Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

Sámson új létesítménye A relativitáselmélet kísérleti vizsgálata Vasárnapi Békéscsaba Az a két amerikai tudós, aki október 4-én indult el repülő­gépen, hogy két atomóra segít­ségével igazolja Einstein relati­vitáselméletét, 7-én befejezte vi­lágkörüli útján és visszatért Washingtonba. Joseph Hafele, a St. Louls-i egyetem fizikaszakos tanársegéde és Richard Keating, a washing­toni tengeri obszervatórium munkatársa visszatérésükkor ki­jelentették, hogy kísérleteikről csak 3—4 hét múlva tudnak majd pontos számadatokkal be­számolni. A két tudós azonban hozzátet­te, hogy a helyét változtató éra jelezte idő és az egyhelyben álló órán leolvasható idő közötti rela. tivitás kevésbé jelentős, mint azt Einstein 1905-ben elméletileg ki. számította. A nagy tudós akko­riban megállapította, hogy egy nagy sebességgel kelet felé ha­ladó óra a másodperc százmil- liámyi részének megfelelő ké­sést mutatna egy, egyhelyen álló órához képest. Hafele és Keating hamarosan újabb világkörüli utat tesz, de ezúttal nyugat felé repülnek ;el_ lenőrzik, hogy atomóráik Eins­tein feltételezésének megfelelően, eszköz. Itt kell megeml ítenem, hogy Párizsban fordítva van, egyszer veszek jegyet, amikor lemegyek, s a míg lent vagyok — ha úgy adódik, egész nap —, oda mehetek s annyiszor, aho­va akarok. Egész Angliában íratlan, de egyhangúan elfogadott törvény a sorbanállás, akár autóbuszra várunk, akár a földalattira szállunk fel. Ugyanezt apasztal- tam a boltokban is, tolakodni bűn, s nem is van rá bocsánat. Az angol nem alkuszik, nem to­lakszik, ha késéiben is van. Flegmatikus nyugalommal vár­a másodperc néhány milliárdnyi részével többet mutatnak-e, mint a washingtoni obszervatórumban elhelyezett viszonyítási óra. Egy esztendeié, lapunk ha. sábjain arról számoltunk be, hogy miért nem halad az őszi búza vetése az orosházi termelő­szövetkezetekben. Ez az írás élénk visszhangra talált, hiszen a tsz-elnökök és párttitkárok ér­tekezletén elhangzottakat az élet realitása alapján rendeztük saj­tó alá. Abban az időszakban az orosházi tsz-ek el voltak marad­va az őszi vetéssel. Október 25-ig a jó gazda gondosságával be kel. lett volna fejezniük a vetést s ők csak október végén lendültek neki igazából. Az akkori munkalendület még ma is tart. Tóth János, a városi ja, hogy rá kerüljön a sor. Leg- ■ feljebb rágyújt.. K1KÖTÖ, HAJÖ, CSATORNA : már mind a szigetországtól való • búcsúzást jelentette. Néhány j óra és Calais ismét a kontinenst; jelentette. Ködbe veszett Ang-! lia mértéktartó embereivel —: amelyből reánk is ragadhatna ■ —, Shakespeare földjével, ahol [ a királyi társulat előadásában: láttam az V. Henrik-ben meg- ■ eievenedő brit históriát. Ma már ; csak emlék, miként az a ba- j bérlevél, melyet a nagy költő: sírjáról hoztam magammal. Balogh Ferenc ■ Régi kérést vált valóra a Bé­késsámsoni ÁFÉSZ igazgatósága az itt bemutatott vendéglátóipari komplexum létrehozásával, me­lyet a SZÖVI ÉRV Békés megyei Kirendeltsége tervezett. A rep­rezentatívnak és korszerűnek ígérkező venléglátóipari objek­tumban étterem, presszó és bo­rozó kap helyet. tanács vb mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának vezetője mondotta: az aratást három hét­tel korábban fejelték be a tsz-ek az idén, s ezt a háromhetes előnyt jól kihasználták az őszi betakarítás szervezésére, az őszi vetés alapos előkészítésére. En­nek tudható be, hogy a Béke Tsz-ben 1160 holdon, a Dózsa Tsz-ben 947 holdon, a Petőfi Tsz-ben 703 holdon, a Szabadság Tsz-ben 270 holdon, az Üj Élet Tsz-ben pedig 1100 holdon befe­jezték a vetést október 14-én. Ha visszapergetjük a naptárt és megnézzük, hogy egy évvel ezelőtt mennyi búzájuk volt el­vetve az orosházi tsz-eknek, ak­kor meglepődhetünk az 1170 holdon. Most, a Béke Tsz vetett el annyi gabonát, mint a múlt esztendő azonos időszakában a város öt termelőszövetkezete együttvéve. Orosháza vezet« ebben az esztendőben már egyik szövet­kezeti vezetőnek sem mondották, hogy vessék el a búzát. Nem volt szükség különböző beavat­kozásokra, mint egy évvel ko­rábban, mikor minden héten va. lamilyen közös értekezleten éb- resztgették a szövetkezetiek fe­lelősségérzetét azért, hogy szánt­sanak és vessenek. Öntevéke­nyek lettek azok az emberek, alakét egy évvel ezelőtt még szinte kézen kellett fogni, mun­kára serkenteni. Ha ennek az öntevékenység­nek az okát, mozgató rugóját ke­ressük, akkor hamar megleljük, hiszen anyagiakról van szó. Köz­tudott ugyanis, hogy a gabona termesztése az egyik legjobban jövedelmező munka a szövetke­zetekben. S ha a nagy termés el­érésére tőlük telhetőén mindent megtesznek, akkor különösebben nem kell szégyenkezniük a ho­zamokkal. Ezt tanúsítja az 1971. évi Dél-Békés megyei búzater­mesztési tapasztalat is. A tsz szövetség versenybizottságának jelentése alapján az orosházi Pe­tőfi Tsz, a Béke Tsz, a Dózsa Tsz és az Üj Élet Tsz bekerült a legjobb tíz búzatermesztő gaz­daság közé. S ha a helyezéseket nézzük, akkor a nagyszénás! Le­nin Tsz mögött második helyen áll holdanknét 27,2 mázsa búza betakarításával az orosházi Pe­tőfi Tsz. Az orosházi Béke Tsz a j Még az öt órát sem kongatta el a csabai nagytemplom órája, amikor az idős asszonnyal talál­koztam, — Jó reggelt kívánok. — Dobrvo ráno — fogadja köszönésemet szlovákul. — Gye tájgyetye mamóvka? — Hová megy mama? — kér­dezem. — Tájgyem sza máló mod- lyity. — Megyek kicsit imád­kozni — válaszolja a néni és lassú lépteivel, kezében fekete szegélyű zsebkendővei és az ima könyvvel a város központja felé igyekszik, hogy a hajnali miséről le ne maradjon. Utána­nézek. Egyedül baktat az eme­letes házak között, sem előtte, sem utána senki. Az emberek még alszanak; Hat órakor kávét iszom az Irányi utcai borkóstolóban. Kö­zépkorú férfi egy konyakot kér, s amikor felhajtja, megrázkó­dik. A fiatalasszony decis üveg­ben cseresznyepálinkát visz. Férje minden bizonnyal „Pálin­kás jó reggelt !”-re ébred. A Tanácsköztársaság úti tej­boltnál asszonyok rövid sora. harmadik 27,1 mázsa holdankén- ti hozammal. A Dózsa Tsz-ben 1728 holdról átlagosan 26,5 má­zsa termést takarítottak be. Az Űj Élet Tsz 2040 holdról átlago­san 25,1 mázsa búzát aratott és csépelt. Tavaly, ha késve is, de jól I teljesítették Orosháza termelő- szövetkezetei a kenyérgabona termesztési előirányzatot. A mostani őszön a munka lendüle­téből úgy érezzük, túl akarják szárnyalni korábbi teljesítmé­nyüket. Most nem panaszkodik egyik szövetkezeti vezető sem arra, hogy nincsen vetőmag, ele- ' gendő műtrágya az őszi vetések alá vagy nem tud beszerezni va­lamilyen gépalkatrészt. Most na­gyon nagy iramban dolgoznak, szinte észre sem veszik az egy évvel ezelőtt nagynak felfújt ap­ró akadályokat Gondók azért most is adód­nak. Az Üj Élet Tsz vezetői arról panaszkodnak, hogy a jövő tava­szi vetések alá nem tudnak be­szerezni 4 ezer mázsa szuper­foszfát műtrágyát. Pedig ezt most, a betakarítás után, az őszi mélyszántás előtt repülőgépből szeretnék kiszórni. Most annak sincs akadálya, hogy egyik-má­sik tsz olyan földre szórja ki a műtrágyát, amelyiket még nem takarítottak le. Ha jön egy eső, akkor az úgy is lemossa a mű­trágyát a levelekről. Nem vész kárba semmi, viszont időt nyer­nek. A betakarítás után már nem kell bíbelődniük földi gép­pel a műtrágyaszórásban. Ez jó időnyerés a továbbiakban, mert az összes traktort, amelyik csak ekét tud vontatni, szántásra osztják be, hogy ezen' az őszön a határt teljesen felszánthassák. E munka elvégzésére az igen bő­séges idei kukoricatermés sar­kallja őkpt. Városi átlagban hol­danként 30 mázsa felett várják a szemes termést kukoricából. Hát ilyen sem volt még eb­ben a városban. De hogy jövőre is megismételik a mostani ered­ményeket, sőt lehetséges, hogy túl is szárnyalják, arra bizonyí­ték az a lankadatlan munka, amely ezen az őszön nagy fele- lősséeérzéssel folyik az orosházi tsz-ek ben . Néhány kerékpáros a piacra igyekszik. Házmesterek seprik a járdát, és a becsület-kasszás új­ságárudánál az első vevő kétfo­rintost dob a perselybe. Ügy látszik nincs forinthúsza, mert csak egy Népújságot vesz ki. Az AGROKER békéscsabai telepére egymás után érkeznek az emberek, ötvennégyen vál­lalták a vasárnapi munkát. Kö­zöttük a huszonkét tagot szám­láló pártala pszervezet valameny- nyi férfitagja, tíz KISZ-tag, és a hét szoaialista brigádból hat, teljes létszámmal. Nyolc órakor feldübörögnek a traktorok, von­tatók motorjai. A kormánykere­kek mögött a munkásokon kívül ott látom a főkönyvelőt, a párt­titkárt, osztály- és főosztályve­zetőket, a szakszervezeti bizott­ság titkárát is. — A téli gép-elhelyezés je­lentős gondot okozott vállala­tunknak — tájékoztat Kiss Sán­dor igazgató és dr. Pércsi Antal párttitkár. — A Szabadság Ter­melőszövetkezet segített raj­tunk. Bérbe adott egy holdat a tsz központja mellett. A terü­letre negyven erő- és munkagé­pet szállítunk ki a kommu­nista vasárnapon. A párt-, a KISZ- és a szakszervezet veze­tőségéhez fordultunk segítsé­gért mivei hétközben ezt az át­csoportosítást nem tudtuk vol­na végrehajtani, a kereskedelmi, vagyis belső forgalmunk, és a nagy közúti forgalom miatt. A négyes vezetés meghirdette a kommunista vasárnapot és amint látható, nem eredmény­telenül Reggel nyolctól délután egy óráig az agrokeresek ötezer száz forintot kerestek. A pénzt azonban nem vették fel. Meg­bízták a négyes vezetést, döntse él hogy vagy „Villanyt a tanyai iskoláknak” mozgalomhoz, vagy hasonló célra adják át nevük­ben. A kommunista vasárnapon ötvennégyen több mint 40 ezer forint munkaértéket termeltek öt óra alatt. A Kulich Gyula lakótelepen nyitott autógarázsok. Melegítő­be öltözött vagy olajos ruhás férfiak mossák, „bütykölik” a Fiátokat Moszkvicsokat. Sko dókat és Trabantokat. A laká­sok ablakaiban időnként megje­lenik egy-egy nő és kirázza a porrongyot, vagy megnézi, mi' csinál az udvaron játszó gye­rek. A vízmű piros salakos pá­lyáján' kézilabda-mérkőzés fo­lyik, gyér számú néző előtt. A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 30-as árudájában harminckét pénztá­rosnő küzdelmének vagyok tanú­ja Szakmai versenyen döntik ed —á XI. KFVDSZ Kulturális Na­pok rendezvénysorozatában —, hogy a megyében ki a legjobb bolti pénztárosnő. A Fegyveres Erők Klubjában kiállítás nyílik 11 órakor és a tanácsháza kapuján ötperces házaspár lép ki. A Csaba előtt labdarúgó-szurkolók a délutáni Előre-meccs esélyeit vitatják és a Kossuth téren unokáját sétál­tatja a nagypapa. Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat klub­jában Lajos bácsi zöld ultiját kontrázzák és el is fogják. La­jos bácsi mérgesen csapja az asztalra a kártyát és feláll. — Nem játszom tovább, me­gyek ebédelni. És nemcsak ő megy, hanem vele egyidőben még sokan igye­keznek hazafelé, hogy a vasár­napi ebédet me’egen elfogvasz- szák és délután a VTSK-pályán időben ott legyenek, mert a bí­ró nem vár... Botyánszki János r ú jellegzetes angol tavázas-haz Stratford-ban Balkus Imre Felelősségérzet az orosházi tsz-ekben öntevékeny munkaszervezés — Minden energiát a búza vetésére összpontosítanak Dupsl Károly 1971. OKTÓBER 19.

Next

/
Thumbnails
Contents