Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
Otszínű virág Kékesi László novellája o ...és álmatlan volt as ’éjszaka is. Fél négykor ébredtem föl arra, hogy az (esőcseppek ütemesen ve- •rik az ablakpárkányt A hangulatlámpa fényében néhány másodpercig pia- lógva néztem a „Gatályi §uhásztanyá”-4, mintha semmi közöm sem lenne hozzá. Talán azért, mert csak tegnap készültem el az olajképpel és az ágyammal szemben akasztottam a falra, hogy lefekvés előtt nézegessem. Sz a képakasztás szokásommá vált olyannyira, hogy akár az ágyba is maiammal vittem volna őket. Az újonnan készült festményeimbe mindig szerelmes voltam. : — Na, idén! 1 Amióta megvettem s francia heveröt, mindig megfeledkezem a másikről, felen esetben a nevére mm emlékeztem pontosan, iia Ián he felém fordította molna m arcát. De háttal aludt, csak hosszú fekete haját, paplanfödte összegörnyedt kis testét láttam, Egyszerű eset 0 néhány [konyakot ivott én száraz Martini-1, jéggel. És holnap reggel, ha kipihenve fölébred, el fog menni. De már tudom, hogy amikor mzedetőzkődik, hányinger fog el s nem tudom megállni, hogy ne szánjam istékfottos kis testét A hangulatlámpát az asztalra állítom és rágyújtok egy Fecskére. Az utób. hi időben gyakran hanyagoltam • Gitárt, gyenge műt, de az is lehet, hogy én egyre idegesebb, * szintje szomjaztam a nikotint. Az esőcseppek közben valóságos kis koncertet rendezték és a dobszólók ássák fokozták nyugtalanságomat Emlékszem ji55, dgyre-máara matatcái a fejemben egy gondolatl megtört e varázs —% de (tovább nem jutottam és nem is akartam jutni. Hiszen azt sem tudtam, hogy milyen varázs tört meg, mák éreztem, nagyon mélyen éreztem, hogy a mormolt szavak mögött más valaminek kell rejtőznie, amit nem éppen a Iegjobbwi kifejeznek, Miután elnyomtam a estit. két, úgy aludtam el, ahogyan fölébredtem, az esőcseppek koppanására, © ' A szüreti bálnak csak mnnyi köze volt Hosszúháthoz, hogy a helyi KISZ- szervezet szeptember végén rendezte. Az állami gazdaság szőlőtermeléssel nem foglalkozott, legfeljebb a régi cselédházak előtt tengődött egy-egy tőbe az istenverte fekete agyagon. A bálom bthamagybajo- mi fiúkból verbuvált beat- együttes a közönség igényeinek megfelelően hol csárdást, hol citromízű banánt és ehhez hasonlókat játszott. Éjfélig maradiunk, utána már csak a részegebbre, meg & gyerekek, akiknek disszonáns jelenlétét nem lehetett megtiltani. Föl-alá szaladgáltak, az állandó lökdösődést és eséseket követően bőgtek, úgy, hogy az egész báli szórakozás vegyes érzelmeket táplált bennünk. A szobiban meleg volt, az áporodott szagból arra következtettünk, hogy egész nap nem nyitottak ablalcot. Én nagyon szerettem ezt a kis dolgozó- szobát, melyben helyet ka. pofit kétezer ácötetnyi könyv és a vidék népművészetének néhány muzeális darabja. Nem gyújtottunk villanyt. A kagylóformájú fotelben ültem. 0 kinyitotta a virágoskertre néző ablakolcat, távolból így is beszűrődött a báli zsivaj. Aztán odajött és ölembe ülve fejét « váh lomra hajtotta. — Végre kettesben mondta. — Igen — mondtam. A bál teljesen élfdrusztott. — Szóttm voltál egész este. — Tudod, néha olyan érzésem van. és lehet, hogy ezek « gyönge pillanataim, hogy nem nekünk találták ki az életnek ezt a formáját. Hogy csendes voltam egész estet Elfilozofálgattam magamban. Csak néztem és mégsem tudok róluk semmi biztosat Ha itt élném Se az egész életemet, akkor sem érteném meg őket, s csalt annyit tudnék róluk mondani, hogy tanyasiak, hogy születtek, esznek és dolgoznak, talán szeretnek is a maguk módján, isznak és meg fognak halni. — Mit akarsz még tudni róluk? — Tudni semmit. Igazságot akarok tőlük. Igazságot akarok és azt várom, hogy erkölcsi tanulsággal szolgáljanak. — Ne várj tőlük ilyesmit, legalábbis nagy dolgokat ne várj. Az ö nagyságuk pontosan abban van, hogy dolgoznak, esznek, szeretnek a maguk módján. — Szerinted csupán egyetlen lépés van az emberi faj és az állatvilág között? — Lehet. Ma este például egyenesen féltem Károly bácsitól. Tudod, a fő- állattenyésztő kocsisára gondolok. Részegségében összecsinálta magát a zenekar előtt, dühöngött és ahelyett, hogy kivezettek volna, lökdösték tovább és jót röhögtek Wz öregen. — Én nem féltem. Én megundorodtam a saját fajomtól. —önmagádtól is? i«— Azt hiszem, igen. — Pihenésre van szükséged és csöndre. Csöndre, amely elkülönít a gépek és az emberek zajától mindaddig, amíg ismét nem kívánod őket. — Munkára van szükségem. Szeretném az embereket feljebb vezetni egy olyan emeletre, ahol mindazt előre tudják, amit csinálnak, s miért úgy, ahogyan. Segítsz? © ff arai Sanyktaf. húztuk ® hálót. Imre a Hamvas partján állt, vállán zsák, a zsákba^ vagy tíz kilónyi hal. Két kilónyi csuka is volt köztük. — Ez az utolsó szakasz a fahidig — mondta biz- tatólag Imre. — Pocsékul elfáradtam — mondta Sanyi. Én nem szóltam, mert éppen ráléptem egy éles kagylóra és szabályosan elterültem a térdig érő vízben. — Szökik a hall — kiabálta Imre. — A fene essen bele — mondtam túpászkodva a csurom vizes garbóban. __ De azért csak a hícKg húztuk a hálót, egyetlen vörösszárnyú akadt bele. A kocsmában mértük le a csukákat, az egyik kilencvenhat, a másik hetven dekás volt. A nagyobbakat Ica néninek adtuk, úgyhogy a negyedik kör cseresznyepálinka ingyen volt. — Maga is odavolt halászni, mi? — kérdezte Berci bácsi, a féllábú magtáros, — Oda. — Magának nem való, mi? — vihogta az öreg. — Nagyon élveztem. Vasárnap ismét kimegyünk. Esti kép Horváth Pétw m tt> z5!d üvegén estüog a SSL Halak tátognak hangtalan, «sémiik helyén gyémánt likll) Imtjntal • Hold érti csak —• Kacag a szelek fölött bíborán. Ut. — Nem akar-e? Dehogynem akar. Csak éppen be vagyunk zárva a tanyába. A televízió nem minden. Oda nem keU öltözködni. A bál sem az. Oda nem kell viselkedni. Én megmondom mi a baj, mi? — Próbáltam valamit tenni. De még e KISZ- gtrűlésekre sem jöttek el csak akkor, ha utána tánc volt beígérve, meg előkerülhetett a kártya. Itt nem szól senki semmihez, itt— — Félnek. Itt úgy a jó, ahogy maga mondja, meg az igazgató. — Félnek? Kitől, mitől? — Attól, hogy legközelebb nincs prémium. Áthelyezés lesz, meg az első alkalommal fegyelmi. — Ez nem az igazgatón múWc, hanem magukon. — Itt nem. Itt »z igazgatón. — És m demokrácia, Berci bácsi? — Elméletben, mi? Gyakorlatban nem úgy van az. — Akkor meg Ve keU váltani az igazgatót. — Együtt végezte az egyetemet a főigazgatóval. Ha nem így lenne, már rég sikerült volna. — És a párttitkár? Ica néni, az üzletvezető felkapja a fejét. — Az isten szerelmére, a férjem hagyják ki. Nem ártott még egyezőjüknek sem. Ne vészé jtsék már össze senkiveit — Na tessék ! Mit szól ehnez, mi? — Nem tudok semmit sem szólni... Sanyi és Imi némán bámultak berniünket. Egyetlen egyszer sem szóltak beszélgetésünk alatt, pedig biztos, hogy érdekes dolgokat tudtak volna mondani. A novemberi ünnepség után szürkés fátyol ereszkedett a vidékre. Az akácfák szépen lesárgultak és Bagoly Mészáros Sándor faliszőnyeg« « napok visszazökkentek az egyhangúságba. Ázott kreppapírokat sodort a szél a sáros utcán. Autóm a könyvtár előtt fékezett. Egész úton nem gondoltam semmire és senkire. Csak félelem fogott el, ijesztő és szívszorító félelem. Amikor beléptem a szobába, éppen a dekorációs asztal fölé hajolva széles betűket írt, melyek egymásutánisága érthetet, lennek tűnt és összefolyt a szemem előtt. Fölemelte « fejét. — Szervusz — mondta. — Szervusz — mondtam és három kötet könyvet tettem az asztalra. Visszahoztam az útleírásokat. — Visszahoztad? — kérdezte és megcsókolt. — Búcsúzni jöttem — mondtam, — Tudom — mondta. — Honnan tudod? <— kérdeztem. — Ereztem előre, hogy így lesz. Elrendezték már szépen az új íróasztalod? Hot rendezték el? — Ne mondd ezt, kérlek, ne mondd! — és átöleltem. Engedd meg, hogy most ne mondjak semmit. Majd írok. — Jól van — mondta. Azt hiszem hogy levélben könnyebb az ilyesmi. — Igen, biztosan kőny- nyebb. — Hét akkor szervusz. Tarts meg olyannak az emlékezetedben, mint amilyen akkor voltam, amikor még szerettél. — Szervusz... — mond. tam. Gyorsan, tói gyorsan jöttem ki a szobából. Ha hátulról látom akkor magam, biztosan megállapítom, hogy menekülök. Pedig csak az emlékeim elöl menekültem, De miért? A kérdést nem azért tettem föl, hogy válaszoljak rá. Utolsó, túlontúl jól megszerkesztett mondata különben is felkavart. Ha visszaemlékeztem volna a szerelemmel teli időkre, hát nem lett volna kétséges, hogy visszatérek hozzá. Csupán azért, hogy még dühösebben szeressem s utána még pocsékabb, még undorítóbb legyen az elválás. így egyikünk sem játszotta el a nagyjelenetet, s nem is tartottuk többre egymást, mint bármely más szociológiai lényt. Egész kapcsolatunkban tatán az volt a baj, hogy túl nagy volt a szerelem, amely megismerkedésünk éjszakáján kezdődött. És soha nem tudott beteljesülni — most első* sorban nem « testiségre gondolok —, mert rettenetes emberi súlyával az első percben halálra ítélte önmagát Egy pillanattal később az autó motorja felbúgott és a sebességmutató egyenletesen haladt a száz- húszas szám felé. © Az esőzés reggelre sem szűnt meg. Állandóan . hallatszott a leeső víz moraja, az esőcseppek koppanása a párkány bádoglemezén. A Gatályi juhásztanya nappali világításban nem is tetszik annyira, mint éjjelilámpám fénye mellett. És most veszem csak észre, hogy egyetlen női figura sincs a képen. Tőlem az ilyesmi szokatlan. És hiányzik róla a nap is, festészetem állandósult motívuma. A felhők túlságosan sötétek, komorak. Mintha ez a kép nem is az én alkotásom volna. Ha akad rá vevő, azonnal eladom. Most érdemes, felesi a Hamvas és sok a hal — Szabó Béláék háromkilóst fogtak — mondta azután, hogy megvaloarta simlisapka födte tarkóját. — Mit isztok, mi? — Cseresznyét — mondta Imi — Én semmit — mondtam, de végülif bekaptam az elém tett italt. — Szép ez a vidék, mi? Van itt hal meg vad, mi? Legénykoromban annyi nyalat meg fácánt ütöttem, hogy Eszti nénétek alig bírta kopasztani. Itt maradsz, mi? — Nem tudom, Berci bécsi. — Nem tudod? Mit akarsz még, mi? — Többet, sokkal többet. Ha Gatályra gondolok, hát elszorul a szívem. Ha a ménesre, sírva fakadok. De ha a savószínü szemekre, a beesett borostás arcokra, az értetlenül vi- gyorgó szájszegletekre, akkor lenszívesebben elmenekülnék, ■— Hát ml nem vagyunk jók, mi? — Nem, Berci bácsi, nem erről van szó. Belefáradtam az örökös cél nélküli iszogatásba. Az idegeimre ment az, hogy ifit senki sem akar többet látni a söröskocsi érkezésénél.
