Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-30 / 126. szám
tarka hasadok »WWHWIWHWWt Elválik, lia leválik Nem tudom, hogy vásárolták-e mostanában férficipőf? Ha igen, úgy nyilván találkoztak Önök is egyik cipőgyárunk elmés újításával. A dobozka alján egy figyelmeztető cédulácska olvasható, mely szerint kérik az igen tisztelt vevőt, hogy az újonnan vásárolt lábbelit se esőben, se hóban, se sárban ne viselje, mert a talpa menten leválik. Eddig a felhívás. Többen bosszankodnak miatta, tulajdonképpen pedig élj ént kellene kiáltani. Ez haladás, ez igen. Mert mi történt eddig"? Megvásároltuk a cipőt. Menten belegázoltunk sárba, pocsolyába topánkánkkaL Holott rendeltetése egészen más lett volna. Lehet szobadísznek, madáretetőnek vagy ereklyének is használni. Unokáink számára gondosan megőrizni ezt viselte a nagyapa az atomkorszak küszöbén... Ám félre a tréfával. Hasznos ez a figyelmeztetés. Bölcs és szívélyes. Megeshetett volna, hogy az ember elindul ragyogó napsütésben a strandra. Séta közben elér egy vihar. Felkészülten azonnal lehúzzuk a cipellőt, hiszen tudjuk, hogy percek múlva ronggyá ázik. Kezünkben szorongatva folytatjuk utunkat— mezítláb. Mintegy hirdetvén egyik színmű mondandójának életrevalóságát, mely szerint haladó dolog így haladni — mármint mezítláb a parkban. Igen, kétségtelen haladás ez kérem. Egyesek még életrevalóbb ötletnek tartják, hogy gyártsanak például olyan cipót, melyet az esővihar nem tép ronggyá. Ezeket leintem mohóságukról. Hol vagyunk még ettől. Ez a jövő század cipője lesz. Addig örüljünk az életrevaló ötletnek: jóelőre figyelmeztettek, hogy beugrottunk, bóvlit vásároltunk. Az ötlet oly kitűnő, hogy véleményem szerint több gyár foglalkozik a gondolattal, íme ők is csatlakoznak e mozgalomhoz. Hiszen nekik sem mindegy, hogy tudják megtartani a vevőt. Néhány példa máris rendelkezésre áll: — Üj hűtőszekrényét így propagálja majd a gyártó cég: „Ez a hűtőgép nem hűt. Csak a doboz, öreg újságok, fényképek. kacatok tárolására alkalmas. > — Más. Az újfajta lottószelvényeken majd ez olvasható: „Ezt a szelvényt kitöltheti és be is dobhatja. De hússására soha nem kerül sor...” — Olyan televíziós készülék típus gyártására is sor kerülhet majd, melynek dobozában az alábbi cédulácskát találja az új tudajdonos: „Ember! Ezt a készüléket hiába csavargatod. Semmilyen vételre nem alkalmas. Ezen se hangot, se képet nem kapsz. Kizárólag szobadísz. Porfogó. Ha szórakozni akarsz, menj moziba, színházba, meccsre...” Milyen csábító perspektívát indított a cipődobozokban meghúzódó figyelmeztető cédulácska? Lesz-e sikere a vásárlók között? Majd elválik, ha leválik. A. P. Tréfák A tanár behívatja egyik diák. járiak az édesapját. — A fia rendszeresen lemásolja padtársa dolgozatát. Ez tűrhetetlen. — Az nem lehet tanár úr — válaszolja az apa —, az én fiam soha nem csinálna ilyet, annál sokkal jobban ismerem. — Nem? No, akkor nézze ezt a dolgozatot. Arra a kérdésre: „Hol született Dante?” a fia padtársa azt válaszolta: „Hollandiában”. És a fia szinten azt írta „Hollandiában”. — Ez merő véletlen is lehet — Gondolja? Akkor nézze csaík Tovább. Arra a kérdésre: „Ki szenvedett vereséget Waterloonál?”, a padtársa azt válaszolta: „Nem tudom”. A fia 5 pedig azt irta: „Én sem.’’ í t Egy római társaságban valaki : mindenáron azon fáradozott, i hogy nevetésre bírja hallgatása- i gát. Minden hiaba. Végül dühö- í sen így szólt: — Szívből remélem, hogy a j most elmondott vicceimen jövő- ] re nevetni fognak! I — Lehetetlen — vágott vissza ] Lea Massarin — hiszen már ne- ] vettünk rajtuk négy evvel ez- : előtt.. Egy tudományos laboratórium. ! ban az egyik kísérleti egér így ■ szól a másikhoz: — Ügy látom, meghíztál. Jól 3 élsz? — Jól. Sikerült beidomítanom : ■ azt a tudást, aki velem foglal- * kozik: valahányszor felszaladok • ■ ezen a létrán, mindig ad egy da. • rab sajtot M Mit tesz a kíváncsiság! Valahol egy cikkben azt olvastam, hogy hol, hol nem, de létezik nálunk valahol a fazekas mesterségnek is múzeuma. Elkezdtem hát kérdezősködni utána, pontos választ azonban senki sem adott. Egyesek némi zavarral ugyan, de bizonygatták, hogy ők voltak már talán ebben a fazekasmúzeumban, sőt láttak is ott egy harmadik századbeli trák korsót. A címre azonban nem emlékeztek. Jómagam már egészen meg is feledkeztem a múzeumról, míg egyszer váratlan dolog történt. Elromlott a hűtőszelerényünk. Mentem bejelenteni a hibát a javító- részlegbe. Ahogy lépnék be ebbe a házba, látom a homlokzaton a feliratot: „Fazekas Mesterség Múzeuma”. Áttörtettem a munkatársak között és egyenest az igazgató előtt álltam, akit vezeték nevén neveztek meg. Ez a név egy kissé meglepett, A fazekas mesterség múzeumának igazgatóját ugyanis éppen Fazekasnak hívták. Merő véletlen? — Kedves Fazekas Elvtárs! Én szinte véletlen, hogy rátaláltam önökre... Újságíró vagyok és szeretnék feltenni önnek néhány kérdést. Jordán Popov: Interjú — Parancsoljon. — Mióta igazgatója ön a múzeumnak? — Természetesen az első pillanattól. — Tehát megalakulásától... — Igen. Mintegy néffy éve.,. — Nem hátrányos-e önöknek, hogy a mi igen tisztelt közönségünk keveset tud az Önök nagyon érdekes múzeumáról ? Lehet, hogy önnek ez viccesen hangzik, de én egyetlen prospektusban, egyetlen útmutatóban, egyetlen ismertető füzetben sem találtam semmiféle említést az Önök múzeumáról. Sőt még a telefonkönyvben sem... — Drága barátom, hát hogy talált volna, mikor ez a múzeum a valóságban nem is létezik. — Azt akarta mondani ugye. hogy... — Ügy, ahogy hallotta. Ilyen múzeum nem létezik. — Ön akkor tulajdonképpen minek az igazgatója? — Természetesen a Fazekas Mesterség Múzeumának. Vannak munkatársaim, tudományos kutatóim, régészeim. Csak éppen múzeumi helyiségünk nincs. — Igen? És miért nincs? — Az ügy évek óta húzódik. Megvannak a kiállítási tárgya ink, bent van a javaslattervezetünk, egy határozat is született, ezt kézhez is kaptuk, intézkedést is foganatosítottunk, de múzeum, az ezídeig mégsincs. — ön azt mondja, hogy évek óta húzódik az ügy. És konkrétan ki az, aki hátráltatja, útját állja a múzeum megnyitásának? Gyerünk csak, szellőztessük meg ezt a felelőtlenséget a nagyérdemű közönség előtt! — Először is elfektették az ügyet az ősmesterséget Kutató Intézetben, amelyhez mi tartozunk. Két évvel ezelőtt azonban átadtak bennünket a Szolgáltató Üzemek Kutató Intézetének. Itt’ pedig igazán csak formálisan tartanak nyilván minket. így aztán az ügy tovább alszik... — És hol található ez a ,.hogyishívják" kutatóintézet? Azt ajánlom önnek, jária végig az intézet valamennyi fórumát, tanulmányozza a lehetőségeket még egyszer töviről hegyire, ne hagyjon ki egyetlen láncszemet sem. — Meg kell mondani Önnek őszintén, hogy ez az intézet a valóságban nem létezik. Van kinevezett igazgatója, helyettese, vaunak munkatársai, csak éppen ilyen intézet nincs. — Akkor, ebben az esetben, ha így állunk, én feleslegesen fáradoztam, és távozhatok is. Viszontlátásra! Fazekas felállt és udvariasan kikísért az ajtóig: — És ha ön mégis írna rólunk, akkor mikor, és, melyik folyóiratban olvashatnánk a cikket? Mit felelhettem: — Kedves Fazekas Elvtárs! Én az Atzvuk című folyóirattól jöttem. Ennek■ a folyóiratnak még egyetlen példánya sem látott napvilágot. Természetesen van kinevezett főszerkesztője, helyettese, vannak munkatársai. Valamikor egészen biztos, hogy meg fog jelenni. Éppen ezért mi már gyűjtjük az anyagot az első számba... Búcsúzóul együttérző, azonos cipőben járó örök barátok módjára ráztunk kezet az igazgatóval. Bolgárból fordította: Sigér Imre Hu mór —képekben Lámpaláz Kétféle múzsa (A Stern-ből) (A Polisch Weekly-ből) Hitvesi tapintat — Mondd, drágám, itthon vagy — Nágyéknak? Uj szomszédok — Hallottuk, hogy ön is zenerajongó, hát gondoltuk, össze kell barátkoznunk... (A Woohenipresse-ből) Zseniális megoldás — Erről a csíkról anya azt fogja hinni, hogy megtűröd tem ... (A Wochenpresse-üöl)
