Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET

> zen a nyárvégi reggelen fs ' a gangra tette ki Zsuzsa a nyolc- hónapos Ferkót. Ott kedvére csúszhatott kopasz fenekén, hiszen olyan síma a földpadló, mint az asztallap. Zsuzsa minden tavaszai és ősz elején lóganéval összegyúrt sárgaföldréteggel simítja le. Nyáron meg szombatonként bemázolj a, nehogy a lábbal kikezdett helyeken tovább porladjon. Meg úgy illő, hogy vasárnapra frissen legyen takarítva a ház környéke. Aztán életpárja is vasárnapra megy haza és nehogy amiatt bánkódjon, hogy nincs rend a ház körül, b.szen olyankor sem pihenheti végig a napot, mert mindig várja valamilyen férfikéznek való munka. Ért is a házkörüli dolgokhoz, mert kőműves, s ha a tetőn, vagy a kerítésen valami meglazul, könyebbem megy neki, hogy rendbehozza, mint annak, akinek nincs mestersége. Előfordul ugyan, hogy csak három hétben megy haza, mert olyan helyen építenek, ahonnan nehéz hazajutni, s ha mégis hazavergődik valamilyen alkalmi fuvarral, jóformán csak megpaskolja a gyereket, eszik, szétnéz a ház körül és indul vissza. Nem marasztalhatja, mert veszettül nyomkodja a dudát a teherkocsi sofőré, amikor visszafelé menve eléjük kanyarodik. Aztán meg bekiabál a kerítésen, hogy úgy látszik, könnyebben fejtik le férjének a keze a kőműveskalapácsról, mint az asz- szony derekáról. Zsuzsa megfenyegeti, az .meg behúzódik a sofőrfülkébe, és úgy tesz, mintha nem őt intené meg. Dehát kevés ideig t.art_ hat a játék, menni kell, mert kenyeret senki nem kap isten kegyelméből.

Azért bosszankodott sokat mert Zsuzsának szólították azután is, hogy asz- szony lett. Bolondulna meg a világ, ő Fazekas Ferenc kőművesnek a hitvese, miért nem szólítják Faze- kasnénak? Kertszomszédja, Kútásó Tóth Elekné olykor széttárja a kezét, ugyan már, ezzel ne eméssze magát, Nincs rá oka, mindenki tudja róla, hogy férjhez ment. Meg úgy van az, ha az emberek valakit maguk közé fogadnak, fordulhat az élete akárhogyan is, ahnak marad az azoknak, aki volt. Azokat persze kilökik maguk közül, akik hitványakká válnak, gonoszságra képesek. Az ő férje szegény elpusztult a második háborúban, azóta eltelt öt esztendő, és máig is Kútásó Eleknek emlegetik. Pedig az igazi neve Tóth, a Kútaso csak ráragadt, mert kutakat ásott.

Teltek az évek s azon vette magát észre, hogy nem is Zsuzsa ő már hanem „Varró Zsuzsa”. Ha nem is szólítják így, csak egymás közt nevezik mások annak, mire negyven éves lesz, mint Kútásó Tóth Elek volt, amikor ezerkilencszáz negyven- kettőben a frontra vitték, és addig van még tizenöt éve, a hatósági idézésekre is azt írják majd: „Varró Zsuzsa”...

Azért is jó helyük volt a gyerekeknek, mert az eresz alja KBŐlővel van bejuttatva s az beárnyékolja a gangot, és a sűrű levelek meg visszatartották Ferkót, hogy egykönnyen kimásszon onnan. Az udvari kijárat elé meg deszkát fektetett le Zsuzsa. Meg hát közelben volt ,a konyhából kikiálthatott a hároméves Zsuzsikának, hogy vigyázzon Farkéra, ne hagyja egyedül. Zsuzsika sokszor el is pityeredéit, mert olykor alig telepedett Te, hogy megfésülje hajas babáját, Feriké máris csúszott tovább, ha egy legyet is meglátott valahol és visongva csapkodott apró tenyerével. Mielőtt még térkő nem tudott csúszni, a ruháskast kellett zötyögtset- mi Zsuzsikának, mert ha nem zötyögtette, Ferkó rögtön nyafogott és az anyja, Zsuzsa máris szalad kj a lanyhából, bolondulna meg a világ, ugyan mi baj van már megint. Miután látta, hogy semmi más nincs, csak nyöszörög Ferkó, megtörülmeg intett Zsuzsánál?, hogy menjen utána s az ajtón kívül odaszólt neki: „Fogjad, vegyél rajta cukrot.” És odanyújtott neki egy két- fillérest.

De ez régen volt Évek óta ő igazítja az öreg Singer lapján a géptű alá az ingnyakakat, és rakosgatja a filléreket a gépfiókba, A gyerekeknek a tejrevalót a fiók leghátulján tartja, véletlenül se költse másra, mert úgy isszák a butuskák a tejet, hogy kicsordul szemükből a könny. Soha nem felejti el, amikor Ferkó még nem tudott csúszni és a ru- háskosárban rugdalódzott, Zsuzsika egyszer kitágult szemmel állt meg a konyha, ajtóban és szipogta: „Fej- kő ki-ug-jott.” Riadtan kapta fel a fejét, miközben bal kezével megállította a varrógép hajtókerekét, és háborodva ugrott ki a gangra, bolondulna meg a világ, úgy

bé!ekapott a takaróba és

görcsösen az arcához szorította, mintha soha nem akarán elengedni. A falevelek, gallyvégek pedig szétröppenték. Zsuzsika keseregve szedegette azokat ösz- sze, majd beleszipogott Ferkó arcába: „Nem szej étiek”.

Amint Zsuzsika agyszer a (kis dunyhán igazgatta a takarót, beleakadt a ruháskas egyik vesszőjének meglazult végébe. Sókáig bökdóste apró ujjaival, majd rángatta, de csak nem akadt ki. A flanell még inkább közészorult a vesszőknek. Közben Ferkó billegett. visongott, majd hirtelen belekapott a takaróba. Zsuzsika védelmezőn a karját a levélek, a gally végek fölé tartotta, de miután látta, hogy azok nem repülnek szét, csak összeborultak a hosszában összecsavarodott takaróban, körülugrálta a ruháskast. Majd a takaró szabadon levő részébe hirtelen beleakasztotta a hüvelykujját és a ruháskas vesszőfonata közé dugdosta. Hosszú ideig bíbelődött vele, míg végre megakadt egy vessző végébe. De a takaró kifeszült része nem tapadt a kis dunyhához, ezért tenyerével lefelé nyomkodta, de az csak akkor engedett amikor az egyik oldalon kiszakadt.

Varró Zsuzsa

l

Cserei Pál elbeszélése

gette annak az orrát, kezét és sietett vissza a varrógéphez.

Zsuzsa az öreg Singert anyai nagyanyjától kapta örökül, aki már akkor tani tgatta varrni, amikor még ő iskolába járt. És mindig mondta neki, figyeljen jól oda, hogyan veszi a méretet, ha asszony-, lányruhát varrat, vagy pedig miként kell a férfi ingnyakat kiszabni és összevarrni, hogy ne vessen ráncot.

— Könnyebbség ám az kislányom, ha nemcsak az apa keresetére va-n ráutalva a család. Ha csak fillérek jönnek is máshonnan a házhoz, az is jó, mert megvan a sóra. paprikára, gyufára való. Aztán egy kis tejfölt, túrót is adnak a varrásért. mert az olyan háztól, ahol tehén van, nem pénzt kér az ember.

Nem fért ez még akkor a Zsuzsa fejébe Neki az tetszett, amikor cérnát kellett a tűbe fűzni s az, hogy miként húzza fel a géptű az alsó cérnát, miután a nagyanyja körülforgatta a varrógép hajtókerekét. És csodamód szeretett a nagyanyja körül kotnyeleskedni, ha az a gépfiókban kotorászott, mert olykor néhány fillért a markába nyomott, hogy vegyen magának' cukrot. Ott settenkedett akkor is, amikor tél időben a varrógép elé kubikos nagyapja állt oda és azt mondta „öreg anyjuk, dohányra való kéne”. A nagyanyja ilyenkor a fiók leghátuljába nyúlt és a varrógép lapjára rakta ki a filléreket, majd azt mondta, hogy abból Zsuzsa nagyapja megihat két deci bort is. Aztán meglökte bal kézzel a varrógép hajtókerekét és megigazította a géptű alatt levő ruhaanyagot, a lábafe- je pedig újra ritmikusan mozgott le-feL A nagyapja

zörög az ócska masina, hogy nem hall meg semmit. Magához szorította a felborult ruháskas mellett gügyögve rugdosó Ferkót, a konyhába rohant vele és ijedtében tejjel itatta. S hogy Ferkó csendben maradt azután is, végig tapogatta, nincs-e valamije eltörve, az pedig kacarászni kezdett, mert csiklandozták Zsuzsa ujjai. Zsuzsika pedig közben mellé állt és rángatta a szoknyáját: „Tejecske kejj”.

Ferkó mozdulatlanul ült a gang padlóján, hüvelykujját a szájába dugta, amikor állához szoríthatta annak a tarka flanéUtakarónak a darabját, melyet Kútásó Tóth- né vett születésekor, hogy legyen mivel leterítená a kis dunyhát, mellyel Zsuzsa a ruháskasbam takargatta le.

— Már csak azért is jó ez lelkem, hogy védje a fehér huzatot. ' Ügyis sokat kell mosnod a kis ártatlanokra.

flanell takarót Zsuzsika eleinte "olyton igazgatta, simogatta Ferkó hasán. Még az arcát is hozzádörgölte. S ha az anyja rászólt, hogy le ne rántsa Ferkóról, ujjait a flanell bolyhái közé túrta és kacarászva mondta: „Cica”.

Miután Zsuzsa a takarót sokszor kimosta, vesztett bolyhosságából és Zsuzsikái most már inkább a tarkasága érdekelte. A világos csikókra fűszálakat rakott, ezek voltak a kerti utacs- ká'k, á nagy barna foltokra pedig lehullott faleveleket, letöredezett gallyvégeket, ezek voltak a kerti fák.

Ferkó szeme lassan hozzászokott n tarkasághoz, s miután már ülni bírt a ruháskasban, csapkodta a csíkokat, a foltokat. Olykor

A ruháskast kirakta Zsuzsa. a gangra azután is, amikor Ferkó fenékén csúszott, éspedig azért, hogyha kedve támad Ferkónak, tudjon kapaszkodni .erősödjön a lába, de a flanelltakarót nem terítette többet a kis dunyhára ,mert nem védett az már semmit, köröskörül be volt szakadozva. Annak már csak a kason kívül volt helye, mégha naponta is mosta ká Zsuzsa. Vagy Zsuzsika vette birtokába és ágyat csinált belőle a földön hajas babájának, vagy Ferkó cibálta magához és két kézzel az állához szorította miközben hüvelykujját a szájába dugta és szopogatta, mintha valamiféle édesség csörgött volna belőle. Zsuzsika ilyenkor szipogott egy ideig, majd ölébe vette a hajasbabát és bosszant fésülgette.

A takarócsatának egyszer Kútásó Tóthné vetett végett, amikonis ölébe fogta a takarót és ketté szakította. Egyik darabját Ferkónak adta, a másikat Zsuzsikának. Azután a küszöbről beszólt Zsuzsának a konyhába: „Ne emésszék magukat vele a kis ártatlanok”...

Miután Zsuzsa a ruháskast is kitette a gangra, a takaródarabot odaadta Ferkónak is. Zsuzsikának is, kendővel hátrakötötte a haját és a varrógéphez ült. A szapora ölitögetések zöreje a nyitott konyhaajtón a szomszédba is elhallatszott. Az öreg Kútásó Tóthné ebből tudta meg reggelenként, hogy Zsuzsa már felágyazott, ösz_ szerámolta a konyhát, fel- sepregetett fellocsolta a ház előtt a járdát és megetette a gyerekeket.

Zsuzsa már háromnegyed órája egyfolytában hajtotta az öreg Singert és semmi zajt nem hallott a gangról. Bár nem óra szerint varrt, nagy ritkán’ néz.

te meg a szóba falán függő festett számlapú, vasnehe- zékű láncos órát, leginkább akikor, amikor fel kellett húzni, amit úgy vett észre, hogy a vasnehezék a fal mellett álló kanapé támlájához ért és meg-megzörrent. Arra törekedett, hogy minél több ruhadarabot varrjon •össze, amíg Ferkó és Zsuzsika nem jelennek meg a küszöbön, hogy éhesek. Ferkó ugyan még nem tudla mondani, de mutatóujjával a konyhakredenc felé bök- dösött és gügyögött, mert ott volt mindig a tejes bögréje. Zsuzsa ugyan csupornak nevezi a bögrét, de a férje azt mondta neki. amikor a városban konzervgyárat építettek és huzamosabb ideig dolgozott ott, hogy csupornak kevesen nevezik már. ö ezen nem tud eligazodni, meg aztán azok bíbelődjenek az ilyesmivel, akikre ez tartozik.

Egy ideig füléit, de úgy, hogy nem állította le a gépet. Milyen jól megvannak most ,nem hallani hangjukat sem. Aztán meg bántani kezdte a hosszú kinti csend. Odacsinált talán Ferkó? Azt mázolgatja és nyugton

hagyja Zsuzsikát is? Mostanában már nem csinált

ilyet. A géptű alá fektetett inggalléron még végigzörgette a varrógépet, aztán elszakította a cérnát és kiment a gangra. Zsuzsika a takaródarabba csavargatta a hajasbabaját, Ferkó pedig az ereszalját végig befutó szőlőilevelek közé bújva ült. Zsuzsa lehajolt hozzá, játékosan megbirizgálta ritka lenszínű haját és ajkát csücsörítve szólt hozzá.

— Mit csinálsz butuskám?

Ferkó markából szőlőbogyó pottyant ki és gügyögve mutatott utána, miután, messzire gurult tőle: „öh... öh... öh...”

Zsuzsa megrettenve kaparta ki Ferkó markából a zöld színű éretlen szolőbo- gyókat, majd mutatóujjával a szájából szedegette ki. Bolondulna meg a világ, saját kölykére nincs ideje vigyázni. Azután karjára kapta Ferkót és beszaladt vele a konyhába. A kredencen álló bögrébe sietve tejet öntött, Ferkónak az ajkához emelte és remegő hangon becézgette.

— Butuskám... kas butám... igyál...

Ferkó jóízűen kortyolt, közben Zsuzsának a kezefe- jét veregette. Az meg kesergett, csak ne lenne már Ferkónak baja. Mit mondana a férje? Amikor megszületett Ferkó és a bába kiszólt neki a konyhába, hogy „fütyülője van a gyereknek”, felkapta a nyolcvan kiló körüli asszonyt és megforgatta a levegőben. Aztán gyorsan vágott egy darab kenyeret, tányérba tette és meglocsolta pálinkával. Még az anyja mesélte neki, hogy a virrasztás fáradsága a jó pálinkás kenyértől elmúlik, s a bábák mindig éjszaka vannak talpon, mert akkor születik a legtöbb gyerek. Miután odaadta a bábának a tányért a pálinkás kenyérszelettel, sokáig szótlanul nézte a pólyába csavart Ferkót, majd megfogta Zsuzsa elfehére- dett kezét és nagyokat nyelt. Ügy néztek egymásra, mintha akkor látták volna először egymást... Mondhatná a férje azt, ha baja esne Ferkónak, hogy sose lehet nyugodt. amíg távol van.

Becsavarta Ferkót vastag takaróba és kiment a kertbe s a kerítésen át Kútásónét szólította, hogy otthon van-e. Az nagysokára előjött és még akkor is a port seperte le magárói.

— Nem is gondolná az ember, hogy mi van a padláson, ha megbolygatja az ócska holmit. Dehát néha azt is rendbe kell hozni.

Kútásónénak akkor tűnt fel, hogy Ferkót meleg takaróba csavarva tartja a karján Zsuzsa, amikor leoldotta a fejkendőjét és a portól rázogatná kezdte. Magában tűnődött, ugyan mi ütött Zsuzsába, hogy ebben a melegben annyira betakargatja a kis ártatlant. Az a kerítéshez lépett és megbirizgálta Ferkó orrát.

— Talán összepiszkítottad magad és meg kellett, hogy fürösszön anyád?

suzsa magához szorította Ferkót, nem fü- rösztötte, csak becsavargaitta, hátha jó a ha- sikájámaik. Azért hívta le Kútásónét még a padlásról is, nem vigyázna-e Zsuzsikára, amíg elvinné Ferkót az orvoshoz, hogy megvizsgálja, mert hallott ő már olyat is, hogy éretlen gyümölcstől vérhasba esett a gyerek és nem lehetett rajta segíteni.

Kútásóné még egyszer megrázogatta a ruháját és már indult is a kerti kerítésen vágott kapun Zsuzsikához, menjen csak Zsuzsa minél előbb az orvoshoz, de ne gondoljon szörnyűségek» ne, Ferkó erős kis gyerek, az arca olyan, mint a piros rózsa, combjai meg valóságos kis sonkák. Nehezebben kapja meg az ilyen a betegséget, mint a vézna...

Az asszisztensnő már szó. Irtotta be a várószobából a következő beteget, amikor Zsuzsa az ajtóból kérdőn visszanézett az orvosra, „ugye, doktor úr, nem lesz nagyobb baja a gyereknek?” Az orvos fehér köpenyébe süllyesztette a kezét s az ajtóhoz lépett.

— Amint mondtam már, lehet, hogy nem áü elő komplikáció. Különben a gyermek állapota mutatja majd meg, hogy az éretlen szőlőbogyó káros hatása milyen fokú a bélcsatornákra.

Zsuzsa vegyes érzésekkel távozott az orvosi rendelőből. Megnyugodott, hogy az orvos megvizsgálta Ferkót, de közben féltve magához szorította, ugyan mennyi szőlőszemet ehetett meg? Előzőleg szakította-e, mielőtt ő észrevette és kiszedte a markából, szájából?... Soha nem csinált ilyet ha oda is csúszott, csak csapkodott és visongott, miután megrezdültek a szőlőlevelek... Az is lehet, hogy csak néhány szemet nyelt le és nem lesz hasmenése sem.

Zsuzsa karját ugyancsak elhúzta Ferkó, amíg hazaért. Kútásóné már a kapuban elvette tőle a gyereket, és biztatta, pihenjen meg, mert nagyon kimelegedett, olyan, mint a főtt rák. Zsuzsika meg felpattant ültéből és Kútásónéba kapaszkodott, s az egyik takaródarabot örvendezve nyújtogatta Ferkónak.

— Nesze Fejkó... Fejkó nesze...

Zsuzsa leült a konyhaküszöbre, kezét felhúzott térdén fektette néhány pillanatig. majd megigazította hátrakötött fejkendőjét. Az-