Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
\ KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Újabb kiállítás a szerkesztőségben M indig különös öröm és izgalmas feladat olyan alkotó kiállítását ismertetni, áld első alkalommal lép a nyilvánosság elé. A megtisztelő felkérésnek eleget tenni azonban éppen a bemutatás, az előszöad értékelés felelőssége miatt nem tartozik az úgynevezett hálás feladatok közé. A Népújság szerkesztősége általában a bemutatást igénylők számára ad teret ahhoz, hogy tehetségük zsengéit érdeklődő és értő közönség elé tárhassák. ' Igen sok fiatal alkotó él megyénkben, aki a szerkesztőség tiszteletreméltó kezdeményezésének, támogatásának köszönheti, hogy lehetősége volt — sokszor hosz. szú évek ösztönös, magára- hagyatott, sötétben tapogatózó útkeresése után — segítségül kapni a nyilvánosságot Nem azért, hogy csilloghasson, hogy eddig ismeretlen nevének híre keljen, hanem, hogy a művészetet értő, és művészetet kedvelőktől közvetlen véleményt hallhasson munkájáról, mely irányíthatja — természetesen saját művészi elképzeléseivel szintetizálva — további alkotásait Ma is amatőr képzőművészek debütálnak. Németh JLajosné, a textifestés, Mi- halik József a lemezdomborítás területén találta meg az önkifejezés nekik • legjobban megfelelő formáját. Mindketten a szó legtisztább, legnemesebb értelmében vett amatőrséggel dolgoztak — eddig csupán saját maguk és közvetlen környezetük gyönyörködtetésére. Hogy erre a kiállításra mégis sor kerülhetett, mindennél jobban bizonyítja, hogy amit csinálnak, egyáltalán nem a szokásos, lekicsinylő értelemben vett amatőr fokon teszik. Némefchné egy éve foglalkozik textilképek készítésével. A textilművészet az iparművészet egyik legrégibb ága, szinte egyidős az emberi kultúrával A mai emberi környezet‘kialakításában a lakástextilnek — legyen funkciója, vagy csupán díszítő jellege — sokkal nagyobb szerepe van, mint bármikor eddig a különféle korok lakáskultúrájában. Korunk építőművészetének iránya az egyszerűség. A vasbeton épületszerkezetek és a sima lakásfalak, a szegletes bútorok formavilágát meghittebbé, kellemesebbé teszi; a' textilek öltöztetik fel a lakást. Textil nélkül csak lakás, de nem otthon, ahol élünk. Némethné ősi technikával, batikolással létrehozott motívumai a valóságra mutatók, természetesek vagy stilizálók, de mindig síkszerűek, a textilkép sajátosságainak megfelelően átírtak. Tematikájában gyakran visszatérő elem a virág, melynek örökszép formái a természettel való meghitt kapcsolat bizonyítékai. Némethné erősen intuitív alkat, bár minden művén érezhető a tudatosan formáló tevékenység is. A „Ház narancsban”, az „Este” elmélyedéssel komponált forma és színritmusával hívja fel magára a figyelmet. A „lámpa” farméinak racionális tiszta, ságával és hangulatteremtő erejével tűnik ki. Finom líra hatja át „Ketten” című munkáját. Németné erőssége mégis ösztönös festőisé- gében rejlik. Képei érett színvilágról tanúskodnak. A bátrabb körültekintés a világban, s ennek megjelenítése, a tudatosabb formaalakítás még sok értékes, új elemmel gazdagíthatja munkáit. Mihalik József munkáival csak a napokban találkoztam először. Hosszas útkeresés után talált rá arra a műfajra, amelyben — bár rövid ideje művel — máris egyéni fogalmazásra tett szert Az anyaggal való bánás tekintetében fölényes magabiztosságot mutatnak képei. Kiváló kompozíciós érzék eredménye az „Anyaság”, a „Várakozás holdfényben”, a „Viadal”, a „Kecske család”, a „Kecskenyáj”, a „Kofa”. Tematikája színes, sokrétű. A látható forma, mely a dolgok külsődleges jele, s nem lényege — nem köti meg alkotó fantáziáját: csökkenti a természet formáinak reális jegyeit ha úgy érzi, hogy egy magatartást egy érzelmet egy személyiséget meggyőzőbben sikerül így megfogalmaznia. Munkái példák arra, hogy nemcsak formai szépségeket hanem érzelmeket, gondolatokat is bele lehet kalapálni a fémbe. S az a darabka fém, amely az ő kalapácsa alá kerül, többé már nem hideg, érzéketlen anyag, hanem hordozója az emberi alkotókedvnek. Az utóbbi időben készített domborításain a népművészet gazdag formáinak stilizálására késztető ihletése követhető. Férfikor Filadelfi Mihály a hivatali és a ranglétrán a kínos középszer bütykös ujjú hivatalnoka jegyez nincs betétkönyvem szívneurőzisom van Legszebb alkotásai ezek, legalábbis az én véleményem szerint. A népművészet formaelemeit, motívumkincsét mint nyersanyagot értelmezi és alkalmazza az alkotó: áttételesen, inkább’ csak hangulati hatással érvényesül, mintsem direkt tematikai elemként. és egy-két barátom ti amikor megszülettem a szomszéd megkérdezte minek ez már nektek Remélhetjük, hogy a továbbiakban az ösztönös jó- érzék és a tudatos önképzés átsegíti majd őket a minden alkotóban feltámaa világ azóta sem válaszolt csak makacs ösztöneim dó kétségeken, és egy idő után még rangosabb művekkel jelentkezhetnek akár itt, a Népújság szerkesztőségének kamra bemutató-sorozatán Tóth Valéria Székelyhídi Attila Ha*$ő udvar Mire jó a művészet: „És megformálta Jahve Elohim az embert, a port a földből, belefújta az orrába az élet lehelletét és az ember élőlény lett” (Genesis 2., 7.) A bibliai szöveg így mondja el a teremtés aktusát Egy helyen. Mert más helyen Isten a hatodik napon parancsszavával teremtette meg az embert, akkor, amikor már az egész világmindenség kész volt. Saját képére, férfinak és asz- szonynak teremtette az első emberpárt és azt a feladatot tűzte elé, hogy sokasodjék és uralkodjék a Földön. Mit ért a mítosz ember és Isten hasonlóságán? Azt hogy az embernek értelemmel és akarattal felruházott lelke van, amint Isten is lélek. íme, egy magyarázat az ember mibenlétéről, a sok közül. Igaz, a legtar- tősabbak egyike. Korábban másként látta magát az ember: a természet és egy közösség részének. Később megint sokféle magyarázat igyekezett tisztázni: miért és mitől más az ember, mint a többi élőlény? Hogy ne menjünk messzire, századunkban él és hat egy olyan filozófiai elképzelés, amely csak az egyedi ember, a világba taszított ember létét ismeri el. Ebben a magányos világban — ahol lehet, hogy más emberek is léteznek, de lehet, hogy nem — az egyénnek szüntelenül választania kell az eléje kerülő lehetőségek között, s választásaival valósítja meg önmagát. Ezt a filozófiai irányzatot egzisztencializmusnak nevezik. Mi köze mindennek a művészetekhez a művészetek céljához értelméhez? Nagyon is sok. Elsősorban azért, mert a művészek mindig az embert, és az emberi viszonyokat vizsgálják. Minden műalkotás hordozza hát alkotója elképzeléseit az emberi életről, annak céljáról, értelméről. Ezen felül ezek az elképzelések mindig képet, alakot is öltöttek a művészek munkáiban. Az ember teremtése, az egész bibliai mitológia századokon át központi témája volt a művészeteknek. (Igaz, a vallásos Michelangelónak sem tetszett már az ember orréba fújt isteni lélek képe, nagyszerű freskójának Istene a kisujjával érinti Ádám újját, mintegy áramütéssel ébresztve lelkes lénnyé.) Az egzisztencialista filozófia elképzeléseit pedig bizonyos írók — elsősorban Sartre és Camus — elbeszélő művészete jobban kifejezi, mint elméleti fejtegetéseik, Dehát valóban, ki ez a kicsi „én”, akit a tudomány és a művészet állandóan fel akar fedezni, s aki folyton attól szenved, hogy nemcsak én, hanem „mi” is szeretne lenni? Marx György már idézett írásában így fogalmazza meg tömören az emberiség múltját: „A sárkánygyíkok nagyságukért eladták fürgeségüket és rajtavesztettek. A madarak benépesítették az Óceán lakatlan szigeteit is, mozgékonyságukért az értelemről kellett lemondaniuk... a cápák és a skorpiók a fejlődés izgalmát eladták a törté« netietlen továbbélés biztonságáért... A központi ideg- rendszer, a lenyűgözően hajlékony és félelmesen labilis agy az emlősökben éri el legmagasabb fejlettségét... Mintegy 700 ezer esztendővel ezelőtti időkből maradtak fenn Afrikában és Ázsiában az ezer köbcentiméter térfogatot elsőként megközelítő emberi koponyák. A csontok mellett pedig már ott hevernek a kavics-eszközök. Az új faj nyugtalan volt és „rámenős” ... A homo sapiens pedig tízezer esztendő alatt jutott el a csiszolt kőbaltától a komputerig”. Mitől ez a gyors fejlődés? A koponyamérettől? Attól is. Az emberi kéz lehetőségeitől? Attól is. De légióként attól a kavicstól és kőbaltától, amiből napjainkra komputer lett. A majom fel tudja használni a faágat, a pók hálót tud fonni, a madár fészket építeni, de az ember képes előre elgondolni munkaeszközét, és kitűzött terv szerint tudja elkészíteni. S ebben nemcsak az a nagyszerű, hogy Így jobban le tudja igázm a természetet, mint a többi élőlény. Még egy óriási lehetőség szunnyad a munkaeszköz mélyén, a munkaeszköz „lelkében”. Őrzi az eddig élt emberek minden kö. zös tapasztalatát. A legal- kalmazkodőbb állat is tehetetlen, ha teljesen új körülmények közé kerül, mert egész szervezetével kell lassan és hosszadalmasan idomulni a megváltozott viszo^ nyokhoz. Az ember azonban nem a szervezetében, hanem munkaeszközeiben — majd később nyelvében, ta= golt beszédében — őrzi tapasztalatait. S nemcsak a magáét. hanem minden elődjéét, aki valamit csiszolt, változtatott, tökéletesített a* munkaeszközökön, Nem az orrba fújt lélektől, nem a világba-ki vetettség választási kényszerétől, hanem közös emberi tapasztalatainktól^ közös tudásunktól, öröklött és továbbfejlesztett közös munkaeszközeitől lett emberré az ember. Egyén, aki nem bújhat ki saját bőréből, ner$ lehet más, mint aki — s mégis csak együtt, az addig éltektől, s vele együtt élőktől lehet teljes emberré. Íme, az emberi lét örök konfliktusa. Örök, de nem feloldhatatlan. A munkaeszközökkel, a természetből megismert anyagokkal és a mesterséges anyagokkal, a tagolt beszéddel, olyan tárgyakat, olyan műalkotásokat tudunk létrehozni, amelyek átélhetővé teszik számunkra a kollektív létet, azonosságunkat az emberiséggel. Egy darab kő, amit a szobrász megformált, egy párbeszéd, amit megszólaltatnak a színészek, egy vászon, színes vonalakkal és foltokkal — s a szemlélő, a néző, a befogadó már nemcsak ő, hanem a művész is, aki a tárgyaknak formát adott. Már egyszerre belülről is és kívülről, más ember szemével is szemléli a Világot, saját emberi lehetőségeit, amivé akár ő is válhatott volna, de nem vált, mer csak egyedi és kurta lét áll rendelkezésére. Ám, a művészet jóvoltából, most mégis kiléphet hétköznapi életéből. Az ember egyszerre „én” és „mi” lehet. Ez a művészet legnagyobb varázslata. Beraáth íjászlé ,,ÉiT, akí „mi’* akar lenni
