Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-20 / 274. szám

Hi HI \2IM Szovjet diákok tudományos munkássága r aez9eBassa9SEeBsasi8saBaBBBSBBSSBSB> Filmesztétika A televízió ma délután fél t-kor kezdődő adását, a Hanni- t>ál tanár úr című film vetítésé­nek megtekintését a középisko­lák negyedik osztályosainak ajánlja a november 25-i film­esztétikái adáshoz. A filmet Móra Ferenc „Hannibál föltá­masztása” című kisregényéből Fábri Zoltán, Gyenes István és Szász Péter írta. Az alkotás a 20-as években dühöngő fehér­terrort idézi. Antifasiszta ten­denciáját a tragikomikus sorsú Nyúl Béla életrekeltője, Szabó Ernő megrázó erejű színészi játékával mégmkább kidombo­rítja. Azokat az orvos-biológiai mű­szereket, amelyek segítségével az 1972-es olimpiára készülő szovjet sportolók felkészültségi fokát ellenőrzik, a Bauman ne­vét viselő moszkvai főiskola di­ákjai készítik. Az állami test- nevelési bizottságnak ez a ren­delése egyúttal a főiskola tudo­mányos diákkörében végzett munka magas szintjének eüs- ' mérését is jelenti. Ezeket a diákköröket a Szov­jetunió 810 felsőoktatási intéz­ményének szinte mindegyiké­ben megtalálhatjuk. A diákkö­rök munkáját irányító tanácsok tagjainak 80 százaléka diák, élü­kön pedig neves tudósok állnak. Ezek a diákkörök a tudomány­ban első lépéseiket • megtevő mintegy félmillió fiatalt tömö­rítenék. Az első oroszországi tudomá­nyos diákkört 1909-ben hozták létre. Vezetője a modem aero­dinamika megalapítója, Nyiko- laj Zsukovszkij (1847—1921) volt. Résztvevői — Andrej Tu- poljev, Borisz Jurjev, Borisz Sztyecskin azóta neves feltalá­lókká váltak. 1921-ben ők ala­pították meg az aerodinamikai intézetet, mélyet a repülés és a rakétatechnika területén vég­zett munkák tettek híressé. Jelenleg a Bauman Műszaki Főiskola diákkörének több mint 850 tagja van. A diákkörbe be­lépni kívánó diáknak önálló ku­tatásokat kell felmutatnia a ve­zető tanárnak ajánlásával egye­temben. A diákkör díszoklevele előnyöket biztosít aspirantura megpályázásakor. A diákok leg­jobb munkái megjelennek a szakfolyóiratokban, pályázato­kon vesznek részt. A diákkörök tagjai az egye­temi tervezőirodákban és szá­mítóközpontokban dolgoznak. A Bauman főiskola diákjai például ebben az évben több, mint háromszáz munkát és ter­vet készítettek el az ipar ren­delésére. A főiskola tervezőiro­dájában teljesített rendelések értéke negyedmillió rubel körül volt Csák az utóbbi bét évben a szovjet diákok 600 szerzői bi­zonylatot, 300 szabadalmat kap­tak, 4000 alkotásukat hasznosí­tották a termelésben is. Csodagyerek Ted Mandham hegedűművész mindössze 2 és fél esztendős. Ifjú kora ellenére mégis az Egyesült Államok-beli Marris- town város szimfonikus zene­karában játszik, mint első he­gedűs. Ted Mandham szülei i zenetanárok. Ugvanébben a ze­nekarban játszik Ted fivére (mélyhegedűn) és nővére (gor­donkán) is. Repülőtéren . ß;ii ) 1 ■ lilliÄ m«. Wm ■ „ I • • .,-v •••••. —r Megtoljam? (Fotó: Varga Gyula) BBBICBBBKCMCSEMCS9BESSCBS9&BSBCBB9BBB99ECBSBSSSS9BSES9953BBSI taaauasaaaaaaaaaaaaaaaai Ext alvantuht Érdekes iratok a Békés megyei Levéltárból Felkelés a Potyomkin páncéloson Deres és korbács A „deresre húzás” és a pálca, vagy korbácsütésekkel való bün­tetés a feudális korszak jellem­ző büntetésneme volt Kisebb jelentőségű büntetendő cselek­ményeknél nemcsak férfiakkal, hanem nőkkel szemben is alkal­mazták ezt a szégyenletes és az emberi méltóságot mélyen sértő büntetést. Az alább ismertetett iratok egy férfi deresbünteté­sének végrehajtásáról és egy asszony megkorbácsolásáról szólnak. Az első esetben egy gyulai lakoson 1793-ban végre­hajtott büntetésről rendelkezik az alispán, a második irat pe­dig a megyei főorvos látleletét tartalmazza egy 1827-ben meg­korbácsolt gyulai asszony álla­potáról. O „Mivel Herbert Reisz Gyula Német Varosnak lakossá... a recruták kiállításá­ban ...ellene szegezte magát, a bírákat megbecstelenítette, 30 pálcára ítéltetett, de minthogy a bírák vallják hogy ellene ed­dig panasz nem volt, most jövő vasárnap az népnek összegyü- lekezetivel a Deresre huzassák. Ezen ítéletem el olvastassák de­resben fekvő Bűnösnek s a nép­nek füle hallatára a pálca bün­tetéstől most egyszer szabaddá tétetik. A fia ellenben 10 pálca ütéssel büntettessen meg. Aki pedig ezen rendelkezésemnek ellen szegezi magát, azonnal a Nagyságos Vármegye tömlöcébe küldessen... Errül pedig minden ember olyan példát vegyen, hogy ezentúl aki magát legkis- sebb zendülésben is magát avat­ja, a Vármegye hajdúja által : 50 bottal fog bűnhődni.” Alább írt Gyula m. Vá- i rosa Birájának kérésére: megvizsgálván Kovács József- £ nek feleségét, ki általuk a múlt ■ szombaton bizonyos vétkéért ! testi büntetéssel illettetett és az- • óta veszedelmes betegségbe len- 5 ni állította: az asszony helybéli £ Chirurgus (orvos) előadása sze- £ rént büntettetése után való nap £ nem kevés forróságba és nagy £ aléltságba volt; mindazáltal most már semmi valóságos nya­valyába nincsen, csupán csak hogy bágyadt és magát kelleté­nél is jobban elhagyja. Ezen ál­lapotára nézve pedig az ő meg- korbácsoltatása csak annyiban szolgálhatott okul, amennyiben 6 azt érzékenyebb szívvel szen­vedte, mint más olyan szemé­lyek szokták. Kőit Gyulán 2, fébr. 1827, T. L. főorvos.” aanaBsassaaBBasaaaaasEaasBzsasj Ä neves angol katonai szak­író, ftoughs Richard a cári orosz flotta hadtörténetének specialis­tája. Könyvének érdekességét külön kiemeli az, hogy a Pa- tyomkin matrózainak felkelését Hazánkban is százezrek isme­rik Eizenstein klasszikus filmje nyomán. Az olvasó, ha össze­hasonlítja az angol történész adatait a film eseményeivel, meglepődve tapasztalja, hogy a férges hús epizódjától kezdve a lázadás drámai pillanatain át a Richelieu-lépcsősoron lezajló véres mészárlásig a film min­den részlete, hiteles. Houghs természetesen bőveb­ben bontja ki a valóságos tör­ténetet. A Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiájától kapor, levéltári adatokra, valamint a résztvevők visszaemlékezéseire támaszkodva a legapróbb rész­letekig megismerjük a felkelő páncéloshajó kalandjait. Talá­ltunk olyan mozzanatokat is, amelyek a filmben nem sze­repelhettek, mert megbontották volna klasszikus vonalvezetését. Végül a szerző röviden kitér ar­ra, mi történt a Patyomkán matrózaival — a felkelés után. Richard Houghs nem csupán kiváló tengerészeti szakértő, ha­nem az angol történészek és szakemberek ismeretes komv- nyedségévél ír, műve tehát mindvégig lebilincselóen érdekes és tanulságos, » ”ZS;B32SSB2SS$'5Sa«2S8eS53SS) Eszperantó híradó Rendszeres eszperantó nyelv­iktatás kezdődött ebben a tan­évben a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium I/D. osztályában. A tanulóknak hetente két órájuk van, amely lehetővé teszi az eszperantó alapos megismerését és elsajátítását. Négy évi tanu­lás után ebből a tantárgyból is érettségi vizsgát lehet tenni. Igen kellemesen érintette ez a hír a NES—IM—EL (Rendíthe­tetlen—Lelkes—Buzgalom) Klub tagjait, akik úgy érzik, végre követőkre találtak. Ez a tíz tagú csoport alig egy éves múlt­ra tekint vissza, de ez idő alatt szép eredményeket ért el. A kez­deti nehézségeket leküzdve si­került külön klubszobát kiala­kítaniuk (az Ifjúsági Ház igaz­gatója jóvoltából) rendes beren­dezésekkel, fűtéssel. A klub az Ifjúsági Ház keretén belül mű­ködik, s minden támogatást megkap. Tagjai újságokat já­rathatnak, összejöveteleket szer­vezhetnek, s külön faliújságot vezethetnek. A kis csoport akti- s van bekapcsolódott az eszperan- : tista mozgalomba. Résztvett " csaknem valamenyi eszperantis- ta találkozón, kivette részét a ; SEU (Nyári Eszperantó Egye- S tem) szervezéséből, s kiváló: eredményeket ért el az orszá- | gos tanumányi versenyeken. ; Valamennyi tagja levelezik kül- 5 földre, s a világ különböző ré- : szeiből kapnak leveleket, képes- : lapokat, folyóiratokat, amelyek- ; bői kiállítást szerveznek. A legnagyobb előttük álló fel- ! adat az április 3-i 4-i eszpe- ! rantista találkozó önálló meg- t szervezése amelyben mái- szá- : mítanak a fiatal eszperantisták ■ támogatására is. Ehhez azonban ! szoros baráti kapcsolatot kell S kiépíteni a két csoport között, : s minden remény megvan arra, S hogy a kis létszámú NES—IM ■ ■—EL Klub nevét jövőre egy ■ 40 tagú csoport viseli. (««■■SaaBBaaBBBaBBBBBllBaBSBBBa«»' N £ A Mini Magazint összeáJ- ; lí tóttá: Vitaszek Zoltán / “■y jp ogyan lehet az \ osztály „szív­0 |y küldi” sztár­jából, az isko­lai kirándulások gitáros „énekes pacsirtájából” híres sztár, táncdaléne- kes. Mert lehet. De ho­gyan? Ügy csak a legritkáb­ban, hogy a nyitott is­kolaablaknál véletlenül ácsorgó, szigorú tekinte­tű úrról kiderül: éppen, egy táncdal-stúdió veze­tője, és mint a mesében, illendően bekopogva el­viszi az éneklő kislányt és elindítja a világot je­lentő deszkák és stúdi­ók felé. Vagy úgy, hogy valaki önmagát „felfe­dezve” levelet ír a Rá­dió Könnyűzenei Osztá­lyának, mint az egyik kislány: „Tisztelt ... 16 éves vagyok, nagyon szeretek énekelni, min­dig is táncdalénekesnő szerettem volna lenni, a mamám és a barátnőm biztatására jelentkezem, szerintük nagyon jó hangom van. Tisztelet­tel;’ — Ez a levél jellemző — mondja Balassa P. Tamás, a Rádió tánc- dalstúdiójának vezetője. — Nem fogja elhinni, évente 4—500 kislány és fiú szeretett volna „mindig is táncdaléne- kes lenni”. Es mi mind­össze 12-őt, maximum 14-et vehetünk fel egy évben. S az sem vélet­len, akik bekerülnek, mindről kiderül, hogy már tanult énekelni. — És a többiek ön­kritikája? — Hát., tessék egy­szer eljönni egy ilyen meghallgatásra. Évente kétszer van, az egyik éppen mostanában lesz. Jelentkeznek ide óriási azt mutatja, aki igazán tehetséges és van élég kitartása, az nem kal­lódik el. — Kik jelentkeznek többen, vidékiek, vagy pestiek? — Talán a városiak — úgy mondhatnám. Persze, aki nem pesti, táncdal-stúdió tanfolya­mát? — Koncz Zsuzsa és Zalatnay kivételével azt hiszem mindenki, ha nem is végig, de egy ideig járt ide. — Milyen meggondo­lásból alakult ez annak idején? — De rég volt... 59- ben alakultunk. Akkor, ha emlékeznek még, persze, hogy emlékez­nek, talán 4—5 táncdal- énekesünk volt: Hollós, Zárai, Vámosi, Kovács Erzsi és Ákos Stefi: Utánpótlásról kellett gondoskodni és nem is akármilyenről. A cél az volt, hogy énekeseket képezzünk ki a Rádió­nak. Ez sikerült is. Ez nemcsak a mi érde­münk, de nézze meg. hirtelen összeszámolni sem tudnám, hány jó énekes van. Tíz év alatt nagyot fordult a világ a tánczenében. — Kik végeztek „fris­sen”? — Nemrég végzett nálunk Balázs Eszter, Katona Klári, Máté Pé­ter, Dékány Sarolta, Karda Beáta. Mi diplo­mát nem adunk, ezután még, ha már előbb nem szerezte meg, vizsgát kell tenni az ORI-náL , *itt megszakadbe­M szélgetésünk Ba- t ~ M'' lassa P. Tamás­sal. ..Becsönget tek” a tánczenei stúdió következő órájára. Sárközi Erika Tánedalénehes leszek..* önbizalommal és ambí­cióval olyanok akiknek hangjuk sincs, szöveget mondani nem tudnak, nem ismerik a kottát, még csak nem is ko- nyítanak hozzá. Ez utóbbi persze nem len­ne baj, mert meg lehet tanulni, de mi: Faludi Rezső, Bágya András, Bolha Lajos szigorúan csak azokat vesszük fel, akikben van „fantázia”. Akikkel érdemes foglal­kozni. — És még sohasem tévedtek nagyot? — Dehogynem. Pél­dául annakidején Né­meth Józsefet és A- radszky Lászlót felvet­tük ugyan, de néhány hónap után eltanácsol­tuk. Aztán úgy kellett őket két év után „visz- szaszipkázni”, mert hir­telen nagyot fejlődtek, óriási sikerük volt. Nem szégyen beismerni, nem vagyunk tévedhetetle­nek, De ez a példa is annál óriása a hátrány, hol lakjon, hogyan jár­jon fel hetente kétszer. Ez a kétéves tanfolyam ingyenes ugyan de vo- natköltséget nem tu­dunk téríteni. Arra pe­dig senkit sem biztat­hatunk, hogy adjon fel mindent és költözzön fel ide, albérletbe. — Olvastam az egyik jelentkező kislány leve­lét. Ezeket írja: „Ti­zennyolc éves vagyok és mindig csak a mun­ka, meg a munka. Ele­gem van belőle. Elhatá­roztam, hogy táncdalé­nekesnő leszek.” — Mekkora a csodál­kozás, amikor kiderül, hogy nagyon keménven kell dolgozni, mert kü­lönben kiesnek a rosta­vizsgákon. Napi sok­sok óra tanulás, fellé­pések, rohanás innen oda, onnan ide. — A mai énekesek közül mindenki elvé­gezte a Rádiónak ezt a

Next

/
Thumbnails
Contents