Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-26 / 227. szám
KOROSTAJ Orosz szamovár Jegyzetelt a penzai együttes fellépéséhez ire e sorok meg- fflWW jelennek, Pen- K R R za váro.s együl_ ff tg M tese már túljutott első magyarországi turnéjának számos színhelyén. Békéscsaba, Szarvas, Orosháza, Gyónva után az elsőnek felszabadult magyar város, Bat- tonya is megismerhette az egykori felszabadítóik fiainak művészetét Mit nyújtott a szovjet testvérváros művészcsoportja a magyar testvérmegye nézőinek a színpadról, azon túl, hogy jártában-keltében, a színpadon kívül is a legőszintébb közeledés és barátság légkörét sugározta? Nem árt, ha egy pillanatra felidézzük a mostani vendégjátékhoz vezető előzményeket, hiszen csak a színpadi folklór eseménytörténetének távlaté, val, ismeretével alakíthatunk reális képet az együttes fellépéseiről. Nem titok, hogy az elmúlt negyedszázadban számos kitűnő szovjet együttes fordult meg hazánkban. A különböző klasszikus balettegyüttesekről nem szól. va, több ízben fellépett az Alexandrov-együttes, legalább négy alkalommal Igor Mojszejev társulata, grúz és dagesztáni együttesek, a kedves Nyírfácska, a krasznojarszká, belorusz, íkisinyevi, uráli és voronyezsi nagy csoportok, s most várjuk novemberben harmadszorra a Pjatnyickij együttest is. Javarészt hivatásos társulatok ezek, a kórus- és tánckultúra rendkívül magas technikájú interpretációs készségével, s majdnem azt mondhatnánk: világszerte ismert repertoárral. Mit adhat hozzájuk képest egy amatőr csoport? — kérdezhetné valaki. Vajon a világhírű Oszipov- együttes balalajka játéka után érdemes-e meghallgatni a penzaiak muzsikáját, s Alexandrov és Mojszejev ugró-fenoménjai után adhatnak-e élményt a penzai táncosok? Talán szónokias így ez a kérdés, de nyugodtan felelhetünk rá: tudnak élményt adni a nézőnek, s érdemes is őket meghailgatm-meg tekinteni. Ez a fiatal együttes — Viktor Vartajevvel, a tánckar vezetőjével beszélgettünk erről — kemény próbák során készül a fellépésekre. A csoport nemcsak a gépgyári ifjúmunkásokat tömöríti magába; munkájában részit vesznek a városa tanulók és a helyi kulturális ■ középiskola növendékei is. Munka és iskola után heti négy alkalommal este hattól tízig áldozzák szabad idejüket az együttesd tevékenységre. A rendszeres tréning keretében előbb rúdgya- korlatokkal fejlesztik izmaikat, majd az ún. kö- zópgyakorlattal erősítik technikai felkészültségüket. De még a kéz- és fejtartás tréndngjére is gondot fordítanak, hogy utána sor kerüljön a repertoárpróbákra ytáncszámaik betanulására, karbantartására. Ha jól megnézzük, ez a munkarend, amely még a zenei hallást fejlesztő gyakorlatokkal is kiegészül, már közel áll a hivatásosok munkarendjéhez. S az eredmény? Részben a látott masabban tükröződül, a táncok precíz előadói színvonalában. Részben pe. dig abban is — s úgy hiszem, ez minden amatőr- együttes fájdalmas büszkesége —, hogy az évék során húsz kinevelődött tánkacMllok, az orosz parasztságnál meggyökeresedett játékos tánc-négyesek körében tájékozódtál*, és sajnálnunk is kell, hogy jelenlegi műsorukban inkább csak elemeiben érzékeltették e remek kis táncformák fordulatait. (Pedig roppant hálás színpadi tánctéma ez, mint Moj- szejevéknél is láthattuk: még karakteralakításokra is lehetőséget ad.) Az együttes néptánchagyomá. nyuknák inkább egy másik nagy ágából, az orosz női körtáncokból adott többrendbeli ízelítőt. Szemlélésük azt sej teti, hogy a táncokat betanító Borisz Krasin balettmester szívéhez inkább a gyorsabb, pergő táncformák állnak közelebb. Vágyódtunk ugyan egy keveset az énekkel kísért lassú „horovodok” után is, hiszen ezek a körtáncformák az orosz női méltóság nagyszerű kifejezői; úgy látszik azonban* a koreográfus inkább a frissebb temperamentumú női karakter megjelenítésében otthonos. Erről vallanak legalábbis „Az orosz nő” c. kompozícióban a visszavisszatérő, gyors kánonban kopogó lépések, s azok a fürgén váltakozó formák, vetélkedő kopogós-sorozatok is, amelyeket a „Süt a Hold” c. lánytáncban volt alkalmunk látni. A lassú női táncok megismerésére „A fiatalok tánca” nyújtott alkalmi lehetőséget — egyébként ebben a kompozícióban gyors párostáncok ötvöződték a különböző körtáncokkal* látványos formában, revűszerű elrendezésbein* Az együttes műsorának legkedvesebb színfoltjait a tánckar játékos jelenetei adták. Egyszerre jutott ezekben kifejezésre a koreográfus humorizáló vénája ,s a fiatal táncosok spontán jókedve. „A vásári árusok vetélkedője” mint koreográfiái téma talán nem a legfrissebb — hiszen a hasonló táncokban másutt is törvényszerű, hogy a „legpecheséblb” legény lesz végül a győztes, s nyeri el a körülud- varolt lány kezét —, mégis, a megvalósítás sok kedves színfolttal, látványos fordulattal ajándékozta meg a nézőt. A „Kamornickaja” ugyancsak hasonló erényekben bővelkedik, s ráadásul még az orosz művelődéstörténet mélyébe is bepillantást ad, hiszen a színpadion tréfálkozó tánKamasz Szokolay Zoltán csillagok peregnek le rólam ellopott sugarú kígyószemek tizennégy éve ver a vízszintes eső halombavert tégla-koponyák közt botorkálok csapzott hajú kamasz-árnyékom a görbe fal homlokán hintázik széttárom kabátom mintha he akarnék fogadni valakit a szél meglenget bennem egy cérnaszalat csúnya vagyok — hétfejű hold szivem az unalom füst-oszlopa nincs aki megvédjen a kardvirággá változó neonlámpák fényes vérétől egyedül vagyok mert mindenki barátom tizennégy éve ver a vízszintes eső csúnya vagyok — kamasz tágranyílt szemem a világ délibábja cos-balalajkás múzsáik nem más, mint . a középkori „szkomorohoik”, énékmom- dó-komédiások utóda. A hajdani jóbbágyünnepék és hercegi udvarok szórakoztatója mosit vidám technikai bravúrokkal idézte fel azt a népszerűséget, amivel századok során övezték. Még frappánsabb a teaivás nemzeti szertartásáról .szóló tánc- kép. Az „Orosz szamovár” azzal válik el a műsor többi részétől, hogy tánctech- nikai feladatok helyett a közösségi, együttérző jókedély válik uralkodó elemmé a színpadon. Majdhogynem semmi sem történik, éppen csak kiosztják a teát —, mégis családias a hangulat, egyszerre játékos és bensőséges kedély lesz úrrá a rivalda túlsó oldalán, s legalább annyira az innensőn is. Vagyim Popov vezényletével a huszonnégy tagú zenekar nemcsak a tánckar kíséretének feladatát látta el példásan; az önálló koncertszámok valóságos sorozatával is fellépett, mégpedig igen színvonalas, árnyalatokban gazdag előadással. A nagyrészt pengetősokbői álló zenekar valamennyi műsorszámát lehetetlen vállalkozás lenne most végigsorjázni. Csupán célozhatunk rá, hogy a műsor a népzenei feldolgozásoktól a romantikus műzenei irodalomig ível, s közben felöleli áz orosz népies románcok világát, sőt, teret ad még az olyan zenedaraboknak is, amelyek már napjaink tánczenéjét, ritmusát és hangvételét idézik. A széles zenei választékban örömmel fedeztük tel a Nyírfácska dal („Áll egy ifjú nyírfa a réten __”) z enekari áttételét; feltehető, hogy a romantikus zenei kép hozzájárul majd az egyébként is sokfelé kedvelt dallam további hazai népszerűsítéséhez. A kitűnő argánumú Anatólij Sulatov szólóénekei között a zárószámban ugyancsak kedves ismerősre bukkantunk, a telet hívogató orosz népdal egyik változatára* amely Sztravinszkij híres Petruska-balettjőben is oly jellegzetes orosz atmoszférát teremt S ha Sulatov a temperamentumos színeket adja, Olga Levacsowa muzikális előadásából, régi orosz románcaiból egy másik világ tárul fel, egy hajdanvolt mélázó, álmodozó korszak hangulatvilága. Elvezetődünk a romantikus dalokkal a költő korához, Lermontávéhoz, akinek emlékét Penzában ma is oly kegyelettel ápolják... Az együttes előadóútja még nem ért véget. Kívánjuk hát hogy további fellépésüket is baráti közönség fogadja, s hogy szép emlékkel térjenek vissza a sárguló nyírfák földjére. Moócz László Gyermekkor Katona Judit cosüktól kellett megválniuk, akik „magasabb osztályba léphettek”, a hivatásos Krasznojarszki és Pjatnyickij-együttesekbe. Az együttesi munkát — talán nem érdektelen megemlítenünk — a próbák és szereplések mellett időn- kint néprajzi kirándulások, gyűjtőutak is kiegészítik. Valahogy úgy. mint annak idején a Batsányi-együttesnél 1946—48-ban, amikor a ma Kossutb-díjas, akkor pedig még csabai gimnáziumi tanár Rábai Miklós vezetésével együtt mentek a diákok Dobozra, Elekre, Dévaványára a helyi táncokkal ismerkedni. A penzaiak főleg a régi Koszta Rozália Kárpátaljai asszonyok Gyerekcipőm még ott ásít a falnál. Ügy van, ahogy kiléptem belőle, fűzőtelen. Lila nyelve lóg, és félelem mered rá, csőretöltve. Húsz év után csak nézem: döbbenet. Se ház, se fal, se üt, se lábnyom. S vakító lábamnyomait az árvaságnak, azt se látom.
