Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-05 / 209. szám
Harc az íróasztalért Tévedés ne essék, -nem valami hivatali pozícióért való harcról van szó. Csupán arról, hogy vannak szülök, akik iskolába járó tanuló gyermekéSknek kényelmes kis sarkot akarnak kialakítani a lakásban, hogy nugodtan tanulhassanak, s ide íróasztalt szeretnének. Békéscsabán naponta ostromolják Lipcsei Gyulát, a bútorraktár vezetőjét, mert gyermekíróasztalt szeretnének vásárolni, Sajnos, a válasz nagyon is sematikus: nincs kérem, nem kapunk, hiába rendelünk. Ki gondolná, hogy a mai világban. egy gyermekíróasztal hiánycikk? Bizonyára kevesen. De azok akik szeretnének vásárolni, bosszúsan távoznak, mert még csak reményt sem kapnak arra, hogy az idén hozzájuthatnak. A bútorbolt például mindössze 20 gyermekszoba garnitúrát kapott ebben az évben, melyben volt íróasztal is, de az úgynevezett szóló „Tomi” íróasztal hiánycikk. Vajon miért? Erre csak a Bútorértékesítő Vállalat tudna választ adni, de nem ad- Még csak arra sem méltatja a bútorbolt vezetőjét már hőnapok óta, hogy megindokolja a megrendelés nem teljesítését. Az ostrom pedig tovább tart a szülők részéről. Nem nagy úgy — mondanák egyesek —, megleszünk íróasztal nélkül is. Miért kell ilyen nagy port felverni ezért? Még egy gyereket sem kergették az iskolában a padok körül azért, mert otthon nem volt íróasztala. Természetesen az ilyen véleménnyel ógyet lehet érteni. De egy megjegyzés mégis idekívánkozik. Lám, a fejlődés magával hozza az ilyen igényeket. Az ipar reagált is erre, és gyártja, csakhogy mivel -nem kifizetődő, hát keveset. Így válik valami hiánycikké. Mi is lenne vélünk, ha mindent mindenkor meg lehetne kapni! Hiánycikk volna a bíráló írás? (—nyik) Űj rizsfajták, szakemberek előtt Az Országos Mezőgazdasági Fajtakisérleti Intézet szarvasi kísérleti állomásán új rizsfajtákat minősítenek. Az eredményről tájékoztatják a rizstermesztő gazdaságok vezetőit a szeptember 8-án, szerdán fél tíz órai kezdetre szervezett fajtabemutatón. Az Országos Mezőgazdasági Fajtakisérleti Intézet, a MAE növénytermesztési szakosztálya, a Körösök Vidéke Tsz-ek Területi Szövetsége, Szarvas város és járás agrárszakemberek klub. ja a korábbiaknál színvonalasabb tapasztalatcserére készül a rizsfajta bemutatón. Ezért is hívták meg a rizstermeléssel foglalkozó állami gazdaságok, termelőszövetkezetek vezetőit, valamint a rizstermesztést közvetlen irányító szakembereket. A Delta-brigád Szigeti Lajos, a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat tervcsoportjának a vezetője és egyben a szakszervezeti bizottság elnöke, egyszer megkérdezte a műszaki fejlesztési csoport fiataljaitól: — Hát ha már ilyen rendesen dolgoztok és jól meg is vagytok egymással, miért nem szerveztek szocialista brigádot? A kérdezettek csak ámultak. Addig eszükbe sem jutott valami ilyesfajta törekvés. Azt ugyan tudták jól, hogy a vállalatnak mintegy 60 százaléka szocialista brigádban dolgozik, ám azok nagy többségben fizikai munkások. Akkor azonban ráeszméltek: miért ne követhetnék ők, műszakiak is a jó példát? Csák egy kérdés maradt hátra: ki legyen a brigádvezető? A többség Marikára, Darida Pálnéra szavazott A férfiak így érveltek mellette: — Gondos a munkájában, egyúttal erélyes, határozott. És (akkor még) egyetlen nő a brigádban. Hadd érvényesüljön az egyenjogúság. Marika nagy unszolásra vé- gülis vállalta a megbízatást. A brigád életének emlékezetes dátuma marad 1969. december 28., a megalakulás napja. A brigádnaplóba többek között belekerült: „Vállaljuk a tervezési munkák színvonalának emelését és a terveink kivitelezése során a munka műszaki ellenőrzését. — Vállaljuk a technológusok segítését. — Vállaljuk az újítómozgalom segítését, a kal- kulápió és műszáki véleményezés Elkészítését. — Megrendeljük és kiértékeljük a Delta című tudományos folyóiratot...” * A nevek pedig sorban így következnek: Darida Pálné technikus, Varga Éva műszaki rajzoló, Szendrői László mérnök (osztályvezető), Bottá György felsőfokú technikus, Mailinger Sándor technikus, Hankó Pál mérnök, Nagy Mihály technikus, Körösi AndAzonnali belépéssel 1 kocsikísérői, 1 raktári segédmnnkist felveszünk AMFORA ÜVERT, Békéscsaba, Kazinczy u. 1—2. 320180 rás technikus. Vannak közöt- ] tűk fiatalabbak, idősebbek is,! de az átlagkoruk nem több 26 évnél. Ezért jogos a brigád „ifjúsági” megjelölése. A Delta elnevezés pedig a tv-ből származik. Bottá György tréfásan megjegyzi: — Egymás között a brigád röviden csak „Kudlik Júlia”. A Delta szimbólummá vált. És hogy ezt külsőleg is kifejezésre juttassák, világos drapp munkaköpenye gallérjára mindenki egyformán ráhímeztette a deltahármszöget. A külömb- ség annyi, hogy a nők piros, a férfiak barna cérnával. Azt éppen nem lehet mondani, hogy a brigád a megalakulása után jobban „rákapcsolt volna” a munkára, mert arra nem is volt szükség, de talán egy kicsit körültekintőbben, tudatosabban kezdett dolgozni. Kereste az összefüggéseket az elmélet és a gyakorlat között, egyúttal pedig igyekezett a vállalásait pontról-pontra teljesíteni. Lemérhető-e egy ilyen brigád munkájának a termelésben mutatkozó közvetlen értéke? Aligha. De az igen, hogy hasonló feladatok végrehajtásáért valamelyik tervező vállalat az itt kifizetésre kerülő munkabér összegének a többszörösét számítaná fel. Az sem mellékes, hogy a brigád tagjai — mégha fiatalok is — az évek során a téglaipar specialistáivá, hozzáértőivé váltak, s nemcsak a tervezésbe, hanem a kivitelezésbe is bele tudnák szólni. Mindnyájan vállalnak valamilyen társadalmi funkciót, ami nagyrészt a szakképzettségükkel is összefüggésben áll. fgy például Marika a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának (FMKT-nak) vezetőségi tagja, Bottá György az FMKT elnöke, egyúttal a párt- alapszervezet vezetőségi tagja. Hankó Pál, a KISZ békéscsabai városi ifjúmunkás társadalmi osztályának munkatársa, Szendrői László a Szilikátipari Tudományos Egyesület megyei csoportjának elnökségi tagja. Társadalmi munkát is készséggel vállalnák. Nem egy vállalati dolgozó lakásépítéséhez elkészítették a tervet, a költségvetést és a kivitelezésnél is tanácsadóként működtek közre. Sok szabadidejüket áldozták rá és nem vártak érte mást, csak egy „köszönöm”-öt. Az meg egészen természetes, hogy minden társadalmi esemény, ünnepség szervezésében, dekorációk készítésében közreműködnek. A FMKT-nek mindenki a tagja. Ennek keretében vitatták meg a tégla vagonba rakásának gépesítését. A terv már készül. Ha a megoldás sikerül, a vállalat egyik legnagyobb gondja oldódik meg. — Mi az, ami erőt ad a brigádnak a sok-sok feladat teljesítéséhez? — kérdezem a brigádvezetőtől. — Szeretnénk mi fiatalok az ismeretlenségből kilépni, a Delta-brigádnak elismerést szerezni. Becsvágy? Bizonyára. A keresetünkre sem panaszkodhatunk, de azért szeretnénk egyre jobban élni is, amit — nagyon jól tudjuk — csak a technika fejlesztésével lehet elérni. Erre törekszünk. Termeljen többet, jobbat és olcsóbban a vállalat, akkor nyilvánvalóan nekünk is több jut. A rajzasztalok mellet nem hiábavaló a munka. Hozzáértők kezében a tuskihúzó új gépeket, berendezéseket varázsol elő. S hogy az ötletek kifogyhatatlanok legyenek, a brigád rendszeresen továbbképzi magát. Szakmai, politikai előadásokon vesz részt, újságokat, folyóiratokat olvas. Sokszor vitatkoznak azon, hogy egy-egy feladat végrehajtásában mi a legjobb megoldás. Ám arra gondosan ügyelnek, hogy ne őröljék egymás idegeit. Legyen derűs a légkör, olyan, amelyben mindenki kibontakoztathatja képességeit. A brigádvezető jól jellemzi az itt kialakult helyzetet: — Csodálatos társaság. Néha percekig tréfálkozunk, aztán pedig „hullára” dolgozzuk magunkat. Órákig fel sem nézünk a rajzasztaltól s meglepődünk, amikor valaki megszólal, hogy itt az ebédidő. Szeretik a tréfát. Amikor például a nyári kánikula idején Nagy Mihály szabadságon volt, társainak a strandról — vigasztalásul — postán egy „Kőbányai világos sör” cimkét küldött. A brigád pedig a Ba- latonlellén nyaraló Hankó Pálnak elküldte csomagban a munkavédelmi vizsga anyagát. Abban az időben vizsgáztak a többiek, „hadd tanuljon” ő is. Ezt a két tréfát sok mással együtt gondosan megörökíti a brigádnapló. Két év alatt összekovácso- lódott a Delta-brigád, melynek tagjai között a munkakapcsolat mellett most már baráti szálak is fűződnek. A vállalat sokat vár tőlük, s ők ennek a bizalomnak eleget akarnak tenni. Fő célkitűzésük, hogy a szocialista brigád címet másodszor is kiérdemeljék Pásztor Béla Roeshár Jánost V isszapillantás Bulgária 27 évére a Az egyik új városrész Plevenben. Bulgáriában a hatodik ötéves terv időszakában állami és szövetkezeti támogatással 250 ezer lakást építenek — felét házgyári elemekből Először adatott életemben, hogy hosszabb időt töltsék a Balkán-félsziget északkeleti részén: Bulgáriában. Nemrégiben Sztoj- ko Dancsev, a Szeptemberi Győzelem című lap főszerkesztőjének meghívására két hetet voltam Plevenben, Szófiában, Várnában és Nikopol'ban. Akkor még a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusára és a pari megalakulásának 80. évfordulója megünneplésére készültek. A bolgár nép mos+ is nagy ünnepre készül: huszonhetedik évét éli, a történelmi nevezetességű nap szeptember 9. 1944. szeptember 9-ét ünnepük, amikor a bolgár dolgozók fegyveres felkelése a kommunista párt vezetésével, a Hazafias Front zászlaja alatt, a szovjet hadsereg segítségévei felszámolta a gyűlöletes monarcho-fasiszta diktatúrát. Tehát ezt jelenti és hirdeti a Pleven megyei lap címe is: „Szeptemberi Győzelem”. Kedves vendéglátóim sokszor beszéltek erről a napról, de talán a legmeghatottabban az ismerkedést segítő fogadáson szólt a lap főszerkesztője sok-sok honfitársa előtt: „Feledhetetlen nap — mondotta —, feledhetetlen percek. Ekkor köszöntött ránk a béke hajnala. Elhallgattak a fegyverek, a sokat szenvedett országunk földjén. Másutt — még magyar földön is — dörögtek a fegyverek. Országunk népei sírtak és nevettek, gyászoltak és ünnepelték. Siratták halottaikat, szeretteiket, gyászolták a katonákat, a partizánokat, az ellenállókat, akik életüket adták, hogy megszabaduljunk a fasizmustól. Szívünk vérzett az ártatlanul meggyilkolt gyermekekért, asz- szonyokért, öregekért, mindenkiért, akiknek kioltatták életét a barbárok. És ünnepeltünk és nevettünk és boldogok voltunk, végtelenül boldogok, hogy a várvavárt nap ránk köszöntött. Szabadon lélegeztünk nagyot, mélyet az első, kissé még lőporos, de már békés nap levegőjéből. Szeptember volt Bulgária legszebb hónapja...” És ekkor mindannyian a hős szovjet katonáikra is emlékeztünk... így kezdődött a bemutatkozásunk és egy kupica pliszkával (konyak) tettünk pontot az ünnepélyes aktusra. Még egy pohár csendült a magyar—bolgár barátságra, aztán kézfogások és mögöttünk hagytuk az ünnepélyes pillanatokat, belesodródva a bolgár nép hétköznapjaiba Megszokott hétköznapjaiknak írásomban nem főszereplői a hajdani cárok, hadvezérek, egyéb hatalmasságok vagy kiváltságosok, hanem a mindennapi életét élő nép. Ezeknek megnyilvánulásai , szokásai, életének egyes sajátosságai egészítik ki benyomásaimat, emlékezéseim sorait. *** Ügy vélem, találkozik gondolatom azokéval. akik már jártak országunk határain túl s először azt kutatják: hogyan fogadnak bennünket magyarokat, sport- nyelven szólva: milyen a vendégszeretett helyezésünk. A lengyeleknek felcsillan a szemük a weiger szó hallatára. Finnország, ban pedig a távoli rokonság tudata nyitja meg a szíveket. Bulgáriában a magyar nép iránti szeretet és rokonszenv megnyilvánulásaival találkozunk. Ezt kifejezik: „Ó, magyar!, ó, wen- geri ?” — felkiáltással, enyhe öleléssel, vállveregetéssel és a vele párosuló apró kedveskedéssel.' így történt velem is. A 100 ezer lakosú Pleven város utcáin sétálva kísérőm, bolgár kollegáin sok „utcabelinek” mutatott be. Többek között egy őszbecsavarodott volt partizánnak is. Ö a meleg kézszorítás után a kezében levő péksüteményből (perec) kínált meg. Fogadja el — mondotta —, az unokámnak veszek másikat, de egy ilyen kedves vendéget nem hagyhatok kínálás nélkül.” Elfogadtam. Szívből adta. Kísérőmtől tudtam, hogy ez a gesztus indította meg azt a több mint egy órás beszélgetést, amit már fehér asztal mellett folytattunk a Balkán étteremben Pleven város napi életéről, a kommunista párt X. kongresszusára való készülődésről, az egyszerű emberek harcáról. A Dunaparti városok sorában a bolgár Dunaszakasz egyik legforgalmasabb városa a több mint 100 ezer lakosú megyeszékhely, Pleven. Híre, neve, látnivalói is azonban a török uralom záróakkordjával kapcsolatosak. Sokan és sokat beszéltek erről, arról is, hogy a védelem tengelyében elhelyezkedő pleveni sáncok ma is láthatók. A döntő csata, az 1877 —78-as évi orosz—török háború idején pleven sáncaiban a hős Ozmán pasa vezérlete alatt hatalmas sereg állomásozott. Jártam azon a helyen, ahol Ozmán pasa rákényszerült a fegyvert letenni. Negyvenezer orosz és román katona vérzett el a pleveni sáncoknál. A várost hősiesen védelmező pasát a korabeli sajtó „Pleven oroszlánja” névvel ruházta fel. Pleven elestévei viszont feltartóztathatatlanná vált a török sereg teljes katonai kudarca és ez az 1877—78-as csata Bulgária honfoglalását jelentette. És ha egy várost a hangulata révén valami melléknévvel illetünk, úgy Plevent joggal mondhatjuk a múzeumok városának. Magában a városban és szűkebb környékén 400 múzeum emlékeztet a nem is olyan távoli múlt e nagy eseményére. Még a várostól keletre, Povidin falu mellett ,az orosz hadsereg vezérkarának székhelyén is múzeum emlékeztet a háború néhány eseményére. Azonban a város látnivalóihoz hozzácsatlakozik az eltelt 27 esztendő jelentősége, aminek súlya egyre jobban háttérbe szorítja a távolabbi múlt minden emlékét. (Folytatjuk)
