Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-10 / 58. szám
Tűzszünet után: Maximális készültség, de viszonylagos nyugalom Az A1 Ahram keddi számában oeszámol arról, hogy „maximális készültségbe” helyezték a Szuézi-csatorna mentén állomásozó egyiptomi egységeket és a polgári védelem szervei is intézkedéseket tettek egy esetleges izraeli támadás elhárítására. A lap úgy tudja, hogy a hétfői nap folyamán az izraeli hadvezetés nagyarányú megerősítést küldött a csatorna közelébe. Az ENSZ közel-keleti megfigyelő erőinek vezetője hétfőn látogatást tett a csatorna vonalában elhelyezkedő hét megfigyelői poszton. A tűzszüneti megállapodás érvényességének lejárta óta az egyetlen említésre méltó incidens hétfőn este történt: megszólaltak az egyiptomi légvédelmi szirénák, amikor három izraeli vadászgép az egyiptomi katonai állások fölé repült. Az izraeli gépek azonban hamarosan visszafordultak, így harci cselekményre nem került sor. Ettől eltekintve, kedd reggelig nyugatom honolt a csatorna térségében, bér a helyzet meglehetősen feszült. Izraeli források szerint ugyancsak hétfőn j este, a Jordán-folyó völgyében! fekvő gerilla-támaszpontokrólI aknavetőkkel lőtték az izraeli katonai településeket. A VDK-küldöttség nyilatkozata Párizsban A Vietnami Demokratikus ívöztársaságnak a párizsi tárgyaié .sokon részt vevő küldöttsége nyil- latkozatot tött közzé Párizsban vrról a beszélgetésről, amelyet India? Szavaztak Keralákan Kedden benépesültek a szavazófülkék India kommunisták kormányozta államában, Kera- lában. Ez az egy hete tartó indiai választások utolsó előtti napja; szerdán, az utolsó napon Nyugat-Bengáliában szavaznak az arra jogosultak. A hét szavazási napon India különböző vidékein született választási eredmények egyelőre az urnákban várják a nyugat-ben- gáliai szavazás végét. Ezt követően dől el, megszerezte-e Indira Gandhi miniszterelnök-asszony pártja az abszolút többséget a Lók Szabhában (az indiai szövetségi parlament alsóházában). Indira Gandhinak 261 helyre van szüksége az abszolút többséghez — 33-mal többre, mint amennyivel a jelenleg kormányon levő kongresszus párt rendelkezik. Xuan Thuy, a VDK küldöttség vezetője március 5-én folytatott amerikai pacifista mozgalmak 171 képviselőjével. A nyilatkozat leszögezi, hogy a beszélgetés során Xuan Thuy kijelentette: a múltban többször folytatott magánjellegű megbeszéléseket Cabot Lodge-zsal, mikor az az amerikai küldöttséget vezette. Az amerikai fél azonban mereven ragaszkodott gyarmatosító, agressziós álláspontjához, éppen ezért nem lehetett egyetlen kérdést sem rendezni. Cabot Lodge azt javasolta. hogy e találkozókat tartsák titokban. Nixon elnök azonban később egyoldalúan nyilvánosságra hozta, hogy ilyen találkozók voltak, s ezzel is bebizonyította rosszindulatát. Xuan Thuy a beszélgetés során továbbá hangsúlyozta, hogy később, a vietnami konferencia ülésein több ízben is felszólította Bruce amerikai fődelegátust, tegyen javaslatot az amerikai csapatok kivonása időpontjának! meghatározására. Az amerikai delegátus azonban nem válaszolt I erre. Ez Is bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem óhajt valóban komoly tárgyalásokat és nem hajlandó teljesen kivonni csapatait Dél-Vietnamból. F uccskísérlet ek Bolíviában jelenleg is az országban beruházott külföldi tőke 60 százalékát adja). Az Andok fennsíkjain és keleti lejtőin elterülő, hazánknál majdnem tizenkétszerte nagyobb, 4,8 millió lakosú Bolívia a világgazdasági jelentőségű ón-, wolfram-, antímonbányászata ellenére, Latin-Amerika egyik leggyengébben fejlett országa; az egy főre jutó társadalmi össztermék értéke 171 dollár, a kontinens országai között a legalacsonyabb. A monokulturális fejlődés következtében a bányászat szolgáltatja nemzeti jövedelmének 70, kivitelének 95—98 százalékát. Legfontosabb terméke az ón, amelynek Malaysia után a világ második legnagyobb kitermelője. Az 1969-ben kitermelt 50 ezer tonna fémet — a világ óntermelésének 28 százalékát jelenti — főleg koncentrá- tum formájában szállítják az Egyesült Államokba és Nagy- Britanniába további feldolgozásra. Mind az Óvandó-, mind a Torrez-kormány célul tűzte ki a külföldi tulajdonban levő ásványkincsek nacionalizálását, •valamint a feldolgozó ipar fejlesztését. Mindkét törekvés keresztezi az amerikai monopóliumok érdekeit — a két amerikai vállalat a kőolajtermelésben érdekelt Gulf Oil és az óntermelésben tevékenykedő International Metal Processing Corporation' államosítása már megtörtént — mivel ez hozzájárul fejlettebb. önálóbb gazdasági struktúra kiépítéséhez. A néptömegek határozott fel- épése következtében 1971 évben nár a második ellenforradalmi felkelési kísérlet hiúsult meg Bolíviában. (Az ország 150 éves története folyamán 182 sikeres puccsot ért meg, az elmúlt két év folyamán azonban megjelentek az ország politikai életében a néptömegek is, amelyek az elmúlt Időszak ellenforradalmi puccskísérleteit meghiúsították). Az ország második legnagyobb városában, Santa Cruzban, a bolíviai kőolajvidék 76 ezer lakosú központjában kirobbant szeparista jellegű lázadás hátte- -ében felismerhetők a nemrég1 államosított amerikai monopóliumok érdekei (Az. USA tőket Négyhatalmi találkozó Nraat-Berlinben Győrffy Tibor, az MTI tudósítója jelenti; Kedden délelőtt fél tizenegykor — mint már jelentettük —, Abraszimov szovjet nagykövet elnöklete alatt megkezdődött a négy hatalom nagyköveteinek tizenhatodik tanácskozása a nyugat-berlini egykori szövetséges ellenőrző tanács épületében, a nyugat-berlini helyzet rendezéséről. A három nyugati nagykövet hétfőn este Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel folytatta le szokásos megbeszélését; kedden délelőtt pedig Bahr bonni államtitkárt fogadta, aki hétfőn Kohl NDK államtitkárral találkozott Berlinben. Politikai megfigyelők nem várnak látványos eredményt a mai négyhatalmi megbeszéléstől, de a négy nagykövet mai hivatalos tanácskozása és a szokásos közös ebéden folytatandó nem hivatalos megbeszélés«*, kihatással lehet az NDK és a nyugat-berlini szenátus képviselőinek pénteki összejövetelére, ahol, mint ismeretes, elsősorban a nyugat-berlini lakosok húsvéti, határátlépési engedélyéről tárgyalnak. Bíróság előtt a felforgatok Tévedés - 46 halottal A saigani hadsereg Lam Son—! 719 elnevezésű intervenciós had- ( műveleteit támogató amerikai helikopterek és repülőgépek pénteken egy nap alatt másodízben a laoszi Tchepone-től 13 kilométerre tévedésből dél-viet-1 nami egységeket bombáztak. E-| közben 8 katonát megöltek, a sebesültek száma 18 — jelentette be kedden Saigonban egy amerikai szóvivő. Ugyancsak pénteken, 8 órával korábban két amerikai vadászbombázó tévedésből Tehepone közelében egy dél-vietnami állást bombázott. A saigoni katonák ekkor 38 fős veszteséget szenvedtek. A prágai fővéro6i bíróság tanácsa előtt március 5-e óta folyik a köztársaság elleni felforgató tevékenységgel vádolt petr Uhl és társai perének elsőfokú tárgyalása. A vádirat szerint a szóban forgó személyek 1968. novemberétől 1969. decemberéig röplapokat szerkesztettek, sok. szorosítottak és terjesztettek. I Ezekben támadták a köztársasági szocialista rendszerét, a igyekeztek meghiúsítani a politikai és gazdasági viszonyok rendezésére irányuló erőfeszítéseket» A vádlottak között van egy nyugat-berlini illetőségű nő is» Több vádlott fenti tevékenységé, nek kifejtése idején kapcsolatokat létesített Csehszlovákiával szemben ellenséges beállítottságú külföldi személyekkel. Maró, a megszáll! területek kiürítéséről Ráma Aldo Moro aiasz külügyminiszter hazaérkezett Rómába, öt. napos izraeli látogatásáról Megérkezésekor nem adott nyilatkozatot Az olasz külügyminisztérium, bői származó félhivatalos értesülések szerint a külügyminiszter kifejtette az izraeli vezetőknek az olasz álláspontot, mely „tevékeny módon egyenlő távol ság tartására épül a közel-keleti konfl.ktusban érintett felekkel szemben”. Hangsúlyozta Moro Izraelben, hogy Olaszország vélemény» szerint a konfliktust politikai megegyezés útján kell rendezni, a rendezés alapja az ENSZ határozata, amely Izrael számára megszállt területek ki. ürítését írja elő. Az angol nők az egyenjogúságért A Nemzetközi Nőnapon bejárta a világot ez a kép; az angol nő mozgalom egyenlő jogokat követel a miniszterelnökségi rezidencia, a londoni Downing Street 18 előtt. (Telefotó—AP—MTI) JVm lorh-i levéli „Ne ingereljék a gyilkost!" A férfi a liftajtóhoz lépett és megnyomta a gombot. Az emeleteket jelző skálán villogó zöld fény mutatta a lefelé tartó lift útját. A földszinten kipattant a liftajtó és két személy lépett ki ■ belőle. Az egy.k női táskát ló- • bált a karján, a másik pedig —, széles vállávai elállva a bejáratot — visszaküldte a liftet a felső emeletekre. Az ajtó bezárult és a zöld fény most már lefelé viliózott. A két személy sietve a kijárat felé tartott. A lift végül újra visszajött, az ajtó kinyílt és a férfi előtt egy halott nő hevert vérében a padlón. A férfi ismerte a 79 éves áldozatot. A rendőrség pillanatok alatt í kiszállt. A detektívek tüzetesen átvizsgálták a fülkét, csattogott j a fényképezőgép. ; — Megtalálták a tetteseket? ! Megtalálják? — hajtogatta felin. dúl tan a férfi, aki a bűntényt felfedezte. A detektívek vállat vontak: — Mit vehettek el tőle? Legfeljebb öt dollár volt nála. Több nem lehetett a táskájában! öt dollárért meggyilkolni valakit!... ... A 67 éves nyugdíjas nyomdász bolondja volt a macskáknak. Esténként lejárt a hátsó udvarba .hogy kedvenc állatainak ele. séget vigyen. Ogy találtak rá, kezében a halkonzerv dobozával, amit a macskáknak vitt. Hátába fúródott a golyó. Zsebeit valaki kiforgatta. A szomszédok elmesélték, hogy az öreg mindig félt a rablóktól, és soha nem volt nála egy-két dollárnál több. A két gyilkosság New Yorkban történt. Ha egy nappal később írnám riportomat, bizonyára újabb gyilkosságról számolhatnék be. A rablásokat már nem is számítom. A napokban abban a házban, ahol szerkesztőségünk vám, néhány óra leforgása alatt több lakást is feltörtek és kiraboltak egyazon emeleten. De ki törődik ilyen semmiségekkel? A minap 25 000 New York-s rendőr és detektív sztrájkolt. Így a várost telejesen kiszolgáltatták a rablóknak és gyilkosoknak. Mindenki felkészült a legrosz- szabbra . Érdekes módon azonban a bűntények száma a sztrájk alatti napokon egyáltalán nem emelkedett A jó New York-iak ámulatba es. tek. Voltak, akik a rossz időjárással magyarázták, mások viszont azt állították — és azt hiszem ezek jártak közel az igazsághoz —, hogy az alvilág nem lehet aktívabb, még akkor sem, ha nincs rendőr az utcán. A szkeptikusok azt mondták, hogy a rendőrség a sztrájkokkal tökéletesen bebizonyította tehetetlenségét; akár van rendőrség, akár nincs, az eredmény egy és ugyanaz. Az előbb említett két eset kapcsán az ember elgondolkodik vajon mi hajtja a rablókat, hogy néhány dollárért emberéleteket oltsanak ki? A válasz nem túl nehéz, ha tudjuk, hogy a bűnözők 75 százaléka kábítószerek rabja. „A halál lehelete ül a vá- ^aa felett". Ezt & mondatot StePrága: