Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
Békéscsabai siker Drezdában k . feözetmúlfflbae rendezték meg Drezdában a „Zwinger Pokal” (Zwinger Serleg) elnevezésű nemzetközi társastáncver- senyt A találkozón 12 pór indult, a középeurópaj —- osztrák, csehszlovák, lengyel, német és magyar — élvanal képviselői. A kitűnő békéscsabai Felczán-M- aaspár a magas színvonalú versenyen az előkelő negyedik helyet szerezte meg. Á magyar küldöttségben ott volt Varga László, a szarvasi tanács elnöke, Nyíri Lajos, a békéscsabai táncklub vezetője és Holub László, a szarvasi művelődési központ igazgatója is. Február közepe óta a X. pártkongresszus anyagöl dolgozzák fel a szakszervezeti lömegpolitikai oktatásban Több mint 14 és fél ezer részvevő Február közepén elkezdődött a X. pártkongresszus anyagának feldolgozása a szakszervezett politikai tömegoktatás mindkét formájában. Az alapszervezeteik többsége a SZOT és a szakmai központok vezetőségeinek határozata alapján nagyobb létszám- mái vonta be a hallgatókat! ezekre a tanfolyamokra. A megyében 560 szákszerve-' zeti propagandista több mi n't 14 500 szervezett dolgozóval ismerteti meg a kongresszusi dokumentumokat. A vezető propagandisták 85—90 százaléka rendszeresen részt vett a megyei előkészítőn. Többségük jól felkészült és ennek megfelelően saját tanfolyamaikon aktívan és felelősségteljesen dolgoznak. A tisztségviselők, a szocialista brigádok 80—85 százaléka megjelenik a foglalkozásokon, s keL lő érdeklődést tanúsítanak az Kutatásuk tárgya; a gyümölcstermesztés egyes témák feldolgozásában. Az oktatás a pártszervezetek elvi irányításával valamennyi szinten hatékonyabb lett. A politikai oktatás tanfolyamain a prcr pagandisták helyesen magyarázzák a legaktuálisabb társadalmi feladatokat. így hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakszervezeti tagság jobban eligazodjék alapvető feladatainak megismerésében és azok végrehajtásában aktívabban tudjon tevékenykedni. A szakszervezett választások után a politikai oktatás segítségével szélesebb körben magyarázzuk és értetjük meg a párt- kongresszus szakszervezetekre vonatkozó álláspontját, a szakszervezetek feladatait és az üzemi demokrácia néhány alapvető kérdését A szakszervezeti akti. vált képzése hozzájárul a különböző szintű testületek önálló agitációs és propaganda-tevékenységének erősödéséhez. Kellő felelősséggel készülünk az országgyűlési és tanácsi választásokra is. Az üzemek, a megyei bizottságok eddigi felméréseiből megállapítható, hogy a politikai oktatás részvevőinek érdeklődése, aktivitása jelentősen megnőtt a pártkongresszusa anyagok tanulmányozása során. Eközben tovább javult a szakszervezetek termelési, agitációs és propagandamunkája is. Az alapszervezetek egy részénél célszerűbben és jobban sikerült a figyelmet ráirányítani a gazdasági tervek és a kollektív szerződések készítésére A szakszervezeti alapszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy a pártkongresszusd témák elsajátítása mellett a termelési agitáció és propaganda javuljon, eszközei és módszerei az új követelményeknek megfelelően még jobban fejlődjenek. Az SZMT oktatási feladattervének végrehajtása során a szervezeti és tartalmi munka erősítését alapvetően az alapszervezetek területein fokozzuk tovább Hajdú Antal. *y. SZMT muaUcabizot.trógának vezetője HEMQ3S3I Sárika, drágám Köztudott; Magyarországon filmrendezőből túltermelés van. Az is; anyagi okok miatt nem tudunk évi tizenöt filmnél töb-l bet gyártani. Ezért senkire semI hat a meglepetés erejével, hogy nagyon sok jó forgatókönyv nem kerül a kamerák elé és hogy nagyon sok rendező ideje telik él feleslegesen, tétlenül. A fiatal Sándor Pál, a film rendezője és felerészben írója, úgy látszik jól tudja, hogy mi a jelenleg aktuális téma, mert rövid idő alatt három filmmel is jelentkezhetett. A Bohóc a falon és a Szeressétek Odor Emíliát után még egy év sem telt el a harmadikig, amelynek címe: Sárika, drágám. Ms hát az a jó téma, ami e filmnek az alapját adja? A nemzedéki ellentét. Kissé részletesebben: a mai fiatalok nem tudnak tartalmas életet élni, ér- j tétlenül állnak a filmben szereplő özvegy Galambosné (Sárika) által bemutatott élet előtt. Sári-. ka férje oldalán részt vett illegális pártmunkában, harcolt; Spanyolországban, emigrációban élt Párizsban és Moszkvában s most bevonul egy veteránott- honba. Vagyonából pedig három j új tanteremmel bővíti a város zeneiskoláját. A téma megjelenítése két figurára épül. Az egyik Sárika, a másik pedig egy huszonötéves filmrendező, aki az eszmék és erkölcsi tartás nélküli ifjúságot hívatott tipizálni. Ez a fiatal unokaöccse a címszereplőnek és értetlenül csodálkozik annak hallatára, amiért nagynénje majdnem félmilliónyi vagyonát nem az örökösöknek osztotta szét, hanem a közösségnek adományozta, Persze, ez a fiatal csinál mást is a csodálkozáson kívül. Minden estére keres magának szexuális partnert, alkalomadtán még az elvált feleség is megfelel. Közben — mivel nagyon szüksége van tízezer forintra s nagynénje nem ad neki, ezért nyugodt leükiismerettel ellopja a pénzt. Majd visszalopja és letagadja, később pedig bevallja. Mert ez lesz a film pozitív eszmei mondanivalója; a mai, eszmék és lelkesedés nélküli, modem, rohanó élettől elrontott fiatal rádöbben arra, hogy nem ő él tartalmas életet hanem a nagynénje, akinek az élete az övénél tartalmasabb volt és tartalmasabb ma is. A téma tehát nagyon szép és nagyon aktuális. Az már más kérdés, hogy ez előjött-e tartalomban is? Nehéz egy kicsit elhinni az egész történetet, mert igencsak érződik raita az íróasztal íze. Nehéz elfogadni művészinek a filmet azért is, mert tele van mindazokkal a modorosságokkal, amelyek napjaink filmjeire jellemzőek. Gondolok itt a ruha nélkül Is megvillanó női szereplőkre, a divatos beat- együttes szerepeltetésére, a jól kijátszott ágyjélenetre stb. Nehéz elfogadni a művet a ma már más filmekben gyakran látott formai megoldások miattié. Sok kritika és méltatás Sándor Pált rendkívül rutinos és ötletes rendezőnek mondja, ami nagy szó egy fiatal rendezőnél. Nos, inkább az az igazság, hogy nagyon ügyesen tudja alkalmazni a már jól „belőtt” jelenetsorokat A felülről filmezett száguldó gépkocsit többek között láttuk már Bacsó Pál filmjében,, a Fej lövésben. A disszidáló fia. tál, a nemrég látott Ki törés-re emlékeztetett. A nagy társaság külföldiéle jelenlétével olyan volt, mint Kovács András Falak című filmjében a párizsi jele* net A dokumentumfelvételek is az előbb említett rendezőt idéz. ték a Nehéz emberek-kéL Mindent összevetve: A filméi, készült, jó témát jelenített meg a nézők számára. Erénye, hogy új arcokat láthattunk, akik jő színészi játékot produkáltak. Kíváncsian várjuk, hogy Sándor Pál milyen új filmmel fog jövőre jelentkezni, Péter László Képünltön: Rács Júlia tudományos munkatárs a biokémiai laboratóriumban folytat speciális vizsgálatot. (MTI fotó — Jászai Csaba felv KS) Cfjfehérton működik az Országos Kertészeti Kutató Intézet kísérleti telepe. Feladata a nyírségi időjárási és talajviszonyoknak leginkább megfelelő gyümölcskultúra kialakítása. A mikrobiológiai kutatás mellett nagy hangsúlyt kap a telepen belül a£ a kísérleti gazdaság, ahol a gyakorlatban vizsgálják a nemesített 4i gyümölcsfajtákat. A kutatásaik során szerzett információkat, eredményeket továbbadják a nyírségi gyümölcstermesztő tsz-eknek és állami gazdaságoknak, .% Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat azonnal felvesz VILLANYSZERELŐKET, \KKUMULÁTORTÖLTŐKEi LAKATOSOKAT, IV- ES LÁNGHEGESZTŐKET. Jelentkezés a vállalat felvételi irodájában, Békéscsaba, Orosházi u, 16, 249825 — Ha megengedi, megmondom előre, hogy ön a harmadik lökés után fog 12-es találatot elérni. Az edző felröhög; — Soha. — Nem kérem, A főhadnagy elvtárs a harmadik lökésre fog egy 12-est csinálni, ön pedig a másodikra 4-est. Erre aztán Szántódl elvtárs, aki eddig ügyet sem vetett Lu- ciánóra, most jól végigméri a kis bohócot — No hát erre lenne egy fogadásom. — Nekem is — mondja Luciánó. Szántódl gondolkozik, kréta z- za a dákóját, Luciánó a füzetébe tekint — Most ön következik, nemde? Szántódi nekikészülődik. — ön most ötöt fog lökni Szántódi felegyenesedik. — Fogadjunk, hogy nem ötöt lökök. — Sajnálom uram, számmisztikái rendszeremben most az következik, hogy a 3-as számú játékos ötöt lök. ön a 3-as számú játékos? — Én vagyok, de nem ötöt lökök. Luciánó csak mosolvog — ötöt fog lökni. — Fogadhatunk? — Természetesen , — Mibe? Luciánó kinéz a másik terembe, zabáló övéire. — Ha én nyerek, ön fizeti ki azt a cehhet, amit kicsiny társulatom csinált odaát. Ha ön nyer, én fizetek mindent, amis; — Mondja meg, legyen szíves, kik azok, akik ott játszanak. A pincémé vállatvan, de mégis megadja a felvilágosítást Óvatosan mutogat, hogy a ben tiek ne vegyék észre. — Aki most lök, az Lipcsei űr, az edzőnk. Az ott mellette Varga elv-társ, a Magyar Labdarúgó Szövetség járási vezetője. Középen Szotyori főhadnagy, sporttiszt, a helybeli gyalogezrednél. És végül, aki háttal áll, ő Szántódi élvtárs. a tanács népművelési osztályának helyettes vezetője. — S melyikük a legjobb játékos? —- Azt hiszem, Szántódi. — Köszönöm. Hozzon nekem két sóskiflit, meg egy pohár tejet, A társulat már a marhapörkölt végén jár, sőt a fröccsöt is többször megúj rázták már. Luciánó a biliárdteremben, kezében a maradék kiflivel elmerültem figyeli a játékot, és főleg a játékosokat. A játék az úgynevezett 32- ezés. A biliárdasztal közepére felsorakoztatott Öt kis fabábu meghatározott szabályok szerint történő feldöntésére megy, s az elért pontokat egy kis táblán jegyzik A kis táblán lyukak vannak és négy különböző szi° nű pálcika. A táblát tartó ezeket a pálcikákat szurkolja a lökések után mindig előbbre. A teremben mindenki a játékot, figyeli, mindenki szakember. Luciánó leül, rágja a kiflit Odakint Anita odafordul az igazgatóhoz: — Luciánó mit csinál odabent? Damógyöngyeá teleszájjal válaszol: — Puhatolózik Anita szinte ellágyuL — Csupa szív ez a bohóc. Nem is tudom mi lenne belőlünk nélküle. Damógyöngyei nem szereti, ha csorbítják igazgatói mindenhatóságát. Zordan néz a műlovarnőre, aki ennek következtében kijavítja magát... — Meg nélküled, apusként,5 Luciánó az asztalnál áll, s minden lökés után bejegyez valamit a füzetébe. A sporttiszt akinek nem megy a játftk, idegesen rámordul Luciánóra: •—Mit jegyez maga? — Luciánó mosolyogva valuszol. — Statisztikai rendszerbe foglalom a találatokat engedelmé- vei. Luciánó egy gyors számítást végez, aztán még behízelgőbb mosollyal fordul a sporttiszthezi