Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
MINI A G A tanterem — tizenkét nagy üvegdoboz Vizsga után a kirakatrendező-iskola növendékei Divat Mindössze lóét szótag és öt betű, viszont megszámlálhatatlan új fogalom kíséri e szavunkat Jelentése az Űj Magyar Lexikon szerint: „általá- • ban egy-egy korszak átmeneti- 1 leg uralkodó közös ízlése, amely a képzőművészetekben, lakás- kultúrában és az életnek sok más területén, mint például a táplálkozás vagy a társas élet formáiban egyaránt érvényre jut;..." Visszaemlékszem kedves, jó nagyanyámra, akinek ez a szó azt jelentette, hogy korán kell kelni, vakulásig dolgozni, vasárnap templomba menni. Akkor — a tömegek számára — ez volt a „divat”; Azóta bizony sok víz lefolyt a vén Dunán, s a divat szó jelentése is változott, módosult Kezdetben divat volt a lódén kabát, majd felváltotta az orkán. Lassan az utóbbi sem lesz már divat, helyette azonban sereg más divatos szokás nyer létjogosultságot. Csak néhányat ezek közül. Divat lett személyautót és nyaralót szerezni, külföldre u- tazni, alkoholt és kávét fogyasztani, hosszú hajat növeszteni és farmert ölteni. Divat lett a gyorsuló időről beszélni, a születésszabályozásról a rákról és elhízásról szólni. Mindent összevetve azonban, ez volna a kisebbik baj. Sokkal nyugtalanítóbb, hogy a földkerekség néhány pontján divat lett repülőgépet eltéríteni és diplomatát rabolni, pokolgépet robbantani és neofasiszta akciókat szervezni. A sok „divatirányzat” mellé vajon mikor sorakozik fel végre egy olyan új „kreáció” is, amikor divat lesz az egész földkerekségen embernek lenni és békében élni? Sz. A. saját tervét. A tanár figyelmét mindez nem kerülte el, ő is vett egy plakátot, amit a diák a sajátjával együtt visszakap. — Az idén összesen 60 ifjú kirakatrendező szakember végez. Az elhelyezkedéssel nem lesznek problémák , mindenütt nagyon várják őket, hiszen az árut először a kirakat adja eL Az üveggyári fiatalok felhívása Az orosházi üveggyár üzemi KISZ-bizottsága, átérezve a negyedik ötéves terv gazdasági feladatait, felhívással fordul valamennyi ipari üzem KISZ alapszervezetéhez, hogy saját munkaterületén keresse meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel kollektíván, vagy egyénileg segítséget tud adni a fejlesztési tervek célkitűzéseinek megvalósításához. A Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusára készülünk. Alapvető kötelességünk a felkészülés során, hogy TEGYÜNK TÖBBET GYÁRUNKÉRT! Mutassuk meg, hogy ifjúsági szövetségünk fő ereje abban van, hogy mindig az élet által diktált feladatokra mozgósít. Beszéljétek meg üzemeitek gazdasági és pártvezetőivel, hogy milyen feladatok teljesítését vállaljátok. Mutassunk jő példát a mindennapi munkában az újért, a haladásért való lelkesedésünkkel. Csatlakozzatok! A X. Pártkongresszus szellemében előre a KISZ VIII. Kongrcsz- szusának sikeréért! Orosháza, 1971. július 7. A felhívást — bár már minden ipari üzem KlSZ-alapszer- vezetéhez eljutott — most sem késő közreadni az újság hasábjain. Biztosak vagyunk benne, hogy jó ügyet szolgál az üveggyári fiatalok kezdeményezése, a magunk részéről megígérjük, hogy figyelemmel kisérjük és rendszeresen közreadjuk a felhívás nyomán kibontakozó mozgalom eredményeit. Ma már nem divat a „piramis”. Szemünk inkább kedveli az áss zi metrikus elrendezést, amely ráadásul jóval több lehetőséget ad a kirakatrendezőnek. A kirakatrendező iskola elsőéves növendékei azon törik a fejüket: hogyan lehetne a nagy halom konzervdobozt kirakatban a hagyományos piramis-szerű elrendezés helyett ötletesen, újszerűén elhelyezni. Természetesen egyelőre segédeszközök, díszek nélkül. — Mindenekelőtt meg kell tanulniuk a térrel bánni — mondja dr. Dombi József, az az ország egyetlen kirakatrendező iskolájának igazgatója, akivel a végzős osztályokban körsétára indultunk, A másodévesek tanterme 12 nagy nyitott dobozból — képzeletbeli kirakatból áll. Szabad- foglalkozás van. Dolgozik a fantázia, mindenki mindent megvalósíthat. — Minél meghökkentőbb, újszerűbb egy-egy terv, annál jobb az eredmény, vagyis a kirakatrendezés — mondja az igazgató. Azt hiszem, kevés iskola diákjai mondhatják él magukról, hogy tanáraik meghökkentő dolgokat kívánnak tőlük. A szokványosért itt egyes jár. A tanári szoba nagyszekrényében különös dolgozatok sorakoznak. Grafikai rajzok, kiállítás-tervezetek, makettek, szebbnél szebb, fantáziadús plakátok. De van itt egy, amely nagyon értékes, mégis egyest kapott készítője. — Miért? — A diák vásárolt egy plakátot, feldarabolta, és újszerűén összeállította és leadta, mint Kodak, költ, varrógép % Húrom találmány, húrom, feltaláló E cikkben három olyan találmányról lesz szó, amelyeknek az ég világon semmi közük egymáshoz. Az, hogy egy lapra kerültek, a véletlen műve. Ugyanis a napokban van, nem kerek évfordulója annak, hogy zseniális alkotóik születtek. Regényes élet az övék, s nevüket örökre beírták a technika történetébe. Ismerkedjünk meg a három legendás hírű férfiúval. Bemutatásukhoz régi újságokat, vaskos lexikonokat lapoztunk féL HOWE kontra SINGER * A Massaehussetts állambeli Spencerben 1819 július 9-én (más források szerint 10-én) született Elias Howe, a varrógép feltalálója. A jóeszű fiatalember Bostonban lett gépszerelő, s itt alkotta meg a huroköltéssel dolgozó varrógépet, amit 1845-ben szabadalmaztatott. Mint előtte, s utána is annyian, a joggal remélt elismerés helyett a feltaláló jutalma eleinte csak megvetés. A múlt század egyik nevezetes Műveltség éli, avagy 38—60—10 Gyakorló tévénézők még emlékezhetnek rá, hogy mekkora vihart kavart a Kicsoda—micsoda? vetélkedő egyik fiatal versenyzőjének az_a kijelentése, hogy nem ismeri Bárczy Benőt. (Arról a Bárczy Benőről van szó, akit — a ballada szerint — halva találtak a radványi sötét erdőben.) A vihart tulajdonképpen az okozta, hogy a versenyző (középiskolás diák) nő létére férfiasán bevallotta, hogy „azért nem ismerem ezt a balladát, mert nincs a tananyagban...” Nosza, egymás után tollat ragadtak a kritikusok és véleményt nyilvánítottak az ügyben, jobban mondva ezen apropó kapcsán leszedték a keresztvizet a mai fiatalok műveltségének szegényes voltáról. Az Élet és Irodaim jónevű kritikusa viszont kedves, s nagyon is ifjúságpárti elemzést adott közre „Élhetűnk-e Bárczy Benő nélkül?” címmel. Ezt a történetet csak azért mondtam el, hogy némi alapot adjak az előbbivel rokon, de annál sokkal lényegesebb téma tárgyalásához. Néhány héttel ezelőtt ugyanis hozzájutottam egy olyan kijelentéshez, amelyet a KISZ Békés megyei Bizottsága készített a fiatalok műveltségének és ízlésének jelenlegi állapotáról. A roppant izgal- sok hasznos tanulság levonására lehetőséget adó írásos anyag nyolc sűrűn gépelt oldala összesíti a fiatalok által kitöltött tesztlapok válaszait. Az alanyokat a reprezentatív kiválasztás szabályai szerint „válogatták”, tehát így a vizsgálat eredményei — amelyek csak néhány száz megkérdezett válaszból kristályosodtak ki — többé, kevésbé általánosíthatóak. Az öt nagy témakörben — irodalom, képzőművészet, film és zene, színház, divat és öltözködés — végzett felmérés tanulságainak közreadása, úgy hisszük érdekli lapunk ifjú olvasóit, ezért felhívjuk figyelmüket, hogy mához egy hétre folytatásokban kezdjük közölni a vizsgálat eredményeit. Előzetesen annyit még elárulunk, hogy mire utal a címben is idézett 30—60—10? A tesztlapok alapján megállapítható, hogy 100 közül 30 fiatalember műveltségi szintje és kulturális igénye átlagon felüli. Hatvan viszont alacsony színvonalon áll, 10-en pedig — ők a felmérés fekete bárányai — nem tudtak, vagy nem akartak, vallani önmagukról. Ám a jövő szombati számunkban kezdődő sorozatra nemcsak azok figyelmét hívjuk fel, akik részt vettek a teszt-vizsgálaton, hanem minden fiatalét, s nem utolsósorban a szülőkét és pedagógusokét is. perében, amelyet „szabadalombitorlás tárgyában folytattak le a dúsgazdag Isaac Merit Singer és a szegény gépszerelő Elias Howe között”, így vall a feltaláló: „Találmányomat a kereseti lehetőségeiket féltő szabóiparosok ellenségesen fogadták, szétrombolták műhelyemet, összetörték gépemet. Ezért Angliába hajóztam át. Itt a szabadalmamat hihetetlen olcsó áron adtam el egy angol gyárosnak, akinél műszerészként álltam alkalmazásban... Nagy nehézségek árán tértem vissza Amerikába, ahol láttam, hogy találmányomat Singer úr ügyesen felhasználta...” A hosszú és sok tanút felvonultató per végülis Howe-nak hozott sikert. A bíróság megállapította, hogy ő tekintendő a varrógép feltalálójának. Ezért minden gyáros, aki az Egyesült Államok területén varrógépet gyárt vagy árusít, köteles Howe-nak gépenként 5 dollár szabadalmi díjat fizetni. Az igazsághoz tartozik, hogy Howe gépében a tű még vízszintes irányban mozgott. Singer, a nagyipari tömeggyártás megvalósítója vezette be a függőleges tűmozgást és a lábhaj- tást, így a maga nemében ő is úttörő munkát végzett. Nyomd meg a gombot! George Eastmann 1854. július 12-én született, éppen 15 évvel ezután, hogy „Párisban közhírré tették, hogy Jacques Mandé Daguerre úrnak... lankadatlan kísérletezései jutalmául sikerült egy készüléket szerkesztenie, mely oly híven adja vissza a vonásokat, mint a tükör és oly híven őrzi meg azokat, mint a márvány”. A hivatalnoknak szánt Eastmann — írja a Tudományos Breviárium — 1881-ben kezdett fényképészeti üveglemezeket gyártani, majd áttért a tekercs papír-negatív készítésére. Az igazi sikert azonban csak a celluloid felfedezése után érte el, s a rochesteri Eastmann-Ko- dak vállalat rövidesen világhírű lett. A Kodak cég „roll” (tekercs) filmjével és egyszerű fényképezőgépével tömegmozgalommá tette a fényképezést. „Nyomd meg a gombot, a többi a mi dolgunk!” — hirdették Kodakék. A következő felhívás már erőszakosabb, s reklámtörténeti szempontból is •figyelemre méltó. Így hangzik: „A világon kétféle ember van, az egyiknek van Kodak ja, a másiknak nincs. Csupán idő kérdése, hogy Ön is az előbbiekhez tartozzék!” Egyébként a Kodak elnevezés Eastmanntól származik. Amikor ugyanis összecsukta első fémvázas kameráját, olyasféle hang hallatszott, mintha valaki azt mondta volna: ko-dak... Mire gondolt a hajósinas 6 1971. JÜLIU& 17. Vajon mire gondolt Sa_ muel Colt, útban Calcutta felé, a hajó kormánykerekének forgását figyelve? Bizony, nem a szülői házra, ahonnan 14 éves korában megszökött. A történetírók szerint a kaland vágyó hajósinas ekkor ötlötte ki a forgódobos pisztolyt, amelynek aztán első modelljét — amely ma múzeumban látható — az út során fából kifaragta. Colt hamar búcsút mond a tengernek. Bár az amerikaiak nem látnak sok fantáziát az új fegyverben, mégis adnak 300 ezer dollár hitelt az akkor már szabadalommal védett találmány megvalósítására. Am az első gyár, amely mindössze 2000 fegyvert gyártott, 1842-ben csődbe jutott öt év múlva, a mexikói háborúban lett ismét csak keletje az ölő, gyilkoló szerszámnak, s Colt újból beindította az üzemet. Alig győzött eleget tenni a megrendeléseknek. Samuel Colt — aki egyébként 1814 július 19-én született — híres lett és gazdag. Neve egyet jelent fegyverével. Igaz, a colt már vagy fél évszázada kiszorult a harcmezőről. de reneszánszát éli az indián regényekben és a cow- boy-filmekben. B. I.