Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-10 / 187. szám

Szovjet—indiai szerződés a békéről, barátságról és együttműködésről Forró fogadtatás Houstonban Moszkva — A Szovjetunió és India „■Ünnepélyesen kijelenti, hogy a két ország és a két ország né­pe között tartós béke és barát­ság fog uralkodni. Mindegyik fél tiszteletben tartja a másik fél függetlenségét, szuverenitá­sát és területi épségét és tar­tózkodni fog a másik fél bel- Ügyeibe való beavatkozástól” — hangzik a ma közzétett szov­jet—indiai béke, barátsági és együttműködési szerződés első cikkelye. A húsz évre szóló szerződést hétfőn írta alá Delhiben a két állam külügyminisztere: Andrej Gromiko és Szvaran Szingh. A feleik mindegyike kijelenti, hogy nem csatlakozik semmi­lyen, a másik fél ellen irányuló katonai szövetséghez, nem vesz részt ilyen szövetségben, köte­lezi magát, hogy tartózkodik mindenféle, a másik fél ellen irányuló agresziótól és nem en­gedi meg, hogy területét olyan cselekmény elkövetésére hasz­nálják fel, amely háborús kárt okozhat a másik szerződő fél­nek — hangzik a 8. számú cik­kely. A felek mindegyike „tartóz­Londcm Hétfőre virradó éjjel, sőt a reggeli órákban is minden ed­diginél hevesebb és tömegesebb zavargások folynak Bszak-lror- szág fővárosában, Belfastban, továbbá Londonderry, Newry városokban és több más hely­ségben. Hétfőn reggeltől lanka­datlan erővel folyik az utcai harc Belfast öt-hat pontján, „eltérí­tett’ és felgyújtott emeletes autóbuszok lángolnak, géppiszto­lyok és puskák ropognak, szög- bombák, benzines palackok és dinamitrudak robbanása hallat­szik, s gáz terjeng a levegőben. A polgárháborús jellegű ösz- szetűzéseket az robbantotta ki, hogy a brit hadsereg vasárnap Párizs Csőn En-laj kíniai miniszter­elnök július 29-én beszélgetést folytatott a Nouvel Observateur című francia lap munkatársa­Kilencedik hónapja munkálkodik a Lunohod Moszkva A szovjet Lunohod—1 lassan kilencedik hónapja munkálko­dik a Hold felszínén, az Bsőik- tengerének térségében. Az auto­mata holdkocsi jelenleg a tize­dik hónnappalra előírt prog­rammal kapcsolatos kutatásokat végzi. Augusztus 6-án, 7-én és 8-án álló helyzetben végzett méréseket. A telemetrikai ada­tok szerint, amelyet a földi központ, augusztus 8-án kapott rádióösszeköt tété« során, a hold­kocsi valamennyi fedélzeti be­rendezése és tudományos készü­léke kielégítő állapotban volt. 9 "" 1971. AUGUSZTUS 10. kodik attól, hogy valamilyen segítséget nyújtson bármely olyan harmadik országnak, amely a másik féllel fegyveres konfliktusban áll. Abban az esetben, ha a felek bármelyi­ke támadásnak vagy támadás vészélyének lenne kitéve, a ma­gas szerződő felek haladéktala­nul kölcsönös konzultációkat kezdenek azzal a céllal, hogy megszüntessék az ilyen veszélyt, s megfelelő és hatékony intéz­kedéseket tegyenek országaik békéjének és biztonságának szavatolására”. (9. sz. cikkely) A szerződés hangsúlyozza a félek eltökéltségét, hogy foly­tassák erőfeszítéseikéit az ázsiai és az egyetemes béke fenntar­tásáért és szilárdításáért a fegy­verkezési hajsza beszüntetésé­ért, valamint az általános és teljes leszerelés eléréséért. El­ítélik a gyarmatosítás és a faj- üldözés minden formáját és megnyilvánulását, újból hangsú. lyozzák határozott eltökéltségü­ket a gyarmatosítás és a faj­üldözés teljes és végleges .fel­számolására. A felek folytatják és bőví­tik kölcsönös előnyös és sok­oldalú együttműködésüket gaz­dasági, tudományos és műszaki, mindenfelé házkutatásokat tar­tott az ír köztársasági érzelmű lakosság negyedeiben és több katolikust letartóztatott. Futótűz­kén. terjedt el a hír, hogy a hatóságok bevezetik a vádeme­lés és bírói ítélet nélküli in­ternálást, s ezt a hiedelmet csak erősítették a katonai szó­vivők határozatlan cáfolatai. A tömeges munkanélküliség miatt elkeresedett lakosság haragját fokozta az a tény, hogy egy brit katona szombaton agyon­lőtt egy Harry Thornton nevű ártatlan gépkocsivezetőt, mert a kocsi kipufogójának hirtelen durranását puskalövésnek vél- I te. (MTI) val. A lap vasárnapi száma részleteket közöl ebből a be­szélgetésből. Csou En-laj a vietnami hely­zetről szólva kifejtette, hogy he­lyesli egy genfi típusú nemzet­közi értekezlet összehívását, mert mint mondotta, „Egy ilyen értekezlet döntéseit könnyű megsérteni, a szavak csupán a realitások leplezésére szolgál­nak”. A DIFK hétpontos rendezési javaslatával összefüggésben a kínai miniszterelnök kijelentet­te, hogy a nemzetközi garan­ciákkal kapcsolatban, Kína a maga részéről elegendőnek tar­taná annak ünnepélyes kije­lentését, hogy tiszteletben tart­ja az indokínai országok füg­getlenségét, semlegességet és integritását. Hangsúlyozta, hogy a legsür­gősebb feladat az amerikai csa­patok kivonása. Az amerikaiak „két Kína” el­méletére utalva Csou En-laj hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya „a leghatározottabban és megvál- toztathatalanul ellenzi ezt az elméletet”. Az Egyesült Álla­moknak — mondotta — fel kell mondania a Csang Kaj-sekkel kötött törvénytelen egyezményt, ki kell vonni csapatait a szi­getről, flottáját a szorosokból és él kell ismernie, hogy a taj­vani kérdés Kína belügye. kereskedelmi, közlekedési és hírközölési téren. A szerződés ratifikálandó és a ratifikációs oikmányok kicseré­lése napján lép érvénybe. A ratifikációs okmányok kicseré­lésére az aláírástól számított egy hónap múlva kerül sor Moszkvában. Az Arab Szocialista Unió Köz­ponti Bizottságának vasárnap Kairóban megkezdődött ülésén beszédet mondott Anvar Szadat köztársasági elnök, a pórt el­nöke. Szadat ismét kijelentette, hogy az 1971-es esztendő „döntő év lesz az arab—izraeli konfliktus rendezése szempontjából”. Az elnök annak a véleményének adott hangot, hogv amennyiben az Egyesült Államok és Izrael továbbra is kitart az elfoglalt arab területek megszállása mel­lett, úgy Egyiptomnak korrfolyan fel kell készülnie az újabb harc­ra, amely „elkerülhetetlenné vá­lik”. Szadat megismételte a Szu- ezi-csatorna újramegnyitására vonatkozó korábbi egyiptomi ja­vaslatokat. Eszerint a csatorna megnyitása csak egy általános Vasárnap ismét fellángoltak a harcok Kambodzsában, a fővá­rostól mintegy hatvan kilométer­re, egy olyan területen, amelyről a kormánycsapatok közölték, hogy megtisztították az ellenál­lóktól. Phnom Penhben közben össze­ütközésre került sor kambod­zsai ejtőernyősök és katonai rendőrök között. Mivel a katonák nem voltak hajlandók fizetni egy étteremben, a tulajdonos ki­hívta a rendőrséget A kibonta­kozó tűzharcban hárman megse­besültek és az ejtőernyősök egyik kézigránátjának robbaná­sa megölt egy embert. A Papagájcsőr térség környé­kén élő kambodzsai parasztok Egy kómrepülőgépet kísérő két amerikai vadászbombázó vasárnap ismét a VDK terüle­teit támadta a demiilitarizált övezettől északra. A VDK légel­hárító egységei működésbe lép­tek. A támadás következményed egyelőre nem ismeretesek. Az esetet bejelentő amerikai szóvivő a provokációt az úgy­nevezett „védelmi reagálás” doktrínával indokolta. Mint is­meretes. az Egyesült Államok e doktrína keretében jogot formál Huszár Tamás, a Külkereske­delmi Minisztérium főosztályve­zető-helyettese és E. L. Bobins- ki, Kanada budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője délután a Külkereskedelmi Mi­nisztériumban okmányt írt alá a magyar—kanadai kereskedelmi megállapodás meghosszabbításá­ról 1971. december 31-ig. A következő hónapokban mér hosszúlejáratú ötéves kereske­delmi megállapodást készítenek Houston Hétfőn, közép-európai idő sze­rint kora hajnalban megérkezett a houstoni Ellington légitá­maszpontra Honoluluból az a re­pülőgép, amely az Apollo—15 három utasát, Scott, Irwin és Worden űrhajósokat szállította. A szemerkélő eső nem akadá­lyozta a houstoni űrközpont dol­gozóit és természetesen a család­politikai rendezés első fázisaként elképzelhető. Nem lehet szó sem részleges, sem pedig szétválasz­tott rendezésről. Az egyiptomi csapatoknak a Szuezi-csatorna keleti partjára történő átkelésé­vel mód nyílnék arra — mon­dotta —, hogy hat hónapra meg­hosszabbítsák a tűzszünetet és ez idő alatt naptárszerűen meg­határozzák a teljes izraeli csa­patkivonás ütemtervét. Az Arab Szocialista Unió el­nöke felszólította az Egyesült Államokat, világosan határozza meg álláspontját, mivel maga­tartása „döntő lehet a háború és béke kérdésében”. Szadat ezúttal is köszönetét mondott azért a gazdasági és katonai segítségért, amelyet a Szovjetunió Egyiptomnak nyújt. közölték, hogy dél-vietnami ka­tonák elvették tőlük a Vöröske­reszt ajándékaként kapott élel­miszert és ruhaneműt, és két tartományban rendszeresen fosz­togatnak, gyilkolnak. Egy kam­bodzsai kormányszóvivő szerint az e tárgyban benyújtott hivata­los tiltakozásra a dél-vietnami nagykövetség nem adott megfe­lelő választ. A Laoszi Népi Felszabadító Had­sereg legfelső parancsnoksága közölte, hogy a laoszi reakciós erők, amerikai repülőgépek tá­mogatásával, az ország vala­mennyi felszabadított területére kiterjesztették provokációs harci cselekményeiket. magának arra, hogy kémrepú- leseket hajtson véigre a VDK területei felett, sőt a kémrepü- lők biztosítására az ország kü­lönböző térségeit bombázza. Kambodzsában a felszabadító erők meglepetésszerű támadást intéztek a phnom penh-i kor- mánycsapatoknak a Tonle Sáp folyón haladó egyik hajókara­vánja ellen. Hat órás ütközet bontakozott ki, s ebben a kor­mányalakulatok 32 fős veszte­ségét szenvedtek. elő, amely a tervek szerint 1972. január 1-én lép majd hatályba. Az új ötéves megállapodást valószínűleg az ősz folyamán ír­ják alá, továbbra is érvényesít­ve a legnagyobb kedvezmények elvét. Szó van arról is, hogy ma­gyar—kanadai vegyesbizottságot hoznak létre, amely évente fel­méri a gazdasági kapcsolatok alakulását, s a hagyományos árucserén kívül elősegíti a koo­perációt, a kölcsönös szellemi exportot is a két ország között. tagokat, hogy forró fogadtatás­ban részesítsék a holdexpedíció tagjait. A repülőtéren mintegy kétezer főnyi tömeg gyűlt össze. Scott rövid nyilatkozatában elmondotta, hogy amikor az Okinawa hadihajó fedélzetéről felpillantva, meglátta az égen a Holdat, „valami kis honvágyat érzett”. Az űrhajósok ezután kö­szönetét mondtak mindazoknak, akik a vállalkozást sikerre segí­tették. Az asztronauták a fogadtatás után hazatértek családjukhoz, mint már erről korábban emlí­tést tettünk, nem kerültek ka­ranténba. A kikapcsolódás azon­ban csak rövid ideig tart, már hétfőn megkezdődik az a kéthe­tes intenzív munka, amelynek keretében beszámolnak útjuk ta­pasztalatairól. Bár az űrhajósok általános vélemény szerint nem hoztak magukkal olyan mikróbákat, amelyek veszélyesek lehetnének emberi környezetükre, a hold­kőzeteket és talajmintákat to­vábbra is rendkívüli óvatosság­gal, teljesen steril környezetben fogják vizsgálni a houstoni holdlaboratóriumban. Ez a mun­ka is hétfőn kezdődött. Békenagvsvűlés Nagasakiban Nagasaki Hétfő délelőtt Nagasakiban városszerte megszólaltak a ha­rangok, a gyárak szirénái, fel­bőgtek a hajókürtök. Japán má­sodik legnagyobb városának Bé­ke-terén a mintegy tízezres tö­meg egyperces néma imával emlékezett meg a 26 esztendővel ezelőtt ledobott amerikai atom­bomba áldozatairól. A nagygyű­lésen, amelyet az atom- és hid­rogénbomba betiltásáért küzdő japán országos tanács (Genszu- Ikjo) rendezett, a város pol­gármestere békenyilatkozatot ol­vasott fel. A síremléken # 2035 újonnan azonosított áldozat ne­vét helyezték el. A nagygyűlés résztvevői hatá­rozatban követelték a nukleáris fegyverek gyártásénak s felhasz­nálásának azonnali betiltását. A városban hétfőn több más nagy­gyűlést is rendeztek. Ezeken nyi­latkozatban tiltakoztak a vasár­nap a Mururoa korallszigetnél végrehajtott francia atomkísér­let ellen. Nimeri nyilatkozata New York Gaafar Nimeri tábornok, a Szudáni Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke az amerikai Time Magazinnak adott interjújában méltatta Szudán népi Kínához és az Egyesült Államokhoz fű­ződő kapcsolatainak javulását. Nimeri kijelentette, hogy ' or­szága és a Kínai Népköztársa­ság közötti viszony „kiváló”. A tábornok ismét azzal vádol­ta a Szudáni Kommunista Pár­tot, hogy a rendszer megdönté­sére szőtt terveket, s kijelentet­te, Szudán történelmi és vallási hagyományai „ellenkeznek min­denféle kommunista elvvel”. Az Egyesült Államokhoz fű­ződő kapcsolatokról szólva, Ni­meri kijelentette, országa mind­addig nem újítja fel diplomáciai kapcsolatait az USA-val, amed­dig az amerikai kormány támo­gatja Izraelt a közel-keleti ag­resszió során elfoglalt területek megszállásában. Nyomban ez­után hozzáfűzte azonban, hogy Szudán gazdasági és kulturális kapcsolatai az Egyesült Álla­mokkal kibővültek és mód van arra ,hogy tovább erősödjenek. Minden eddiginél hevesebb zavargások Észak-írországban / Csou En-laj: Az amerikaiaknak el kell ismerniük, hogy a tajvani kérdés Kína belügye Szadat: 1971 döntő év az arab-izraeli konfliktus szeinpnntjébnl Fellángoltak a harcok Kambodzsában Légitámadás a VDK területe ellen Meghosszabbították a magyar- kanadai kereskedelmi megállapodási

Next

/
Thumbnails
Contents