Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-14 / 269. szám
■vi ma 9F KOROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Messe bac (Mészáros Sándor Miszőnyege) Faliszouyegek a kamata- bemutató BR&R egye; lapunk S m Jw tiszteletre- g§ gSj B méltó kezdeni Rí R ményezése a 3 éves múltra visszatekintő Kamara-bemutató sorozat, amely fórumot ad a különböző műfajban tevékenykedő, megyénkben élő alkotóknak, hogy az érdeklődő közönségnek bemutathassák új műveiket. A legutóbb bemutatkozó textilművész, Mészáros Sándor, csak életkorát tekintve fiatal. A művészettel való barátkozása alkotásai alapján már komoly múltra tekint vissza. A Hódmezővásárhelyein született alkotó 13 éves korában az osakai gyermekrajz világkiállításon már értékes díjat nyert. .Az Iparművészeti Főiskolát 1968-ban végezte el 1970 óta a Békéscsabai Kötöttárugyár iparművész tervezője. A művész textilképeit egyedi technikával, egytűágyas síkkötőgéppel alkotja. Alkalmazott berakásos színmintá- zása, amely Jaquard-hatást kelt, a mindenki által ismert norvég pulóverek mintázásának felel meg, Az eszközt ugyan gépnek nevezik, az alkotás mégsem mechanikus. A gép a művész kezében olyan szerszám, mint a festő kezében az ecset, a szobrász kezében a véső, csak bonyolultabb, mint ahogy a fogó is összetettebb eszköz mint az ék, de mindkettő csak szerszám marad az alkotó ember nélkül A textilművészet zömmel megelégszik azzal, hogy a különböző technikával készült produktumai az ember környezetében kellemes díszítő Kánfoltok legyenek. Mészáros Sándor alkotásai kétségtelenül de- koratívek, és jól elképzelhetők a ember környezetének hangulatos díszítőelemeiként, azonban ennél tovább is megy. Mondani akar és tud is mondani valamit műveivel. Nem világot megváltó gondolatokat akar belevinná anyagába, ez egy műben az anyag karakteréből eredően nem is lenne helyes. A „Plasztika”, ;,Bröfolyam”, „Erek” című textilképei a szülőföld élménysorából születtek. Megfigyelhető a sorozat képein az alkotás folyamata. A fű, a fa természetes formáinak kontúros rajza. A „Plasztika” miként válik egy művészi absztrakció Eróiolyam végtermékeként az „Erőfolyam” ritmusává — a zöld, a barna, a kék szín dinamikus játékává. Vers a békési találkozóra Papp Miklós Felhő takar még, társak, itt a „Végén”. A hegyek alján nagyot hallgatunk Egymástól távol, mint fehér tanyák, £s dehogy futunk, csak ballagunk, Távol egymástól, utunk mégis egy, S bár bilincsel még párás horizont. Kell, hogy megleljük szélerős szavunk. Mely a ködből végöl is kibont. tlj mezsgyét vágunk a széles földeken, S mindegy, hogy lát-e, ránk néz-e a hegy. Itt halljanak, értsenek először! S a többi, a többi egyre megy. Hazánk telkének lábjában vagyunk mi« A nagy folyamnak apró ága csak, De szép vérünk vérében olvad d —< S itt kell, hogy szóljunk, hogy lássanak. Az épületek kubizmusra emlékeztető analízise, ami a nagyvárosi emlékeinek lecsapódásaként született, jelenik meg a „Nessebar” című képén. A „Kontrasztok” című alkotása érdekesen fog meg egy pillanatnyi élményt. Egy sziklán elosonó gyík suhanása, a mozgás vonalának különös dinami Icája jelenik meg előttünk. A mű egyedien kontraszt*» színkuitú- rájávai lényegesen különbözik a többitől Mészáros kiállított grafikái nemcsak egyfajta ellenpontozásai a színes textilképeknek, hanem a művész alkotásainak egy külön vonalát képezik. A biztos mesterségbeli tudás, a kompozíciós törvények alapos ismerete látható a műveken. A fekete és fehér színnel nem egyszer olyan hatást ér el mint a színes textilképedveL Mészáros Sándor textilképeinek újszerűsége, grafikáinak érdekes ritmusjátéka egy jól induló művészi pálya első korszakának biztató megnyilvánulásai. A stílusában is újat nyújtó művész első kiállítását szeretettel üdvözöljük és 377J1 a biztos várakozással, hogy a következő időszakban mind több képzőművészeti kiállításon találkozhatunk majd alkotásaival. Pap István Vallomás a * „Lesz mozi, lesz színház és ringlispil”. Apám mindig dudorászott munka közben: a kicsi gyermek füle bolyhába beleragad a dallam, a szöveg. Az apa katonaládákban, se- géd-kufferekben cipeli magával, amit lát-hall a huszadik század nagyon is slá- geresen kezdődő világában; a jókedvű iparoslegény nem hagyhat fausti homályon és derengésen átsejlő könyvtárat fiára, csak ilyen dallamokat és szövegeket, beszédében pedig a szülőföldet. „Lesz mozi, lesz színház és ringlispil”, ígéri a slágerben — valószínűleg egy apámfajta iparoslegény — kedvesének, egy olyan vurstli-romantika bűvös körében, amelyet mester módjára Molnár Ferenc dalolt ki utoljára. Kicsi voltam, nem tudtam, mi a színház (igaz, ma sem egészen), csak annyit sejthettem, hogy valami olyan lehet, mint a ringlis- pil, ugyanolyan mámorba szédítő kerengés. Csak jóval később jöttem rá, hogy ez a gyermeki tévedésem, mely a színházat és ringlispilt rokonszavaknak hitte, sokkal inkább tulajdonítható naív ráérzés- nek, mint a kisbaba-etimológia tejhabos fantáziájának. nem sorolható a mellé a klasszikusan gyermeketimológiai esetem mellé, amikor is a „lelőhely” szóról azt hittem, hogy „az egy olyan hely, ahol lelövik az embert”. Igen: mámoros szédületbe forgató kerengés — egyetlen pont körül. Később észrevettem, hogy a színház nem is egy, hanem két ringlispil, iker-masina: az egyik ringlispil a publikum, a másik a színpad, a színészek játéka körül forog Most képzeljük el, hogy az egyik ringlispi- len forogva, amúgy is szédületben lévén, ráadásul a másik ringlispil utasai szédületének is tanúi vagyunk: szédületünk így felfokozódik, mert átragad: a publikum megmámorosodik a játéktól, a színész pedig a közönség mámorától. S a szünet? A szünet a szemeiyes demokrácia nagy alkalma a néző szamara, egyszerre ismerkedési hely, divatoemutató, taiaika, egyszóval a szünet — a közönség színpada, a szünetben már a közönség élheti ki szereplési vágyat. Apropó, a személyes demokrácia alkalma: gondoljunk csak arra, hogy a színház az egyetlen művészet, amelybe tapssal beleszól a közönség amelyben a publikum ítélkezése, jutalmazása azonnali. Ebben a művészetben a publikum jogot formál a beleszólásra, ítélkezésre, mert úgy érzi, hogy illetékes. Mi adja a közönségnek a színházban az illetékesség illúzióját? Az, hogy ott fent élő emberek „utánozzák” a lent élő embereket. Azok ott fent úgy igyekeznek beszélni, mozogni, olyan arckifejezést „vágnak”, amilyet mi, lentiek minden erőfeszítés nélkül megteszünk naponta százszor anélkül, hogy művésznek hívnánk magunkat. Ezért van az, hogy a stilizáltabb színházi formákat nehezebben fogadja a közönség, nemcsak azért, mert az áttételesebb alakzatokhoz nagyobb szellemi'erőfeszítés, finomabb érzékenység, „vájtabb fül” szükséges, hanem azért is, mert a publikum megfosztődik egyik nagy szellemi elégtételétől, az illetékesség illúziójától. Az azonnali véleménymondás, ítélkezés — kerekebb élményt ad, mint az elhalasztott. Gondoljunk csak egy pofon pszichológiájára. Ha valaki gyermekkorunkban megsértett, adtunk neki egy pofont, s megkönnyebbültünk. Ha ezt a pofont „másnapra halasztottuk” volna, elégtételünk jóval kisebb, mert az első esetben egy friss sértésért azon frissiben veszünk elégtételt, azonnal levezetjük a feszültséget, a második esetben viszont egy kihűlt feszültség újrafelme- legítésével állunk szemben: vagyis mivel a tudat (meggondolás, megfontolás által) közben kihűtötte az ösztönt, most arra vállalkozik, hogy újra felizzítsa. Egyszóval: a másnapra halasztott pofon sosem csattan olyan erősen. Ahogyan a sportközönség sem szereti a döntetlen mérkőzéseket, mert győztest jött látni, a színházi publikum is „kerek, eldöntő élményre” vágyik. Ez általában így van. Van azonban egy másfajta színházi stílus is; a publikumot az illetékesség illúziójával azonnal megajándékozó színházi stílus nem az egyetlen. A „borítékolt lépés” színháza. Ha már hoztunk egy sport-hasonlatot, azt ti., hogy a szurkolók nem szeretik a döntetlen meccseket, hozzunk egy másikat is. A sakkból ismerjük ezt a kifejezést: borítékolják a lépést. Nos, ha a publikum nem a döntetlen feiemás élményét kapja, hanem a be- fejezetlenséget titokszerűségbe borítékolva — ez felpiszkálja az illetékesség élményére örökké éhes pszichéjét. Ezt pedig már nem úgy lehet a legjobban elérni, hogy leharsogják a színről: „légy illetékes!”, hanem hogy — zseniális adagolással, ahogy Shakespeare tette — MINTHA- élményét adja. Ez pedig lassított felvételen így néz ki: ez az alak hasonlít azokra, akiket én ismerek, de most olyat mond, amit én azoktól sosem hallottam, azonban mégiscsak illetékesnek kell lennem, hiszen eddig és eddig a pontig minden olyan, mintha arról lenne szó, amire én gondoltam. Shakespeare ezt úgy oldotta meg, hogy: egy mondat a halálnak, egy a halhatatlanságnak. Shakespeare enyészetre szánt mondatai, replikái, szituációi, történetei és mellékfigurái gyermekkorunk anyai módszereit juttatja eszünkbe: nem eszed meg az almalevest, nem kapsz gombát. S megettük, mert a gombát imádtuk: aztán eljött az idő, amikor az almalevest a gombánál is jobban kezdtük szeretni. Vagy: a tejberizsbe mindig kevertek egy-két kanál spenótot, hogy így lenyeljük a különben utált ennivalót. Igen: a tapasztalt anyák megfújják, megrágják a gyermek ételét, hogy az lenyelhesse, megemészthesse. Író és színház. Temérdek drámaelméleti babona van, amellyel ma már nemcsak egy Csehov-, de még egy Shakespeare- darabot sem tudunk esztétikailag megközelíteni, hát még az alakuló, élő drámaírást! A színház gyakran úgy viselkedik az ilyen „szokatlan” darabokkal szemben, mint a viccbeli ember, aki először lát életében, mondjuk zsiráfot: „Ilyen állat nincs is”. Mivel ő ilyet nem látott, tagadja annak létét is. Egyébként azt hiszem? minél realistábban játsszák darabjaimat, ahogy például Csehovot rendezte Szta- nyiszlavszkij, annál jobba» sikerülhetnének. Ugyanis, mint ahogy a szimbólumot nem kell tovább absztrahál- ni, mert maga is absztrakció, a stilizáltat továbbstilizálni, mert maga is stilizált- ság — ugyanúgy ezeket sem. A rendezés szerintem költői hasonlat A rendező azt mondja: ez a Shaw-da- rab olyan, mint ez az előadás, mint ez az én vizióra róla. A darab, az írott, rendszerint mindig elvon,- tabb, az előadás pedig mindig a konkrét, az érzékletes felé viszi az írást. Ha viszont nem irodalmi szintű darabról van szó, akkor a rendező néhány új hangsúly kitevésével, bizonyos részek, kiugratásával csodákat művelhet: az elvon tabb felé viheti a darabot. Van egy harmadik mód; az „épp úgy” (ti. ahogy meg van írva). Ez persze csak akkor sikerülhet, ha szerző és rendező állandó munkatársakká válnak. Páskándi Géza • Páskándi Géza romániai magyar író. Vendégség című 3 fel- vonásos történelmi drámáját november 19-én mutatja be Békéscsabán, a Békés megyei Jókai Színház, Takács István Békés
