Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-29 / 100. szám

Éljen a kommunizmust építő Szovjetunió, i szocializmus és a béke legfőbb támasza! A SEATO-fanácskozás fő témája Kína diplomáciája Tolt Befejeződött Londonban az ülésszak Londonban szerdán véget ért a SEATO miniszteri tanácsának kétnapos ülésszaka. Kedden a miniszterek főképpen ex indo­kínai problémával és a Kínai Népköztársaság megélénkülő diplomáciai tevékenységével foglalkoztak. Szerdán a záróköz­lemény megszövegezése veit a napirend fő pontja. Rogers amerikai külügymi­niszter hosszan tárgyalt Doug- las-Iieme brit külügyminiszter­rel, szerdán pedig meghallgatta David Bruce nagykövetnek, a párizsi tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség vezetőjének beszámolóját a Vietnammal fog. leikozó négyes tárgyalásokról. Rogers csütörtökön Párizsba repül, ahol Schumann francia külügyminiszterrel tanácskozik, majd a hét végén megkezdi kö­zel-keleti körútját, amelynek so­rán Egyiptomba, Jordániába, Li­banonba, Szaud-Arábiába és Iz­raelbe látogat (Reuter) Oktalan mosoly Londonban befejeződött a SEATO tagállamainak szokásos évi miniszteri ülése. Képünkön a vendéglátó Sir Alee Douglas- Home brit külügyminiszter (baloldalt) és William Rogen, as Egyesült Államok külügyminisztere. Az eredményt Illetően — kissé oktalan a mosoly. Kádár János fogadta a Libanoni Kommunista Párt küldöttségét Kádár János, a Magyar Szo­cialista "Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szer­dán fogadta a Libanoni Kom­munista Párt küldöttségét, amelyet Nicolas Saovi, a párt főtitkára vezet A találkozón eszmecserére került sor a nem­zetközi politika és a kommu­nista világmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt kapcsolatairól. A baráti légkörű megbeszélésen részt vett Komó­csin Zoltán, a Politikai Bizott­ság tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője (MTI) Csang Kaj-sek a pingpong- diplomáciáról Miután az amerikai asztalite­nisz-csapat és újságírók kínai látogatása váratlanul felélénkí­tette a kínai—amerikai kapcso­latokat, szerdán megszólalt a tajvani bábrezsim elnöke, Csang Kaj-sek is. Az agg tábor­nok az amerikai CBS Tv-nek adott interjújában sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ame­rikai asztalitenisz-csapat felke-, resté Kínát, de hozzáfűzte, hogy reméli nem következik be lé­nyeges változás Peking és Wa­shington viszonyában. Csang Kaj-sek kijelentette, hogy sze­rinte a pingpong-diplomácia csu­pán taktikai húzás. Diplomaták „liázi őrizetben” — Ágyútűz indiai falu ellen — Népirtás Kelet-Pakisztánban Pattanásig feszült a helyzet India és Pakisztán között Továbbra is pattanásig fe­szült a helyzet India és Pakisz­tán között. India azzal vádolja a pakisztáni hatóságokat, hogy Daccában, Kelet-Pakisztán fő­városában gyakorlatilag házi őrizetben tartják az indiai dip­lomatákat, ugyanakkor Calcut­tában az indiai rendőrség leg­szigorúbb ellenőrzése alatt áll­nak a nyugak-pak is ztáni diplo­maták. India javaslatot tett a két városban tevékenykedő dip­lomaták hazatelepítésére, a pa­kisztáni hatóságok eddig a ja­vaslatra még nem válaszoltak. A PTI indiai hírügynökség jelentette, hogy a pakisztáni hadsereg ágyúzta a kelet-pa­kisztáni területbe ékelődő Ba- shapachai indiai községet és az ágyúzásnak legalább 25 indiai halálos áldozata van. Az India és Pakisztán között 1965-ben lezajlott háromhetes háború óta legsúlyosabb határincidens­nek minősítik indiai részről 9 Bjtísjjimsa “ 1911. ÁPRILIS 29. pakisztáni csapatoknak azt az' akcióját, amelynek során ked­den pakisztáni katonák Calcut­tától mintegy száz kilométerrel északkeletre belhatoltak egy in­diai faluba, agyonlőttek öt in­diait — köztük három nőt —, mivel azok nem voltak hajlan­dók felvilágosítást adni kelet­pakisztáni menekültek hollété­ről, majd több házat felgyújt­va, távoztak. Néhány órával később e kör­zetben pakisztáni katonák ismét feltűntek * határon és lövése­ket adtak le Haridaspur indiai határállomásra, ahol az elmúlt hetekben sok kelet-pakisztáni menekülő ment át Indiába. In­diai részről a tüzelést viszo­nozták és a pakisztáni katoná­kat elvonulásra kényszerítet­ték. A pakisztáni rádió azt álli­totta, hogy a központi kormány csapatai Kelet-Pakisztán egész partvidékét megszállták és most az ország belseje felé nyomul­nak előre. Az AP amerikai hírügynök­ség pakisztáni tudósítója sze­rint Ali Bhutto, a nyugat-pa­kisztáni választásokon legtöbb szavazatot szerzett Pakistani Néppárt elnöke megbeszélést folytatott Jahja Khan államel­nökkel. Jól értesült körök sze­rint a két politikus a polgári közigazgatásnak Nyugat-Pakisz- tán négy tartományában tör­ténő visszaállításáról tárgyalt. Bruca Douglas-Mann angol parlamenti képviselő, az „Igaz­ságot Bengáliának parlamenti bizottság” képviseletében a kö­zelmúltban Kelet-Pakisztánban járt Londonba visszatérve ked­den azzal vádolta a nyugat­pakisztáni haderőket, hogy nép­irtást folytatnak Kelet-Pakisz­tánban. A képviselő közölte, hogy hét pontból álló tervet terjeszt a külügyminisztérium elé, sürget­ve minden fegyverszállítás tel­jes felfüggesztését a pakisztáni központi kormánynak, minden segély és hitei megvonását Pa­kisztántól mindaddig, amíg az részt vesz a most folyó nép­irtásban, követeli továbbá ENSZ-megfigyelőknek a hely­színre küldését és a kelet-pa­kisztáni menekültek nemzetközi méretű megsegítését. Douglas- Mann képviselő javasolja, hogy Anglia ismerje el a Bangla De&h kormányát. (Reuter) Dr. Tímár Mátyás Franciaországba utazott Dr. Tímár Mátyás, a Minisz­tertanács elnökhelyettese Vale- ry Giscard d’Estaing francia gazdasági és pénzügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra Franciaországba utazott. Búcsúztatására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Bondor József építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter, Gál Ti­vadar, a Minisztertanács titkár­ságának vezetője és Marjai Jó­zsef külügyminiszter-helyettes. Ott volt Jacnues Gaultier de la Terriere, a Francia Köztársaság budapesti nagykövetségének ide. iglenes ügyvivője. (MTI) Eredményes kapcsolatok, kedvező kilátások Párizsba repült szerdán Tímár Mátyás miniszterelnökhelyettes. Látogatásától a két ország kö­zötti gazdasági kapcsolatok to­vábbi fejlődését várják mind a magyar, mind a francia keres­kedelmi körök. Az első kereskedelmi megálla. podás 1947-ben jött létre a két ország között, s ezt évről évre meghosszabbították, amíg végül is 1963-ban sor került az első hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodásra a Magyar Nép- köztársaság és a Francia Köz­társaság között Nagy lendületet kaptak orszá­gaink kapcsolatai miniszterelnö­künk Fock Jenő emlékezetes franciaországi útja révén, 1968- ban. Pompidou akkori minisz­terelnökkel megállapodtak a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok, s ezen belül a koo­perációt kiszélesítésében. Azóta több magasszintű látogatásra is sor került A francia kormány vedége volt például Bíró József külkereskedelmi és Bondor Jó­zsef építésügyi és városfejlesz­tési miniszter. Hazánkat felke­reste a többi között Andre Bet­tencourt terv- és telepítésügyi miniszter. Ittjártakor, a múlt év márciusában a többi között ki­jelentette: „Eredményesen tel­jesülnek a két ország között nemrég kötött műszaki és gaz­dasági megállapodásak, kedve­zőek a kilátások az együttmű­ködés fejlesztésére”; 1970-ben a teljes magyar ex­portban Franciaország a nyu­gati államok sorában a hatodik helyen állt Szakértők szerint azonban sok lehetőség kihasz­nálatlan még. Ugyanakkor érde­mes megemlíteni néhányat az eddig elért eredményekből. Francia vállalatok például kő­olajipari, földgáabontó gépeket berendezéseket szállítottak, gyógyszeralapanyagokat a MEDIMPEX-nek, személygép­kocsit (Renault) a MOGÜRT- nek, továbbá takarmány tej port, átviteltechnikái berendezést nagy berendezést a Péti Nitro­génművek új műtrágyagyárához. A Franciaországba juttatott ma­gyar árucikkek között találunk izzólámpát melegein hengerelt acélcsövet, fényezett bútort, li­bamájat fermentált dohányt étkezési vadat mézet autólám­pát — és sok minden mást Oj színfolt a magyar—francia együttműködésben a kooperáció, mégpedig ipari, mezőgazdasági és. tudományos vonalon egy­aránt Köztudomású, hogy a kooperáció nem egyszerűen ke­reskedelmi művelet, hanem olyan szilárd gazdasági kapcso­lat, amely szorosan összefonódik számos más vonatkozású kérdés­sel. Példaként említhetjük a DUTRA-ROBUSTE magyar— francia vegyes vállalat megalakí­tását amely magyar traktorok értékesítésére jött létre, vagy az EURCO-t, amelynek közös prog­ramja: magyar alumíniumipari és vegyipari termékek export­jának növelése harmadik pia­cokon. S beszámolhatnánk még licenc-eladásokról, bizonyos ter­mékek közös előállításáról* ^ a gazdasági, műszaki, tudományos és kulturális kapcsolatok sok más élő és fejlődő formájáróL Eredményes kapcsolatokról, további kedvező kilátásokról be­szélt — mint említettük — Bet­tencourt francia miniszter tava­lyi budapesti látogatása idején. Bizonyos, hogy Tímár Mátyás mostani párizsi látogatása még szorosabbra fűzi és eredménye­sebbé teszi e kapcsolatokat, to­vább javítja a két ország közötti együttműködés kilátásait. Allende: fl lökés országok kegyetlenül kizsákmányolják a latin-amerikai népeket A latin-amerikai államok nyomorúságos helyzetének éli sődleges oka az, hogy a nagy tőkés országok kegyetlenül ki­zsákmányolják ezeket a népeket — mondotta Salvador Allende chilei köztársasági elnök az ENSZ latin-amerikai gazdasági bizottságának kedden megnyílt: 14. ülésszakán. Az elnök rámu- tatott, hogy a latin-amerikai kontinens lakosságának 30 szá­zaléka, mintegy 80 millió ember analfabéta, 9 millióan munka- nélküliek és több millióan rész­leges munkanélküliek. A chilei politika alakulásáról szólva a köztársasági elnök ki jelentette, a chilei forradalom alapvető jellemzője, hogy a jog­rend tiszteletbentartásával, az alkotmány rendelkezéseinek kö­vetkezetes betartásával mélyre­ható változásokat kíván véghez vinni a politikai és a gazdasági hatalom területén. Az ENSZ latin-amerikai gaz­dasági bizottságának most meg­nyílt 14. ülésszakán a 33 ország­ból odasereglett küldötteknek felolvasták U Thant főtitkár üzenetét .amelyben sürgeti a fejlett és a fejlődő országok né peinek szorosabb összefogását f. fejlődés meggyorsításáért, (MTI;

Next

/
Thumbnails
Contents