Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
Főikéi a perc Zelk Zoltán Eresz alá eső elől —■ behúzódtam az ősz elől ebbe a régimódi cukrászdába, hol délelőtt is este van, s nemcsak azért, mert ég a villanylámpa, de valahogy az asztalok, a székek, a tapéta, a falakon a képek, s a vastag lábú pincérlány, aki mert könnyű vállát lehúzzák a percek, hátát a falnak vetve áll. s mert kilenc üres asztal közt magam, s mert a csöndnek visszhangja van — hát este van, hát nagyon este van. Kisasszony, rajtam kívül senki vendég, s lehet, hogy nem is jön be senki már, lehet, hogy többé nem nyílik az ajtó, lehet, hogy nincs is utca túl az ajtón, ugye, ide ülhet az asztalomhoz, ugye, meghallgat, kinek mondjam el. hogy jártam én itt már, akkor is este, főikéi a hold, főikéi a perc és rásüt az ezüstkanálra Irén kezében — emlékszem, eperfagylaltot evett. ősz Béla Ottó felvétele „Mit mutat a költői mű utóélete? A remekmű — ha jókor érkezett, s a vele közösséget vállaló közönség igényét szemlátomást kielégítette — azonnali mozgósító, gyújtó hatást ér el; ha a befogadás fetételei korlátozottak vagv hiánvozTvak. a „történelmi ’«Tarolás” módián ■ később hódítja meg az olvasókö- zönséffet; a reméWnű közönségsikere hosszá távra szól. Az esveflen félénít- mérvhez kötött,, korhiedél- me-Vet kiszínező irodalmi művek utóélete nemeffvszer a remeUrműveket is túlszűr- nyoló zaios. de időleges siker. maid a vénérvőnves feledés hatásgörbéjét futta be”. Sommás, frappáns ösz- szefoglaiás Általában minden költői mű utóéletéről. Forgács László, a fiatalon elhunyt esztéta posztumusz ,műve egészére jellemző, hogv összefoglalását adja a címben megjelölt témakörrel kapcsolatos, marxista alapállásé Ismereteinknek, sőt sok eredeti meglátással gazdagítja azt. Szigeti József a kötet bevezetőjében írja”., első tekln. teltre is világos volt, hogy írása eredeti alkotás. mesz_ sze túlemelikedik egy egyetemi jegyzet — egyébként korántsem szerény — igényein, önállóan, könyvként kell publikálni”. Mindazok számára érdekes és hasznos ez a könyv, akik az irodalomelmélet kérdéseiben aktuális alap-' tájékozottsággal kívánnak rendelkezni. Nem csupán szakemberekhez szól: frissen és Izgalmasan eligazítja azokat, akik irodalmi olvasmányaik értékét, minőségét figyelik, azt magúik is önállóan szeretnék megítélni. Márpedig az olvasók válogató kedve s a Miért szép? kötetek szinte már fogalommá vált egyszerűtermészetes címe egyaránt arra utal, hogy egyre növekszik azok száma, akik az ösztönösségen túllépve, mind kíváncsibbak a miértre is. Hogy Forgácsnál maradjunk; az általa meg- különbözhetett háromféle olvasó-típus közül sokasodnak a „kikapcsolódásnál” többet igénylők; az egyik típus „túljutott már az életpótlékként felfogott kikapcsolódás szintjén, s az olvasmánytól eszményei vagy kiábrándultsága kifejezését várja el”, a másik „aki úgy feledkezett bele olvasmányába, hogy élményét továbbgondolta, s felismerésekhez érkezett el élményeiből és gondolataiból..., aki szembe mer nézni múltjával és jelenével, vállalja tetteit és leszűri megrendüléséből a következtetést.” A szerző külön-kulön fejezetet szentel a költészet sajátossága elemzésének, a költői mű „külön világa” megmutatásának, szól a műnemékről, műfajokról (milyen lényegre utaló alcímek: „A lírai személyesség”, „Az epikai tárgyias- ság”. „A dráma: a küzdés totalitása”). Különösen közérdekű, s a közművelődés irodalmi szakmai vonatkozásokban kevésbé tájékozott munkásai számára is innen elindulva válhat „kötelező olvasmánnyá” Forgács László könyve: A műalkotás és műelemzés című fejezet amelyből idézeteinket is vettük. A közönségnevelés és költészetpártolás kettős feladata nem csupán mindennapi tennivalókat jelent, hanem azt a kötelezettséget is, hogy elvileg lényegileg lássák a problematikát, az összefüggéseket. A kötet alcíme — A marxista irodalomesztétika alapjai — szerint is áttekintést adni kívánó munka abban is jeleskedik, hogy tömören, valóban lényegre törően fogja egybe a témával kapcsolatos mondanivalót. Forgács László poisztumusz könyve sokban segít tisztábban látni s láttatni eleven, mai irodalomelméleti és — gyakorlati kérdéseket. Jenkei János ■ FÜRDŐ arminc éve is h éppen ilyen forró nyár volt. „Az ezerszemü ház" udvarán 8 kisgyerek tétlenkedett a melegben. Anyánk nevezte a városházát „ezerszemű hágnak ,ahol apánk altiszt volt. — Ennek a háznak ezer szeme van, úgy viseljétek magatokat! A nagyságos polgármester úr megharagszik apánkra és akkor nem lesz mit enni, nem lesz hol lakni. Ott ácsorogtunk a gyatra árnyékot vető fácskák alatt és szerettünk volna megfürödni. Mi nagyobbak a házat néztük, a kicsik a kerítés hasadékán a nagy zöld gyepet, ahol disznópiac szokott lenni. A piacon túl a Berettyó holt ága zölden, békalencsésen nyújtózkodott. Dürer dokumentációs kiállítás B udapesten, a Szépművészeti Múzeumban, a korábban nyi- 1 tott Dürer-ki^ állítás mellett mutatja be a Kulturális Kapcsolatok Intézete a Nürnbergből érkezett Dürer dokumentációs kiállítást. Tizenegy kitűnően elrendezett táblán a 13. századi Nürnberg kel életre, az a társadalmi közeg, melyben a Mester élt, és alkotott. Dürer korában Nürnberg Köln után Németország második városa volt, Európa legfontosabb kereskedelmi útjai haladtak át rajta, gazdaságának fő forrása lett a pezsgokereske- delem. Mindez elősegítette a művészetek fejlődését, és hamarosan Nürnberg lett a németországi humanizmus központja is. Az egymás után következő tábláik képei grafikái szemléletesen bizonyítják, miként válhatott Albrecht Dürer ebben a művészetek számára jó időszakban kora legnagyobb képzőművészévé. Látjuk szülőházának máj fényképét az ember és a természet csodáit kutató rajzait, portréit a humanizmus nagy alakjairól: Rotterdami Erazmusröl, Melanchton Fülöpről és Luther Mártonról. Olvashatunk néhány jelentős sort, melyek Dürer szavait idézik: „Aki képes a természet szépségeit megtalálni, örökké birtokolhatja.” A látnivalókhoz érdekes keretet adnak azok a képek, melyek a mai Nürnberg életét mutatják be. (Képünk: Dürer egyik tanítványának rajza a Mesterről). S. E. Keresztül másztunk a kerítés tetején, a kicsiket átbújtattuk, ott, ahol a kutya kijár, és elindultunk. Felkapaszkodtunk a töltésre és már elszórva kis ruháinkat, térdig álltunk a vízben A lányok ingben, a fiúk gatyában és a bátyám bakancsban. A töltésen túl almáskert volt és oki úgy érezte szomjas, éhes, almával csillapította. Bekentük magunkat sárral. Galambok elhullajtott tollát tűztük a vizes hajunkba, visongtunk, fürödtünk. A karonülő öcsémnek a markunkban hordtunk vizet a partra, fűzfagallyból sátrat formáltunk és ez alatt játszogatott egy kisebb bé- kácskávál. Kezébe fogta zöld lábait és egy levélen táncoltatta, dúdolt hozzá. A nap fénye sötétebb lett, haza kellett menni. Az ingeket kicsavartuk és újra felvettük. Libasorban, a várható verést érezve, mendegéltünk hazafelé. A vacsora szagára meggyorsítottuk lépéseinket. — Vizes a hajatok! Persze a kútnál voltatok! Nem szabad belőle Inni? Nem ittatok, jól Tran. Kezet mosni! Üljetek már le! Riadt szemünk bátyánkat kereste, aki a szőnyegporoló nádat a kredenc mögé dugta. Fáj valamitek? öcsi, elestél? Üljetek már le! Leültünk. Ettünk. A lóca deszkáján vékony csíkokban csordogált le a lábunk szárán, át a földre a Berettyó vize. — Óvatosan álljatok fel, suttogta a bátyám. Piri, te takaríts, súrolj, jó sok vízzel a padot, gyorsan, ahogy felálltam. Ruháinkat lerángatva sort álltunk a teknőnél és egy vízben mindenki megfürdött, kir mostuk az ingeinket is. — Csak nem lesznek betegek? Olyan csendben voltak a vacsoránál — mondta anyánk. Álmomban nagy és tisz- tavízű volt a Berettyó, anyám napernyővel, új ruhában ült a füvön, apánk egy fűzfagallyra kötött spárgával óriáshalat fogott. Dénes Piroska ÚJ KŐNVV: Forgács László: A költészet bölcseleté
