Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-10 / 187. szám

Kiállítási különdíjat nyert az orosházi—békési vetöniagvá llalat Szombat délben nyitották meg Szegeden, a Mérey utcai iskola termeiben a nemzetközi meghívásos hagyományos vi­rágkiállítást. Vágott virágkü­lönlegességekben, érdekes meg­oldásokban, a fővárosi kertészet dália-parádéjában, a budapesti kertészeti vállalat rózsafajta gyűjteményében, a Szegedről el­nevezett rózsa különlegességé­ben, Sasad gladiolusz gyűjtemé­nyében gyönyörködhették a megnyitóra érkezettek Figye­lemre méltó a palotaszállásiak kiállítása; két napig terepjáró­val gyűjtögették össze az öt­ven vadontermő gyomnövényt, hogy bemutassák, mit termett a sovány homok régen, aminek helyén őszibarackos, gyümöl­csös, 6zőlő díszük. ga került a látogatók elé. Ho- mániából, Jugoszláviából és Csehszlovákiából 2—2, Hollan­diából pedig egy kiállító jött el Szegedre. A cserepes dísznövények ka­tegóriájában igen jól szerepelt és különdíjat nyert az oroshá­zi—békési vetőmagvállalat. A szegedi Felszabadulás Tsz levél- dísznövényedért első helyet ka­pott A TIT galamb tenyésztő szak­köre első ízben Szegeden, a Ti- sza-híd aluljárójában röp-, dísz. és haszongalamb-kiállítás't rendezett. Kétszáznegyven ga­lambot mutatnak be a lelkes tenyésztők. Kilenc tenyésztői nagydíjat 11 shampion-dijat, 2 díjat fajtára, egyet pedig szín­re adott ki az öttagú bíráló bizottság. Sz. L. I. ti a lak ótel éphez Dr, Ormos Imre nyugalma­zott egyetemi tanár, kétszeres Kossuth-díjas megnyitójában utalt az ember s a virág össz­hangjára, hiszen lakóhelyét kör. nyezetét széppé varázsolja, az esztétika elengedhetetlen tarto­zéka az életnek. Másrészt a nemzetközi jellegű kiállítás a népek barátságát is szolgálja. A megnyitón megjelent Nagy István, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának elnöke és Hofgesang Péter, a népfront városi bizottságának titkára, A bíráló bizottság 11 különdíjat, 9 első ,8 második és 8 harmadik díjat, 32 dicsérő ok­levelet adott ki. A kiállítók közül 18 vállalat, 8 intézmény, 6 tsz és 13 magánszemély anya­Kereskedelmi Napokra készül a Vésztői ÁFÉSZ A múlt évhez hasonlóan, au­gusztus 11 és 17 között ismét megrendezik Vésztőn a Kereske­delmi Napokat A fogyasztási és értékesítő szövetkezetnek e nagyszabású rendezvény-soroza­tára most is a községi művelő­dési otthonban kerül sor. A köz­ségbeliek és a környékből Vész­tőre érkezők egy héten át te­kinthetik meg a korszerű lak- berendezési eszközöket. A mű­velődési otthonban kap helyet a modem szőnyegek bemutatója is. A vas-műszaki boltban nagy­szabású rádió-, televízió-, hűtő­gép, motorkerékpár-, gáztűz­hely, valamint egyéb villamossági bemutató és vásár várja a vész­tői, s a környékbeli látogatókat. A ruházati áruházban és a cipő­boltban árengedményes vásár. E kereskedelmi napok érdekessége; minden 500 forint értékű vásár­lás után — a rendezvény-sorozat ideje alatt — tombolajegyet ad­nak. A tombolajegyekre kitűzött nyereménytárgyak — kerékpár, táskarádió, elektromos kávéőrlő, asztalilámpa stb. — sorsolására augusztus 17-én, este 8 órakor kerül sor az étteremben, melyet színvonalas nyári divatbemutató és magyarnótaest előz meg. Az augusztus 11 és 17 között Vésztőn megrendezésre kerülő Kereskedelmi Napok ideje alatt a fogyasztási és értékesítő szö­vetkezet 13 millió forintot meg­haladó árukészlettel várja a lá­togatókat, illetve a vásárlókat — hallottuk Fekete Imre osztály- vezetőtől. (Balkus) Évente több mint tízmilliárd forint értékű mezőgazdasági termék — házikertekből ÁFÉSZ-ek a kistermelőkért Az elmúlt héten kezdték meg Szeghalmon, a Fáy úti új lakó­telep bekötőútjának építését. A mintegy 200 méter hosszúságú út több mint másfél millió fo­rintba kerül. A kivitelező, a Debreceni Közúti Építő Vállalat ígéretet tett arra, hogy határidő­re és jó minőségben adja át a műutat. Egyre növekszik azoknak tá­bora, akik házkörüli kertekben, telkeken úgynevezett kisegítő jellegű mezőgazdasági termelést folytatnak. Évente így több mnt 10 milliárd forint értékű mezőgazdasági terméket állíta­nak elő. Az általános értékesítő és fogyasztási szövetkezetek fel­ismerve e tevékenység fontossá­gát, rendszeresen adnak szakta­nácsokat nemcsak egymillió főt kitevő tagságuknak, hanem min­den érdeklődőnek. Különösen a nyári gyümölcsök, csonthéjasok, bogyósok, korai zöldségek ter­melését, méhészet berendezésit, továbbá nyúl, galamb, baromfi stb, tartását ajánlják. Nagy je­lentőségük van a termelők egy- egy csoportjának sajátos érde­keit képviselő mezőgazdasági társulásoknak. Eddig csaknem 1900 méhész, baromfitenyésztő, nyúlteny észtő, sertéshizlaló, kerthasznosító és más társulást hoztak létre. Sokat tesznek a szakmai ismeretek terjesztése érdekében is. Előadásokat, lan. folyamokat, bemutatókat, kiállí­tásokat, tapasztalatcseréket szerveznek, elősegítik szaklapok, szakkönyvek terjesztését. A kistermelők eszköz, és anyagellátásából is nagy részt vállalnak az A FÉSZ-ek. Gondos­Díimentesen: Ismét ellenőrcik a házipalikákat A lakosság „házipatikáiban’* gyakran sok és sokféle gyógy­szer gyűlik össze. Közülük jó néhány a kánikula, a fény. a nedvesség hatására, vagy egy­szerűen azért, mert régi, meg­romlik, elbomlik. Az Egészség- ügyi Minisztérium gyógyszeré­szeti főosztálya, a Magyar Vöröskereszt, a KÖJÁL egész­ségügyi felvilágosító osztálya a gyógyszertári központok útján — kívánságra — ismét felül­vizsgálja az otthon tárolt gyógyszereket. Ez minden na­gyobb budapesti és vidéki gyógyszertárban augusztus 15 és szeptember 15 között — az előző évekhez hasonlóan — díjmentesen történik. A bom­lásnak induló, illetve lejárt szavatossági idejű gyógyszere­ket kiselejtezik, s az otthoni gyógyszerkészlet helyes tárolá­sáról felvilágosítást nyújtanak. kodnak szaporítóanyagról, na­pos- és előnevelt baromfiról, te­nyészállatok beszerzéséről. A forgalmazás, körébe tartoznak a műtrágya és növényvédőszer, kisgépek és szeráruk, kertészeti eszközök, állattartási berendezé. sek, felszerelések. Ezekből azon­ban az eEátás színvonala sok­szor nem kielégítői. Bekapcsolódtak az AFESZ-eflfc a kistermelők takarmányellátá. sába is, és a múlt évben már több mint 200 ezer tonna takar­mányt hoztak forgalomba, emel­lett bővítették a szolgáltatások körét, gép- és eszközkölcsönzés­sel, a takarmányok és más anyagok házhozszállításéval. Széleskörű az az anyagi támo­gatás is, amelyet az ÁFÉSZ-ek a tagoknak a termeléshez nyúj­tanak. Kedvezményesen vagy önköltséges áron adják a szapo­rító anyagot, viselik az ismeret­terjesztés és az állategészségügyi ellátás költségeit, hitelezik a tenyész- vagy naposállat vétel­árát, lehetőséget nyújtanak a törlesztésre. Mindezzel azonban még nem merültek ki azok a lehetőségek, amelyekkel az ÁFÉSZ segítheti a kistermelőket és az ÁFÉSZ vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy tevékenységüket bővítsék. Csaknem félezer katasztrá- lisholdon termeszt hibridku­koricát az Orosházi Állami Gazdaság. A gazdaság veze­tői a munka eredményessége érdekében ifjúsági építőtábort szervezték, ahol négy héten át ötven-ötven fiatal vett részt a címerezésben. A mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium, a békés­csabai Kemény Gábor Szak- középiskola & medgyesegyhá- zi gimnázium és a mezőhe- gyesi Szakmunkásképző In­tézet diákjai jól dolgoztak. A kövesüt építésével egy idő­ben a lakótelepen új autópar­kolóhely is készül és hamarosan megkezdődik a Hunyadi út egy részének építése is. Fotó: Juhászaié Pedig nem volt könnyű a munkájuk — hőséggel kel­lett dacolniok, máskor meg zuhogó esőben végezték ön­ként vállalt feladatukat. S ez még a gazdaságtól kapott műanyag védőruhában sem lehetett „leányálom”. S amit az időjárás nem ronthatott el: a táborban megfelelő egészségügyi, kul­turálódási. étkezési lehetősé­gek voltak, három alkalom­mal pedig Gyopárosra is ellá­togattak a legjobb lány­brigádok. Négy iskola diákjai eímereztek az Orosházi Állami Gazdaságban A tábor vezetői joggal kö­szönték meg a résztvevők lelkesedését .szorgalmas mun­(Jj szabvány a tűzifa nedvességtartalmában Éveik óta sok a panasz — s ami különösen furcsa, a mosta­ni meleg .napos időben is elő­fordul, hogy a tűzifa szinte „csöpög” a víztől. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság és a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet vizsgálatai alapján kidé. rült, hogy néha még 40—50 szá­zaléknyi vizet tartalmazó tűzi­fát is értékesítették a TÜZÉP- talepek. Hogy a tarthatatlan állapoton javítsanak felkérték a Magyar Szabványügyi Hiva­talt, írja elő az - értékesítésre kerülő tűzifa még engedélyezett maximális nedvességtartalmát. Az új szabvány elkészült. Többek között előírja, hogy a fa kivágásától számított három hónapon belül nem hozható forgalomba, s átlagos bruttó nedvességtartalma nem lehet 28 százaléknál több. Meghatároz­za a szabvány azt is, hagy mi­lyen lehet a különböző fafélék aránya. Például kemény fában nem lehet 10 százaléknál több korhadt vagy puhafa. A szeptember elsején életbe­lépő új szabvány eredménye­ként a vásárlók magasabb ka­lóriatartalmú fát kapnak, tulaj- dóriképpen olcsóbban, mivel a fa szárazon könnyebb, mint A Természettudományi Mú-, zeum prepará torai az utolsó si-| mitásokat végzik a Vadászati Világkiállításra készülő magyar nagyvad-preparátumokon. Az immár kétéves munka során el­készült egy szarvascsalád, két verekedő dámbika, egy dámtehén és egy borjú, továbbá egy őz­bak. A kiállításon a múzeum szakemberei természetes kör­nyezetben mutatják be a kitö­mött állatokat, amelyek közűi különös figyelmet érdemei a két verekedő dámszarvas. Eddig ugyanis ilyen pózban — szét ve­tett lábakkal, egymásnak feszí­káját: az ő érdemük is, hogy a gazdaság erről az ötszáz holdról tízmillió forint ér­tékű terményt. adhat az idén a népgazdaságnak. Hegedűs József mezőgazdasági mérnök tett szarvakkal, főldresaegett fejjel — még nem preparáltak szarvasbikákat A Természettudományi Mú­zeum állattárának afrikai anya­gából számos nagyvad kiprepa­rált fejét mutatják be. Láthat­nak az érdeklődők varacskos disznófejet 30 centiméteres agyarakkal és egy méternél hosszabb, csavartszarvú nagy- kudut. Ezenkívül, mint érdekes­séget, bemutatják a Kittenberg Kálmán által zsákmányolt két méternél hosszabb eleíántagyart ja, nedvesen. Világhírű magyar nagyvadak preparátumai a Vadászati Világkiállításon

Next

/
Thumbnails
Contents