Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-10 / 58. szám

Ä termelő gazdaságok, a feldolgozó üzemek és a kereskedelem együttműködésének fejlesztésére újjászervezték a MÉK-et y> Jó tudni: Kik az országgyűlési választókerületi bizottság tagjai' - Hol székelnek - hol laknak? Iz 1958-ban alakult MÉK tegnap, március 9-én tartotta utolsó küldöttközgyűlését Is­meretes, a szovetikezetpoUtikai elveik tisztázódása megteremtet­te annak feltételét, hogy a szö­vetkezetek különböző társulásai­ban az összefogás és az erők egyesítése ,a korszerű kooperá­cióik útján új távlatok nyíljanak meg. Ennek alapján a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet alkotott, a Gazdasági Bizottság pedig ha­tározatot hozott a szövetkezeti yöldség-gyümölcs kereskedelem szervezeti és gazdasági korsze­rűsítésére. A tegnapi küldöttköz­gyűlés ezért két témában hozott határozatot. Megtárgyalta' • az igazgatóság beszámolóját az 1970. évi gazdálkodásról és meg­vitatta a MÉK korszerűsítésére tett javaslatot. Bordás TflihMy, a MÉK Igaz­gatóságának tagja köszöntötte a küMöttközgyűlésan megjelent Szabó Istvánt, az MSZMP KB tagját, a TOT elnökét, Molnár Károlyt, a Belkereskedelmi Mi­nisztérium főosztályvezetőjét, Supala Pált, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkárát, Csatári Bélát, a megyei tanács vb-elnötkhelyettesét, valamint a tagszövetikezetek és ÁFÉSZ-ók képviselőit. Az 1970. évi gazdálkodásról Török Imre, a MÉK igazgatója tájékoztatta a küldötteket. Elő­adásában ismertette, hogy ta­valy burgonyából 680, zöldségből 1822 és gyümölcsből 248 vagon árut vettek át. A korábbi év­hez képest a felvásárlást csak 73 százalékra teljesítettók. Nyilván­való, hogy a rendkívüli időjárás, az ár- és belvíz nagyban közre­játszott a felvásárlás volumené­nek csökkenésében. Ennek ellené, re mégsem volt hiány az előbb említett cikkekből, mert a szom­szédos megyékből igen jelentős mennyiséget vásároltak fél és hoztak forgalomba itt a megyé­ben. örvendetes, hogy a MÉK tavaly a rendkívüli időjárás el­lenére is igen jól hasznosította az export-lehetőséget. Az 1969. éviméi 27 vagonnal több Békés megyei áru került exportra. A lakosság ellátása az új termésig tárolt zödségiből biztosított. Er­wart AIsop, a Newsweek mun­katársa írta le. AIsop a 24-es rendőrkerület egyik felügyelője, vei részt vett egy illegális kábí­tószer-árusítók ellen folytatott razzián a 102. utca 9. számú ház­ban. A felügyelő elmondta az új. ságírónak, hogy a házban a ren­dőrség az elmúlt kilenc hónap alatt 366 személyt tartóztatott le kábítószerárusítás miatt, az üz­letelés mégis tovább folyik. A felügyelő körzetében, ame­lyet a Hudson folyó és a köz­ponti park északi pereme hatá­rol, 160 000 ember él. Az itt la­kók két csoportra oszthatók: azokra, akik kábítószerekkel él­nek és azokra, akik folyton ret­tegnek attól, hogy a narkotiku­mok rabjai lesznek. Amikor va­laki megismeri például a hero­int, hetekig elél háromdolláros adagokon. A szenvedély később betegessé válik, ekkor már öt- dolláros adagra van szükség! Égy év múlva pedig már a napi negyvendolláros adag a szük­séglete! Nem csoda, ha a kábító­szer rabjai a legtöbb esetben csak rablással, vagy gyilkolás­sal tudják megszerezni a napi adag megvásárlásához szükséges pénzt. Végezzünk csak egy kis szá- aeíbást; a hivatalos statisztika. gyeiemre méltó az is, hogy a MÉK által forgalomba hozott cikkek az 1969. évi árszínvonal­hoz hasonlóan kerültek a fo­gyasztókhoz. A vállalat gazdálkodásának, eredményességét nagyban segí­tették a különböző melléküzem- ágaík. A kiskereskedelmi boltok­ban jelentősen növekedett a for­galom. Megszervezték az élő baromfi és a tojás felvásárlását. Az ipari üzemágon belül műkö­dő vágóhíd kiváló minőségű ter­mékeivel hosszú időre megala­pozta munkáját. Mindezek mel­lett intézkedtek eszközeik jobb kihasználására, bevételűik növelésére. Tavaly a vállalat 3 millió 199 ezer forint nyereséget ért el. Ez majdnem egymillió forinttal ke­vesebb a tervezettnél. Az áru­forgalommal tehát arányosnalt mondható a MÉK 1970. évi nye­resége .A küldöttközgyűlés állást foglalt a nyereség felosztása mellett, s köszönettel vette tu­domásul a HUNGAROFRUCT export külkereskereskedelmi vállalat, a HERBARIA Országos Gyógynövénytermelő és Forgal­mazó Szövetkezeti Export Vál­lalat, a MAVAD export külke­reskedelmi vállalat, a budapesti ZÖLDÉRT, továbbá a megyei és országos testvér-vállalatok part­nerei együttműködését. A MÉK Ugyanis, csak velük együtt tudta azt a felvásárlási, értékesítési eredményt elérni, melyet a me­gye javára folytatott. A küldöttközgyűlés elfogadta a gazdálkodásról szóló jelentést majd Kovács József, a gyulavári Lenin Tsz elnökének vezetésé­vel tovább folytatta munkáját. Kovács elvtárs a MÉK korszerű­sítését előkészítő bizottság nevé­ben azt indítványozta, hogy a küldöttközgyűlés alakuljon át igazgatótanácsi üléssé és vitassa meg a közös vállalat megalakí­tását előkészítő bizottság jelen­tését, melyet Csík Péter, az új- kígyósi Aranykalász Tsz elnöke terjesztett be. Az előadó ismertette a kö- j 7ös vállalat szervezeti felépíté­sét, az önkormányzati szerveket, igazgatótanács, igazgatóság, el­lenőrző bizottság. A tagszövet- kezetekkel folytatott eszmecsere tanulságaként vonta le, hogy a közös vállalat működésében az elsődleges cél nem a maximális. New York-ban mintegy száz­ezer kábítószer-élvezőt tart nyil­ván. (Persze ez a szám csak a rendőrség, vagy az egészségügyi intézmények által nyilvántartott személyeket tartalmazza. A való­ságban ennél jóval többen van­nak.) Ha azonban a napi negy­ven dollárt csak százezerrel szo­rozzuk be, akkor is napi — 4 miliő dollár, vagyis évente más­fél milliárd dollár! Ennek te­kintélyes részét rablásból fede­zik. Mit tehet ez ellen a rendőr­ség? Jóformán semmit! A fel­ügyelő elmondta Alsopnak, hogy szorultságukban, röpcédulákon ilyen speciális „okitó” utasítást adnak a lakosságnak: „Ha meg­támadják Öpt, ne essen pánikba és ne álljon ellen! Csak kevés pénzt hordjon magánál, nehogy ingerelje támadóját! Igyekezzék jól kivilágított utcákon közle­kedni! Mindig magasra emelt fejjel és nyitott szemmel közle­kedjék, nehogy az áldozat lát­szatát keltse, mert könnyen az­zá lehet!” Lehetséges, hogy a New York-iak valamilyen oknál fogva leszegett fejjel járnak és a rablógyilkossógok száma ezért növekszik? G. Borovik az APN tudósítója nyereség elérése, hanem a tog- szövetkezeteüs érdekeinek megfe­lelően a biztonságos értékesítés megszervezése, a fogyasztás na­gyobb mérvű növelése álljon. A jelenlegi eladó, illetve vevő pia­ci szemléletről a termelők piac® szemléletre szeretnék építeni a korszerűsített MÉK-et. Ebből fakad, hogy az új MÉK-nek termelőd érdekeltségű vállalat­nak kell lennie. Az új vállalat ennék megfelelően nagykeres­kedelmi, kis'kea-eskedelmi, szol­gáltató, ipari-feldolgozó, és a gazdálkodással összefüggő egyéb tevékenységeket folytat elsősor­ban tagjai megbízásából. El vál­lai azonban különböző szolgál­tatásokat — meghatározott fel­tételek szerint — a kívülálló szövetkezetektől is. Az új MÉK-ben társult szö­vetkezetek vagyoni hozzájáru­lást fizetnek. Ennek legkisebb összege 50 ezer forint. Az élőké, szító bizottság azt javasolta, hogy a vállalat nyereségéből az osztható tiszta eredmény 40 százalékát a vagyoni hozzájáru­lás alapján, a fennmaradó 60 százalékát pedig a nyereség elérésében való közreműködés alapján osszák fel. Beszélt a Göngyöleg Ellátó Vállalat működéséről is, mélyet az előkészítő bizottság javalla­tára szeretnének e közös vál­lalat hatáskörébe vonni. Majd azokról az intézkedésekről szólt, melyeket a korszerűsített MÉK termelői érdekeltségéből tehet a szövetkezetben folyó termeszté­si munka hatékonyságának nö­velésére. Az új vállalat előkiészíté. sével párhuzamosan tárgyaláso.- kát folytattak burgonya, zöld­ség és gyümölcs felvásárlására termelőszövetkezetekkel és ÁFÉSZ-ekkel. Az 59 tagszövet­kezet kereken 3400 vagon áru megtermelését és eladását vál­lalta. A termelés szervezése to­vább tart, s benne nagy szerep­hez jutnak a háztáji és a kise­gítő gazdaságok is. Az igazgatói tanács megvitatta a referátumot. A vitában fel­szólalt Zatykó Mihály, az oros­házi Petőfi Tsz küldötte, Laka­tos Károly, a békéssámsoni Elő­re Tsz megbízottja. Molnár Ká­roly, a Belkereskedelmi Minisz­térium Főosztályvezetője, Szabó Imre, a HUNGAROFRUCT kép­viselője, dr. Varga Imre, a Bé­kési ÁFÉSZ küldötte, Szabó Ist­ván, a TOT elnöke és Jemei Sándor, a Kondorosa ÁFÉSZ kül­dötte. A felszólalók valamennyi­en egyetértettek a beterjesztett jelentéssel. A vitára bocsátott, korábban már a küldöttekhez eljuttatott alapító okiratra sen­ki sem tett kritikai megjegyzést. : Ezután megválasztották a kor- : szerűsített MÉK igazgatóságát, melynek elnökévé Csík Pétert, az elnökség tagjaivá Csirik Im­rét, a füzesgyarmati Vörös Csil­lag Tsz elnökét, Bordás Mihályt, a békéscsabai Lenin Tsz foagro- nómusát, Kovács Józsefet, a gyulavári Lenin Tsz elnökét, Benkó Imrét, a Csanádapáeai ÁFÉSZ elnökét, Demcsák Pál- nét, a Szarvasi ÁFÉSZ elnökét, Ökrös Mátyást, a Mezőkovács­házi ÁFÉSZ elnökhelyettesét, Zatykó Mihályt, az orosházi Pe­tőfi Tsz elnökét és Varga Józse­fet, a kaszaperi Lenin Tsz elnö­két választották. Az ellenőrző bizottság elnöki tisztére Jemei Sándort, a Kondorosi ÁFÉSZ képviselőjét, tagjainak pedig Lóczi Jánost, a tótkomlósi Hala­dás Tsz elnökét, Laukó Pált, a nagybánliegyesi Zalka Tsz kül­döttét. Kovács Pált, a Nagyszé­nás! ÁFÉSZ elnökét és Mázán Jánost, a békéscsabai Szabadság Tsz főagroinómusát állították. A korszerűsített MÉK igazgatói tisztségét Török Imrére bízták. D. Bú Mint már arról beszámoltunk, a 15 országgyűlési választókerü­leti bizottság tagjai március 8- án esküt tettek. Most a választó- polgárok tájékoztatására közöl­jük a bizottsági tagok neveit és székhelyeit. O számú országgyűlési vá­lasztókerület, területe: Békéscsaba, városi tanács 1—21., 40—54., 84—92. és 99. sz. válasz­tókerülete. Székhelye: Békéscsa­ba. A választókerületi bizottság tagjai: (valamennyi békéscsabai lakos). Pribolyszki György, Jó­kai u. 11, Botyánszki Andrásné, Kulich Gy. V/4, Kovács Ferenc, Felsőkörös sor 14, Szombati András, Bartók Béla u. 81, dr. Borbola József, Árpád sor 16. © számú területe: Békéscsa­ba, városi tanács 22—39, 55—83., 93—98. és 100. sz. válasz­tókerülete. Székhelye: Békéscsa­ba. A bizottság tagjai: (valameny- nyi békéscsabai lakos), Bagyirika György, Tulipán u. 6, Sztankó Mátyás, Mátyás k. u. 31, Sárközi Zoltán, Orosházi u. 43, Bozó De­zső, Munkácsy u. 7, Mihalik Éva, Kolozsvári u. 21. O számú területe: Gyula vá­ros. Székhelye: Gyula. A bizottság tagjai: (valameny- nyi gyulai lakos), Török Károly, Városház u. 6/8, Németh Zoltán, Erkel tér 1, Asztalos Gyuláné, Alkotmány u. 8, Csala Mária, Kárpát u. 24, Süveges István, Béke sugárút 65. O számú területe. A gyulai járásból Doboz, Gerla, Geszt, Kötegyán, Mezőgyán, Méhkerék, Sarkad, Sarkadke- resztúr, Üjszalonta község. Szék­helye: Sarkad. A bizottság tagjai: (valameny- nyi sarkadi lakos). Mátyási Já­nos, cukorgyár, Lőrincz Ferenc, Hajdú u. 2, Torma Józsefné, gépjavító vállalat, Varga La- josné, Vécsei u. 16, ifj. Vígh Sándor, Anti u. 4. © számú területe. A gyulai járásból Elek, Gyulavári, Kétegyháza, Lökösháza, Sza­badkígyós, Telekgerendás, Újkí­gyós. Székhelye: Kétegyháza. A bizottság tagjai: (valameny- nyi kétegyházi lakos), Marsi Fe­renc, Paprét 2, Kalcsó Katalin, Bocskai u. 7, dr. Perjési József, Dózsa Gy. 1, Rotyis György, Út­törő u. 51, Koppányi Mihály, Szabadság u. Í7. © számú területe: Mezőko­vácsházi járásból. Székhe­lye: Mezökovácsháza. A bizottság tagjai: (valameny- nyi mezőkovácsházi lakos). Bar­na Sándor, Árpád u. 238, Nagy- selmeczi István, Táncsics u. 40, Agócs Anna, Árpád u. 15, Lipták András, Alkotmány u. 35. Seres Ferenc, Táncsics u. 8. O számú területe: a mező­kovácsházi járásból Bat- tonya, Dombegyháza, Kisdomb- egyház, Magyardombegyház, Dombiratos, Kevermes, Mezőhe­gyes. Székhelye: Battonya. A bizotság tagjai: (valameny- nyi battonyai lakos). Aranyi Sándor, Lenin u. 3, Tyuroski Mihály, Aranykalász u. 5, Thur- zó György, Hársfa u. 3, Varga Józsefné, Ady u. 159, Putnoki Józsefné, Puskin u. 117. O számú területe: Orosháza város. Székhelye: Oroshá­za. A bizottság tagjai: (valameny- nyi orosházi lakos). Kotolák Já­nos, Szentesi u. 4/a, dr. Kishonti Pál, Dózsa u. 21, Timótigy Ist­vánná, Pacsirta u. 12, Tóth Imre, Mező I. u. 3, Deák György, Ta­társánc, tsz-iroda. O számú területe: Orosházi járás (valamennyi közsé­ge). Székhelye: Orosháza. A bizottság tagjai: Setényi Ferenc, Békéssámson, Vörös Ok­tóber u. 49/a, Széli Mihályné, Csorvás, Szántó K. u. 5, Tatár Gábor, Nagyszénás, Dózsa Gy. u. 95, Matyuska Sándorné, Tót­komlós, Damjanich u. 10, Les- tyán János, Gádoros, Tanya 3,/a. számú területe: Szarvas város és a szarvasi járás­ból Békésszentandrás. Székhe­lye: Szarvas. A bizottság tagjai: (négy szarvasi lakos). Kovács András, Széchenyi u. 5, Varsányi Gyula, Arany J. u. 14, Mészáros István, Lenin u. 3, Kitulják György, Bem u. 39, ifj. Kozák Jánosné, Békésszentandrás, Marx u. 39. O számú területe: A szarvasi járásból Csabacsűd, End­réd, Gyoma. Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút. Székhe­lye: Szarvas. A bizottság tagjai: (valameny- nyi gyomai lakos). Kardos Fe­renc, Győzelem Tsz, Bolebovsz- ki László, sütőipari Vállalat, Szepesi Sándor, Mátyás u. 15, dr. Kulcsár László, Petőfi u. 2, Fa­ragó Jánosné, Petőfi u. 10. számú területe: A szeghal­mi járásból Bucsa, Déva- ványa, Ecsegfalva, Füzesgyar­mat, Kertészsziget, Szeghalom. Székhelye: Szeghalom. A bizottság tagjai: (négy szeg­halmi lakos). Varjú József, Kos­suth u. 12, dr. Jakó Károly, Pe­tőfi ü. 1, Mészáros Józsefné, Honvéd u. 23, Árpád Antal, Le­nin u. 37, Pengő Albert, Bucsa, Űj Barázda Tsz. számú területe: A szeg­halmi járásból Biharugra, Körösladány, Körösnagyhar- sány, Körösújfalu, Okány, Vész­tő, Zsadány. Székhelye: Vésztő. A bizottság tagjai: (valameny- nyi vésztői lakos). Korányi La­jos, Szilér-kert, Nagy Zsigmond, Kossuth u. 60, Győríi Jánosné, Tarlódomb u. 3, Szabó Sándor­né, Kossuth u. 58, Ladányi Sán­dor, Petőfi u. 41. O számú területe: A békési járásból Békés, Bélme- gyer, Mezömegyer, Tarhos. Szék­helye: Békés. Abizottság tagjai: (valameny- nyi békséi lakos). Horváth Ist­ván, Keserű sor 31, Cs. Varga Lá’zló, Fáy u. 8, id. Takács Ist­ván, Irányi u. 4, Gólya László, VII. 65, dr. Szabó Ferencné. Kossuth u. 11. számú területe. A békési járásból Csárdaszállás, Kamut, Kétsoprony, Köröstar- csa, Mezőberény, Murony. Szék­helye: Mezöberény. A bizottság tagjai: (valameny- nyi mezőberényi lakos). Szollár János, Martinovics u. 15, Jakab Jánosné, Ságvári u. 21, Guth Mi­hály, Ady u. 10, Kőszegi György- né, Marx tér 4, Molnár Pál, Ki­rov u. 1. Az országgyűlési választóke­rületi bizottságok hivatali helyi­sége mindenütt a székhelyileg illetékes városi, községi tanács épületében van. A megyei választási elnökség hivatali helyisége pedig: Békés­csaba, megyei tanács. Iroda­ház, (új épület), II. emelet. 24. szoba. Felhívás a lakásipylések megújítására A Békéscsabai Városi Tanát Végrehajtó Bizottsága felhívás­sal fordul mindazokhoz. akik 1971. február 8. előtt nyújtottak be igénylést tanácsi bérlakásra, vagy tanácsi értékcsítcsű laká­sokra. hogy kérelmüket legkésőbb április 30-ig újít­hatják meg. Az igény­lést a városj tanács lakásügyi hatóságához kell benyújtani, az ugyanitt díjmentesen beszerez­hető nyomtatványon. A megújí­tás illetékmentes. Azt a kérel­met. amelyet április 30-ig nem újítanak meg, törlik a nyilván­tartásból. #>*EKBBa»ss*BBeea’Ba»«BaaB«esB3S9Bseaasasa*as8B«a»BSSBass>iaei

Next

/
Thumbnails
Contents