Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-29 / 100. szám
r Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Valósítsuk meg nemzeti programunkat, építsük fel a szocialista Magyarországot! Á szorgalom jutalma A kormány legutóbbi illésén a SZOT elnökségével egyetértésben határozott a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Ván- dorzászlainak odaítéléséről. Akárcsak tavaly, az idén is ott találjak a legjobb Békés megyei vállalatokat a rangos kitüntetettek között. Ez Is igazolja, bogy jól megálltak helyüket as országos versengésben hiszen a Vörös Vándorzászlóért nagyon meg kellett dolgozni. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat immár egymás után harmadszorra érdemli ki ezt n magas kitüntetést. S ha visszaemlékszünk a tavalyi — megyénket is árvízzel fenyegető veszélyre —, akkor bizony a mostani kitüntetés értéke még magasabbra szökken. Igen, mivel a nehéz napokban a vállalat sok dolgozója a gátakat is vigyázta. Egy-két gyárban az árvízveszély miatt ideiglenesen a termelést Így is be kellett szüntetni. Ilyen nehéz év után mégis ott vannak a legjobbak között, mert a veszély múltával nemcsak a kiesett termelést pótolták, hanem többlet-építő- anyag gyártásával is hozzájárultak az újjáépítéshez. S hogy tényleg minden tólük telhetőt megtettek ezért, ennek ékes bizonyítéka, hogy tavalyi munkájukkal a párt Központi Bizottságának oklevelét is elnyerték. Ügy tűnik, hogy a fenyegető veszélyek, a nehéz időszakok megsokszorozzák az emberek erejét és megnövelik a felelősségérzetek Mi sem jelképezi ezt meggyőzőbben, minthogy megyénk másik magas kitüntetettje, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajának birtokosa éppen a Körösvldéki Vízügy! Igazgatóság lett. A múlt évben az igazgatóság dolgozói szinte emberfeletti tetteket hajtottak végre. A karhatalmisták- kal, a gátakon dolgozó több ezer emberrel együtt sikeresen útját állták a pusztító áradatnak, megmentették a veszélyeztetett községek lakosainak életét és értékeit. Jó helyre kerültek tehát a vándorzászlók. Ugyanúgy, mint a többi kitüntetések, melyek között a Kiváló vasúti csomóponttól a Kiváló vállalat, szövetkezet és Elüzem címig, a dicsérő oklevéltől az elismerésekig szinte minden fokozata megtalálható. Ez is tanúsítja, hogy a múlt esztendő olyan történelmi jelentőségű eseményei, mint hazánk felszabadulásának 25. évfordulója, a Lenin-centenárium, majd a X. pártkongresszus élő, több és jobb termékben és terményben mérhető mnnkaver- senyre ösztönözte az üzemek, a gazdaságok és a szövetkezetek dolgozóit. A napokban, a munka ünnepének előestéjén megyeszerte rendezik a kitüntetést átvevő ünnepségeket és osztják ki a legjobbaknak a megérdemelt jutalmakat. A szorgalom jutalmát. P. P. így látja a várost a darus fl BOY Békéscsabai Gyára ismételten elnyerte azóiizem és a Szocialista Munka Gyára címet A Baromfiipari Országos Vállalat az 1970. évi munkája elismeréséül elnyerte a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az ÉDOSZ Elnöksége Vörös Vándorzászlaját, továbbá a Kiváló Vállalat címet. A BOV békéscsabai gyára ismételten az Élüzem és a Szocialista Munka Gyára címet kapta meg. A kitüntetés alkalmából áp- v nils 27-én ünnepséget tartottak Békéscsabán, melyen megjelent; Csatért Béla, a Békés megyei I Tanács elnökhelyettese, Zsi- linszki András, a megyei párt- bizottság munkatársa és Várat Mihály, a városi pártbizottság osztályvezetője is. Az ünnepi beszédet Miklós László, a BOV mezőgazdasági osztályának vezetője tartotta. Elmondotta többek között, hogy tavaly a baromfiipar termékei több kiállításon első díjat nyerték. A pecsenyeliba-termékek a világpiacon is elismertek, ami különösen a békéscsabai gyár érdeme. A vállalat tavaly a belkereskedelem részére és exportra egyaránt minden korábbi időszaknál lényegesen több árut szállított A termékek belföldi fogvasztói ára nem emelkedett, sőt az ősri barom fi vásár időszakában a vállalat jelentős árengedményt nyújtott A vállalat eredményeit elősegítette a szocialista munka- verseny-mozgalom, amelyet a dolgozók hazánk felszabadulásának 25., Lenin születésének 100. évfordulója és a X. párfs ------------5 ü \ Kisdobosok kuüurális { szemléje Békéscsabán ■ ; Szerdán délután a békéscsabai ; Kulich Gyula Ifjúsági és Üttö- : rőházban városi kulturális ; szemlén vettek részt a megye- ; székhely általános iskoláinak ; kisdobosat A kisdiákok csaknem i ■ félszáz produkciót mutattak be • a legkülönbözőbb művészeti ■ ágakban. A rendező városi úttö* rőednökség képvisel« minden ■ résztvevőnek emléklapot adtak ; át. A legjobbak arany, ezüst és ■ hror.z oklevelet kaptak. kongresszus tiszteletére szerveztek. A békéscsabaiak kiemelkedő sikereket értek eL Miklós László végül a tröszt vezetősége nevében köszönetét mondott a tanácsi szerveknek, a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek, az állami gazdaságoknak és a tsz-eknek a jó együttműködésért, majd átadta a Szocialista Munka Gyára és az Élüzem címet igazoló oklevelet, valamint az Él üzemet jelképező zászlót A kitüntetések én pénzjutalmak átadása következett ezután, Az Élelmiszeripar Kiváló Elmúlt évi munkája alapján megyénkben négy kisipari szövetkezet kapja meg május 1-e alkalmából a kiváló címet. Ezek közül is kiemelkedő a Békéscsaba én Vidéke Textilfeldolgozó Ktsz. Tegnap délután ünnepélyes keretek között kapta meg az ifjúsági és úttörőházban az Ország Kiváló Kisipari Szövetkezete címet A textilfeldolgozó ktsz az' elmúlt évben igen jó munkát végzett Javult a dolgozók életszínvonala, nőtt a jövedelme és a kollektív szellem is sokat változott Természetesen ez megmutatkozott a termelésben la. A «Következet 1970 évi termelési értéke 40,9 százalékkal magasabb az előző évinél Különösen jelentős a külföld felé ▼aló értékesítés, mely 22,5 millió forint volt 1970-ben Ez 55 százalékos felfutást jelent A nyereség alakulása is említésre méltó. 1969-hez viszonyítva 59,6 százalékos a növekedés. Ünnepélyes keretek között adják át a napokban a Megye Kiváló Kisipari Szövetkezete címet a Körösvidéki Cipész KTSZ -nek, a Mezőberényi Faipari és az Orosházi Vas-Műanyagipari KTSZ-nek. A cipész szövetkezet I a termelését az előző évihez viszonyítva 9,7 százalékkal növelDoig&zója Jelvényt kapta dr. Szép Ferenc, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat Igazgatóiéi, Ancsin Pál, a békéscsabai gyár főkönyvelője, Miklós Béla kazánfűtő és Ancsin György vágómunkás. Kiváló Dolgozó jelvényt kapott Halápi Balázs, a gyár volt igazgatója, Simándi Béla, a gyár főmérnöke és Várai Pat a szakszervezeti bizottság titkára. Befejezésül dr. Szép Ferenc igazgató a gyár 60 dolgozójának átadta a Kiváló Dolgozó jelvényt és a vele járó pénzjutalmat te, s ez kűlönöökép'pen a szolgáltatásban mutatkozott meg. összesen a megyében 105 felvevőhellyel rendelkezik, s az elmúlt évben 6,3 millió forint értékű javító-szolgáltatást végzett, Érdemes megemlítem, hogy ez a szövetkezet az előző években főleg külföldre értékesítette termékeit most viszont nagy meny- nyiségben és bő választékban szállít a belkereskedelemnek is. A nyereség alaíkulása 1969-hez viszonyítva jelentősen javult 29 százalékkal növekedett A Mezőberényi Faipari Ktsa 1969-hez viszonyítva 23,8 százalékkal, megközelítőleg 10 millió forinttal nagyobb termelési értéket ért él. Eiit főleg a termelékenység növelésével, a munkar | folyamatok korszerűsítésével és nem létszámnöveléssel érte eL Kiemelkedő eredmény, hogy a belföldi értékesítés 12 millió forinttal magasabb az előző évinét vagyis 56 százalékkal több terméket értékesítenek a belföldi kereskedelemnek, mint korábban. A lakossági szolgáltató tevékenység pedig 27,8 százalékkal nőtt. Az Orosházi Vas-MűanyajSpa» ri Szövetkezet az elmúlt két- három évben rendkívül sóikat fejlődött. Itt is jelentős a beik», reskedelem felé történő értékest, tés, de az exporttevékenység is nagyban növelte a szövetkezet jövedelmét Az évi 50 millió forintos termelésből 28 millió forint értékű árut szállítottak külföldre. A nyereség 1969-hez viKitüntetett fogyasztási és takarékszövetkezetek : Ismét kiváló lett a gyulai és az orosházi ÁFÉSZ Kiváló szövetkezetek ' Az 1970. évi munkaverseny • mozgalomban élért kiemelkedő : eredményeiért a gyulai és az ■ Orosházi ÁFÉSZ-t „Kiváló Al- j talános Fogyasztási és Értékesítő : Szövetkezet” címmel tüntette ki • a SZŐ VOSZ Elnöksége és a • KPVDSZ Országos Elnöksége. : Míg a Mezőkovácsházi ÁFÉSZ ■ dicsérő oklevelet kapott az emlí- ] tett országos szervektől. „Az év ■ legjobb takarékszövetkezete” cf■ met a SZÖVOSZ Elnöksége és a " KPVDSZ Országos Elnöksége a ; kondorosi pénzintézetnek ítélte • oda. : A MÉSZÖV Elnöksége és a : KPVDSZ Megyei Bizottsága a • következő fogyasztási és taka• rékszövetkezeteknek ítélte oda az I 1970. évi munkaverseny ben elért. eredmények alapján a különböző kitüntető címeket A MÉSZÖV Elnöksége és a KPVDSZ Megyei Bizottsága vándorzászlaját az Endrődi ÁFÉSZ, „A megye legjobb fogyasztási és értékesítő szövetkezete” címet a Békési ÁFÉSZ, míg „A megye legjobb takarékszövetkezete” kitüntetést az endrődi takarék- szövetkezet érdemelte ki. A csa- nádapácai, az újkígyóst a déva- ványai, a „Sárréti”, a bucsai, a sarkadi fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, továbbá a gyulavári, a kétegyházi, a szarvasi és a tótkomlós] takarékszövetkezetek a MÉSZÖV Elnöksége és a KPVDSZ megyei bizottsága dicsérő oklevelét kapták. Balkua Imre ! szonyítva 36,4 százalékkal nőtt, 1970-ben 17,5 millió forint volt Az országban ez a legmagasabb nyereség, s ez abból adódik, hogy olyan műanyagformázó gépeket gyárt, amelyeket eddig külföldről kellett behozni, magas valutáért Most viszont a szövetkezet szállít ilyen gépeket külföldre. K. J. sím Q ■mnnuTiM .mnm^rrm,N[PUJSlCß j| 19U. ATiULiS 28. Felvételünk Békéscsabán készült (Fotó: Demény Gyula)