a szét eprese a párizsi tsaion-ban, anuKor is Koidusiej tü'ne tete de mendianlj című kuseoo képét a francia kritika igen elismerően fogadta. Sajnos az ez idő tájt Készített számos arckép tanulmányából jóformán semmit sem ismerünk. A lezártnak tekinthető párizsi művészi felkészülés után Jantyik Mátyás 1888- ban hazaiért. A hagyományos képzőművészeti tárlaton ekkor egy íérfiarckép- pel és egy tanulményfejjel szerepelt, és ez idő tájt festette egyik mélyen átélt művét, a Mária Magdolnát is. A következő években ■= 1888 és 1894 között — nevét hiába keresnénk a kiállítási katalógusokban. Ennek egyik oka, hogy Bécs- ben kétéves katonai szolgálatot kellett teljesítenie, majd mint a Vasárnapi Újság illusztrátora, az ecsetet a rajzónra cserélte fel. Ha munkaköre festésre nem is engedett időt, azt kiegyenlítette a rajzok tömegével: a nép életéből vett jelenetekkel, etnográfiai hűségű helyi feljegyzésekkel, ünnepi események megörökítésével, napi aktualitások rögzítésével. Becsületére válik, hogy még e rajzokban is követelmény volt önmaga számára az „eszmei jelentőség” kivetítése még akkor is, ha ez a tetszetős rajzművelet kárára ment. Élete utolsó tíz évében — szinte az intim finomságú rajzoló korszak reakciójaként — monumentális feladatok megoldására vállalkozott Jantyik Mátyás. És nem eredménytelenül. A millenáris készülődés lázas izgalma amúgy is kedvezett a grandiózus terveknek, s bizonnyal ez volt egyik fő oka a magyar nemzeti romantika korábban virágzó történelmi festészet utóvirágzásának. Természetesen Jantyikot is megérintette a nagy nemzeti felbuzdulás és a lelkében fellobbanó láng első eredményeként pályázati koszorút és megbízást kapva, megfestette a Szabadkának szabad királyi várossá nyilvánítása 1779- ben című nagyméretű tablót Fő mű lett ebből is, nem vélet’enül értékelték a millenniumi műtárlat egyik legjobb alkotásának. A Szabadkára került kép egyik sze-ény vázlata az emlékkiállításon is szerepel. (A- Magyar Nemzeti Galéria * tulajdona). 1896- ban készítette még ismert Kossuth-arcképét is. A békési birtokon épült műtermét 1897-ben egy időre magára hagyta, hogy egy £5r5korsz3gi és ftisázski utazás során a helyszínen örökíthesse meg romantikus élményeit. Felfrissült ecsetkezeléssel így születtek meg ismertebb keleti tárgyú képei: Bosporus mellől, Thököly sírja, Konstantinápolyi utcarészlet, Hannibál sírja. Az 1899-i kiállításon újabb meglepetést keltett a Búzaszentelés című nagyszabású kompozícióval, amely elsősorban kitűnő alföldi embertípusaival jeleskedett Szomorú példája értékeink pusztulásának, hogy ez a festmény, amely akkor csak egy szavazat híján nem került a nemzeti képgyűjteménybe, ma — tudomásunk szerint — az elkerülhetetlen enyészet áldozatává lett rövid életének utolsó nagy erejű fellobbanása az a két pályanyertes mű volt, amelyet 1898-ban írtak ki és amely 1901-ben készült el az Országházban. Mind az Aranybulla kihirdetése. mind a Moriamur morális művészetünk legjelesebbjei közé tartozik e korból, s az elismerést és a sikert mi sem igazolhatná jobban, minthogy Lotz Károly a nevéről elnevezett díjat személyesen adta át Jantyik Mátyásnak 1902- ben. Mindkét festmény igazi erénye a monumentalitás, a nemes egyszerűség, a ritmikus és tiszta tagolású komponálás. Az új Országházat ma Is díszítő történelmi kompozíciók elkészítése után Jantyik Mátyástól jobbára csak eleven hatású, érdekes vázlatokat ismerünk. Nagy feladatok végleges kivitelezésére nem is maradhatott ideje, mivel halála előtt egy angliai utazással pihente ki előbbi nagyszabású műveinek fáradalmát. Maradék idejében több pályázati felhívás tervén is dolgozott, olyanokon, mint a Honfoglalás, Budavár bevétele, Marfcinuzzi megöletése. Békési emlékkiállításának egyik eleven színfoltja az az Operabált ábrázoló színvázlata, mely szintén ez idő tájt keletkezett, Utolsó vállalkozása a Krisztus a keresztfán már nehezen készült el, s bár szerepelt az 1903. évi tavaszi tárlaton, mégis meglátszott, hogy a nagyra méretezett feladat meghaladta legyengült erejét A szenvedő Krisztus alakjába azonban bizonyára saját fájdalmát és kínját sűrítette. Ismereteink birtokában lappangó vesebaj következtében, több mint félévi szenvedés után hunyt el szülőföldjén, 1903. október 16-án, 39 évesen. A BÉKÉSEN megrendezett Jantyik Mátyás emlék- kiállítás különleges haszna, hogy felkeltette a figyelmet a méltánytalanul elfelejtett és művészettörténeti kutatásunk által is elhanyagolt mesterre és életművére. Igaz, nem könnyű a vele való foglalkozás, de a sok problémát felvető művészet érdekfeszítő izgalma mindig megszépíti a fokozottabb elmélyülés fáradságát. Jantyikról jelenleg annyit állapíthatunk meg, hogy művészete stiláris és színvonalbeli értelemben egyenetlen volt. A paraszti életet és munkát feltáró népéletképein a már említett Bastien Lepage mellett ogy sor más hatáfi is Sülé latrán rdslatf üs Drezcb, !Hlo|kirche Az Elba-bid tatható, így Deák-Ebner Lajosé közelebbről, és Munkácsy Mihályé távola bbróL Kitűnő karakterérzékről tanúskodó portréi viszont két XIX. századi nagy mesterünk, Borsos József és .Barabás Miklós arcképfestészetének reminiszcehciáit mutatják. Tájképeiben a francia poszt-impresszionizmus vívmányaival és nagybányai hatással is találkozhatunk, míg történelmi kompozíciói Lotz Károly és Székely Bertalan művészetének kisugárzását példázzák. Vajon ez az eklektikus művészeti arculat arra utalna, hogy Jantyik Mátyásnak nem volt határozott egyénisége és képtelen volt az egyéni művészi kifejezésre, saját festői nyelvezetének kialakítására? Bizonyára nem erről van szó, s individumának eredetiségét a legegységesebben meg is lehet találni vázlataiban és autonóm rajzaiban. NyiL vánvalóan megvan az oka művészete kiforratlanságának, csak ezt az okot meg kell keresni és feltárni. A ’ Jantyik-problémából annyi máris kirajzolódik, hogy — objektíve — a változó történelmi kor, valamint a századvégi stílusváltozások és az ekkor még áttekinthetetlen művészeti erjedés nem kedvezett hovatarozása tisztázásénak; szubjektív oldalról nézve pedig, mozgással teli élete és korai halála késleltették, illetve meggátolták kibontakozását. A művészettörténelem nem vállalkozhat jóslásokra arra vonatkozóan, hogy milyen nagy művész lett volna, ha... — az azonban biztos, hogy a magába szívott sokféle hatás szintéziséhez, az önálló és egységes képi kifejezéshez' még élete delén elérkezett volna. Utolsó korszaka, mint bizonyt ték, erre enged következtetni. Ecsesy Elemé Az Elba völgye Drezda előtt
