Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
RÚSTÁJ Asszonyok Tenyered madárfészek Zsadányi Lajos Tenyered madárfészek, Ujjaid levelek. Harangvirág a szíved. Pihennél — nem lehet. Szemedből három sirály röppen a tiszta égre. Most emellek a Napba, most emellek a fénybe. Kiss Dénes Nyaraim porát szél visz! Letörölte lábnyomaimat dűlőutak tábláiról Szél hordja más egek alá folyókon úszik lefele Nem fáj talpamon a tarlók aranyparazsának sebe Szél szél viszi nyaraimat forog a napsugár-kereke Keresem mint az aranyat a gyerekkori nyarakat búzatáblák sárga lángját eke nyomán a barázdát De csak a szél fúj csak a szél az idő kék szele Nagy esők idején Varga Rudolf írása nagy esők ideje úgy él bennem, minit az ünnepek. A szegénység, •tehetetlenség, bánat és félelem ünnepei. A falut körülvették fényes függönyöikkél az esők. A házakat külöm-külön elfedte. Az Ótemető és a Kistag felől öklendezve le. ömlő vizet elgátoltulk, mi gyerekek. Egész gát- és tórendszereket alakítottunk ki. A vízhozta ajándékokat, csiborokat, békákat úgy úsztattuk meg, mint igazi, hajókat igazi tengerekben. Rengeteg béka termett egyszerre, mintha az esővel hulltak volna az égből. Mikor meguntuk gyötörni őket, valamelyikünk kitalálta, gyűjtsük össze, és adjuk él, mert úgy megveszik, mint a mákgubót, vagy a csipkebogyót és a kamillavirágot. Ezeket mi nem is szedtük komolyan. Nem férfinek való munka. Ügyetlenül, immel-ámrnal segítettünk a kislányoknak a gyűjtögetésben. Nem is a szagos füvek miatt, hanem mert olyan jó volt velük civakodni, egrecéroztat- ni őket. Meg ha valaki kétszer egymásután segített egy kislánynak, akkor a többiek elkezdtek csúfo- lódni, meg olyat kiabálni, hogy: „két szerelmes pár, mindig együtt jár...” Néha még azt is énekelték, hogy: „gólya, gólya, hosszúlábú gólya...” És akkor jó volt csákó módjára vadul közéjük rohanni és zavarni szerteszét őket. Utána meg bíborszínű, égő füllel visz- szamenni a kislányhoz, és rásandítva, bizonytalan mérgelődő hangon eldadogni: „Hát ezek hülyék! Ugye Eta?” — Vagy Bözsike. Illett még zsörtölődni egy kicsit, méltatlankodni, és ha már abbahagyták a gúnyolódást, belefáradtak, röggel dobálni őket, mert- akkor-még-biztos-húznak- agy-kicsit. Ezzel a dolog szentesítve is lett. Mármint a gyűjtögetőké. Nagy fűzfakosarakkal merítettük a békát. Versengtünk a szörnyetegekért. Estére lett is mindenkinek eb. öt-hat kiló vartyogó, lavargó masszája. Vittük íaza a zsákmányt. Útközben tervezgettünk. Volt, aki kiszámolta, ha szeptemberig mindennap esik az eső, akkor a búcsúra békából biciklit vesz. Én egy sötétkék ruhát gondoltam magamnak, meg egy piros svájcisapkát. Valahogy úgy szerettem volna, hogy zöld- kölnire is jusson, Írét nagy nyúlás üveggel. Húsvétkor majd keresek vele egy zseb pénzt, abból pedig egy har_ gászbotot veszek, selyemzsi- nórral, igaza halakra. Már láttam is magam, ahogy esténként kiülök a Csehovi- csék hídjára — sötétkék ruhásán, horgászbottal, fejemen a piros svájci. A többiek majd ott gubbasztanak körülöttem, „hallgatják” a kapást. Odaadom a botot majd annak, aki ideadja egy körre a bringáját Ködösen rémlett, hogy a vaskádban akár fel is hizlalhatnám a halakat kukoricával és árulhatnám a pincében a húst, mint a feketén lemészárolt tinókat, és felfúvódás végett levágott ökröket. Egészen megittasultam titkomtól, és méltóságomtól. Búcsúkor majd veszek egy akkora görögdinnyét, ami nem fér be a házba. Ügy kell az udvaron felaprítani, mint a disznót perzseléskor — gondoltam. — Azt mondom majd: „Édesanyám, egyenek ebből a fáin dinnyéből! Maga is nagyapa!” Ök meg csak néznek. Nagyanyám gyanakodni fog, hogy megint lopom a tojást. De én nem, mert arról már Iszoktam, mint a cigarettáról, meg a káromkodásról; Éjszakákon át tervezgettem. Közben szaporodtak a varangyok, a kisszínben. Nézegettem a portékát. Békáim lesoványodtak, hüllő- szemeikkel olyan keservesen néztek rám, a szívem majd megszakadt, de olyankor rájuk csaptam a pokrócot, és mentem tovább gyűjteni, vagy tervezgetni. Olyan béka-csapdáról álmodoztam, ami éjszaka is működik, amíg én nem lehetek kinn a gáton. Ellenségeink voltak a libák. Rugdostuk is őket, mint a lovak. A kutyákat is rájuk eresztettük. A városban később sok vasárnapi ebédnél ettek kék libahúst. Egyszer az egyikbe buzgalmában úgy beletaposott valamelyikünk, hogy összetört benne a tojás, úgy folyt ki belőle, sárga csíkot húzott maga után. A libák támadása miatt gátőrséget kellett szerveznünk, mert különben szétfürödték volna a szép, tapasztott sarat. A szekér, ha átment rajta, folyt, folyt lefelé a víz, mintha a könnyünk folyt volna. Nekem végül már volt vagy tízezer békám. A nagyapa régi katonaládáját is megtöltöttem velük. Abba kerültek a legszebbek. Azoknak forintért akartam adni darabját. De kinek? Még mindig nem jött el a békás-ember. Pedig hullottak a dögök. Némelyiket olyan laposra taposták a többiek, mint a pl éhdarab. ádkítottak. nyöszörögtek. üvöltöttek a békák, mintha minden udvarban két békástó lett volna. Fu- rikkal kellet hordani a békalencsét, a bélpoklosok- nak. Békás, nyálkás volt a kezem mindig. A felnőttek nem törődtek velünk. A férfiak este a kocsmában ültek. Nem ittak, csak elfojtott hangon beszélgettek. A nap végigjárta a házakat, mindenütt elidőzött, mind egyháziadószedéskor. A vénasszonyok rídogáitak a templomban. Az eső meg csak esett tovább. Nem lehetett Mmenni a mezőre. Sárosán, sötét tekintettel jöttek haza a tarlóról az asszonyok, ahol a szétázott kereszteket rakták rendbe. Egy-két férfi gumicsizmában kiment a zuhogó határba, és kaszált, mert a búza úgy megdőlt, mint a Csendes néni házfala. Az asszonyok, mint a vályogvetők, szedték a markot némán. A zsindelyes házakban éjjel is hallgatóztak, nem állt-e meg a víz? A teheneket sem hajtották M a tanyára, csak a disznók élték világukat. Malacok paradicsoma volt az Akácos melletti rét. A tyúkok a színben veszteglő székéren szárítkoztaik. Mintha bevakolták volna a szekeret, úgy összepiszkolták. Riadtan robbantak szét, mint az asszonyok a kerítés mellől a sugdolózásból, amikor arrajött valamelyiknek az ura. Majdnem minden nap pattogatott kukoricát ettünk ebédre. Sipkánkba hordtuk ki a habos kukoricát a tornácra. A Ms- sámlin ülve néztük az esőt, a buborékdkat-lélegző kacsákat. Körül se ültük már a csiszlik asztalt. Sok piros, fekete virág nőtt azon a nyáron. Zöld laput, meg vad paszulyt téptünk a kisbárányoknak. Azokat nagyon kedveltük. A békák után, természetesen. Egyik délután a bolt előtt álltunk, vártuk a kenyeMolnár Antal rés autót. A bolt az idősebb fiúk kedvenc gyülekezőhelye volt. Ültek a fakorláton feketeingesen, fe- ketegatyásan, mint a varjak. Mi, kisebbek nem sze_ rettük őket A fülünket húzták, meg fickónak szólítottak. Csúfoltak minket a békák miatt. De a boltos meghallotta a béka-ügyet. Kifaggatott minket szegről- végre. Utána a kenyeressel valamit beszélt. Másnap jött a hír, hogy így-meg-így, ide-meg-ide lehet vinni a békát. A boltos, aki egyben kocsmáros is volt, este valamit mondhatott, mert az emberek másnap bókáról faggatták kölykeiket. Még aznap, szemerkélő esőben elindult három szekér a városba. Hordók, dézsák, tele békával A lovak meg úgy megvadultak a gyereksírást utánzó hangzavartól, alig lehetett felrakni rájuk a hámot Mi is ott totojáztunk a szekerek körül. Dunnyog. tünk, hogy minket nem visznek a békapiacra. Estére hazaértek a szekerek, üresen. Megálltak a kocsma előtt, ahol már izgatott gyerekcsapat várakozott. Kaptunk egy-egy ka- kasnyalókát. Soha olyan népszerűek nem voltunk még. Egy-két nap múlva az idő is jóra fordult. Forró csillagok gyúlták az égen. Azóta évek szaladtak el, sók nedves eső esett. Az üveggé vált kölyök-arcokon a sok biciklis, sötétkék- ruhás, svájcisapkás álom tovább élt reményként. Megmaradt titoknakj Régi nyarak RULTURÁLIS’ MELLÉKLET
