Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-23 / 276. szám

Egyiptom nem bízik az USA közvetítésében Izrael visszautasít] a a tárgyalásokat Hősükre emlékezünk „Ameddig a szem ellát, új házak túrnék feljebb, és kirakat jaikban nappali fény ragyog: megannyi pillangóként szaldósnak dús hópelyhek, magasból, égből hullanak sűrű, fehér rajok”. Szadat egyiptomi elnök ’4 óra leforgása alatt két ízben is kije­lentette: az országnak immáron eltökélt szándéka, hogy fegyve­res erővel szerezze vissza elra­bolt területeit. Vasárnap egy légitámaszpon­ton beszélt Szadat Ismét hang­súlyozta, hogy a politikai rende­zéssel kapcsolatban megszünte­tett mindenfajta érintkezést az Egyesült Államokkal. Tájékoz­tatta Washingtont hogy Egyip­tom nem bízik többé a közvetí­tésben. Mindazonáltal az elnök nem csapta be az ajtót az igazságos békét célzó nemzetközi erőfeszí­tések előtt. Ezt bizonyítja az is, hogy hétfőn fogadta az afrikai egységszervezet küldötteit akik békemissziójuk második fordu­lóját bonyolítják le Kairóban és Jeruzsálemben. Ha az „afrikai bölcsek" — Senghor szenegáli, valamint Go- won nigériai elnök, továbbá a zairei és kameruni államfő megbízottai — a közvetett arab—izraeli párbeszéd újrafel- vételét kívánják szorgalmazni, tudomásul kell venniük, hogy Egyiptom elvi követeléseket tá­maszt a további dialógussal kapcsolatban. Izraelnek kötele­zettséget kell vállalnia az összes megszállt arab területek kiüríté­sére, s választ kell adnia Jarring ENSZ-megbízott februári kérdő­ívére. Jarring, mint ismeretes, megkérdezte Izraelt, rrúlyen föl­tételek mellett hajlandó kivo­nulni a megszállt területekről? Izrael, hogy a negatív válaszból adódó presztízsveszteséget el­kerülje, egyszerűen kihagyta Jarringot a ,.játékból” s közvet­lenül Egyiptomhoz fordult az elutasító ssaL Nyugati hírügynökségek je. lentései szerint a Szadat-beszé­dek elhangzása után sem lehe­tett tapasztalni a frontokon „szokatlan” tevékenységet. Az Egyesült Államok eddig hi­vatalos formában nem reagált Szadat beszédeire Vezető tiszt­viselők nyugati hírügynökségek tudósítói előtt „aggodalmuk­nak” adtak hangot a legújabb fejleményekkel kapcsolatban. • Az Izraeli kommentárok alap­hangját Eban külügyminiszter­nek az a vasárnapi kijelentése adja meg, hogy Szadatot „komo­lyan kell venni”. Abba Eban a kormány ülése után újságírók előtt „katonai fe­nyegetéssel párosított politikai követelőzésnek” minősítette Szá­dat egyiptomi elnök beszédét és i hozzáfűzte, hogy Izraelnek • beszédet mindkét összefüggés­ben komolyan keli vennie. Eban ismét indítványozta, hogy a korábbi izraeli javasla­tok alapján kezdjék meg a Szu- ezi-csatorna újbőli megnyitásá­ra irányuló tárgyalásokat és feL vetette, hogy Jarring ENS2- nagykövet égisze alatt is tár­gyalásokat lehet kezdeni. Nem nyilatkozott azonban a tárgyalá­sok feltételéül szabott egyipto­mi követelésről, a megszállt te­rületek kiürítéséről, sőt közvet­ve elvetette azt, amikor kijelen­tette, hogy a tárgyalásokat elő­zetes feltételek nélkül kell meg­kezdeni. Ismeretes, hogy az adott körülmények között Egyiptom visszautasítja a köz­vetlen tárgyalások gondolatát (UPI) A legújabb jelentések szerint a saigoni rezsim hadseregének jelentős egységei ismét behatol­tak Kambodzsába. Több mint ötezer katonáról van szó, akik szokás szerint az amerikai légi­erő fedezetével nyomultak be egy másik ország területére. Szo­kás szerint — mondjuk, mert az ilyen kisebb-nagyobb inváziók, úgy tűnik, hozzátartoznak Ri­chard Nixon vietnamizálási programjához. Az első ilyen, Kambodzsa elleni invázióra, mint emlékezetes, már az elmúlt esztendő májusában sor került és azóta ez gyakorlattá vált Ez a legújabb benyomulás, sajnos, újabb bizonyíték arra, hogyan érti a Fehér Ház azt a sokat emlegetett vietnamizálást a háború sújtotta délkelet-ázsiai térségben és ebből következően arra is, mennyire kell komolyan vennünk ezt az egész folyamatos fogadkozást. Miközben Washing­tonból egymást követik a kincs­tári optimizmussal átitatott, a vietnami háború közeli végét sejtető nyilatkozatok, amerikai részről minden marad a régiben. Ahelyett, hogy a legcseké­lyebb lépést tennék az ameri­kaiak a vietnami álláspont, tehát a józanság elemé követel­ményei felé Párizsban, ahelyett, hogy — Nixon ígéretei és állí­tásai szerint — leállítanák, „be­fagyasztanák” a hadművelete­ket, kiszélesítik azokat. Minde­nekelőtt ezért kiábrándító a saigoni akcióról szóló legújabb hír: megerősíti azt a korábban Ceaosesco fogadta Péier Jánosi A hivatalos baráti látogatá­son Romániában .tartózkodó Péter János, a Magyar Nép­köztársaság külügyminisztere hétfőn délelőtt folytatta hiva­talos tárgyalásait román kol­legájával, Cameliu Manescu- val. A vasárnap dél élői ti meg­beszéléseiken a kétoldalú kap­csolatokkal összefüggő kérdé­sekről folytattak véleménycse­rét. A program szerint a hivata­los tárgvalások befejezése után, délben Péter Jánost fo­gadta Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt főtit­kára, az Államtanács elnöke, aki ebédet adott tiszteletére. A magyar külügyminiszter délután találkozott a román sajtó képviselőivel és Buka­restben akkreditált külföldi tudósítókkal. (MTI) Is igen alapos gyanút, hogy a vietnamizálás Nixon szótárában Vietnam, sőt egész Indokína •.dél-vietnamiizálását” jelenti. Tehát azt, hogy rezzenetlenül megőrizni az amerikai befolyást, sőt jelenlétet, de mind több ka­tonai terhet és véráldozatot át­hárítani a bábrezsámek seregei­re. Washingtonban nem gondol­hatják komolyan, hogy a vietna­mi nép, amely oly sokáig hullat­ta a vérét, valaha is elfogadhat egy ilyen koncepciót. Az ameri­kai Comell-egyetem statisztiku­sai — ez is a legutóbbi órák hi­re — kiszámították, hogy az USA légiereje eddig 6.2 millió tonna bombát szórt Indokínára és Nixon elnöksége óta is töb­bet, mint az egész második vi­lágháború idején. Nixon választások és Jelentős utazások előtt áll. Azzal az ígé­rettel lett elnök, hogy befejezi a vietnami háborút. Egy régi latin közmondás azt tartotta, „ha bé­két akarsz, készülj a háborúra”. A Kambodzsa elleni legújabb saigoni invázió is azt tanúsítja, hogy Washington e gyatra fél­igazság szellemében taktikázik. Ha Nixon újra elnök akar lenni és eredményesen akar tárgyalni külföldi partnereivel, előbb- utóbb meg kell értenie, hogy számára a klasszikus közmon-: dás fordítottja igaz: Ha valóban békét akar, akkor a békére kell készülnie. I Vlagyimir Szoszjura ukrán költő így énekelte meg az új éle­tet: „ a tegnapi rom, ma fénybe fürdő út”. Mennyi szenvedést ta­kar a tegnapi rom, mely szülte a hősök városait, a városok hő­seit. Róluk emlékezünk meg or­szágszerte a „Szovjet hős váro­sok hete” alkalmából. November 23-tól december 2-ig megkülön­böztetett figyelemmel adózunk azoknak, akiknek élet-halál har­ca elsöpörte a fejlődés útjából a hitleri fasizmust. Az 1941—45-ös Nagy Honvédő Háború a Szovjetunió történeté­nek legsúlyosabb, egyben leg­dicsőbb korszaka volt. A hitleri Németország a Szovjetunió ellen indított támadás időponjában csaknem egész Európa gazdasá­ga felett rendelkezett, és hatal­mas, technikailag jól felszerelt, nagy harci tapasztalatokkal bí­ró katonai erőt vetett be a Vö­rös Hadsereg ellen. Ebben az időszakban a Vörös Hadsereg visszavonulásra, jelentős terü­letek feladására kényszerült Ugyanakkor a hátországban és a fronton megteremtette a há­ború menetének megfordításá­hoz szükséges feltételeket. A minden egyes talpalatnyi földért vívott súlyos védelmi harcok közül különösen kiemel­kedik a bekerített breszti erőd, csaknem egy hónapon át tartó hősies védelme, a Kijev körül 1941. július 11-től szeptember 19-ig folytatott elszánt küzde­lem, Ogyessza két és fél hónapos, Szevasztopol 8 hónapos legendás védelme. Az előrenyomuló fa­siszta haderők megállításában igen fontos szerepe volt a lenin- grádi védelmi harcoknak, me­lyek következtében Lenin vá­Kallós Ödönnek, a Magyar I Kereskedelmi Kamara elnöké-! ndk vezetésével delegáció uta- j zott Párizsba, a Nemzetközi Keresikedelmi Kamara Kelet— Nyugati Összekötő Bizottságá­nak ülésére. Ezt követően a Kamara efaöíke delegációt vezet az Amerikai Egyesült Álla­mokba. A küldöttséget az i Egyesült Államok korma-' rosa hősiesen kiállta a 900 na­pos blokád emberfeletti megpró­báltatásait. Az 1941 végén és 1942 elején lezajlott moszkvai csata Németország első nagy ve­resége volt a második világhá­borúban, s egyben a „villámhá­borús” tervek teljes kudarcát je­lentette. 1942. júliusában kez­dődtek a doni szteppéken azok a harcok, amelyek csaknem hét hónapig tartó súlyos küzdelmek után — 1943. február 2-án — a szovjet hadsereg történelmi je­lentőségű sztálingrádi győzel­mével végződött A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa a fasizmus felett aratott győzelem 20. évfordulóján, 1965. május 8-án méltán tüntette ki Moszkvát, Leningrádot. Kijevet, Volgográdot, Ogyesszát, és Sze- vasztopolt, a „Hős város”, Bresz- tet pedig a „Hős erőd” címmeL A hős városok és a városok hősei hallatlan áldozatokat hoz­tak a győzelemért, a fasizmus megsemmisítéséért A szovjet néppel együtt mi is el nem múló hálával emlékezünk a front és a hátország hőseire, köztük a felsorolt városok védőire és a velük vállvetve küzdő lakosság­ra. Nekik állít örök emléket a piszkarjovl temető monumentá­lis emléktáblája, melyen kőbe vésve, ezt olvashatjuk: „...Nem sorolhatjuk fel itt mindnyájuk nevét, Oly sokan nyugszanak e gránit örök oltalma alatt, De tudd meg, ki e köveket nézed. Senkit nem feledünk és sem­mit nem feledünk”. Rocskár János nya hftvta meg, abból a cél­ból, hogy kölcsönösen megvizs­gálj áik a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesz­tésének lehetőségeit. A delegá­ciót, amelynek tagja lesz több országos nagyvállalat vezér- igazgatója, többek között fo­gadja a jelenleg a Szovjetunió­ban tartózkodó Maurice Stans, amerikai kereskedelmi minisz­ter is. (MTI) Nixon szítára lelepleződött A CENTROPRESS HÉTFŐ ESTI KOMMENTÁRJA Kereskedelmi kamarai delegáció utazik az Egyesült Államokba Csehszlovákia—NSZK tapogatózó tárgyalások A nyugat-némríorországi Rothenburgban zajlott le a csehszlo­vák—nyugatnémet tapagatódzó tárgyalások negyedik fordulója. Képünkön szemben Jlri Goetz a csehszlovák, az előtérben Paul Frank a nyugatnémet küldöttség vezetője. (Telefotó: SP—MTI—KS) Rokonlátogatáson Halászok között Art kérdezték barátaink, aka­runk-e találkozni a múlttal? A Csud-tó egyik szigetén a Határ- szigeten él egy kis népcsoport, amely kivételesen híven meg­őrizte az ősök szokásait. Az orosz-ősökét. A Határszáget ú/tizedéken át lakatlan volt. A Bejpusz vize hol elöntötte, hol náddal takarta be, hol kimosta a barnás-fekete tő­zeget És egyszer — talán 400 éve — rátaláltak az orosz sze­génylegények, a cári csendőrség elől menekülő elítéltek. A szö­kevények, a „raszkolnyikok” megtelepedtek. A keleti, az orosz part felé nem hajózhattak, in­kább a távolabbi, a nyugati, az észt partra. Innen nősültek, így keveredtek az észtekkel, de hí­ven őrizték az orosz szokásokat. Csud, vagy ahogyan itt neve­zik, a Pejpusz-tó a magyar ten­gernél éppen hatszor nagyobb; 3600 négyzetkilométer területű. Átlagos mélysége 4—7 méter, a déli teknőben valamivel mé­lyebb. A Csud-tó déli teknőjében ha­józtunk motorosunkkal. Űti- célunk a Határsziget. Valóban határ: az Észt- és Orosz Köztár­saság határa. A szigetet körbe ölelő nádten­gerben nehezen találtuk meg a csatorna bejáratát. Mesterséges csatorna, meredek tőzegfal kö­zött vezet a sziget belsejébe, — a kikötőhöz, a halraktárhoz, az olajtartályokhoz, ahol a motor­csónakok tankolnak — a két falu közé. Mert a Határszigeten két falu közössége él: Piiri és &aare a faluk neve. Valamikor — a szá­zad elején — még 150 faházból állt egy-egy község, most ösz- szesen, ha 120 házat számlálnak együttesen. Még 1924-ben tűz­vész pusztította el a többit A kikötőből gyalogoltunk a falu­ba, egy kisfiú szaladt elénk. Tíz éves forma és mint később megtudtuk, Jurijnak hívták. — Anyukám azért küldött, hogy keressem meg az idegene­ket a szigeten és vigyem hoz­zánk. Így kerülünk Vaszilij Tromfi- movics Kobülkin lakásába. Belépő, előszoba jobbra nyílik a nagyszoba, balra az istálló. Vaszilij Tromflmovics valósá­gos fogadást adott magyar ven­dégei tiszteletére. Igazi orosz fo­gadást. De még így sem pontos: ó-orosz fogadást, ó-szlávot Orosz szokás szerint teát it­tunk elóször. Szamovárban főz­ték. Szánkba vettük a cukrot, úgy szűrtük át rajta a teát. Nem akármilyen cukor volt. Maguk főzik a teához. Kissé barnás, égetett ízű, tejjel vegyített. Tá­nyérban szikkadt, darabokra tört. Így, teázás közben beszél­getni, ez is az ősök szokása. Hallal kínáltak a tea után; szálka nélküli, főtt hallaL „Most fogtuk — biztattak ben­nünket; reggel még a Pejpusz- ban úsztak!” Aztán füstölt, majd sózott, olajban párolt hal kö­vetkezett és végül sajnálkozás, hogy nem tudtuk valamennyit, amúgy magyarosan végigkóstol­ni. A halhoz vízben főtt, egészben tálalt burgonya. Ez így szokás. És fekete kenyér. Rozskenyér, kellemes ízű, vékonyra szeletelt A Határsziget halászok lakó­helye. A parton van a Lenin Kolhoz, annak egyik üzemegysé­ge a sziget és az üzemegység vezetője Vaszilij Tromfimovics, vendéglátó gazdánk. A szamovárban villany forral­ta a vizet. A szobában, ahol ül­tünk, rekamié, nagy és kényel­mes fotelek, a legújabb típusú

Next

/
Thumbnails
Contents