Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
A szövődében csattognak a gépek Hétgely Júlia béücésl kislány. Tanyán lakik a szüleivel. Májusban töltötte be a 16. évét. azóta, rmnt a Pamuttextilművek békéscsabai gyárának a szövőnője három műszakban dolgozik. Amikor az első keresetét hazavitte, édesanyja megkérdezte: — Mlsnnyi pénzt hoztál? — Mit tetszik gondolni? — Öt—hatszáz forintot? — Téved édesanyám. Mondjon egy kicsit többet — Ezret? — Annál is többéit. — Ne idegesíts már! — mosolygott az asszony. Julika végre elszánta magát és a fizetési szalaggal együtt asztalra tette a pénzt, pontosan 1996 forintot. Egy kicsit bele is pirult a büszkeségbe. Édesanyja összecsapta a kezét: — Hát ennyit! — nézett hol a lányra, hol meg a pénzre, mintha csaik valamilyen arányt méregetett volna. Aztán szép komótosan számoflmd kezdett. Nem ellenőrzés akar ez lenni, (hiszen Julika soha sem adott okot a bizalmatlanságra), hanem az örömteli pillanatok meghosszabbítása. A lány szép ruhát vásárolt magának, a pénz nagyobbik része pedig a családi kasszába került. Ez is elősegíti Hégelyék szándékának a megvalósulását, hogy Békésen házat építsenek es a tanyáról a községibe költözhessenek. Julika kezdettől fogva a legszorgalmasabb szövőnők közé tartozik. Tanuló korában igyekezett a szakmát jól elsajátítani. Sikerült a környezetbe is be- . illeszkednie. Segítőkészségéért megszerették azok, akikkel együtt dolgozik. Különösen Csajbók Erzsikével és Balogh Marikával került jó kapcsolatba. Megtanulta, hogy a keresetét hogyan kell kiszámítani és amikor a pénzért megy. már pontosan tudja, hogy mennyi jár. Neki ez olyan, mint valami fejtörő játék. De ha csak egy forint eltérés lenne, bizony komolyra fordítaná a szót. A kcnnyö par nem könnyű A szövődéiben csattognak a gépek. Olyan hangosan, hogy az ember a saját szavát sem hallja. Az asszonyok, lányok azonban időnként néhány szót váltanák és fejbólintásukból látom, hogy meg is értik egymást. — Mi már megszoktuk a zajt — mondja Horváth Kárölyné a művezetői irodában, ahová kihívjuk néhány percre. — Nem gondolt még arra, hogy valamilyen csendesebb munkahelyet keressen? — Még soha. Szövőnő vagyok, szakmunkás. Ilyen képzettséggel mit kezdenek máshol? Különben is idegen helyen kezdő lennék. Amolyan „utolsó”. Itt meg már 20 évem van. — Számít valamit? — Anyagilag a nyereségrésze, sedésben. De az is sokat jelent, hogy jó munkatársaim vannak. A vezetők pedig belátóak, megértik gondjainkat, bajainkat, Hiszen Ók is szövők voltak. Mázán György főművezető a dé_ lutáni műszakban az egész gyár termelésének az irányítója. A ranglétrán — a négy éves szövőipari technikum esti tagozatának elvégzése közben — fokról- fokra lépett előbbre. Volt árukihordó, szövőmunkás, segédművezető és művezető. Most is olajos a keze, bár a gépek javítása már nem rá tartozik. Mégis segédkezik, ha van ideje, hogy menjen a munka, keressenek a dolgozók. Együtt érez azokkal, akiknek minden fillérért verejtékes munkával kell megküzdeniük. — A könnyűipar nem könnyű munka — jelenti ki, s a megállapítását szükségtelen elméleti okfejtésekkel bizonyítania. És igaza van, amikor azt mondja : jó lenne, ha az egész országban olyan pontosan mérnék le, hogy kinek mennyit ér a munkája, mint ahogy ebben a gyárban teszik. Akkor talán egyesek szerényebbekké válnának és tisztelettudóbbakká a szövőnők iránt. A minőségből nem engednek Három év alatt — ami azzal kezdődött, hogy a 3-as számú csarnokból a szövőgépeket elvitték — a gyár jelentős fejlődésen ment át. Először is 6 600 orsót telepítettek a 3-as csarnokba. Hogy mit jelent ez. azt Mitykó János főmérnök így próbálja megmagyarázni. — Naponta (3 műszakban) 6 tonna kétágú cérna készül, ami 150 millió méter. Ez több mint 3 és félszerese az egyenlítőnek. Egyébként mintegy 6 ezer mun- . karuha anyaga tellene ki belőle. De a cérna felhasználható düftin, kordbársony, frottír és másfajta termékek -gyártására is. Békéscsabán azonban nagyobbrészt nem cérnát, hanem (egyágú) fonalat használnak fél, amiből ágyneműanyag készül. A cérna nagyrészt a Pamuttextilművek más gyáraiba, főleg Me. zőberónybe kerül. A szövőgépek régiek, felső- vetésűek. Egy részükön a minta- gyártó szerkezetek (nyüstösgé- pek) újak. Remélhetőleg lesz több belőlük. S ha a technikai fejlődés lassú is, a gyár vezetői nagy gonddal ügyelnek arra, hogy hibás áru ne kerüljön ki a kapun. Az ellenőrzésre laboratóriumot is létrehoztak. Mitykó János helyesen állapítja meg: — A fejlett technika hiányát nagyobb erőfeszítéssel kell pótolnunk. A minőségből azonban egy jottányit sem engedhetünk. A gyár jó hírének megőrzésével a jövőt alapozzuk. — De egyáltalán, van-e jövő? — A termékeink korszerűek, keresettek. Ezt bizonyítja, hogy három év alatt a termelésünk — a létszám mintegy 20 százalékos emelkedése mellett — jelentősen nőtt. A jövő kilátásait igazolja az is, hogy a vállalat több mint másfél millió forintot fordított a szociális létesítmény fejlesztésére. Rendbehozatta a gyár bejáratát, az utakat is. Külön említést érdemel, hogy tanműhely épült a szövő-, valamint a lakatos-, esztergályos- és szerelő tanulóknak. Az oktatáshoz egy jól felszerelt tanterem is létesült. Az idén 50 fiatal szövőnő két éves képzését kezdik meg. — Beleszerettem. — KI orr egy másodpercet sem habozott a válasszal. Az admirális hallgatott. Ismét Klosst méregette tekintetével, minden bizonnyal a válasz hihetőségét latolgatta. — Kloss, maga idióta! — Igenis admirális úr — jelentette tüstént a főhadnagy. Szakadatlanul remélt: nem is volna rossz fordulat, ha Cana- ris komódi af igu ránák tartaná, ügyetlen szeretőnek, aki olyan játékba keveredett, melynek értelmét képtelen felfogni. — Ebben hát megállapodtunk — mpsoiyodott ed hirtelen, most már szelídebben az admirális. — Most pedig halljam gyorsan, mit tud?l Valóban gyorsan kell beszélni, habozás nélkül, a szavakat sem szabad különösebben válogatni. Az admirális azon nyomban gyanút foghat, még a hamis haglej- tás is árulója lehet. Kloss előadta, hogy Ingrid eltűnt, s elhatározta ,hogy maga indul keresésére, és éppen ebből a célból ment el a lány lakására. Ott meglepte Stolpot, von Boldt tábornok számysegédjét, aki megvallotta neki, hogy felettese parancsára valamiféle levél után kutat — Biztos voltam benne, admirális úr — mondta Kloss —, hogy a tábornok úr által Kiéld kisasszonyhoz írt szerelmes levelekről lehet csak szó. Kiéld kisasszony minden bizonnyal nem akarta visszaadni a leveleket, és a tábornok úr félt a kompromittálástól. Gyanítottam, hogy a tábornok úr tárgyalásokat akar kezdeni Kiéld kisaszszormyal. s éppen ezért tartóz-: kodik lakásán Ingrid. Meg kell« vallanom, hogy féltékenységem-! ben tettem, amit tettem, féltem,: hogy elvesztem a szeretett • lányt. Hiszi? Nem hiszi? Remélheti,: hogy az öreg lenyeli ezt aj mesét? — Maga zsarolta a tábamo- • kot, főhadnagy? __ Ügy vélem, admirális úr,: h ogy a meghatározás nem meg- [ felelő. Az admirális ismét a válaszon j tűnődött. Még a szemét is le-j hunyta; elfáradhatott, arca. szinte elszürkült. _ Hazudik, Kloss — szi-: szegte halkan. — Eléggé ügye- • sen csinálja, de hazudik. Maga , nem olyan idióta, mint amilyen- j nek itt az irodámban szeretne j látszani. — őszinte vagyok, admirális • úr! _ jelentette ki hangos szó- ! val a főhadnagy. Mindamellett: érezte, hogy a húr túlfeszíté- sétől már aUg egy lépés választja el. — őszinteség! — fintorgott az admirális. — A mi szolgálatunkban! Hallottam magáról egyet s mást. Jól van... hajlandó vagyok elfogadni ezt a! verziót — hangja gúnyosan j csengett. — Feltételezem, hogy ; nem akar gondot okozni felet- ! tesének... ostobaságokkal. Mert: ez ugyebár ostobaság, nemde? • — Most már az elöljáró, a pa- ! rancsnok hangján szólt. — Ha : mindketten tudunk valamit, va- 5 gyis ha maga úgy gondolja, ! hogy én is tudok valamit, az : csak feltételezés a maga részé- : ról. Értjük egymást? — Igenis — felelte Kloss. (Folytatjuk) Sok fiatal szorgoskodik Az új létesítmények szinte újjávarázsolták a régi gyárat. Azt mondhatnánk, hogy az egy. kori pamutszövő a múlté már, ha a szövőgépek nem csattognának éppen úgy. mint sok évtizeddel ezelőtt. Amiatt is kétségek támadnak az emberben, hogy ilyen véleményt nyilvánítson, mert a szakmunkásnők közül még sokan ott állnak vagy ülnek a különböző (lánc- csévelő, felvető, irező, stb.) gépeknél és éppen olyan szorgalommal, odaadással dolgoznak, mint 20—30 évvel ezelőtt. Többen szemüveggel, s kit jobban, kit kevésbé viselt meg az élet. Mellettük azonban sok fiatal szorgoskodik, akik már kevésbé tűrik ed a gépek zaját és a három műszakos munkát. A világ a fiatalabbak törekvéséhez igazodik, bár a változás nem megy végbe egyik napról a másikra. De a gépek elöbb- utóbb korszerűsödnek majd és ahogy arról manapság sok szó elhangzik — a nők munkájában több más könnyítésre is sor ke. rül. Egy azonban bizonyos, a fejlődésért nagyon sokat tettek az idős szövőnők, akiket 30 év után méltán megillet az az aranygyűrű, amivel a vállalat az idén kitünteti őket. És elismerés jár minden törzsgárda- tagnak, akik a fiatalok példáké, pei lehetnék. Egy-két éve a gyár körül az utcán parksávot is létesítettek, amit gondos kezek ápolnak. A nyíló virágok talán jelképei annak, hogy itt többségben asz- szonyok, lányok dolgoznak. Pásztor Béla 99Jeíentem9 a 14-cs tételt húztam!” P. István és B. Sándor a rádióskabinetben. (Fotó: Demény) A főépülethez vezető utat zöld I sövény szegélyezi. Mellette jobb-1 ról kézilabdapálya van. Öntöző-1 rózsából víz permetezi a pálya piros salakját. Az árnyékban nyolc—tíz katona tízóraizik. Maiteres a ruhájuk, felső testüket semmi sem fedi. Barnák és mészfoltosak. Építőbrigád. A műhelyből motorok dübörgése hallatszik, s valahonnan távolról rézfúvósok pattogó indulója. Szemben velünk főtiszt jön. Az útszélén beszélgető két tiszhe- lyettes-iskolás vigyázzba áll és sapkájához lendíti kezét. A békéscsabai Nagy Sándor laktanyában a megszokott kép fogad. A levegőben azonban érződik valami szokatlan. Mintha kevesebb lenne a mosolygós arc. Nem csoda. Napok óta tart a vizsga a Központi Tiszthelyettes Iskolán. Vannak, akik egy, és mások, akik két év munkáját teszik a mérleg serpenyőjébe. Hogy megméressen, mit sajátítottak el abból, amit a katonának, az emberekkel foglalkozó tiszthelyettesnek tudnia kell. Akik a mérleget ellenőrzik, szigorú „bírák”. A kiképzési főcsoportfőnök parancsára a különböző fegyvernemek főcsoportfőnökségeitől jöttek a vizsgabizottságok elnökei. Valamennyien főtisztek. Olyanok, mint F. Lajos őrnagy, akivel kísérőnk, a kiképzési osztály fiatal tisztje, L. Ferenc hadnagy, elsőnek ismertet meg. Az őszhajú parancsnok nem kívánja.^ hogy a hallgató pattogjon előtte. Azt tartja, a fegyelem szükséges, a tudás kell! Több, mint húsz éve végezte el a tiszti iskolát. Mérnök. A műszaki egyetemen tanított. A vizsgázók nála híradós gyakorlati munkából tesznek bizonyságot felkészültségükről. A terem asztalain különböző típusú rádióadó és URH-vevőkészülékek. Mindegyik* ben van valami „csinált” hiba. Azt kell meghatározott időn belül megjavítani a vizsgázónak. Amikor belépünk, éppen Hering Ferenc, Kotróba Dénes, Elekes László és Kovács István hallgatók ülnek „a szorítóban”. — őrnagy elvtárs kérek egy R. 10-es csövet. — Ne azt a csavart... Készen van? — Jelentem, igen. Az őrnagy a fülére helyezi a készülék hallgatóját. Kis idő múlva ránéz a vizsgázóra. — Ez elvtársam nem távírójel. A Greenwich-it szerettem volna hallani. Van még ideje, próbálja behangolni! Finoman búgnak a gépek és az oszcilloszkóp ernyőjén sinusgörbe vibrál. — őrnagy elvtárs ez nem mutat. — Hogy jött rá? Van műszere? — Nincs. „ — Mondtam elvtárs, hogy itt a fejet kell használni.» A vizsgabizottság tagja sokszor beszél tréfásan, hogy a hallgatókat átsegítse a vizsgadrukkon. Tudja, hogy nincs könnyű dolguk a fiúknak, s ilyenkor jól esik az emberi szó. A rádióskabinetben műszer- műszer mellett, a falakat szinte nem is lehet látni a sok géptől. Az itteni vizsgabiztos fiatalos arcú, de majdnem teljesen ösz- hajú főtiszt. P. István őrmester előtt kontroli-lámpák fénye vibrál a műszerekről. Frekvencta- fokúságot mér. B. Sándor törzs- őrmester pedig meghatározott koordináta rendszerbe „lövi” be a kapott értékeket. Mert itt olyanok is vannak, akik mint továbbszolgáló tiszt- helyettesek vonultak be az iskolára két évvel ezelőtt. Ha a vizsgájuk sikerül, rádióműszerészek lesznek, ugyanúgy, mint azok a hallgatók, akik civilként lépték át ezelőtt két évvel a laktanya kapuját. A nyitott ablakon behallatszik a város hétköznapi zaja. A laktanyával szemben a kötöttáru- gyárban asszonyok, lányok kötik a pulóvereket, melegítőket Gépkocsik futnak a Tanácsköztársaság úton, az állomásról vonat füttyét hozza a szél. Emberek igyekeznek dolguk után, s itt, a kapun belül, fiatal katonák készülnek arra, hogy a kinti békés életet megvédjék, ha arra szükség van. A gyakorlóteremben M. György hadnagy készíti elő „fiait” a másnapi gyakorlata vizsgára. — Milyen gondolatai vannak ilyenkor az osztályfőnöknek? — Bízom a szakaszomban. Igyekeztem mindent elmagyarázni az elvtársaknak, amit a rádiózáshoz tudni kell. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy tőlünk kerül ki az iskola-első. — A vegyvédelmi rajparancsnok a feladat vétele után gépkocsira szállítja raját... — A légkör tagozódása... 85 kilométer magasságig... 400 kilométeren felül termoszféra... — Köszönöm, elég lesz — mondja a vegyvédelmiseknél a vizsgabizottság elnöke, s a hallgató, ha nem is látszik rajta, legszívesebben egy jó nagyot sóhajtana. Túl van az utolsó vizsgán. S már ott áll a következő és olvassa, ami a papíron álL — Jelentem, a kérdést megértettem, a 14-es tételt húztam.» Botyánszki János gmJBSSmá! 5 1971. JÜLIXJS 29b W
