Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

KULTURÁLIS MELLÉKLET > zen a nyárvégi reggelen fs ' a gangra tette ki Zsuzsa a nyolc- hónapos Ferkót. Ott ked­vére csúszhatott kopasz fe­nekén, hiszen olyan síma a földpadló, mint az asztallap. Zsuzsa minden tavaszai és ősz elején lóganéval össze­gyúrt sárgaföldréteggel si­mítja le. Nyáron meg szom­batonként bemázolj a, ne­hogy a lábbal kikezdett he­lyeken tovább porladjon. Meg úgy illő, hogy vasár­napra frissen legyen taka­rítva a ház környéke. Aztán életpárja is vasárnapra megy haza és nehogy amiatt bánkódjon, hogy nincs rend a ház körül, b.szen olyankor sem pihenheti végig a na­pot, mert mindig várja va­lamilyen férfikéznek való munka. Ért is a házkörüli dolgokhoz, mert kőműves, s ha a tetőn, vagy a ke­rítésen valami meglazul, könyebbem megy neki, hogy rendbehozza, mint annak, akinek nincs mestersége. Előfordul ugyan, hogy csak három hétben megy haza, mert olyan helyen építenek, ahonnan nehéz hazajutni, s ha mégis hazavergődik va­lamilyen alkalmi fuvarral, jóformán csak megpaskolja a gyereket, eszik, szétnéz a ház körül és indul vissza. Nem marasztalhatja, mert veszettül nyomkodja a du­dát a teherkocsi sofőré, ami­kor visszafelé menve eléjük kanyarodik. Aztán meg be­kiabál a kerítésen, hogy úgy látszik, könnyebben fejtik le férjének a keze a kőmű­veskalapácsról, mint az asz- szony derekáról. Zsuzsa megfenyegeti, az .meg behú­zódik a sofőrfülkébe, és úgy tesz, mintha nem őt intené meg. Dehát kevés ideig t.art_ hat a játék, menni kell, mert kenyeret senki nem kap isten kegyelméből. Azért bosszankodott so­kat mert Zsuzsának szólí­tották azután is, hogy asz- szony lett. Bolondulna meg a világ, ő Fazekas Ferenc kőművesnek a hitvese, miért nem szólítják Faze- kasnénak? Kertszomszéd­ja, Kútásó Tóth Elekné oly­kor széttárja a kezét, ugyan már, ezzel ne eméssze ma­gát, Nincs rá oka, minden­ki tudja róla, hogy férjhez ment. Meg úgy van az, ha az emberek valakit ma­guk közé fogadnak, fordul­hat az élete akárhogyan is, ahnak marad az azoknak, aki volt. Azokat persze kilökik maguk közül, akik hitvá­nyakká válnak, gonoszságra képesek. Az ő férje szegény elpusztult a második hábo­rúban, azóta eltelt öt esz­tendő, és máig is Kútásó Eleknek emlegetik. Pedig az igazi neve Tóth, a Kútaso csak ráragadt, mert kutakat ásott. Teltek az évek s azon vet­te magát észre, hogy nem is Zsuzsa ő már hanem „Var­ró Zsuzsa”. Ha nem is szó­lítják így, csak egymás közt nevezik mások annak, mire negyven éves lesz, mint Kútásó Tóth Elek volt, ami­kor ezerkilencszáz negyven- kettőben a frontra vitték, és addig van még tizenöt éve, a hatósági idézésekre is azt írják majd: „Varró Zsu­zsa”... Azért is jó helyük volt a gyerekeknek, mert az eresz alja KBŐlővel van bejuttat­va s az beárnyékolja a gan­got, és a sűrű levelek meg visszatartották Ferkót, hogy egykönnyen kimásszon on­nan. Az udvari kijárat elé meg deszkát fektetett le Zsuzsa. Meg hát közelben volt ,a konyhából kikiáltha­tott a hároméves Zsuzsiká­nak, hogy vigyázzon Farké­ra, ne hagyja egyedül. Zsuzsika sokszor el is pitye­redéit, mert olykor alig te­lepedett Te, hogy megfésülje hajas babáját, Feriké máris csúszott tovább, ha egy le­gyet is meglátott valahol és visongva csapkodott apró tenyerével. Mielőtt még tér­kő nem tudott csúszni, a ruháskast kellett zötyögtset- mi Zsuzsikának, mert ha nem zötyögtette, Ferkó rög­tön nyafogott és az anyja, Zsuzsa máris szalad kj a lanyhából, bolondulna meg a világ, ugyan mi baj van már megint. Miután látta, hogy semmi más nincs, csak nyöszörög Ferkó, megtörül­meg intett Zsuzsánál?, hogy menjen utána s az ajtón kívül odaszólt neki: „Fog­jad, vegyél rajta cukrot.” És odanyújtott neki egy két- fillérest. De ez régen volt Évek óta ő igazítja az öreg Sin­ger lapján a géptű alá az ingnyakakat, és rakosgatja a filléreket a gépfiókba, A gyerekeknek a tejrevalót a fiók leghátulján tartja, vé­letlenül se költse másra, mert úgy isszák a butuskák a tejet, hogy kicsordul sze­mükből a könny. Soha nem felejti el, amikor Ferkó még nem tudott csúszni és a ru- háskosárban rugdalódzott, Zsuzsika egyszer kitágult szemmel állt meg a konyha, ajtóban és szipogta: „Fej- kő ki-ug-jott.” Riadtan kap­ta fel a fejét, miközben bal kezével megállította a varró­gép hajtókerekét, és hábo­rodva ugrott ki a gangra, bolondulna meg a világ, úgy bé!ekapott a takaróba és görcsösen az arcához szorí­totta, mintha soha nem akarán elengedni. A faleve­lek, gallyvégek pedig szét­röppenték. Zsuzsika kese­regve szedegette azokat ösz- sze, majd beleszipogott Fer­kó arcába: „Nem szej ét­iek”. Amint Zsuzsika agyszer a (kis dunyhán igazgatta a ta­karót, beleakadt a ruháskas egyik vesszőjének meglazult végébe. Sókáig bökdóste ap­ró ujjaival, majd rángatta, de csak nem akadt ki. A flanell még inkább közészo­rult a vesszőknek. Közben Ferkó billegett. visongott, majd hirtelen belekapott a takaróba. Zsuzsika védel­mezőn a karját a levélek, a gally végek fölé tartotta, de miután látta, hogy azok nem repülnek szét, csak összeborultak a hosszában összecsavarodott takaróban, körülugrálta a ruháskast. Majd a takaró szabadon le­vő részébe hirtelen bele­akasztotta a hüvelykujját és a ruháskas vesszőfonata kö­zé dugdosta. Hosszú ideig bíbelődött vele, míg végre megakadt egy vessző végé­be. De a takaró kifeszült ré­sze nem tapadt a kis duny­hához, ezért tenyerével le­felé nyomkodta, de az csak akkor engedett amikor az egyik oldalon kiszakadt. Varró Zsuzsa l Cserei Pál elbeszélése gette annak az orrát, kezét és sietett vissza a varrógép­hez. Zsuzsa az öreg Singert anyai nagyanyjától kapta örökül, aki már akkor ta­ni tgatta varrni, amikor még ő iskolába járt. És mindig mondta neki, figyeljen jól oda, hogyan veszi a méretet, ha asszony-, lányruhát var­rat, vagy pedig miként kell a férfi ingnyakat kiszabni és összevarrni, hogy ne ves­sen ráncot. — Könnyebbség ám az kislányom, ha nemcsak az apa keresetére va-n ráutal­va a család. Ha csak fillé­rek jönnek is máshonnan a házhoz, az is jó, mert meg­van a sóra. paprikára, gyu­fára való. Aztán egy kis tej­fölt, túrót is adnak a varrá­sért. mert az olyan háztól, ahol tehén van, nem pénzt kér az ember. Nem fért ez még akkor a Zsuzsa fejébe Neki az tet­szett, amikor cérnát kellett a tűbe fűzni s az, hogy mi­ként húzza fel a géptű az alsó cérnát, miután a nagy­anyja körülforgatta a var­rógép hajtókerekét. És cso­damód szeretett a nagyany­ja körül kotnyeleskedni, ha az a gépfiókban kotorászott, mert olykor néhány fillért a markába nyomott, hogy ve­gyen magának' cukrot. Ott settenkedett akkor is, ami­kor tél időben a varrógép elé kubikos nagyapja állt oda és azt mondta „öreg any­juk, dohányra való kéne”. A nagyanyja ilyenkor a fiók leghátuljába nyúlt és a var­rógép lapjára rakta ki a fil­léreket, majd azt mondta, hogy abból Zsuzsa nagyapja megihat két deci bort is. Az­tán meglökte bal kézzel a varrógép hajtókerekét és megigazította a géptű alatt levő ruhaanyagot, a lábafe- je pedig újra ritmikusan mozgott le-feL A nagyapja zörög az ócska masina, hogy nem hall meg semmit. Ma­gához szorította a felborult ruháskas mellett gügyögve rugdosó Ferkót, a konyhába rohant vele és ijedtében tejjel itatta. S hogy Ferkó csendben maradt azután is, végig tapogatta, nincs-e va­lamije eltörve, az pedig kacarászni kezdett, mert csiklandozták Zsuzsa ujjai. Zsuzsika pedig közben mel­lé állt és rángatta a szok­nyáját: „Tejecske kejj”. Ferkó mozdulatlanul ült a gang padlóján, hüvelykuj­ját a szájába dugta, amikor állához szoríthatta annak a tarka flanéUtakarónak a da­rabját, melyet Kútásó Tóth- né vett születésekor, hogy legyen mivel leterítená a kis dunyhát, mellyel Zsuzsa a ruháskasbam ta­kargatta le. — Már csak azért is jó ez lelkem, hogy védje a fe­hér huzatot. ' Ügyis sokat kell mosnod a kis ártatla­nokra. flanell takarót Zsuzsika eleinte "olyton igazgat­ta, simogatta Ferkó hasán. Még az arcát is hozzádör­gölte. S ha az anyja rászólt, hogy le ne rántsa Ferkóról, ujjait a flanell bolyhái közé túrta és kacarászva mond­ta: „Cica”. Miután Zsuzsa a takarót sokszor kimosta, vesztett bolyhosságából és Zsuzsikái most már inkább a tarkasá­ga érdekelte. A világos csi­kókra fűszálakat rakott, ezek voltak a kerti utacs- ká'k, á nagy barna foltokra pedig lehullott faleveleket, letöredezett gallyvégeket, ezek voltak a kerti fák. Ferkó szeme lassan hoz­zászokott n tarkasághoz, s miután már ülni bírt a ru­háskasban, csapkodta a csí­kokat, a foltokat. Olykor A ruháskast kirakta Zsu­zsa. a gangra azután is, ami­kor Ferkó fenékén csúszott, éspedig azért, hogyha ked­ve támad Ferkónak, tudjon kapaszkodni .erősödjön a lába, de a flanelltakarót nem terítette többet a kis duny­hára ,mert nem védett az már semmit, köröskörül be volt szakadozva. Annak már csak a kason kívül volt helye, mégha naponta is mosta ká Zsuzsa. Vagy Zsu­zsika vette birtokába és ágyat csinált belőle a föl­dön hajas babájának, vagy Ferkó cibálta magához és két kézzel az állához szorí­totta miközben hüvelykuj­ját a szájába dugta és szo­pogatta, mintha valamiféle édesség csörgött volna be­lőle. Zsuzsika ilyenkor szi­pogott egy ideig, majd ölé­be vette a hajasbabát és bosszant fésülgette. A takarócsatának egyszer Kútásó Tóthné vetett vé­gett, amikonis ölébe fogta a takarót és ketté szakította. Egyik darabját Ferkónak adta, a másikat Zsuzsiká­nak. Azután a küszöbről be­szólt Zsuzsának a konyhá­ba: „Ne emésszék magukat vele a kis ártatlanok”... Miután Zsuzsa a ruháskast is kitette a gangra, a takaró­darabot odaadta Ferkónak is. Zsuzsikának is, kendővel hátrakötötte a haját és a varrógéphez ült. A szapora ölitögetések zöreje a nyitott konyhaajtón a szomszédba is elhallatszott. Az öreg Kútásó Tóthné ebből tudta meg reggelenként, hogy Zsuzsa már felágyazott, ösz_ szerámolta a konyhát, fel- sepregetett fellocsolta a ház előtt a járdát és megetette a gyerekeket. Zsuzsa már háromne­gyed órája egyfolytában hajtotta az öreg Singert és semmi zajt nem hallott a gangról. Bár nem óra sze­rint varrt, nagy ritkán’ néz. te meg a szóba falán függő festett számlapú, vasnehe- zékű láncos órát, leginkább akikor, amikor fel kellett húzni, amit úgy vett észre, hogy a vasnehezék a fal mel­lett álló kanapé támlájához ért és meg-megzörrent. Ar­ra törekedett, hogy minél több ruhadarabot varrjon •össze, amíg Ferkó és Zsu­zsika nem jelennek meg a küszöbön, hogy éhesek. Fer­kó ugyan még nem tudla mondani, de mutatóujjával a konyhakredenc felé bök- dösött és gügyögött, mert ott volt mindig a tejes bög­réje. Zsuzsa ugyan csupor­nak nevezi a bögrét, de a férje azt mondta neki. ami­kor a városban konzervgyá­rat építettek és huzamosabb ideig dolgozott ott, hogy csupornak kevesen nevezik már. ö ezen nem tud eliga­zodni, meg aztán azok bí­belődjenek az ilyesmivel, akikre ez tartozik. Egy ideig füléit, de úgy, hogy nem állította le a gé­pet. Milyen jól megvannak most ,nem hallani hangju­kat sem. Aztán meg bántani kezdte a hosszú kinti csend. Odacsinált talán Ferkó? Azt mázolgatja és nyugton hagyja Zsuzsikát is? Mosta­nában már nem csinált ilyet. A géptű alá fektetett inggalléron még végigzör­gette a varrógépet, aztán elszakította a cérnát és ki­ment a gangra. Zsuzsika a takaródarabba csavargatta a hajasbabaját, Ferkó pedig az ereszalját végig befutó szőlőilevelek közé bújva ült. Zsuzsa lehajolt hozzá, játé­kosan megbirizgálta ritka lenszínű haját és ajkát csü­csörítve szólt hozzá. — Mit csinálsz butuskám? Ferkó markából szőlőbo­gyó pottyant ki és gügyög­ve mutatott utána, miután, messzire gurult tőle: „öh... öh... öh...” Zsuzsa megrettenve ka­parta ki Ferkó markából a zöld színű éretlen szolőbo- gyókat, majd mutatóujjával a szájából szedegette ki. Bo­londulna meg a világ, saját kölykére nincs ideje vi­gyázni. Azután karjára kap­ta Ferkót és beszaladt vele a konyhába. A kredencen álló bögrébe sietve tejet ön­tött, Ferkónak az ajkához emelte és remegő hangon becézgette. — Butuskám... kas bu­tám... igyál... Ferkó jóízűen kortyolt, közben Zsuzsának a kezefe- jét veregette. Az meg keser­gett, csak ne lenne már Ferkónak baja. Mit monda­na a férje? Amikor megszü­letett Ferkó és a bába ki­szólt neki a konyhába, hogy „fütyülője van a gyerek­nek”, felkapta a nyolcvan kiló körüli asszonyt és meg­forgatta a levegőben. Az­tán gyorsan vágott egy da­rab kenyeret, tányérba tet­te és meglocsolta pálinká­val. Még az anyja mesélte neki, hogy a virrasztás fá­radsága a jó pálinkás ke­nyértől elmúlik, s a bábák mindig éjszaka vannak tal­pon, mert akkor születik a legtöbb gyerek. Miután oda­adta a bábának a tányért a pálinkás kenyérszelettel, sokáig szótlanul nézte a pó­lyába csavart Ferkót, majd megfogta Zsuzsa elfehére- dett kezét és nagyokat nyelt. Ügy néztek egymásra, mint­ha akkor látták volna elő­ször egymást... Mondhatná a férje azt, ha baja esne Fer­kónak, hogy sose lehet nyu­godt. amíg távol van. Becsavarta Ferkót vastag takaróba és kiment a kert­be s a kerítésen át Kútásó­nét szólította, hogy otthon van-e. Az nagysokára elő­jött és még akkor is a port seperte le magárói. — Nem is gondolná az ember, hogy mi van a pad­láson, ha megbolygatja az ócska holmit. Dehát néha azt is rendbe kell hozni. Kútásónénak akkor tűnt fel, hogy Ferkót meleg ta­karóba csavarva tartja a karján Zsuzsa, amikor leol­dotta a fejkendőjét és a portól rázogatná kezdte. Ma­gában tűnődött, ugyan mi ütött Zsuzsába, hogy ebben a melegben annyira beta­kargatja a kis ártatlant. Az a kerítéshez lépett és meg­birizgálta Ferkó orrát. — Talán összepiszkítottad magad és meg kellett, hogy fürösszön anyád? suzsa magához szorította Fer­kót, nem fü- rösztötte, csak becsavargaitta, hátha jó a ha- sikájámaik. Azért hívta le Kútásónét még a padlásról is, nem vigyázna-e Zsuzsi­kára, amíg elvinné Ferkót az orvoshoz, hogy megvizs­gálja, mert hallott ő már olyat is, hogy éretlen gyü­mölcstől vérhasba esett a gyerek és nem lehetett raj­ta segíteni. Kútásóné még egyszer megrázogatta a ruháját és már indult is a kerti kerí­tésen vágott kapun Zsuzsi­kához, menjen csak Zsuzsa minél előbb az orvoshoz, de ne gondoljon szörnyűségek» ne, Ferkó erős kis gyerek, az arca olyan, mint a piros rózsa, combjai meg valósá­gos kis sonkák. Nehezebben kapja meg az ilyen a be­tegséget, mint a vézna... Az asszisztensnő már szó. Irtotta be a várószobából a következő beteget, amikor Zsuzsa az ajtóból kérdőn visszanézett az orvosra, „ugye, doktor úr, nem lesz nagyobb baja a gyerek­nek?” Az orvos fehér köpe­nyébe süllyesztette a kezét s az ajtóhoz lépett. — Amint mondtam már, lehet, hogy nem áü elő komplikáció. Különben a gyermek állapota mutatja majd meg, hogy az éretlen szőlőbogyó káros hatása mi­lyen fokú a bélcsatornákra. Zsuzsa vegyes érzésekkel távozott az orvosi rendelő­ből. Megnyugodott, hogy az orvos megvizsgálta Ferkót, de közben féltve magához szorította, ugyan mennyi szőlőszemet ehetett meg? Előzőleg szakította-e, mi­előtt ő észrevette és kiszed­te a markából, szájából?... Soha nem csinált ilyet ha oda is csúszott, csak csap­kodott és visongott, miután megrezdültek a szőlőleve­lek... Az is lehet, hogy csak néhány szemet nyelt le és nem lesz hasmenése sem. Zsuzsa karját ugyancsak elhúzta Ferkó, amíg haza­ért. Kútásóné már a kapu­ban elvette tőle a gyereket, és biztatta, pihenjen meg, mert nagyon kimelegedett, olyan, mint a főtt rák. Zsu­zsika meg felpattant ültéből és Kútásónéba kapaszko­dott, s az egyik takaróda­rabot örvendezve nyújto­gatta Ferkónak. — Nesze Fejkó... Fejkó nesze... Zsuzsa leült a konyhakü­szöbre, kezét felhúzott tér­dén fektette néhány pilla­natig. majd megigazította hátrakötött fejkendőjét. Az-

Next

/
Thumbnails
Contents