Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-24 / 96. szám
MINI Közös értékünk — a tehetség! Londoni album Április j „Hét napot töltöttem alvás * nélkül, aztán hat napig, majd ■ újabb négy napig nem hagytak : aludni egy percet sem... Megkí- ; noztak, magánzárkába csuktak, \ de tel jesítettem kötelességemet, s egy szót sem húztak ki belő- ; lem.” Domingos Abrantes a börtön- : bői juttatta el ezeket a sorokat: társaihoz. Abból a börtönből, ; ahová „soha nem pillant be a 5 törvény”. A fiatalembert öt év- ; vei ezelőtt állították katonai bí- j róság elé. Azóta börtönben van.: Domingosnak az a „bűne”, i hogy a Portugál Kommunista j Ifjúsági mozgalom egyik vezető- j je. A titkosrendőrség, a hírhedt ; PIDG hosszas hajsza után azért ; tartóztatta le, mert agitált, szer- : vezett a fiatalok között, mert a j szabadságjogok kivívásáért har- j colt. Így jellemzi őt az APN tu- : dósítója: „Domingos Abrantes ; kitűnő szervező. Jól megtalálja I a közös nyelvet a parasztokkal: és a diákokkal, a fiatal értelmi- « ségiekkel és a katolikus fiata- ■ lókkal. Tudja mi foglalkoztatja ■ a katonákat, az alkalmazottakat,: a munkásokat. Akivel csak be- j szélt, mindenkit magával raga-; • dott.” Ma, április 24-én, amikor az: egész haladó világ tisztelettel, j együttérzéssel adózik a hazája: függetlenségéért, szabadságáért: és az elnyomott népek felszaba- j dításáért harcoló fiataloknak,• ma: a Gyarmati Ifjúság Napján ; idézzük a sok ezer közül egy, a; Salazar börtönébe zárt Domin- ; gos Abrantes példáját. Érte és ; mellette emelünk szót ezen a: napon. A származás szerinti kategorizálás eltörlése óta; 1962-től ki- sebb-r.agyobb intenzitással zajlik a vita a tehetséges munkás- ós parasztfiatalok továbbtanulás si lehetőségeiről. Felbukkannak ugyan olykor végletes megállapítások: „A munkásfiatalok nem tudnak megfelelni az egyetemi követelményeknek”; „Csak az adrnittsztratív eszközök visszaállításával érhetjük el a kívánt eredményt” — de e túlzásoktól eltekintve, a többség álláspontja ma már minden szempontból el_ fogadható. Vagyis: nem az adminisztratív módszerek visszaállítására, nem származás szerinti megkülönböztetésre van szűk. ség, hanem arra, hogy a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei az eddigieknél nagyobb társadalmi — erkölcsi, anyagi és pedagógiai segítséget kapjanak a családi és egyéb körülményeikből adódó hátrányok leküzdéséhez. Kétségtelen tehát, hogy a nézetek tisztázottabbak lettek. A munkás-paraszt fiatalok tovább, tanulásának ügye azonban ennek ellenére sem mozdult előre. Csak egy számadatot bizonyságképpen: 1962-től több mint 10 százalékkal csökkent a felsőfokú tanintézetekben tanuló munkásfiatalok aránya, amely jelenleg alig több 30 százaléknál. Az úgynevezett „elit” egyetemeken pedig még rosszabbak az arányok. Mit kellene termi? A válasz korántsem egyszerű, Elsősorban az ideológiai értékítélet tekintetében kell most már lezárni a vitát, és pártunk ifjúságpolitikai határozatának szellemében biztosítani a társadalmi igazságot Az nem vitatható, hogy 1945 után a munkásság, majd a vele szövetséges parasztság volt az. amely elsőként állt csatasorba az új államrend mellett, s hozta később is a legtöbb áldozatot a munkás hatalomért S ebben a hősi küzdelemben — elsősorban az öntudatos magyar munkás — nem egyszer a gyermekeit is maga mellé „parancsolta”. Nincs ebben semmi rendkívüli. A társadalmi szükségszerű. ség volt az, amely olykor ilyen* feladatokat és áldozatokat is • követelt a munkások és panasz- ; tok százezreitől. Miért említem ; ezeket? Nem azért, mert a tör- ; ténelmi érdemeire való hivat- ■ hozással valami külön előnyt; szorgalmazok a munkások és pa- * rasztok gyerekeinek az egyetemi ■ felvételeknél. Csupán azt aka- • rom hangsúlyozni: amikor a ■ fizikai dolgozók tehetséges gye-; fékeinek továbbtanulásáért ’ anyagi áldozatot is vállalunk —! ez minden szempontból méltá- 5 nyos és igazságos. Tehát szó sem • lehet arról, hogy például más j társadalmi rétegek hoznak va- j£ lamiféle méltánytalan, igazság- ! tálán terhet a „fizikaiakért”, S ■ Ugyancsak idekívánkozó gon- ; doüat, hogy a jelenleginél na- • gyobb gondot kellene fordítani a ; munkásfiatalok egyetemi beil-! leszkedósére. Az első év a leg- t nehezebb számukra. Nem egy j helyen „idegenként” jámak-kel-: nek az egyetem falai között. j Ha több bátorítást, segítséget: kapnának, sokkal kevesebb len-1 ne az első év után lemorzsolódó: munkás- és parasztfiatal az: egyetemeken. De legfőként a: fiatalok, az egyetemista kai- j lektívák segíthetik a legjobban: a munkás, és parasztszülők: gyermekeinek feloldódását, kö-; tődését az egyetemekhez — egy- : más képességeinek kölcsönös: ápolásával, valahogy úgy, ahogy ; azt egykor a méltán híres Eöt- : vas-kollégisták tették. • Társadalmunk, népünk nagy! nemzeti feladata a szocializmus: építésének magasabb szinten va- : ló folytatása. Ehhez elengedhetett j lenül szükség van tehetséges ve-: zetókre; munkásokra, parasz-: tokra, értelmiségiekre egyaránt.: s ■ Társadalmi összefogással kell; elérnünk, hogy egyetlen igazi; tehetség se „kallódhassék” el, j függetlenül attól, hogy melyik: dolgozó kategóriába tartozik az: illető. A tehetség nemzeti érték,: legyen szó akár munkás, pa-: raszt, értelmiségi vagy más tár-: sadalmi réteg tagjáról, gyerme-: kéről ; Turbók János ; Ez aztán a vasárnap! — mondták néhány százan, s mondhatják még ezután is, hiszen rendkívüli műszakot, kommunista vasárnapot addig is tartottak, s tartanak ezután is megyénk fiataljai. De ne vágjunk a dolgok elébe, hiszen az elmúlt vasárnap lezajlott akció ismételten is megérdemel néhány szót. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy jó lenne ilyen közös erőfeszítést és örömet jelentő megmozdulást szervezni városaink, falvaink parkosítására, csinosítására, vagy éppen a Békéscsabán átvezető, most- már használaton kívüli iparvágány felszedésére.) Felvételünk a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskolában készült. A fiúk ástak, parkot építettek és kerítést cipeltek. A lányok az iskola ablakait tisztították fényesre. A „virág- brigád" sem tétlenkedett, nem különben a stúdióban ügyködő diákok sem, akik folyton nyag- gatták a magnót, hogy a lapátoló, ablakot tisztító, udvart söprő kéz a zene ütemére járjon. A munkaakció sikeresnek bizonyult, márcsák azért is, mert a legjobbaknak szánt rétctt nagyon nehéz volt odaítélni a valóban legjobbnak. Már a Londonban /töltött legelső napon rájöttem: ha az ember abban a szerencsés helyzetben van, hogy 24 éves, 100 dollárral és kifogástalan egészségi állapottal rendelkezik, akkor jobb, ha nem keresgéli az útleírásokban szereplő Angliát. Megúszhatja golf. walesi herceg, konzervativizmus, kedélybeteg gyarmati katonatisztek, pudding, zsakettes, keménykalapos banktisztviselők és 64 félé tea nélkül is a szigetországi kiruccanást. A módszer? Biztos sokféle van, de én csak egyet, a sajátomat szabadalmaztatom. Fiatalok közé kell menni. Nem pont olyanok, mint mi, dehát többek közt épp ettől érdekesek. Undorfilozófusok Jörgen, és népes társulata — állandó lakhely: London, Trafalgar tér, mindjárt a szökőkút mellett — olyan jól sikerült hippicsapat, hogy náluk festeni se igen lehet szebbet. Bizsukkal ékesített, előírásosan toprongy szerelés „kinek milyen gyorsan nő” terjedelmű hajkorona, csen. desen kérődző arckifejezés, piszkos nyak. Mint London hippiiéinek döntő többsége, ők is im_ portból származnak. Dánok, pár hete tértek vissza a Nagy Vándorlásból (Párizs — Zürich — Bécs — Belgrád — Isztambul — Kabul — Katmandou és zurück), potom másfél évet áldozva eseménydús életükből a kiruccanásra .. Jörgen, a Master (Mester, Főnök) kétméteres, súlycsoport feletti; olyan nyugodt, mint egy csöbör antineuralgiká- val kezelt aludttej és olyan egy. értelmű, mint az érettségi bankettre kötött nyakkendő. — Ahhoz, hogy valaki ne szálljon be a világ hülyénél hülyébb dolgaiba, ötezer év összes megcsontosodott konvencióját kell kicselezni. Hogy lehet ezt nyélbeütni? Csakis, ahogy mi csináljuk. Addig tökéletesítettük a figurát, míg a civilizáció azt nem mondta: „pfuj, de gusztustalanok’’. Azóta, hogy belénk ne botoljon, inkább átmegy a túloldalra. Mi mindig csak a napos oldalra fekszünk. így aztán véigül is nekünk marad a jobbik placc... Plain, is’nt it? (Világos, nem?) Mint a kelő Nap Master. Egyetlen picurka bökkenő: mit csináljon az a szegény halandó, aki krónikus tettvágyban szenved? Ja persze. Annak marad a sűrűnlakott túloldal... Hírünk a „Vicces Járgányában Beatfles-land közelében, az Abbey Road egyik mellékutcájában bukkantam rá a „Funny Fliver” (kb. „Vicces Járgány”) nevezetű lemezklubra. Teltház volt, a bárpulthoz telepedtem. A mixer finoman végigmért: „Egy coiát, ugye?” fin is éreztem, hogy úgy festek itt dísztelen öltözékemben, mint a koronázási menetbe tévedt vidéki segédkántor. Akármerre néz. tem: elegancia ötért. Szőrrel kifelé hordott ujjatlan bekecsek, függőnyrojtos mellények, absz- traictmintás, fényes nadrágok, délutáni alkalomra, nyakba akasztható félkilós fakereszt, rozsdás kapukulcs, anyacsavar, gázóraszámlap... A táncról, már az első futó impressziók után lemondtam — többhónapos edzésmunka nélkül aligha sajátíthatnám el azt a derékból fölfelé ide-oda csavarodó, de ugyanakkor le-fél is himbálódzó mozgást, amit a „Vicces Járgányában Jimmy Hendrix-re műveltek. Tofibokrétás legyezővel hadonászva vörös parókás, csecsemőképű srác zuhant el a Iß tfWäa : lim, AI'ül Lib 24. mellettem megürült bárszékre. „Tizenegy menetet csináltam végig” lihegte barátságosan a fülembe” és ha nem ezt a nya- valygós Elvist teszik fel, meglett volna a 15 is... Iszunk egy Gordy-t?” A gin mellől rámmézett. — Német vagy? *— Nem, magyar. — Magyar... Magyar? Különben nem érdekes. Mindenesetre jobb, hogy nem vagy német. Ismertem egy müncheni fickót, az teljesen, flúgos volt Magvas beszélgetésünk két bekecset egy huszárfőhadnagyot és egy merészen megszaggatott lepelbe burkolt leányzót is odavanzott. Élénk vita alakult ki arról, hogy Magyarország határos-e Törökországgal, a főváros Bukarest vagy Budapest, és hogy a magyarok lótenyésztéssel vagy cigányzenével szedik-e össze a nemzeti jövedelmet. Mit tehettem? Pár keresetlen szóval leadtam a magyarság modernkori történelmét, vázoltam eredményeinket. Bevallom, kicsit kiszíneztem a dolgot, nehogy még azt találják hinni, hogy az Omega kevesebbet tett az egyetemes kultúra fennmaradáséért, mint teszem azt a Beatleseku, flFa!ak"-vita a West End-en Megállt a karórám, levittem a szálloda melletti órásműhelybe. A fiatal segéd gondterhelten nézegette a sok vihart megért „Poljot”-at, aztán egész tűrhető kiejtéssel megjegyezte: „Nye magú iszprávljáty, u nasz nye takój őszi”. (Nem tudom megjavítani, nincs ilyen tengelyem.) Rámnevetett, élvezte a megrökönyödésemet. „Tavaly nyáron voltam Moszkvában” folytatta most már angolul „és előtte egy évig tanultam a nyelvet. Maga orosz, vagy csak órája az?” Percek alatt összebarátkoztunk. Kifaggatott, milyen az élet Magyarországon, „hogy tetszik a szocializmus”, mennyit keres egy maszek órás (sajnos az „amennyi a bőre alá fér’’ angol megfelelője nem jutott eszembe), miért nem hallani a magyar fociról? Felajánlotta, hogy töltsem ve. lük a week end-et. „A feleségem nagyon fog örülni, még soha sem beszélt olyannal, aki a másik világból (így mondta, „a másik világból, from the different world”) jött”. Az East End-en, London egyik munkásfcerületében, egy jellegzetesen angol, vöröstéglás, kertes házban laktak. A feleség — bájos, közvetlen humorú asz- szonyka — a közelben dolgozik, tanítónő. Szombat estére „par- ty”-t hívtak össze a tiszteletemre: a fiatal órás két barátja és az asszonyka egyik kollégája ál. lított be, felségestől. Furcsa érzés volt hallgatni őket, ahogy egyáltalán nem „angolosan”, szenvedéllyel vitatkoztak politikáról, társadalomról, művészetekről (a „Falak” vitázó értelmiségiéi jutottak róluk eszembe), és furcsa volt látni gyermeki érdeklődésüket a „másik világ’ dolgai iránt. Megszerettem őket, otthon voltam közöttük. Az egyetlen, ami szokatlan volt, ami időnként eszembe juttatta, hogy nem magyarországi barátaimmal beszélgetek: itt mindenki nyugodtan végigmondhatta a mondóké, ját, senki nem vágott közbe... Ismét a Beadecker Hazafelé, a repülőgépen jutott eszembe, hogy Londonban jártam és nem néztem meg a Buckingham Palace-t, nem jártam a Tower-ben, sőt a National Galery-ben sem. És ekkor, töredelmesen bevallottam magam,, nak: mégis csak hézagpótló jelentősége van az útleírásoknak, a Beadeckemek ♦- végül mégiscsak belőlük tudom meg, milyenek is London műemlékei.« Tóimat Klára
