Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-09 / 57. szám
Emberek és komputerek lisaa kihasználja u ,^sko« *éA tadMÍit)W-(«chiilka| for- radaiom IdisakAt éljük. H«n mm oldalakon át sorolhatnánk «sokat, még a ma embere számára is fantasztikus eredménye- kei, amelyek a tudomány és a technika közős alkotásaként Jöttek létre. Talán elég egyetlen példát idézni ® nagyszerű együttműködésből, Azokra az űrkutatásokra gondolunk, amelyekkel napról- saapra közelebb Jutunk a világmindenség felfedezéséhez, megismeréséhez, Azokra as űrhajókra és űrjárművekre, amelyekben as Ember, az emberi szellem testesül meg, és amiről néhány évtizeddel ezelőtt még fsak a fantasztikus regények írói mertek álmodozni, fik ma már nemcsak, hogy valósággá váltak, hanem értékes adatokat szolgáltatnak az emberiségnek. a tudománynak, a technikának. Ha közvetlenül még nem is, de közvetve már sok segítséget adnak az emberiségnek. amelyeket hasznosítanak a mindennapi életben. Elég üt csak arra utalni, bogy a mesterséges holdak százai Jelzik előre az Időjárás alakulását, sok ezer kilométeres távolságokra Juttatják el a ív-adó műsorát, „megfigyelik” a tengerekben vonuló halrajokat, és odairányítják a halászokat. Egyre többet beszélünk mostanában a komputerekről is. Nevetséges lenne ezek hasznosságát vitatni. Olyasmi, mint amikor a technikai forradalom Idején a lyoni selyemszövők kenyérféltésből összetörték a gépeket. A ma embere már maximáFebmár 22-én ünnepelte a csabacsűdi művelődést ház irodalmi klubja egyéves megalakulását, Az irodalmi klub egy év alatt változatos programot bonyolított le, és néhány irodalomszerető fiatal —- a klubelnök, Faluska Anna, a klubtitkár, Ku- gyela Erzsébet és a kultúrfele- lős, Skorka Anna — még változatosabb klubéletet szeretne kialakítani. Az egyéves Jubileumra hetekig készült a klub tagsága. Meghívták az összejövetelre Rózsa csókba a falvak és a Járással határos városok tanácsai minden ezer lakos után választottak egy tagot Kimondták, hogy a járási tanácsokban a falvak képviselőinek kell elfoglalniuk legalább a tanácstagi helyek telét, de a városok minden szomszédos járás tanácsába küldhették tagokat A proletárdiktatúra elvének megfelelően így biztosították a munkások fokozott képviseletét Hasonló okból a megyei tanácsba a járási tanácsok mellett a városiak külön is választottak küldötteket mégpedig minden 5000 lakos után. Sem a járási, sem a megyei tanácsnak pozíciójánál fogva, nem volt senki tagja. Ugyancsak nem kerülhetett senki a Tanácsok Országos Gyűlésébe, akit valahol nem választottak meg tanácstagnak. így a népbiztosok egyben kerületi, illetőleg városi tanácstagok is voltak, a ha csak az időhiány nem akadályozta meg, részt vettek azok munkájában. A közvetett választások rendszere Lenin elképzeléseire épült Az volt a célja, hogy fokozza a tanácsok demokratizmusát, hatékonyságát, s gyakorlatilag is lehetővé tegye a visszahívás elvének érvényesítését. A proletárdiktatúra viszonyai között a közvetlenül választott megyei, országos szintű képviseleti szervek tagjainak visszahívhatósága különben formális lett volna, hiszen ha ez lett volna a választók szándéka, szervezkedésbe, engedély nélküli agitációs kampányba kellett volna foglalniuk. Az alsóbb szintű tanácsok viszont beszámoltathatták és lepek” nyújtotta könnyítést, Es rendjén is van, hiszen a gépeket az emberi elme azért alkotja, hogy könnyebbé tegye a mindennapok munkáját, enyhítsen a fizikai megterhelésen, ami végsősoron az emberi kor Jelenlegi határainak módosításához, a gondtalanabb élethez vezet. De igaz az is, hogy a „tudományos technikai forradalom által tágranyitott perspektíva mellett még valamire gondolnunk kell. Hosszú úton Járván gyalog, kocsin, vagy autón, egy egy fordulóban feltűnik utunk következő állomása a szép táj, a nagy város. Ha teljesen a szebb perspektívára fordítjuk figyelmünket, megtörténhet, hogy elbotlunk egy kőben, árokba visznek a lovak, vagy póznába, ütközik az autónk és kitörjük kezünket, lábunkat” — mint ahogy azt megállapította a Politikai Akadémián tartott előadásában Erdey-Grúz Tibor. Éppen ezért a tudományos technikai forradalomban alkotott gépek mellett nem szabad megfeledkeznünk az alkotókról sem. Valahogy úgy néz ki. hogy mostanában többet beszélünk a komputerekről, az ember rovására, H>ba lenne a gépet tekinteni elsődlegesnek a termelésben. a kutatásban, az élet bármely területén Is — nem pedig az embert. Hiszen a szocializmus teljes felépítését nem a gépeknek, hanem ax embermilll- óknak kell megvalósítani. Ehhez a munkához a gének csak segítőtársak. Es erről bizony sokszor megfeledkezünk. Béla Ottó Bélát, a járási tanács elnökhelyettesét, Gunda Györgyöt, a Csabacsűdi Községi Tanács VB- elnökét, Demeter Györgynél, a művelődési ház igazgatóját és Kiss Illésnét, a közművelődési könyvtár vezetőjét A fiatalok megköszönték a járási és a községi tanács támogatását mely nélkül nem tudnák terveiket valóra váltani, és tovább gazdagítani a kis klub életét Rózsa Béla, a járási tanács elnökhelyettese üdvözölte a klub tagjait, és továt£>i sikereket kívánt nekik. lelősségre vonhatták a felsőbb ■ szintű tanácsba delegált tagokat • s ha úgy látták volna jónak, visz-£ szahivhatták volna őket A Vörös Újság így kezdte be- | számolóját a tanácsválasztások- £ ról: „1919. április 7. Az első vá- £ lasztás nagy történelmi dátuma, £ amikor végre a dolgozók és igazi ■ államfentartók, munkásférfiak,! és nők választottak Magyaror- : szágon. Gyönyörű, verőfényes, £ tavaszi nap, amelyen a proleta- £ riátus felszabadult tömegei meg- j pecsételték az emberibb, s igaz- ! ságosabb világhoz való jogukat I és hitet tettek a Tanácsköztársa- £ ság s a kommunista állam mély- £ séges akarása mellett”. A lehető legdemokratikusabb ! módon létrehozott községi, kerü- £ leti, megyei tanácsok rövidesen | megkezdték munkájukat, s egye- £ bek mellett megválasztották a 5 Tanácsok Országos Gyűlésének £ küldötteit is. A Tanácsok Orszá- £ gos Gyűlését 1919. június 14-re £ hívták össze. Az előző két napon £ a képviselőházi teremben a párt- " kongresszust tartották meg. Az £ épület, amelyet az úri Magyar- £ ország képviselői önmaguknak, a ■ saiát dicsőségükre építettek, ez- : úttal először fogadta be falai kő- £ zé az ország igazi képviselőit. Az ; üléstermet vörös drapériák dí- £ szítették. Az elnöki emelvény ■ fölött, a korona helyén a szíve ! fölött ötágú csillagot viselő, fri- £ giai sapkás munkás alakia szim- £ bolízálta a megváltozott Magvar- £ országot. A párt programterve- £ zetiét Kun Béla terjesztette elő. £ Pintér István j iFolytatjuk) Ünnepi megemlékezések, kitüntetések Bár hivatalosan tegnap, március 8-án ünnepelték a Nemzetközi Nőnapot, megyénkben már szombatom megkezdődött az ünnepségsorozat Békéscsabán, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa Elnöksége a szakszervezeti .mozgalomban dolgozó nőaktívák részére a MED OS Z -s zékhá zban rendezett ünnepséget. Ezen részt vett dt Szegvári Petemé, a megyei nőbizottság elnöke, aki üdvözölte a megjelenteket, majd Nagy István, az SZMT vezető- titkára tartott ünnepi megemlékezést Ebből az alkalomból adták át az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést Mitrik I»L vánnénak, ár. Luzsányi Laurának az Egészségügy Kiváló Dől. gozó ja kitüntetést. A Szakszervezeti Munkáért oklevelet Szín- ka Jánosné és Planter Jánosné kapták meg. Ugyanezen a napon Budapesten, a Szakszervezetek Országos Tanácsánál vette át a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát Vlucs. kó Károlyné, a Békéscsabai Kötöttárugyár szb nőfelelőse, az oklevelet pedig Lipták Cvörgy- né, az építők megyebizottságának nőfelelőse. Vasárnap Békéscsabán, a ME- DOSZ-szakszervezet nőaktíváit Betkó Pál viharsarki földmunkás-veterán köszöntötte, míg a Szabadság Termelőszövetkezet központjában megrendezett ünnepségen Szili Zsigmondné. a nőbizottság titkára és Bagylnka György, a tsz elnök,, beszélt elismeréssel a szövetkezetben dolgozó nők helytállásáról. Ott volt az ünnepeltek között özv. Juhász PáIné baromfigondozó, aki a nőnap alkalmából vette át Budapesten dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztertől a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. Március 8-án Békéscsabán, az Ifjúsági és Úttörőház nagytermében került sor a városi ünnepségre, amelyet dr. Haraszti János, a városi tanács vb-elnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédet Gyulavári Pál. a városi pártbizottság első titkára mondott Az ünnepségen részt vett Frank Ferenc, az MSZMP megye: bizottságának első titkára. Nagy János, a megyed tanács elnökhelyettese és Nagy István, az SZMT vezető titkára. Ezt követően kultúrműsor szórakoztatta a résztvevőket B. O. Megkezdődtek az EDÜ megyei színvonalversenyei Több mint két hónap múlva harsan fel először az 1971-es Erkel Diákünnepek szignálja, máris megkezdődtek azonban a diákművészeti bemutatók megyei színvonalversenyei. Március 5- én a sarkadi művelődési házban a középfokú tannitézetek félszáz versmondója, tizenhárom prózamondója és kilenc diákszínpada mérte össze erejét, hogy eldöntse: közülük ki vehet részt a május 19-én kezdődő gyulai döntőn. A jó átlagszínvonalú versenyen néhány kitűnő produkciónak is tapsolhattak a jelenlévők. Közülük kerültek ki a továbbjutók. Békéscsabáról Haraszti Katalin, Kubicza Ildikó, Szabó Julianna, Battonyáról Dohár Piroska, Gyuláról Elek Éva, Gyomáról Timár Judit Kétegy- házáról Próztik Sándor, Körös- ladányból Szűcs Margit, Mező- berényböl Geszti Piroska Tótkomlósról Koppányi Márta, valamint a csabai út-, híd- és víz- műéoítésl szakközépiskola és a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium diákszínpada. A következő selejtező március 10-én lesz, amikor Szarvason a néptáncosok küzdenek meg a továbbjutásért Egyéves a csabacsűdi fiatalok irodaimi klubja Fiúk, lányok, kutyák Első osztályosok beiratása A Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése alapján megváltozott az első osztályosok beiratasának módja, ezert ezúton is tájékoztatjuk a szülőket a tennivalókról. A tankötelezettség a gyermekek 6. életévének betöltését követő szeptember hó 1-én kezdődik. A tankötelezettség teljesítéséről a szülő vagy gondviselő köteles gondoskodni. A szülő azt a gyermekét, aki 1971. augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, vagyis aki 1964. szeptember 1-e és 1965. augusztus 31-e között született, — köteles a lakóhelye szerinti általános iskola első osztályába beíratni. A behatáskor a gyermekek adatait a szülő saját személyi igazolványával, a gondviselő a gyermek születési anyakönyvi kivonatával tartozik igazolni. A beiratkozás időpontja: 1971. március 12-én délelőtt 8—18 óráig, és 13-án 8—14 óráig. A beirt tanulók még a tanév megkezdése előtt orvosi vizsgálaton vesznek részt A vizsgálatokat az óvodában szervezik meg augusztus hónapban. Jelenleg óvodába nem járó gyermekeket is a lakóhelyük szerint illetékes óvodákban vizsgálják meg. Az orvosi vizsgálat időpontját közöljük. Pénteken mutatták be a Jókai Színházban Vandenberhe—. Armont—Egyed: Fiúk, lányok, kutyák című zenés víg játékát. Képünkön: Kalmár Zsuzsa, Felkai Eszter éa Páva Mária — a lányok. És a fiúk: Gálfy László, Valkay Pál, Győrgyfalvay Péter, Vár- hőnyi András és Gonda György. (Fotó: Demény)