Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

1 Käzpaati Staläszlikai Hivatal jelentése LEMONDOTT A FINN KORMÁNY Karjalainen finn miniszterelnök benyújtotta koalíciós kormányának lemondását. Kép: Ahti Karjalainen (jobbra) átadja kormánya lemondását Urho Kekkonen finn államelnöknek. (Teüefotó — AP—MTI—KS) Pakisztánban pattanásig' feszült a liclvzet (Folytatás a 3. oldalról) az árvíz- és a belvízvédelem céljaira* a károk elhárítására. 1970 végén az egészségügyi személyzet száma majdnem 100 000 fő volt .mintegy 20 000- rel több mint öt évvel korábban. Az orvosok száma 4000 fővel 23 500-ra emelkedett, 10 000 la­kosra 23 orvos jutott. Az egy körzeti orvosra jutó lakosok szá­ma 7 százalékkal csökkent. Az utóbbi öt év folyamán több új kórház, kezdte meg működé­sét, valamennyi vidéken. A bő­vítéseket is figyelembe véve, a kórházi ágyak száma öt év alatt csaknem 7000-rel gyarapodott és 1970 végén 84 500 darab volt. 1966 óta a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek tagjaira az egészségügyi ellátás tekinteté­iben lényegében ugyanazok a ren­delkezések vonatkoznak, mint az alkalmazásban állókra. 1970. jú­lius 1-től megszűntek az ingye­nes kórházi ápolás időtartamá­ban korábban meglevő különb­ségek: a dolgozók kórházi ápo­lást igénylő családtagjai, vala­mint a nyugdíjasok és család­tagjaik is időbeni korlátozás nél­kül jogosultak díjtalan kórházi ápolásra. Az 1970—71-es tanévben a kü­lönböző oktatási intézmények­ben, a Szakmunkástanulókkal együtt 1 800 000 fő tanult. Az ál­talános iskolákba beiratkozott tanulók száma — a 6—14 éves korú gyermekek számának csök­kenése folytán — majdnem 300 000 fővel kevesebb volt az öt évvel ezelőttinél. A középiskolák és a felsőoktatási intézmények esti és levelező tagozatán is csökkent a tanulók száma. A nappali tagozaton tanulók száma a középiskolákban kismértékben (1 százalékkal) csökkent, a felső- oktatási intézményekben 6 szá­zalékkal nőtt. A középfokú oktatáson belül a szakközépiskolába járók ará­nya emelkedett. A középiskolák nappali tagozatának I. évfolya­mára 1970—71-ben felvett fiata­lok majdnem fele szakközépis-' kólába került. 1970—71-ben a felsőfokú intézmények nappali tagozatára beiratkozott első éve­sek 30 százaléka a felsőfokú technikumokban felsőfokú szak­Nagy Lajos (Kunágota, Dózsa u. 58 sz.) családi házat szeret-1 ne építeni. Kérdése: hogy az új lakásügyi jogszabályok hatály- \ balépése után milyen kedvez- \ mények illetik meg az építőt? Válasz: a 7/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet különb­séget tesz aszerint, hogy az in­gatlant Budapesten, megyeszék­helyen, városokban továbbá az építésügyi és városfejlesztési miniszter által meghatározott kiemelt településen, valamint egyéb helyen építik. Olvasóin­kat bizonyára érdekli megyénk helységeire vonatkozó szabá­lyozás, ezért — Nagy Lajos kérdésén túlmenően — ismer­tetjük a családi ház építkezésre vonatkozó rendelkezéseket. 1971. július hó 1 napját kö­vetően a megyeszékhelyen, a városokban, továbbá az építés­ügyi és városfejlesztési minisz­ter által meghatározott kiemelt településeken (megyénkben még nincsenek kijelölve ezek a te­lepülések) történő családi ház építése esetében: a) a kölcsön az építési költ­ségnek legfeljebb 50 százaléká­ig nyújtható, lakásonként azon­ban a 80 ezer forintot nem ha­ladhatja meg. b) a kamat mértéke 40 ezer I forintig évi 2 százalék, e határ felett évi 6 százalék, c) a törlesztési idő legfeljebb 25 év. A családi ház építés feltéte­lei egyéb településeken, mint például Kunágotán: a) a kölcsön az építési költ- j ségnek legfeljebb 50 százaié-1 káig nyújtható, lakásonként j azonban a 70 ezer forintot nem j haladhatja meg. a kamat mértéke 35 ezer! iskolákon és főiskolákon tanul. A szakmunkástanulók száma évről évre emelkedett és az 1970—71-es tanévben kb 223 000 fő volt mintegy 51000-rel több az öt évvel korábbinál. Az utób­bi években gyorsan emelkedett az emeltszínű képzésben része­sülők száma, öt év alatt csak­nem 300 000 fiatal tett szakmun­kás vizsgát. Az elmúlt öt évben a nappali tagozatokon 252 000-en tettek érettségi vizsgát, mintegy 66 000 fővel többen, mint a megelőző ötéves időszakban. A felsőfokú oktatása intézmé­nyek nappali tagozatán 55 ezren fejezték be tanulmányaikat, 22 ezerrel többen, mint 1961—1965 években. A végzők egyharmad része, kb. 18 400 fő műszaki ok­levelet szerzett. 1970 végén 1 200 000 embernek volt leg­alább érettségije, a 18 évesnél idősebb népesség 16 százaléká­nak, az öt évvel azelőtti 13 szá­zalékkal szemben. A főiskolai végzettségűek száma öt év alatt 44 százalékkal emelkedett és 1970 végén meghaladta a 300 ezret, a 25 éves és idősebb né­pességen belüli arányuk pedig megközelítette az 5 százalékot A színházlátogatások száma kismértékben, a mozilátogatá­soké jelentősebben csökkent. A mozielőadásokra 1966—1970 években mintegy 450 millió jc gyet adtak el, 140 millióval ke­vesebbet, mint az előző öt év­ben. A művelődési szokások válto­zásában nagy szerepe volt a te­levízió gyors terjedésének. A te­levízióelőfizetők száma az 1965. évi 830 000-ről 1970 végéig 1 800 000-re. az 1000 lakosra ju­tó előfizetők száma 82-ről 171- re emelkedett. A televízió heti átlagos adásideje 1965-ben 40 óra, 1970-ben 5i óra volt. 1970- ben kísérleti jelleggel megkez­dődött a színes televizióközvetí- tés is. Az öt év alatt kiadott köny­vek száma 23 300, példányszáma 236 millió volt. Az előző ötéves időszakhoz képest a művek szá­ma 4100-zal, a példányszám 21 millióval emelkedett. (MTI) forint összeghatárig évi 2 szá­zalék, efölött 6 százalék. c) a törlesztési idő legfeljebb 25 év. A megjelölt 2 százalékos ka­matozású kölcsön összege a ké­sőbbiekben — mindkét esetben — a mindenkori hitelpolitikai irányelvekben kerül meghatá­rozásra. Kovács Tibomé orosházi la­kos a Békéscsabán működő la­kásügyi információs bizottság­hoz fordult kérdésével. A vá­laszt, mivel az közérdekű, szük­ségesnek láttuk a sajtóban is megjelentetni. Kovács Tibomé azt kérdezi, milyen szociálpoli­tikai kedvezmény illeti meg családját tanácsi értékesítésű, valamint telepszerű többszintű lakóház építésénél, vagy vásár­lásnál? Az érdeklődőnek két kiskorú gyermeke van. Válasz: a szociálpolitikai ked­vezmény tanácsi értékesítésű lakás vásárlásánál, valamint te­lepszerű, többszintes lakóház építésénél (illetve vásárlásánál) gyermekenként 30 ezer forint, más keresőképtelen családtagok után pedig személyenként 20 ezer forint. A szociálpolitikai kedvezmény összege az építési költség (eladási ár) 45 százalé­kát nem haladhatja meg. A szociálpolitikai kedvezmény azt jelenti, hogy a kérdéses összeget nem kell megfizetni, tehát a vételár a szociálpoliti­kai kedvezménnyel csökkentett építési költség. Kovács Tibomét két kiskorú gyermeke után 60 ezer forint szociálpolitikai kedvezmény il­leti meg, abban az esetben, ha ez az összeg nem haladja meg az építési költség 45 százalé­kát. Karachi — Dacca Pakisztánban változatlanul pattanásig feszült a helyzet. A rádió közlése szerint Jahja Khan elnök és Mudzsubur Rah­man sejk, az Avami Liga veze­tője pénteken- reggel tartotta harmadik megbeszélését Daccá- ban, Zulfikar Alá Bhutto, a nyugat-pakisztáni Néppárt ve. zetője azonban egyelőre elhatá­rolja magát az országban ural­kodó politikai válság megoldá­sát célzó tárgyalásoktól. Bhutto ugyanis pártjá Köz­ponti Bizottságának csütörtöki ötórás ülése után közölte a saj­tó képviselőivel: nem fogadja el Jahja Khan meghívását, hogy utazzék Daccába és kapcsolód­jék be a tárgyalásokba. Nem zárta ki azonban annak lehető­ségét, hogy adott időpontban, „ha megkapja a Jahja Khantól kért összes felvilágosításokat”, részt vesz az államfő és Rahman sejk tárgyalásain. Ali Bhutto, a Nyugat-Pakisz- tánban legerősebb pártnak, a Néppártnak a vezetője, aki a feloszlatott polgári kormányban a külügyminiszteri tárcát töltöt­te be, csütörtöki sajtónyilatko­zatában rámutatott még: pártja is van olyan erős, hogy Nyugat- Pakisztánban a kelet-pakisztáni­hoz hasonló engedetlenségi had­járatot indítson. Leszögezte, hogy a nyugat-pakisztáni Nép­párt nem lépne kormánykoalí­cióra a kelet-pakisztáni Avami Az Indiai Nemzeti Kongresz- szus Párt választási sikere nyo­mán Mysore államban lemon­dott a nemzeti kongresszus pártiból kivált jobboldali csoport kormánya. A lemondást köve­tően Indira Gandhi pártját kér­ték fel, hogy alakítson kor­mányt. Nyugat-Bengáliában, ahol — 4 békés marasd 197JL MÁRCIUS 20. Ligával vagy bármely más párt­tal, „ha a nyugat-pakisztániak többsége ellenezné ezt.” Felszólította Mudzsubur Rah­man sejket, hogy tartsa szem előtt az egész pakisztáni nem­zet érdekeit és igyekezzék „va­lamilyen megállapodásra” jutni a nyugat-pakisztáni Néppárttal. Belfast Az Észak-írországbar állomá­sozó brit csapatok péntekre vir­radó éjjel szigoi-ú ellenőrzésük alá vonták a Belfastba vezető összekötő utakat. A hadsereg egyik szóvivője pénteken közöl­te, hogy csaknem 400 i árművet tartóztattak fel és igazoltattak. Számos járművet át is kutattak. A hadsereg szóvivője már csütörtökön bejelentette, hogy Ankara Az ankarai rendőrségen foly­tatták az elfogott Dendz Gezmis volt egyetemista kihallgatását. A 25 éves fiatalembert azzal vá­dolják, hogy felelős a február 15-i és a március 3-i emberrab­lásokért mint már közöltük — egyetlen pártnak sem sikerült megsze­rezni az abszolút többséget a helyi parlamentben, a kormány­zó nem volt hajlandó a relatív többséggel rendelkező indiai marxista-kommunista párt ve­zette frontot megbízni a kor­mányalakítással Bizonytalan politikai helyzet­ben Nyugat-Bengáliában to­vábbra is számos erőszakos cse­lekményre került sor: az el­múlt 24 órában Calcutta körze­tében 11 embert öltek meg. (MTI) Péntekre virradó éjjel újabb incidensek voltak Daccában, Kelet-Pakdsztán fővárosában. Katonai alakulatok és az Avami Liga által meghirdetett engedet­lenségi hadjáratot támogató tün­tetők között lövöldözésre került sor. Egy személy meghalt, kettő megsebesült. (MTI) az Ír Köztársasággal határas te­rületen megszigorítják az ellen­őrző intézkedéseket. Csütörtökön a késő esti órák­ban pokolgép robbant Carrick- more észak-írországi közigaz­gatási körzet egyik parkjában, amelyet a húszas évek ír sza­badságharcosainak emlékére lé­tesítettek. A parkot jövő hétfőn akarták átadni rendeltetésének.- (MTI) Gezmis — mint közölték — beismerte részvételét az ember­rablásokban és kijelentette, hogy szervezete „más imperia­lista” országokat is célba vett Csoportja — mint állítólag be­vallotta — 36 lakást tartott fenn Ankarában, hogy ide rejtse az elrabolt embereket. A török sajtó nagy terjede­lemben ismerteti a Gezmás-féle emberrablás és a nyomozás tör­ténetét, ami — az UPI sgerint — szinte már árnyékba is borít­ja a kormányválságot. Éppen a terrorcselekményekre hivatkoz­va kényszeritette ki tudvalevő­leg a Demirel-kormány lemon­dását a török hadsereg. Cevdet Sunay államelnök csütörtökön befejezte politikai tárgyalásait a pártok vezetőivel. Ügy tudják, hogy a péntek óta fennálló kor­mányválság után koalíciós kor­mány megalakítása tesz majd pontot. Ebben a kormányban részt vehet két politikai párt éppen úgy, mint három, vagy négy. A miniszterelnök szemé­lyét Sunay még nem jelölte ki. (MTI) Válasz lakásügyi kérdésekre Nyugat-Bengfália: bizonytalanság Pokolgépes robbanás Észak-írországban Koalíciós kormány lesz Törökországban?

Next

/
Thumbnails
Contents