Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-03 / 155. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tán ács lap i a Futó esők Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, csak szórványosan előforduló futó esőkkel. Elénk, időnként még erős északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—24 fok között. Gyóni Gésa emlékkiállítás Dabason Társadalmi ellenőrük jutalmazása Évforduló Tíz évvel ezelőtt, 1961. július 3-án halt meg, 82 éves korában Hébelt Ede szociáldemokrata politikus, ügyvéd. A Tanácsköztársaság idején a Munkásegyetem tanára és egyik vezetője volt. Az ellenforradalom első éveitől kezdve mint ügyvéd védelmezte a politikai üldözötteket, s védőügyvédként szerepelt a kommunisták ellem perekben. 1954. és 1956. között tagja volt az MDP Központi Bizottságának. Június 25-én, Gyóni Géza születésének 87. és háládénak 54. évfordulóján emlékkiállítás nyüt Dabason — ehhez a községhez tartozik most Gyón, a költő hajdani szülőhelye. A kiállítást a Munkácsy Mihály Múzeum anyagából válogatták a békéscsabai muzeológusok, s azon be. mutatják a költő személyes emléktárgyait, vers-kéziratait, korabeli újságokat, három portréját, fényképeket s egy hadifogolytársának a táborukról készített rajzait, akvarelljedt, metszeteit. A július végéig nyitva tartó tárlatot Dabas állandó kiállító, termének két helyisége uen te— INGYENES JOGI TANÁCSADÁS. A Népújság jogtanácsosa ma délelőtt ingyenes jogi tanácsadást tart a szerkesztőségben. (Békéscsaba, Szabadság tér 17. szám, III. emelet.) Második műsort is sugároz a televízió Augusztus 20-án kezdődik a televízióban a második csatorna kísérleti adása — jelentették be a televízió péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Az első „második adást” követően hetente A loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Bala- tonbogláron megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 9,19 49,89 A legjobb játék Csabai utca. Este. Hazafelé tart a családapja kezét fogja a fiú, anyja táskájának fülébe kapaszkodik a lány. Egyik gyerek alig múlhatott ötéves, a másik éppen- hogy óvodás. Viháncolnak, ugrálnak, csivi- telnek. Mint bármelyik más kortársuk. Szüleiket is igyekeznek bevonni a játékba. És sikerrel, mert egy magányos háztömbhöz érve megiramodik az apa és a fiú — jobbról kerülik az épületet. S rögtön utána futni kezd a mama és a kislány — balra. Aztán nagy nevetés, boldogság közepette találkoznak a ház túlsó oldalán. Élvezik és megismétlik a remek bújócskát-fogócskát. Gyerekek között történik ilyesmi minden nap! De csak ritkán, hogy együtt játszik felnőtt és gyerek. Pedig az ilyen játék semmilyen mással nem helyettesíthető. Boltban vett, sebtiben a gyereknek adott s aztán sorsára engedett autóval, kutyával, babával, kockával különösen nem. Mert az eleven gyerek—szülő kapcsolatot nem pótolhatja semmi. Pedig nem kell hozzá más, „csak” egy kis figyelem. ... És nem kell hozzá más, ctdk egy kis figyelem. egy alkalommal sugároznak kísérleti programot. A kezdeti cél az, hogy a műsorszerkesztőség megkeresse a nézők igényeinek leginkább megfelelő optimális műsorpárhuzamokat, a két csatorna egyidejű adásának leghatásosabb változatait. A harmadik negyedév tervei között számos érdekes politikai, gazdasági, sport, szórakoztató, drámai műsor szerepel. Négyrészes — eredeti dokumentumok alapján forgatott — filmet mutatnak be a magyar antifasiszták harcáról. 15 adásból álló sorozat indul „Az opera története” címmel, s új tv-játékok is képernyőre kerülnek. A sportműsorok sokaságából kiemelkedik a bécsi vívó-világbajnokság, amelyről 8 alkalommal ad közvetítést a televízió. — SIR LAWRENCE BRAGG 81 éves korában elhunyt, ö volt a világon az eddigi legfiatalabb Nobel-díjas. A nemzetközi elismerést jelentő díjat 25 éves korában kapta meg. — TERMELŐSZÖVETKEZETEK, állami gazdaságok, figyelem! Eladásra ajánlunk fel DUTRA FRAK—B—1 típusú, üzemképes, jó állapotú forgó-rakodó gépeket, előnyös vételárral. Bővebb felvilágosítást BSZV. 4. sz. Üzemegysége, Bp., IX., Má- riássy u. 1—3. sz. alatti telepen. Jaczkó Andor műszaki vezető et-nál. 191 — IPARI TANULÓNAK, érettségizett fiút felveszek. Pusztai gáz-vízvezetékszerelő. Békéscsaba, Telep u. 1. 273362 leinthetik meg az érdeklődők, utána pedig a ceglédi Kossuth Lajos Múzeum ad helyet a Békés megyében élt költő élete, munkássága emlékeinek. — RÁGALMAZÁSÉRT pert in. dított a Fülöp-szigeti elnök a Time Magazine című amerikai lap ellen. Az elnök azt sérelmezi, hogy a folyóirat erkölcstelen és becstelen államfőnek titulálta. i — ÜJ IPARI CSARNOK. A Szarvasi Vas. és Fémipari Ktsz a központi telephelyen egy 3000 négyzetméteres területű ipari csarnok építését tervezi a IV. ötéves tervben. A beruházás értéke megközelíti a nyolcmillió forintot. — TŰZPÁRBAJT vívott két diákcsoport a mexieói Puebla egyetemén. Hat diák megsebesült. A fiatalok az egyetemi vezetöségválasztás eredményei miatt tüntettek. — NAGYSZABÁSÚ községi ifjúsági találkozót rendeznek július 4-én a csorvási KISZ- alapszervezetek a Petőfi-pusztai kastély-parkban a közelgő KISZ VIII. kongresszusa jegyében. A program: különféle sportversenyek, délután honvédelmi akadályverseny, este tábortűz, szalonnasütés, tánc: — KALÓZOK KINCSE. Londonban áruba bocsátják egy spanyol kalózhajó kincsét, amit néhány évvel ezelőtt a Bahama- szigetek közelében a víz színe alatt három méterrel a fövényen találtak. A kilencezer ezüstpénzből álló kincs értéke 200 ezer font. — A FELEDÉKENYSÉG CSIM- BORASSZŐJA. Nyíregyházán a városi tanács talált tárgyak osztálya már ötödik napja őriz egy anyakocát s egy lovasfogatot. A tulajdonosok úgy látszik, megfeledkeztek a keresésükről, s így a lovat és az anyakocát, amely közben lefialt, a talált tárgyak osztályának dolgozói gondozzák. Mai névnap: Kornél Gracchusok és a Sciciók történetében szerepet játszó egyik római nemzetségből, a „gens Cor- nelia”-ból ered a Kornél nevünk. Jelentésére kétféle magyarázat van: az egyik szerint a „szarv” latin szava, a „cornu ’ után „kürtös”, a másik szerint a „somfa” fordítása, a „comum” adja értelmét. Kilenc találat — kilenc győztes A békéscsabai Ifjúsági Park immár hagyományos programjai közé tartozik, hogy hetenként egyszer — a két tánc közti szünetben — szellemi vetélkedőt rendeznek. A legutóbbi szerdai vetélkedőt az Ifjúsági Park az Állami Biztosítóval közösen szervezte. A fiataloknak 10 kérdésre kellett válaszolniuk. Teli- találatos szelvény nem volt, s kilenc találatot kilenc versenyző ért el. A nyertesek: Szeles Adorján, Nagy Mihály, Szabó Béla, Kapitány Ferenc, Török János. Ambrus László, Korcsán Pál békéscsabai, Galambos Jánosné, újkígyósi, Nagy Károly békési fiatalok lettek s nyereményüket, egy-egy könyvet, postán küldik el a címükre. Nyilas Imréné és Borúzs Jánosné szeghalmi lakosok 21 éve társadalmi ellenőrök, ők ketten 1950. óta ellenőrzik a község kereskedelmi üzleteit, s védik a fogyasztók érdekeit. Munkájuk elismeréseként a közelmúltban elismerő oklevelet és jutalmat kaptak. (Fotó: Oravszki Ferenc) Üjabb magyar szárnyashajó Budapest—Bécs között Megérkezett a Szovjetunióból az a „Meteor” típusú szárnyashajó. amelyet az idei BNV-n vásárolt a MAHART. A Budapest—Bécs közötti Duna-szakaszon jelenleg naponta két 59 személyes Sirály közlekedik. Az egyre növekvő forgalom azonban megkívánta egy nagyobb szárnyashajó üzembe helyezését is. Az új hajó, amely előreláthatólag a „Sólyom” nevet kapja, 116 személyes, utasai kényelmes repülő-ülésben foglalhatnak helyet. Jelenleg a műszaki vizsgálatok folynak, majd néhány napos próbaút után még e hónapban forgalomba helyezik. Ezzel Budapest és Bécs között három hajón összesen 234 személy utazhat naponta oda-vissza. — KRESZ-vetélkedő. A békéscsabai 8-as számú Volán Vállalat július 4-én, vasárnap Békéscsabán, a DÁV kultúrtermében KRESZ-vetélkedőt rendez; — A BÉKÉSCSABAI VASÜT- ALLOMÁS DOLGOZÓI július 10-én délután fél 3 órai kezdettel a MÁV SE Csányi úti sporttelepén tartják meg a XXL vasutasnapi ünnepséget. Ez alkalommal kapják meg az arra érdemesek a törzsgárda jelvényt, többen pedig jutalomban részesülnek. — SZERENCSÉSEN MEGMENEKÜLT a csütörtökön este elsüllyedt „Artemis” brit tengeralattjáró három tengerésze. A kikötőben elsüllyedt tengeralattjárót mentőcsapatok vették körül, hogy olyan magasságig húzzák fel, ahonnan a bennrekedt három férfi a felszínre úszhatott. t••gyelefes riporterünk ELLOPTÁK a RIGÁT Feljelentés érkezett a békéscsabai városi rendőrkapitányságra motorlopás miatt. M. P. békéscsabai lakos ugyanis Tolnai utcai lakása előtt tartotta rendszeresen Riga segédmotorkerékpárját, amit az egyik éjjel ismeretlen tettes ellopott. A korállszínű segédmotorkerékpár és a tolvaj után a rendőrség nyomozást indított. ITTAS VEZETÉS MIATT INDULT ELJÁRÁS A békéscsabai városi rendőr- kapitányság eljárást kezdeményezett Pugymer István 44 éves gyulai lakos ellen, aki a késő esti órákban Békéscsaba belterületén ittasan vezette személygépkocsiját. ELINDULTAK A TŰZOLTÓK A járási és megyei önkéntes tűzoltóversenyeken a különböző kategóriákban legjobban szerepelt 21 tűzoltóraj ma, a kora reggeli órákban indult el Nyíregyházára az önkéntes tűzoltók országos selejtező versenyére. A Dózsa sporttelepen sorra- kerülő versenyen a legjobb helyezést elérők vesznek majd részt az augusztusban Budapesten megrendezendő országos döntőn. Reméljük, megyénkből is kerülnek a döntőbe. SZABÁLYTALANUL KANYARODOTT Ecsegfalván, a Kisújszállási úton Kotálik István 74 éves éjjeliőr ecsegfalvi lakos kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott, s így összeütközött a vele szembe jövő Sárkány Péter motorkerékpárossal. A baleset során az éjjeliőr súlyos, míg a motorkerékpár vezetője kisebb sérülést szenvedett. BÉKÉSNEGYEI:. Aj MSZMP megyei bizottsága áa a megyei tanács (apja Főszerkesztő: Cterei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér »7, tn, emelet. Telefon: 12—196. 12—29« Kiadja a Békés megyei Utpidadő Vállalat. Békéscsaba, n.. Tanácsköztársaság űtja ». Telefon: U—021. ti—OSI Felelős kiadó: kehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési ay egy sonaora Ft. Békés megy a Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index; 2S ősi