Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-18 / 168. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG1 ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LA P j A 1971. JÚLIUS 18., VASÄRNAP Ara: 1,20 forint XXVI. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM Termelőszövetkezeti útépítők A mczőkováesházi járás termelőszövetkezeteinek építőipari közös vállalkozása új oldaláról mutatkozik be. Útépítő részleggel gazdagodott ebben az esztendőben. Első munkájuk között tarthatják számon a magyarbánhegyesi baromfi- keltető társulás bekötő útjának építését. A be- tonutat vibrátor segítségével tömörítik, egyengetik. (Fotó: Dcmény) Tovább nőtt az árnhitelforgalom az OTP-nél Megéri Á minap megjelent miniszteri rendelet lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ha képesek megteremteni az alapot, akkor a kezdő műszaki értelnii- ségieknek kezdő fizetését a réginél magasabban, akár háromezer forintban is megállapíthatják. Okos rendelet. Fejlődésünk egyenes és természetes következménye, hogy hazánkban mind több és mind jobban kvalifikált szakembert igényel a népgazdaság. A becslések szerint 1980-ra ötször annyi mérnökre és technikusra lesz szükségünk, mint mondjuk, 1960-ban volt. A perspektíva tehát biztató, ám a gondok sem ismeretlenek. Nem is olyan régen még sok gyárban hallatszott a panasz: a végzett mérnökök meglehetősen rideg, mostoha fogadtatásban részesülnek. A vezető mérnökök nem találtak alkalmat arra, hogy szóba álljanak a fiatalokkal. Az új mérnököknek gyakran csupán csak elképzeléseik voltak a gyár fölépítéséről és sokan még azt sem tudták, miért oda, arra a munkaterületre kerültek, ahol éppen dolgoznak. Több fiatal mérnök is panaszkodott, hogy nem engedték továbbképzésre őket, sokszor a tilalmat a vezetők meg sem indokolták. És ha a felsőbb szervek érdeklődtek és keresték a mulasztások okait, a veze- tőmémökök és más szakemberek rendszerint a termelés nehézségeire, az ebből adódó túlterheltségükre hivatkoztak. A helyzet az utóbbi időkben észrevehetően javult. A napi termelési gondok mellett mind több azoknak az idős tapasztalt mérnököknek a száma, akik szeretettel és hozzáértéssel foglalkoznak a fiatalokkal. Közülük mind többen vallják, hogy a napi gondok miatt nem szabad kockára tenni a holnapi sikereket A végletek természetesen itt is kárt okozhatnak. Helyenként kialakult egy olyan nézet, hogy a pólyán csak az tudja megállni a helyét, aki az egyetem elvégzése után rögtön a gyakorlatba áll, és annak a megismerésével teszi magát képessé az új gyakorlat, az új technológia kidolgozására. Ez a nézet elvezethet odáig, hogy a szakember esetleg kitűnően megismeri az (elavult) technológiát, de nem tanulja meg az új kialakításának módszerét. Ma már fejlett országokban a nagyvállalatok a fiatal szakemberekre 28—29 éves korukban tartanak igényt. Vagyis közvetlenül az egyetem elvégzése után. Dolgozzon előbb a kutatások területén néhány évet. Nem többet, mert ha hosszabb ideig foglalkozik például az alapkutatásban, akkor már nem lesz elég rugalmas ahhoz, hogy a gyakorlat követelményeit jól meg tudja érteni. Ehhez hasonló képzést igyekeznek meghonosítani a szegedi Biológiai Kutató Központban is. Természetesen egy kis őrség, mint amilyen mi is vagyunk, nem képes anyagiakban gyorsan megteremteni ennek a képzésnek kizárólagos feltételeit, különösen műszaki területen nem. Az élet semmit sem ad olcsón. Legkevésbé a tudást. Persze, a tudás megszerzéséhez nemi mindig bizonyul elégnék a szándék és az akarat, vagy egyes idősebb szakemberek segítőkészsége. Csak a céltudatos, szervezett továbbképzés biztosíthatja napjainkban is a jövő nagy tudású műszaki gárdáját. Egy elfogadott újítás, egy műszaki fejlesztési téma kidolgozása, idegen nyelvből vizsgát tenni, vagy tudományos előadást tartani, cikket írni a tudományos folyóiratban, részt venni a politikai oktatásban-, biztos, hogy nem könnyű, sőt megerőltető munka a fiatal diplomások számára, de megéri. Csak ezen az úton járva válhat igényessé az ember, válhat óletelemévé a küzdés, a munka. Kiosztották a Szegedi Ipari Vásár díjait A Szegedi Ipari Vásár kiállítói közül a szegedi tanács végrehajtó bizottságának nagydijával tüntették ki a Szegedi Ruhagyárat korszerű technológiával készített, a divathoz jól alkalmazkodó öltönyeiért. Ugyancsak a tanács végrehajtó bizottságának nagydíját kapta meg a Budapesti Pamutnyomóipari Vállalat, mert tetszetős környezetben olyan korszerű termékeket mutatott be, amelyekkel korábbi kiállításokon még nem vettek részt. A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat újszerű anyagból és megoldással készített pavilonjáért, Trikoplán elnevezésű ponyváiért, a Hódmezővásárhelyi Divat-Kötöttárugyár pedig modern alapanyagú, divatos fazonú modelljeiért egy-egy vásári nagydíjat kapott. A vásár kü- löndíját nyerte el a Budapesti Elektroakusztikai Gyár, a Csongrád—Bács megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat és a jugoszláv kiállítók közül pedig a Pik „Becej” ipari kombinát. A kiállító jugoszláv vállalatok külön elismerő oklevelet is kaptak. A Mecsek egyik legszebb üdü_ lőhelyén. a cseppkőbarlangjáróüj és mesterséges tavairól ismert Abaligeten, szombaton megnyílt az eszperantista természetbarátok negyedik nemzetközi találkozója. A tíznapos táborozáson, Az Országos Takarékpénztár | az áruvásárlási külcsönakció révén arra törekszik, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben szerezhessen be olyan nagyobb értékű tartás fogyasztási cikkeket, amelyek köny- nyebbé, szebbé teszik életüket. Nem véletlen, hogy évről évre egyre többen élnek a kölcsőn- akció adta lehetőséggel. Megyénkben 1971 első hat hónapjában — a korábbi év hasonló időszakához viszonyítva —, az OTP áruhitel-forgalma 5 és fél millió forinttal emelkedett. Ez év július i-ig 10 200 — több mint 59 millió forint értékű — vásárlás történt. Csupán Békéscsabán háromezer, 16 és fél millió Ft értékű árut vásároltak az akció keretében. Megyénk városaiban a lakosság nagy megelégedéssel fogadta azt a lehetőséget, hogy a kölcsönnel kapcsolatos adminisztrációt a boltokban, az áruházakban intézik, a vásárlóknak nem kell az OTP-fiókba fáradozniok. Bútor és hűtőgép az első helyen A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy eddig legtöbben bútort és hűtőszekrényt vásároltak kölcsönre. Utánuk f amelyet a Magyar Eszperantó Szövetség és a Természetbarát Szövetség közösen szervezett, nyolc európai és tengeren túli országból érkezett turisták vesznek részt. azok következnék, akik motorkerékpárt és háztartási gépet szereztek be kölcsön segítségével. Ugyanakkor mások is élhetnek az OTP biztosította lehetőséggel: a tavaly szeptember óta érvényben levő cikklistán ugyanis több, mint 30 áru szerepel. Hitelre vásárolható rádió, mosógép, , villanytűzhely, hűtőgép, varrógép, cserépkályha, sőt hazai gyártású csillár is. A falusiaknak pedig már arra is lehetőségük van, hogy mezőgazdasági kisgépeket ilymó- don szerezzenek be. Orion tv-késziilék is vásárolható hitelre Sokak örömére július 10-től változott a cikklista. Valamennyi típusú televízióra — tehát Orion-készülékekre is — adnak kölcsönt. Ráadásul az áru értékének — az eddigi 20— 30 százalék helyett — csupán 10 százalékát kell készpénzben kifizetni. A tv-készülékekre ez a kedvezmény csak szeptember 30-ig marad érvényben. Szombaton hazaérkezett a Mongol Népköztársaságból a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Fehér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével részt vett a Mongol Népi Forradalom győzelmének 50, évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken és a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 5. üléssza-j kán. Félidőhöz érkezeit az aratás megyénkben Félidőhöz érkezett az aratás megyénkben. Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban hosz- szabb-rövidebb időre kényszer- pihenőre ítélte az esős időjárás a kombájnosokat, több mint százezer holdról takarították már le a gabonát. A mezőkovácsházi járásban például az összgabona 60 százalékát learatták. A Mezöhegyesi Állami Gazdaságban eddig 2510 holdról 29,48 mázsás átlagtermést küldtek szérűre a kombájnok. Két műszakban dolgoznak az NDK E—512 típusú nagy teljesítményű kombájnok s éjjel-nappal tisztítják az új termést a szérűkön. A füzes gyarmati Vörös Csillag Tsz-ben szintén félidőhöz érkezett az aratás, s az egykor gyengén termő, javított szikes talajon a holdanként! hozam meghaladja a 18 mázsát. Jó ütemben haladnak egyébként a járulékos munkák is. A szalmalehúzók, bálázók nyomában számos helyen ott haladnak a szántótraktorok. Megyeszerte eddig mintegy 41 ezer holdon forgatták meg a friss tarlót. A mezökovácsházi járásban a tarlóhántás — csupán a termelő- szövetkezetek földjén — meghaladja a hétezer holdat. A betakarítással párhuzamosan telnek az állam magtárai. Több tízezer vagon kenyérgabonát aótafc már át a termelők. Aláírták a magyar-szovjet építőanyagipari tárgyalások jegyzőkönyvét A Magyar—Szovjet Építőanyagipari Állandó Munkacsoport július 12-től 17-ig Budapesten tartotta 3. ülését. A tárgyalások befejeztével, szombaton délelőtt Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter fogadta V. Anyikejevet, a Szovjetunió építőanyagipari miniszterhelyettesét, a küldöttség vezetőjét, s megbeszéléseket folytattak a cement, és üvegipari együttműködés gyorsabb fejlesztésének lehetőségeiről. Az ülésszak jegyzőkönyvét szombaton délután írta alá dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettese és V. Anyikejev miniszterhelyettes. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszteri Nagy János külügyminiszter- helyettes, a politikai, gazdasági és társadalmi élet több vezető képviselője fogadta. Ott volt Zsamcin Bolod, a Mongol Nép- köztársaság budapesti nagykövete és V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Eszperantista természetbarátok nemzetközi találkozója Hazajött a Mongóliában járt magyar párt-és kormányküldöttség & A®