Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

Szeretem a könyvet9 ti televíziót

— mondja a Volán statisztikusa

(Fotó: Béla Ottó)

Sok-sok zöld szobanövény és' még több tiszteletet parancsoló külsejű, csillogó-villogó, villám- sebesen kopogó-zakatoló számológép — ezek a legjellegzetesebb tárgyai annak az irodának, ahol kollégáival Pintér Margit dolgozik a Volán 8. számú Vállalatának békéscsabai telepén. Munkaeszközök, a környezetet kellemessé tevő növények — egyben szimbólumai az úgynevezett technikai és humánkultúra öez- szefonódásának. Jól illik ide, szánté szükségszerűnek hat így a válasz, amikor Pintér Margittól életéről, mindennapjairól érdeklődi ülik:

— Nyolc éve dolgozom itt, teljesítménystatisztikus vagyok. A közgazdasági technikumban érettségiztem. Tagja vagyok a Radnóti Miklós szocialista brigádnak... Igyekszünk minél kevesebb hibával dolgozni. Dehát

ez természetes... Gyakran meglátogatjuk az öregek mezőberé- nyi napközi otthonát, ünnepeken apróbb ajándékokat viszünk nekik, előfezetünk számukra néhány újságot. Nemrég költöztünk ebbe az irodába. Találtunk egy csomó idegenforgalmi prospektust: Bulgáriába, Velencébe hívják a turistákat. Jó lenne mindkét helyre ellátogatni. Persze, legtöbbünknek jelenleg vannak előrébb való kiadásai, mint az utazás... 1961-tól vagyok KISZ-tag. Külön funkcióm nincs, de például az én munkám választásoknál a szavazatszámlálás. A brigádban pedig én kezelem a pénztárt... Kedvteléseim? Első közülük talán az olvasás. Utána pedig a televízió. Legjobban a filmeket, tv-játékokat, színházi közvetítéseket szeretem.

eddig nem volt szüksége arra, hogy a „néppel” barátkozzék!

— már Géza is gúnyos.

— Marica! — szól rá Zsiga kínban. — Nem tartozik ez ide.

— Gézára néz, gyorsan feláll, hogy kikísérje. Géza megérti, biccent az asszony felé és sietve távozik.

Amikor Zsiga visszatér, az asszony durcásan ül ugyanazon a helyen.

— Mire volt az jó? — kérdezi Zsiga csendes szemrehányással. — Niklai nem akart rosszat.

— Az a vagongyári rendész teljesen a fejére nőtt! — fakad ki az asszony.

— Diszpécser — javítja ki Zsiga.

Az asszony türelmetlenül legyint.

— És ha holnap azt kívánja, hogy költözzünk ki ebből az átjáróházból — megvetően int körül — mert kell a hely egy kanásznak, akkor Niklai kirak bennünket az utcára?

— Dehát mit tehetünk? — kérdezi Zsiga tehetetlenül.

— Neked mindegy, te megszoktad a cigányéletet. Én nem, és nem is vagyok hajlandó megszokni!

Csönd.

— Kilenc kilométer tényleg nem távolság — mondja Zsiga tétován. — És lehet, hogy néhány óv múlva visszajöhetek ide...

— CSengei megmondta, hogy maradj itt — csattan az asz- szony hangja.

é*t irdatlan kukoricaföld szélén azt a kombájnt próbálják ki, amelybe Selyem Zsiga szerzett alkatrészt. A kombájnosok és a vontatók vezetőin kívül csak Niklai Géza van jelen. Nagy az izgalom.

Aztán a kombájn egy intésre elindul. Gyönyörűen dolgozik, az elevátor önti -a kukorica csöveket a mellette haladó vontatóba. Géza örömmel nézi, hogyan távolodnak.

A dűlőúton egy motoron szélsebesen közeledik Zsuppán. Megáll Géza mellett, sötét az arca.

Zsuppán belső zsebéből előhúz egy újságot s szó nélkül nyújtja Gézának. Géza elolvassa a címét: Hanyagságok a mezőfenéki téeszben — elkomorodik. leül a fűbe, elolvassa a cikket. Rosszkedvűen mered maga elé. Zsuppán dühöng.

— Kivel beszélt ez a tintakukac? Veled nem beszélt. Velem sem. Hogy lehet úgy írni egy téeszről, hogy megkerülik a vezetőséget?

— Mit 6zólsz hozzá? — kérdezi Géza csöggedten.

— Demagógia — ordítja Zsuppán. — A legócskább demagógia! — Dühösen olvassa. — Aszongya: kollektív vezetés — személyes felelősség — ez a követelmény. Ebben a téeszben senki nem vállalja a személyes felelősséget, a felelősség megoszlik és így szétfoszlik a semmibe. — A barom! Van ennek fogalma arról, mi a termelőszövetkezet? A termelőszövetkezet a parasztság önkéntes társulása. Kikkel kellene megosztani a felelősséget, ha nem a tulajdonosokkal?

(Folytatjuk)

Hétköznap D

Aid végigsétál Dévaványa főutcáján semmi újat nem talál. A macskaköves út, kétoldalon a házsor, a templom melletti piactér, a parkosítás — mindmind a régi. Az átutazó, aki csak ezt látja, úgy érzi, hogy az ország egyetlen olyan kicsiny szigetére érkezett, ahol nincs fejlődés.

Talán kissé túlzott dr. Gaál József ügyvezető körzeti orvosnak ez a megállapítása, mert ha mást nem is, egy szép új üzletet, vendéglőt, presszót láthat az ember. De új épületet valóban nem lehet találni, 9 a régi házak eléggé elhanyagoltak. Hogy miért van ez így, arra Szabó János, a községi tanács vb- titkára ad magyarázatot.

— A község távlati fejlesztési terve előírja, hogy a központban csak 2—3 emeletes házak épülhetnek. Nincs azonban rá pénz. Űj részletes rendezési terv kellene, ami viszont félmillió forintba kerül. Nem tudjuk megfizetni. Majd 1979-ben díjmentesen elkészítik.

A mellékutcákban az évek során annál több szép új családi ház épült. Így következett be az a különleges helyzet, hogy amíg a község központja eléggé elhanyagolt maradt, a „végek” fejlődtek. De a piacteret nemsokára a víztorony melletti utcába kitelepítik, a főteret pedig jövőre parkosítják.

Mi még a jellemzője a 11 ezer 200 lakosú, lélekszám szerint, a megye negyedik legnagyobb községének? Először is az, hogy az Aranykalász és a Lenin Tsz a Sárrét sok munkával, küzdelemmel és kevés haszonnal járó földjén termel. Nevezetes a rizshántolója. Négy kisebb-na- gyobb üzem települt Dévavá- nyára az utóbbi években, ahol főként az asszonyok, lányok találhatnak munkalehetőséget. Rosszak az útjai. Innen gépkocsival Gyomára eljutni szinte már egészen kockázatos vállalkozás. Üzlethálózata fejlett. Szép számmal vannak kisiparosok, s így a lakossági szolgáltatás elég jól megoldott.

Péntek van, piaci nap. Már kora reggel nagy a sürgés-forgás a főtéren. Kató Antalné, aki egyszemélyben a községi tanács ipari, kereskedelmi és munkaügyi előadója elégedetten állapítja meg:

— A helyi Aranykalász és az endrődi Lenin Tsz zöldség- és gyümölcsibódéjában mindig van j friss áru.

Amilyen az időjárás, olyan a! piac. Ma a szép őszi napsütésben az asszonyok nemcsak vásárol- j nak, hanem egy kis eszmecserét is folytatnak egymással. Télen, rossz időben kicsi a forgalom. Az ÁFÉSZ azonban egész évben külön is gondoskodik a zöldség- és gyümölcsellátásról.

Egyébként a Dévaványa és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ minden vonatkozásban igyekszik a lakosság igényeit jól kielégíteni. Ennek egyik bizonyítéka a vendéglő. ahol ebédre bográcsgu- j lyást kérünk • Az étlapon ugyan: nincs feltüntetve, hogy bogrács- j gulyás dévaványai módra, de amikor a felszolgáló elénk teszi j és mi megkóstoljuk, rögtön j megállapítjuk: ilyen ízlésünk szerint való bográcsgulyást ritkán eszünk.

Tiszták az abroszok, az evőeszközök és egy asztalról sem hiányzik a vizeskancsó meg a i négy pohár. A kiszolgálás gyors, udvarias. Meg is köszönjük.

Tarsoly Imre, az ÁFÉSZ sző- j

vetkezetpolitikai előadója így foglalja össze a szövetkezet öt- öves fejlesztési tervét:

— Már megnyílt Ecsegfal- ván egy melegkonyhás étterem. Még az idén új húsbolt létesül Dévaványán, jövőre pedig ABC- áruház épül a Bogya-telepen és bővítik a 14-es számú önkiszolgáló-boltot. A 13-as számú fűszer- és csemege-, valamint a

a cipő- és háztartási vegyi bolt bővítésére 1974-ben kerül sor. Tervezzük egy virágbolt létesítését is. Végül 1975-ben bővítjük a cukrászdát.

Azt is megtudjuk, hogy jelenleg tenyésztojás-termelő és keltető, méhész, libatömő és nyúl- tenyésztő társulás működik az ÁFÉSZ égisze alatt, most pedig — a háztáji gazdaságok bevonásával — a helyi húsellátás biztosítására sertéshizlalási társulás létrehozását tervezik.

Tarsoly Imre méltánytalannak tartja, hogy a kereskedelem az utóbbi időben elég sok elmarasztaló bírálatot kap. Mintha az iparon nem múlna semmi... És a kereskedőnek reggeltől- estig mosolyognia kell, a vendéglátóiparban pedig akkor is dolgoznak, amikor más mulat. Végül megjegyzi:

— Magasztaláét nem várnak, csak annyi megbecsülést, amennyi a többi dolgozónak jár.

Dévaványán meg is becsülik őket,

A község két általános iskolájában 1500 gyermek tanul. Az 1. számú iskolának 8, a 2. számúnak 5 helyen vannak tantermei. Gellai Béla, az 1. számú iskola igazgatója nyugtalanítónak tartja a kocsmából, imaházból, olvasókörből, magtárból kialakított vályogfalú szükség- tantermek 62 százalékos arányát, amely az országos átlagnak éppen a kétszerese.

Az oktató-nevelőmunka azonban jó. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1971-ben a járásban a felsőtagozatú tanulók tanulmányi versenyén 11-ből hat első helyezést értek el a dévaványai gyerekek. Az általános iskolai tanulmányi versenyen a megyében orosz nyelvből Gellai Béla lett az első, Vass Eszter a harmadik, magyar nyelvből pedig Pallaghy Éva a második helyre került Az országos versenyen Gellai Béla, a harmadik helyezést érte ól.

Az is a nevelőtestület munkáját dicséri, hogy a nyolcadik osztály után a középiskolában és a szakmunkásképzőben is megállják a helyüket a diákok. Persze ehhez hozzájárul, hogy a szülők igen jó kapcsolatot tartanak a pedagógusokkal és figyelemmel kísérik gyermekük tanulmányi előmenetelét. Ennek tulajdonítható, hogy Dévaványá- ról sok fiatal került már egyetemre és főiskolára is. így többek között Nyúzó Bálint orvosi, Csatári Géza állatorvosi, Kovács Éva és Szabó Mária közgazdasági egyetemre jár. míg Diós Mária és Csatári Katalin jogásznak készül. Ök még itt is érettségiztek és kiváló tanulók voltak.

Gellai Béla nagy jelentőséget tulajdonít a felnőttoktatásnak is, amiről a következőket mondjál

— Huszonöt év alatt 830-an fejezték be a nyolc általános iskolát, közülük csaknem százan tovább tanultak és érettségiztek. Negyvenen agronómu- sok lettek. Egyikük, Molnár István, a község tanácselnöke. Igen jó tanuló volt.

— Tíz év alatt 1900-an vándoroltak el Dévaványáról, de — mivel nőtt a születések száma — a lélekszám csak 1500-zal csökkent. A kereeőK közül mintegy 1000-en járnak el máshová dolgozni —■ tájékoztat Szabó János községi vb-titkár.

Az utóbbi években idetelepült üzemek főként a nők foglalkoztatását hivatottak megoldani. Ezek közül, különösen a Gyomai Háziipari Szövetkezet kivarró részlege jelentős, amely a vízhiány miatt egyelőre nem működő strandfürdő épületében kapott helyet.

Somogyi Gáborné részlegvezető és Minda Mihályné művezető

csak dicsérni tudja az asszony*, kát és lányokat:

— Szorgalmasak, pontosak. A Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár szövéshibás végeket küld ide, s azokból a dolgozóink ügyes kézzel elsőosztályú árut „varázsolnak” — mondják.

Egyelőre — két műszakban — 150-en dolgoznak. Az ügyesebbek a havi 1800—2000 forintot is megkeresik.

A kezdők csoportjába tartozik Molnár Mária, áld — kissé meglepődve hallom — baromfi- tenyésztő szakmunkás. Meg is kérdezem mindjárt:

— Hát akkor hogy került ide?

— Az Aranykalász Tsz ki taníttatott, aztán nem volt rám tovább szükség.

Kerekes Emília kertész-szakmunkásként kezdte ugyancsak az Aranykalász Tsz-ben, de nem kapta meg a 10 százalék pótlékot, ami pedig járt volna. Egy kis iróniával jegyzi meg:

— Ügy fizettek, mint „Mari nénit”, nem pedig egy szakembert.

Hasonlóan járt Kéri Lajosné növénytermesztő szakmunkás, aki a Lenin Tsz-t hagyta ott.

Több nőt foglalkoztatnak az üzemek, több óvodáskorú gyermeket is kellene elhelyezni. A négy óvoda egyike a Kossuth utcában van. ahol Borsos Zsig- mondné a vezetőóvónő. Először is a 18 kiscsoportos szobáját mutatja be, amely valóban rendkívül szűk.

— Itt az új nevelési program egyáltalán nem valósítható meg —• mondja.

Ezt a szobát kellene tehát először is megnagyobbítani. De nincs az óvodában mosdóhelyiség, ebédlő és tálaló sem, a WC pedig hátul van az udvarban, ahová az apróságokat télen nem lehet kivinni.

Az udvart egyébként a szülők nagyszerűen berendezték, dehát kint a szabadban csak nyáron tartózkodhatnak a gyerekek.

Borsos Zsigmondnétól megtudom, hogy szűkös az elhelyezés a Bem utcai óvodában is, ahol — hasonlóan, mint itt — az épület egy részét a vezető óvónő szolgálati lakása foglalja el. Ám mindketten pedagóg”*1 -kölcsönnel családi házat építenék. Ha elkészül és átköltözhetnék, bővítik majd az óvodát.

Igaz, ehhez a tsz-ek. üzemek anyagi támogatását is kérte a tanács. Választ október 31-ig vár.

Gál Antalné, a legtevékenyébb tanácstagok egyike. Amikor egyszer 1967-ben igen nagy eső volt, a mélyfekvésű Pócsi részen annyi víz gyűlt össze, hogy az utcára alig lehetett kimenni. A tanács ezután tervet készíttetett a víz elvezetésére és 20 ezer forintot biztosított ároképítésre. Az ásáshoz társadalmi munkára is szükség volt. Az asszony házról hára járt és mindenkit „mozgósított”. Valaki akkor gúnyosan megjegyezte:

— Amíg a „miniszterasszony” nem került funkcióba, jó volt ez így is.

De mindenki dolgozott, még az ellenzékieskedő is. Azóta persze megszűnt a belvízveszély vagy legalábbis csökkent.

A tanácsüléseken az iskola- építésről, a főtér fejlesztéséről, a_ községen átvezető út korszerűsítéséről, a strandfürdő üzembehelyezéséről esik főként szó. A lakosságot leginkább ezek a kérdések fogalkoztatják.

— Mik a remények?

— A kövesút építését már megkezdték, remélhetőleg be is fejezik, a főtér feílesztésére pedig már intézkedett a tanács. Az iskolaépítés és a strandfürdő üzem heh el vezére még hátra van — válaszol Gál Antalné.

A vágyak bizonyára nem elérhetetlenek.

Pásztor Bél*