Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
li éssül a kolbász Ax idén még 294 lakás átadását tervezi a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat Az építkezéseken a munka télen sem szünetel A Békés megyei Állami Építő: pari Vállalat a napokban műszaki konferenciát tartott. Bevezetőben Korek Ferenc igazgató ismertette az I.—III. negyedév eredményét és megállapította, hogy a legfontosabb feladatokat nagyrészt teljesítette a vállalat A termelés a tavalyi hasonló időszakhoz képest jelentősen emelkedett, ami teljesen a termelékenység növeléséből ered. Ésszerűbb gazdálkodással sikerült magasabb nyereséget elérni, bár ez még nem üti meg a kellő mértéket. Kerekes István műszaki Igazgató a IV. negyedéves feladatokkal kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban teljesíteni kell a kiemelt építkezéseknél a szerződésileg vállalt kötelezettségeket és át kell adni még Békéscsabán 140, Orosházán 15, Szarvason 24, Gyulán 87, Mezőhegyesen 4, Békésen pedig 14 lakást. Számos más létesítmény építése is befejezés előtt áll, s az éves termelési érték várhatóan eléri majd a tervezett 470 millió forintot. Kerekes István a továbbiakr ben felhívta az építésvezetők figyelmét a helyes bér- és anyag- gazdálkodásra, a gépek jobb ki. A Szarvasi Állami Gazdaság húsüzeme évente 4000 sertést dolgoz fel. Az értékesítés az állami gazdaság mintaboltjain ke. resztül történik Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Szegeden. (Fotó: Malmos) Befelezték a búza vetésót A szeptemberi és az októberi kedvező időjárást jól hasznosították a kétsopronyi Rákóczi Tsz-ben. Kétezerhuszonhat holdon előkészítették az őszi búza vetőágyát. Nagy adagú műtrágyát használtak foszforból és káliumból. Több menetes munkával morzsáiékos talajt készítettek és október 26-án a vetésre kijelölt utolsó táblában is befejezték a munkát A cukorrépa régen termett olyan jól, mint az idén. Szedését október 29-én, pénteken szintén befejezték. A 280 hold répa termését néhány napon belül átadják teljes egészében a Sarkadj Cukorgyárnak. Csak ki kellene használniuk \i ' ■ rr ■ Vésztőn is Milliókat érő tartalék REGEN HANGZOTT EL any- nyi dicséret a vésztői határról, mint ebben az esztendőben. A tavalyi igen kedvezőtlen esztendő után a vésztői földek „megemberelték” magukat Bár igaz, búzából csak 12,1 mázsát teremtek, de kukoricából szemesre átszámítva is túlhaladja a hozam a holdanként! 20 mázsát Ennyi kukoricát még egyik esztendőben sem takarítottak be a vésztői Aranykalász Tsz-ben. Szarkasziget és Vidrazug környéke hatalmas, gyönyörű, aranysárgán csillogó csöveket termett A háztájinak kimért kukoricaterület is megörvendeztette a tsz-gazdákat. A napraforgó is bőven termett Holdanként a fizetősúly nyolc mázsa. Ezeket a terméseredményeket a a ■■■■■■ a* I I pán csóválja a fejét — Nem vagy te harcos ember, Géza. — Harcos ember? — Géza rábámul. — Ha magamról van szó, nem vagyok harcos ember..* Ha valaki mocskol engem — mocskoljam vissza? Ügy érea- ném magam, hogy minden szónál békák ugrálnak ki a számból. Szükségem van nekem arra, hogy békák ugráljanak ki a számból? Zsuppán széttárja a kezét — Kilencszáz: forint miatt..? — Nem a kilencszáz forintról van szó! — kiáltja Géza. — Ez csak ürügy! Ki akarnak nyírni! — Ugyan! — hitetlenkedik Zsuppán. — Idefigyelj, Zsuppán! Te új ember vagy a téesz-mozgalom- ban, azt hiszed, itt is olyan egyszerű és áttekinthető minden, mint az iparban... — No, azért ott sem — kezdené Zsuppán, de Géza nem hallgat oda. — Ebben a járásban van huszonnyolc tsz. Tíz évvel ezelőtt, amikor az első elnöki értekezletet tartottuk, huszonnyolc parasztember gyűlt ösz- sze. Tudod, szervezéskor valódi volt a demokratizmus, minden faluban hagyták, hogy az emberek azt válasszanak meg elnöknek, akit akarnak. Még jelszót is kreáltak hozzá: „A falu a legjobb káderes.” Aztán, amikor befejeződött a kollektivizálás, az „elvtársak” nyeregben érezték magukat s szép lassan elkezdték kipöckölni a parasztokat a hatalomból. Most már csak ketten vagyunk a járásban: az öreg Limp, meg éhj.. Most én vagyok soron. Zsuppán elképedve hallgat. — Ha végiggondolom, milyen elképesztő dolgok miatt nyírtak ki egv-egv elnököt... Apáll Jóska az első két évben nagyon jő gazdaságot csinált. Nosza, vitték jobbra-balra tapasztalatcserére. Egy évig alig volt otthon, szétzüllött a tsz. Akkor leváltották, -mért hagyta szét- aüllemi... Lehőtz bácsi az új istálló építéséihez nem tudott darut szerezni. Bement a szovjet katonai parancsnokságra, ku- nyerált tőlük egy darut. Megkapta egy hétre, persze, Ingyen. Két nap alatt végeztek. Akkor kölcsönadta a szomszéd tsz- nek, de kért tőlük valamennyi pénzt, hogy ajándékot vehessenek a két kis katonának, akik a darut kezelték. Leváltották, üzérkedés, vagy mj miatt. Aztán volt egy olyan mozgalom: az erősebb segítse a gyengét. Izvinczad Józsefet például, akinek tűrhető jó volt a szövetkezete (rászabadították a szomszéd elnökre. Szalbó Lajosra. Izvinczai hetente két napot töltött a szomszéd faluban, szépen megbeszélte a brigádvezetőikkel ,hogy mit csináljanak s ahogy hazament, Szabó rögtön keresztezte az utasításait. Mind a ketten buktak... S jöttek ki elnöknek a Tanácstól ,az Ál- latforgalmitól. a MÉK-től, az ÁVH-tól, a Hazafias Népfronttól, a rendőrségtől, a katonaságtól, a Vagongyárból, a MÁV. tói... | Zsuppán elpirul. — Én nem elnöknek iőtésro! 5 — Nem rólad beszélek! — • mondja Géza zavartan. — Té-! ged én hívtalak.— Egy időben ! közmondás volt a járásban: Az j ipar és a hadsereg selejtezett • s a selejtet rászabadították a ■ mezőgazdaságra ... Ügy 'átszik, | az én helyem is kell valakinek, s Hát tessék. Zsuppán a tsz-irodán telefb- j nál Egyedül van (Folytatjuk) I azokon a mélyfekvésű területeken érték el, ahol egy esztendővel ezelőtt embermagasságig nőtt a nád, a gyékény meg a muhar. Tavaly a vízkár és egyéb okok miatt nagyon rossz esztendőt zártak. Bevételi hiányuk ki- egyenlítésére a megyei tanács végrehajtó bizottsága 9,2 millió forint költségvetési támogatást nyújtott. Az idén is kaptak egy. millió forintot azzal, hogy fordítsák a termelési célok megvalósítására. Gazdálkodjanak úgy, hogy 1971 végén ne legyen mérleghiányuk! A jó év végében bizakodnak a vésztői Aranykalász Tsz-ben. Forrás János, a szövetkezet elnöke mondotta: a háromnegyed- évi mérleg elkészítése nem mutat veszteséget, de nyereséget sem. Tehát teljesítik a megyei tanács vb által kitűzött feladatot: nem lesznek mérleghiányosak. A tavalyi, majdnem tízmillió forint bevételi hiány után ez az eredmény Vésztőn nagyon jónak mondható. A MÚLT HÉT második felében befejezték az őszi búza vetését. A nagy szárazság ellenére olyan jó vetőágyat sikerült csinálniuk, amilyet a tsz fennállása óta aligha. A búzavetés sorol, most dugja ki fejét az éledő élet Eső kellene, legalább 15—20 milliméter, hogy a magig beázzon a föld. Ekkor a csíra könnyebben át tudná tömi a nedves földet, mint a száraz rögöt. A vetés mélységénél ugyanis nedves a talaj. Szarkasziget és Vidrazug felett napok óta játszanak, gomolyognak a varjak. Kárognak, csipkedik egymást. Jelzik az időjárás fordulatának közeledtét. A távolban, a horizont alatt kezd kibontakozni a sötét színű esőfelhő, de mikorra Vésztő határáig jut, bizonyára elszórja áldását más területekre. Azt mondják a vésztői emberek, ha néhány napon belül nem kapnak esőt, akkor azt a búza sínyli meg. A csíra elpusztul. Ez pedig nagyon nagy hátrányt jelentene, mert a vésztői Aranykalász Tsz-ben ezen az őszön kedvező időben, igen jó minőségben sikerült az őszi búzát elvetniük. Olyan vetőágyat készítettek, hogy valamennyi 18—20 mázsa búzát adhat holdanként iövöre. Volt mór ilyen esztendő Vésztőn, mégpedig 1968-ban. Akkor 18 mázsa felett volt a bűzahozam holdanként. Jövőre ezt a termelési színvonalat szeretnék elérni az idei 12.1 mázsával szemben. EGY ÉVVEL EZELŐTT olvam takarmányt készítettek télire, melynek a fő alkotó eleme a vízborításokon szabadon nőtt vadmnhar volt Ezen teleltették át a jószágálloményt. A tejtermelés kicsit visszaesett A hízómarhák sem gyarapodtak úgy, mint annak idején ter.ezték. Az év második felében kedvező változás következett be a takarmányozásban. Jó minőségű zöldtakarmányra váltottak s az állattenyésztő-telepeken szemlátomást nőtt a hozam. Most télire kiváló minőségű takarmányokat tartósítottak zölden és szárazon. Annyi takarmányuk, mint ezen az őszön, még egyik esztendőben sem volt Persze az is igaz, hogy van olyan szarvasmarha-istállójuk, amelyik üresen áll. A baromfinevelést is abbahagyták, mert nem volt szemestakarmányuk. Most van mindkettőből, sokkal bővebben, mint évekkel ezelőtt. Talán éppen ezért érdemes lenne megfontolniuk, hogy a szarvasmarha-istállójukat feltöltsék vásárolt választott bikákkal, melyeket jövöre értékesítenének. Az Idén kipróbálták a vásárhelyi felsőfokú mezőgazda- sági technikum tanárai által kidolgozott szabadta rtásos marhahizlalást. Jól bevált. A szövetkezet fennállása óta most adtak át először szuper Á-s minőségű hízott marhát Olasz exportra kerültek ezek is és még az Á-s minőségűek is. Volt nagy öröm a szarvasmarha-gondozók körében, amikor az átvevő a legmagasabb osztályba sorolta a "Vész- tön nevelt jószágokat. A VÁSÁRHELYI módszerrel érdemes lenne az üresen álló istállót hasznosítani. Millió forintokat érő tartalék feltárásáról lehetne szó, ha ehhez még hozzászámítjuk a pecsenyecsir- ke-nevelés újbóli felkarolását is. Ezekért azonban valahogyan többet kellene tennie a tsz vezetőinek. Következetesebben járhatnának utána a termelésfejlesztésnek. Bizonyára támogatást is kapnának. Szükségük is lenne rá, mivel tavaly mérleghiányosak voltak, így az idén gazdálkodásukat szűk keretek közé szorították a múlt évi kedvezőtlen eredmények miatt. De ha ők megtennék az ajánlást és vállalnák a többletmunkával járó gondot, felelősséget, akkor hamarabb túljutnának mai anyagi problémáikon. Dupsi Károly használására. Foglalkozott a munkaversennyel is. Javasolta a műszakiaknak, hogy ismertessék a szocialista brigádokkol a hátralévő feladatokat és kérjék segítségüket, de egyúttal biztosítsák részükre a munkaterületet és a szükségies anyagot. Figyelmeztetett arra, hogy az őszi és a téld időszakban nő a balesetveszély, ezért fokozottabban ügyeljenek a munkavédelmi előírások betartására, a téliesí- téssel egyidejűleg pedig gondolkodj nak a szociális ellátásról. A vállalat kiadta az 1971—71 évi téliesítósd tervét, amely részletesen ismerteti az építésvezetőségek tennivalóit. Ennek alapján 1971. december 31-ig 38 munkahely lesz, majd — a már befejezés előtt álló létesítmények átadása után — ez a szám 27-re csökken. A téiiesítési terv a teljes létszám foglalkoztatását irányozza elő, kivéve — tíz fok alatti hidegben — ott, ahol a so- rohkövetkező munkák a szabadban vannak. Ez utóbbi esetben a dolgozókat fagyszüneti díj illeti meg. A műszaki konferenciáin több hozzászólás, javaslat hangzott eL Sztoborán Béla építésvezető elmondta többek között, hogy a gyulai építkezéseken fagyszünet várhatóan nem lesz. Kadacska János, a garanciális munkák építésvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy egyes építkezéseknél sok a hiba, s a Javítások jelentős többletköltséget okoznak a vállalatnak. Bene Pál főépítésvezető a munkafegyelem megszilárdítását szorgalmazta. Andő György, a vállalat személyzeti osztályvezetője tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy — mivel az idősebbek közül többen nyugdíjba mennek — az utánpótlásra újabb művezetői tanfolyam kezdődik. Tanfolyamon kell részt venniük azoknak is, akiknek csak nyolc általános iskolai végzettségük van. Lajtai Lajos főtechnológus közölte, hogy a brigádvezetőknek ismét szakmai és munkavódelmá vizsgát kell tenniük. Befejezésül Korek Ferenc igazgató felhívta a figyelmet a munkafegyelem megszilárdításé- nak szükségességére, a munka- folyamatok jobb összehangolására, a gépek kihasználására. A terv eredményes teljesítésének fontos feltétele az is, hogy az építésvezetőségek kifogástalan minőségben adják át az elkészült létesítményeket. Végül Galovicz György, a vállalat szb-titkára közölte, hogy a szocialista brigádok vezetőinek tanácskozását november 20-án tartják meg. Az I.—ni. negyedév eredményei biztatók és minden remény megvan arra, hogy a vállalat év végéig teljesíti a célkitűzéseit — mondotta befejezésül. P. B. MAGÁNOSOK, KÖZÜLETEK, FIGYELEM! Most rendelje meg cserépkályhás munkákat Rövid határidővel elvégezzük. Két év garancia. Üj Élet Tsz szolgáltató részlege, Orosháza. Tolbuchin u. 4. Vállal: cserépkályhák átrakását, új kályhák épL tését, fa, szén, vegyes, termokoksz (folytonégő) tüzelésre. Valamint tűzhelyek samottozását a helyszínen. 218256