Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-04 / 156. szám
KOROS TAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A nyár sem holtidény! Évtizedek hagyománya, beidegződöttsége a szemlélet: a nyár a népművelés holtidénye. Hogy miért lett — s van! — így? Talán, mert a népművelés egy korábbi időszakában főként pedagógusok végezték ezt a fontos munkát, s az ő nyári szünidejükhöz igazodott az „évad”? Talán mert valamiféle „rávetü- lésí’ folytán a színházak játszási sorrendjéhez hasonlóan alakult ki a népművelés , .szezonja” és „uborkaszezonja”? Vagy talán azért, mert egy valamikor bizonyára helytálló nézet szerint nyáron — és főként falun — nincsen idő és mód a népművelési tevékenység végzésére: aratni kell, százféle munka várja a mezőgazdaságban dolgozókat, hajnaltól késő estig a mezőn vannak, kinek van ilyenkor kedve, érkezése „népművelődni”? Nos, esztendőkkel ezelőtt még védhető volt valamely adott helyen és esetben a fenti szemlélet Általános érvénnyel és elvileg már régen nem védhető, — mégis létezik mind a szemlélet, mind az erre épülő gyakorlat. Télen egyszerűbb? Tagadhatatlan, hogy vannak időszakok, amelyek eleve kedvezőbbek a népművelési tevékenység különböző formái számára Ahogyan ezt kissé vulgarizálva — és nem is kissé kényelmes alapállásból — — meg szokták fogalmazni: télen egyszerűbb. Ha ezen a kifejezésen azt értjük, hogy — főként vidéken — a mezőgazdaságban kevesebb elfoglaltságot jelentő késő őszi-téli hónapokban az emberek (idősebbek és fiatalabbak) amúgy sem tudnak mit csinálni, tehát már csak unalmukban is ellátogatnak a különböző rendezvényekre, részt vesznek az öntevékeny csoportok munkájában, akkor sem járunk messze az igazságtól, de annak csak egy részét mondtuk ki. A másik része pedig nem más, mint hogy az ilyen szemlélet a régi, ma már nem elegendő, nem korszerű, úgynevezett spontán népművelési tevékenység továbbélésének bizonyítéka. Sokszor elmondott, leírt, megvitatott tény, hogy napjainkban elképzelhetetlen az igazán hatékony népművelés, a nagyon komoly tervezés, az összes tényezőket figyelem.be vevő, a helyi adottságokhoz gazodó, az igényeket ismerő, azoknak elébe menő, a jó tendenciákat erősítő elemző munka nélkül. Népművelni általában nem lehet; léteznek általános elvek, szabályok, módszerek, létezik a tapasztalatoknak egy általános köre, de ezekből mindenhol az adott körülményekhez alkalmazott konkrét népművelést kell megvalósítaniuk a népművelőknek. Márpedig akkor az is nyilvánvaló, hogy a népművelés önmaga dolgát nehezíti meg, ha nem gondoskodik saját munkája folyamatának zavartalanságáról, azaz: ha a népművelésben az egész esztendei munka helyett évadban gondolkodik, s ahelyett, hogy minden évszakra nézve kidolgozná a megfelelő, odaillő formákat, belenyugszik a kényelmes hagyományba és nyárra „leáll”. Non-stop munka — -Ha egy kerékpáros leáll, sokkal több energiát igényei az újraindulás állóhelyzetből — a korábbi sebesség elnyeréséhez szükséges erőt nem is említve — mint ha akármilyen lassan is, de mozgásban tartja a pedált, s vele a gépet Nos, valamelyest hasonló a helyzet a népművelésben is: ha beletörődünk a két, sőt három hónapos nyári kiesésbe, elvesztjük az év korábbi szakaszában nyert lendületet, s ősszel kezdhetjük az egészet szinte a holtpontról. Mire ismét lendületbe jön a „bicikli”, legjobb esetben is októbert mutat a naptár. Vajon ésszerű, s ezen túl, népművelési célkitűzéseink szempontjából helyes-e, hasznos-e ez a valóban holtidő, sőt elpazarolt idő? Aligha. A munkájával igazán törődő népművelő — akár főhivatású, akár tisztelet- díjas — egész évre tervez, megkeresve a lehetőséget, hogy a nyári hónapokban milyen munkát végezhet. A non-stop tevékenység egyik lehetősége a soriatok ésszerű megszervezése: mi akadálya lenne, hogy egy-egy filmklub, zenetörténeti klub, magnós klub, különböző szakkörök nyáron is működjenek? Ki kell találni, mikor, hogyan jöhetnek össze a tagok — talán nem olyan sűrűn, mint ráérősébb, kevesebb más elfoglaltságot tartalmazó hónapokban, de azért rendszeresen. Az sem kétséges, hogy a művelődési házak és a KlSZ-szer- vezetek közti jő kapcsolat is létrehozhat jó ötleteket^ amelyek a nyári „üzemelést” biztosítják: mini-vetélkedők, a táborozásokat előkészítő, országismereti előadások, útiél- mény-beszámolók, baráti országokról rendezett kis Ki mit tud?-ok, politikai körök, író—olvasó találkozók, ankétók neves újságírókkal, művészekkel, a képzőművész-körök nyári táborozásai, az ott készült munkákból rendezett tárlatok, zenés- táncos összejövetelék, s még ki tudja, mennyi mindenféle lehetőség kínálkozik a fiatalokat is érdeklő programok kialakítására. Mindezek olyan tevékenységek, amelyek szinte észrevétlenül biztosítják a folyamatosságot, a kihagyások nélküli munkát« Persze, ha valamely község népművelői most kezdenek hozzá a nyári tevékenység „kitalálásához”, abból minden bizonnyal csak kapkodás származik. Semmiből a népművelésben is csak semmi születhet,Ha a népművelők előrelátó szemlélettel dolgoznak, egészen biztos, hogy eredményesebb, tartalmasabb és hatásában is mélyebb munkát végezhetnek. S ebben az esetben valóban nem lesz holtidény a népművelésben, — sem a nyár, sem más időszaki. Takács István Vollmuth Frigyes Leány-portré A Szépirodalmi két újdonsága a század hazai drámairodalma bőven buzgó forrás, s ennek ezer okát taglalták, taglalják maguk az alkotók s az irodalomtörténészek. Ezért is. A mártélyi Tisza-parton Sass Ervin anyám mesélt róla kislánykorában talán itt nyaralt ifjú zöldnek látta a vigyázó nyárfát ránevetett az opál-tükrű part halak cikáztak akkor is a szigetre csónakban siklott át a nyár negyven vagy ötven éve a vízitündér őrzi már este ha nem csobban evező bőlyák hátán a csend lovagol a távolban égbe száll a part s az időn túl te vársz valahol s persze, magukért a művekért is eseményszámba megy az a két kötet, amelyben Németh László drámaírói munkásságának 1931—1955 között létrejött termését fogta össze az Életmű sorozatban a Szépirodalmi Könyvkiadó. Két kötet — húsz színdarab! Közöttük olyan alkotások, mint a Széchenyi, a Galilei, az Áruló, de olyanok is, amelyek a szélesebb közönség előtt szinte ismeretlennek számítanak, így például a Bethlen Kata. Szerettem az igazságot — ezt a címet viseli a két kötet, s bennük időrendi sorrendben, követik egymást a darabok. A Bod- námé nyitja a sort, s az Apáczai fejezi be. Az a Bodnámé, amelyet maga a szerző — a drámák elé írt hosszabb bevezetőjében — olyan darabnak jelöl meg, „melyet ma is vállalhatok”. S az az Apáczai, amely filozófikus mélységeivel vall a szerző világ- ós emberlátásának bonyolult áttételeiről. A darabok időrendi egymásutánja szinte kínálja a lehetőséget az olvasó számára, hogy fölmérje: „lírának és matematikának frigyéből”, miként a szerző írja, hogyan születtek azok a drámák, amelyek Németh László tolla nyomán korszakokat igyekeztek mérlegre helyezni. A kiadó újdonságai közül kiválasztott másik mű szerzője Ember Mária újságíróként jól ismert, szép. íróként eddig azonban még csak egy művet jegyzett nevével, az 1963-ban megjelent Magamnak mesélem című regényt. Mostani, Véletlenek címmel megjelent regénye a korábbá művel azonos forrásból táplálkozik; emberek apró, hétköznapi tetteit, gondolatait veszi sorra, s ezek alapján ad képet a korról, amelyben élnek, cselekednek. Mi történik ebben a könyvben? Lényegében semmi, ha történés alatt rendkívüli dolgokat értünk. Ám sok minden, ha a történést úgy fogjuk fel, ahogy magunk is, napról napra átéljük; a hétköznapok sodraként. A szerző egy régi egyetemi , évfolyam néhány tagjának sorsát, húsz év eltelte utáni életét — elért sikereit, kudarcait — helyezi nagyító alá. Könnyed stílusban, már-már az egy- másközötti csevegés gör- dülékenységével szövi a mesét, siker-emberekről és csalódottakról, becsületesekről és sámulékonyakról, kedvesekről és visszataszítókról. Látszatna semmi másról nem szól a könyv, mint egy késői, s beteljesületlenül maradt szerelemről, ám Dóra és János alakja jóval többet sűrít magába, mint érzelmek kavargását; az értelem is csatáját vívja. Csatát, amelyben nemcsak ők ketten, hanem sokan mások is résztvevők, s ellenük, mellettük küzdenek, legtöbbször úgy, hogy nem tudnak erről; mint ahogy az életben. Mire a könyvet leteszi az olvasó, rájön-; bár a kötet címe szerint a véletlenekről szólt a szerző, valójában arról írt, hogyan ötvöződnek egyéni sorsunkban a társadalmi változások hatásai, ellentmondásos vonásai. Mert Dóra és János meghatározott kor megtestesítője, s ami s ahogyan történik velük, az elsősorban döntő mértékben nem a véletlenektől függ. <M)
