Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-20 / 274. szám
Ilyen az élet Kaszaperen — Mik a közös gazdaság tervei? * pénzintézet Eleken Sar&adi István, a MÉSZÖV ein Hír h ely ettese kirendeltség-megnyitó beszédét tartja. A korszerűsített szövetkezeti pénzintézet egy részlete. Ahol a Békéscsabáról Tótkomlósra és az Orosházáról Me* zőkovácsházára vezető út keresztezi egymást, ott van Kaszaper. Nem is olyan régen kisvonat is járt a két út mentén, de szeptember 1-én megszűnt a forgalom. Mag János, aki 1346 óta volt a kisvasút állomásfőnöke, bizony fájdalommal gondol vissza a „régi szép időkre”, s talán a múló ifjúságára is. Minden évben tavasztól őszig virágok nyíltak az állomás körül, az ő virágai ,amelyeket gondosan nevelt és ápolt az utasok szemének gyönyörködtetésére. Most ennek is vége. ó pedig még 3 és fél évig, a nyugdíjazásig autóbuszon járhat Orosházára, ahol az új szolgálati helyét kijelölték. És ha a kisvasút meg is szűnt, az emléke másokban is sokáig megmarad, hiszen évtizedekig jó szolgalatot tett. Talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy jelentősen hozzájárult a község fejlődéséhez. Egykori cselédek, dohánykertészek Kaszaper mai helyén már a XV. században település voltami azonban a török hódoltság idején elpusztult. Csak pusztaként maradt fenn a neve, amely Nagybánhegyeshez tartozott. A közeli nagybirtokosok 1923- ban több családot telepítettek az egykori pusztán, akik cselédként, dohánykertészként dolgoztak. önálló község 1940-ben lett Kaszaper. Lakossága 95 százaléka agrárproletár volt. A legemlékezetesebb történelmi esemény 1906-ra nyúlik vissza .amikor a Thanka és a Montagh birtokon az aratók megtagadták a munkát. Az aratósztrájk 93 részvevőjét börtönbe zárták. A lakosság, melynek a helyzete csaknem négy évtizedig jóformán semmit sem változott, örömmel várta a felszabadító szovjet hadsereget és az 1945-ös, majd az 1947-es választásokon a kommunista párt a szavazatok abszolút többségét kapta. A fejlődés a felszabadulás után nem volt töretlen. Hasonlóan, mint másutt, tszcs-k, tsz- ek alakultak és átszerveződtek. Ma a Lenin Tsz az egyetlen gazdaság, amely a lakosság 80 százalékának nyújt megélhetést Csak kevesen vannak egyéni termelők. A férfiak közül többen dolgoznak a kőolajbányászatban, a Pusztaszöllősi Állami Gazdaságban, az asszonyok, lányok pedig a Békéscsabai Kötöttárugyár mezőkovácsházi telepén és a Pamuttextilműveik békéscsabai gyárában. Jónéhá- nyan a Békési Kosárfonó HTSZ bedolgozói. Nyolcmillió forint bevétel Varga József, az S ezer holdas Lenin Tsz elnöke az idei esztendő terméseredményét nem tartja kiemelkedőnek. Búzából Ugyan 1300 holdon átlag 20 mázsa 20 kiló termett ,ami jónak mondhátó, de kukoricából 700 helyett csak 400 holdat tudtak bevetni a tavaszi belvíz miatt Az átlagtermés ugyan jó, de a mennyiség kevés. Napraforgóból, cirokból és cukorrépából a tervezettnek megfelelő az eredmény. — Mennyi lesz a tagság jövedelme? — kérdezem. — Eléri a tavalyit, bár — nagyobb szorgalommal — több is lehetne. Ha úgy dolgozna a tagság a közösben, mint a háztájiban gyorsabban haladnánk előre. Egyébként a háztájiból az 500—510 család mintegy 8 millió forint bevételre tesz szert. .— Mivel foglalkoznak? — Cirok, és hagymatermesztéssel, valamint sertés- és baromfi neveléssel. — Több zöldborsót és hibrid kukoricát is termesztünk a jövőben. a növénytermesztést pedig igyekszünk tovább gépesíteni. Egyúttal korszerűsítjük a munkahelyeket és javítjuk a szociális körülményeket. A gépesítés több szorgalmat, nagyobb fegyelmet követel. Nem engedhető meg, hogy egyesek dologidőben otthagyják a ísz-t és a közeli állami gazdaságba menjenek egy-két napra, mert jó pénzt kapnak a munkájukért. Végeredményben saját maguknak is kárt okoznak. A biztos megélhetést mégiscsak a közös gazdaság nyújtja, tehát azt érdemes segíteni. Máskülönben, hogy lehet a fejlesztést megoldani? — Jő a föld, többet kellene kihozni belőle. Csak sok eső ne legyen, mert mélyfekvésű a terület — mondja búcsúzáskor Varga József. Nagyon szeretik a gyermekeiket Juhász Sándor, a községi tanács elnöke alapjában véve elégedett a 2385 lakosú Kaszaper fejlődésével. Sok szép ház épült az utóbbi években és épül ma is. Az emberek nemigen kívánkoznak el innen. A fiatalok is maradnak, vagy az iskola elvégzése után visszatérnek. Jók az utak. megfelelő a közlekedés. Aki akar .naponta el íárhat innen dolgozni. Egyelőre nem megoldott a kenyérellátás, de már énül a mezőkovácsházi ÁFÉSZ péküzeme. ami másfélkét hónap múlva el is készül. A fejődés azonban felvet néhány úiabb gondot, melvek közül elsőként a szűkös óvodai el- betyezest említi. Errő] azonban Apócb Pálnétól kérünk tájékoztatást. — Vagy 3© gyermeket nem tudtunk felvenni. ak'knek pedig az édesamviuk szeretne dolgozni — momd’a először is. maid ( örömmel űiságolja, hogy a kiscsoportosokat az úi nevelési program szerint foglalkoztatják. — A járá'z'íin elvetőre négy helven vált lehetővé, ami főként a községi tanárnak köszönhető, amelv a fe'tételek megteremtésére tavalv 30 ezer. az idén 15 ezer forintot adott. Kaszaperen a szülők nawon szeretik a gyermekeiket, sokat is foglalkoznak velük. Ezzel ksp- cso1 atban Agőcs Pál né valamire íelhívia a figyelmem: — Nézze meg m'lyen szén és tiszta a rubáiuk. Be is mutatom Bozsó Ed:tkét. Bula Lacikát, Ladimer Erzsikét. Csonka Erikát. És ha látná, hogy miiven boldogan futnak a szüleikhez, am'kor megpillantják őket! De az óvodában is láthatóan nagyon jól érzik magukat. Stinte önfeledten játszanak. A tanács a tsz segítségével átalakít és óvodának berendez egy épületet, amelyben legalább 50 gyermeknek lesz helye. Számítás szerint 250 ezer forintba kerül majd. A lakosság a megyei tanács művelődésügyi osztályától is támogatást vár. Persze az is természetes lenne, ha azok a vállalatok, amelyeknél a gyermekek szülei dolgoznak, szintén hozzájárulnának a költségek fedezéséhez. Elvégre ez erkölcsi szabály. Nyelvtanfolyam. zongoraoktatás — Amikor az óvodások felcseperednek és az általános iskolába kerülnek, a szülők továbbra is nagy gonddal őrködnek felettük. Arra törekednek, hogy jó tanuló váljék belőlük és később közép- vagy szakmunkásképző iskolába kerüljenek. Evenként legfeljebb csak 1—g gyermek nem tanul tovább. Forgó István, az iskola igazgatója mondja el mindezt, azután folytatja még: — A nagycsaládosok gyermekeire és azokra, akiket az édesanyjuk egyedül nevel, külön gondot fordítunk. Az iskolai napközi otthonban elsősorban nekik adunk helyet. A pedagógusok korrepetálják őket és szakkörökbe szervezik. A községi tanács, a szülőd munkaközösség és a nőbizottság még ruha- és tanszervásárláshoz is segítséget nyújt. Ez így rendiénvaló. Sajnos, azonban a napköti otthonban kevesebb a hely, mint amennyien jelentkeznek. Erről nem az iskola tehet Az viszont Tábit István igazgatóhelyettes javára írható hogy a «szülők kívápnávn- ra német nvelvtanfot vamot és zenee1mé1e++el egybekötött zon- Pornoktatáct szervezett. Két mezőková''«t|á7i pedagógus. Kecskeméti Andris és O'exik Anna vezeti a foglalkozásokat. És. hopv el ne felettiem, a zon- swát a tanács vásárolta 14 ezer forintért. — Fik a Vin. osztály legjobb tanulói? — Ctinkota Sva. Tűhegy; József Mav Mária és Gábor Erzsébet. Eminens diákok. Szakközépiskolába jelentkeznek, aztán pedig eevc+emen vagv főiskolán folvtatiák a tanulást — válaszol Forgó István. Komoly gond. hosv kevés a tanterem, s emiatt két alsótaeo- zatos osztály délután iár iskolába. Ezen kellene elsősorban segíteni. Megszívlelendő főtanács Juhász Sándorral egy Ids sétára indulunk. Nem messze a tanácstól egy résd épületen kőművesek az utolsó simításokat végzik. Megtudom, ez lesz az ifjúsági ház. Közel a volt kisvasúti állomáshoz van az öregek szépen berendezett napközi otthona. Igazán ke'lemes be’y, de csak 20 idős embert tud fogadni. Bővíteni kellene. Ugyancsak a volt vasútállomás környékén három pompás, villának is beillő' családi ház vania magára a Fgvélmet. A tanácselnök sorban mutatja: — Az ott id. Marunák Jánosé, a mellette levő József nevű fiáé, amit pedig szemben lát, Marunák Antalé, János testvéréé Megbecsülték a pénzüket. Ez a Marunák család (mert több is van), valamikor törpebirtokos volt. v Széli Sándor, a községi párt- alapszervezet titkára így beszél a kaszaperiekről: — Szorgalmas nép, de a fezben javítani kell a munkafegyelmet. Egyesek még nem értik meg, hogy elsősorban a közös gazdaságot kell erősíteni, amely az egész lakosság jólétének a forrása. Megszívlelendő jó tanács. Mert, ha szépen is feilődik a község, érdemes az ütemet xneg- gyorsítani. Ennek pedig Esősorban a Lenin Tsz gazdagodása teremti meg a lehetőségét. Több hőnapos munkálatok után ünnepélyes külsőségek közepette nvitotta meg a napokban Sarkadi István, a MÉSZÖV elnökhelyettese a Kétegvházi Takarékszövetkezet éleki kirendeltségét. A megyei szövetség elnökhelyettese beszéde első részében a pénzintézet munkáiét méltatta. Mint mondotta, 11 évvel ezelőtt 85 eleki hozta létre e kirendeltséget Az indulás betétállomány 45 ezer forint volt. A 11 év alatt olvan eredményt ért el e községben a szövetkezeti pénzintézet, amely az ország számos önálló takarékszövetkezetét felülmúlta. Évenként ugyanis csaknem 1 millió forinttal növekedett itt a betétállomány. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 10 és fél millió forint betétállománnyal rendelkezik. A kihelyezett kölcsönállomány összege ugyanakkor meghaladja a 4 millió 300 ezer forintot. Jelenleg 2100-an vallják magukénak — mint tagok — e szövetkezeti pénzintézetet. A kirendeltség jelentőségének méltatása után az elnökhelyettes átadta a pénzintézet kulcsát Rédei Józsefnek, az intéző bizottság elnökének. 4 tonnás Csepel Diesel tehergépkocsi üzemképes állapotban, új gumikkal, olcsó áron eladó ÁFÉSZ, Áruforgalom, Békéscsaba, Luther u. 2. 350214 Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalat felvételre keres: állandó munkára, kisegítő munkakörbe női dolgozót Érdeklődni: Békéscsaba, Gyulai út 1. 350212 BÉKÉS Miamin 1 1971. NOVEMBER 38 Pásztor Béla AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR gyakorlattá] rendelkező esztergályosokat keres felvételre, bérezés megegyezés szerint Lakást meghatározott időn belül biztosít a gyár. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. 218392