Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
MONOLÓG Dér Endre novellá ja áttaim én már 5t«, venéves kisgyerekeket. Nekem úg senki ne mond- m ja, hogy a fér- Wj fiáknak be tud nőni a fejük lágya. A férfiak haláluk pillanatáig infantilisek maradnak. Nem ismerik az esetemet? Még húszéves se voltam, amikor annak rendje s módja szerint férjhez mentem. S huszonegy se, mikor törvényesen elváltunk. tgy éltem tíz évig. .Akkor belebotlottam Neve_ ribe, a mostani férjembe. Háromnapos ismeretség után megkérte a kezemet Minden jól indult. Már a nászéjszakán tudatosítottam, hogy én mennyire képtelen lennék nélküle egyetlen órát is boldogan élni. Ragaszkodtam hozzá éjjel és nappal Mikor hazamentem műn. ka után, mindig kérve-kér- tem, legyen mellettem, amíg dolgozom, hiszen egész nap annyira hiányzott! És milyen keveset lehetünk együtt... — Ugye, drága mi sohase hagyjuk el egymást? — mondtam neki, mikor vasaltam. Bólogatott az aranyos, közben és beadagoltam a magamét: — Szeretem, ha éle van a nadrágnak, azért vasalóm neked ki minden héten a nadrágaidat. így, a két szárát összeteszem, mintha vigyáz- ban állnának, vizes ruhát rá, és egy szempillantás alatt elkészül... Vigyed, csillagom, a helyére, amíg és vasalom az ingeidet. A helyére vitte a nadrágot Mire Wjött, kivasaltam az ingét, azt is a kezébe adtam. De előtte megmutattam, hogy tűröm össze, hogy olyan legyen, mint az új. Vigyázva adtam a kezébe, s 6 gondosan a helyére rakta. A kővetkező héten is feszt csalogattam': — Rémes, hogy milyen kevés az időnk egymáshoz! Gyere, drágám, nézd, amikor mosogatok. S óeszélgess, foglalkozz velem... Jött. Aztán a kezébe adtam a törölgetőruhát, 6 tö- xölgetett, én mosogattam. Aztán énekeltem neki, meg hátbavágtam, közben puszit adtam, ha valamit igazán jól csinált. Tudják, milyen selypesen kéri ma már a puszit? A, el se hiszik nekem! Azt mondja az a nagy darab ember, akitől két és fél ezer ember fel — mivel ő a főmérnök —, azt mond. ja: — Nem medéldemli apuci a puszikát?... Akkor én megnézem a munkát, s csak azután mondom— De megérdemli apuci a puszikát. És megkapja apuci a puszikát. Nem telt bele sok idő, apucit mosogatni hívtam. Láttam nem nagyon tetszik neki, így hát csak arra kértem, hogy legyen szíves, szedje le az edényt és vigye ki a mosogatóba. Aztán hirtelen „fáradt lettem™, utána meg dolgom akadt az ágyhúzással, s ezért megkértem: mosogasson már egyszer eL Legközelebb megint dolgom akadt mosogatás helyett. Megint ő mosogatott el. Ma már a köztudatba került, hogy a mosogatás apuci dolga.., S akkor, amikor egy férj olyan, mint a kezesbárány, jön az árvíz... S jön az anyósom! ' — Értsd meg, kislányom — mondja —, apussal nem tudunk aludni, mert a víz állandóan emelkedik, tí Pedig ezen a rossz gátközeli helyen laktok. Csak a kriti. kus időre... amíg az ár le. vonul... csak addig gyertek haza, lelkem! Mit volt mit tenni, haza kellett menni. Haza a két- szoba —- összkomfortból a szoba-konyhásba. Kút, WC — azaz reterát — az udvarban. A szoba kicsi. Mindössze két ágy és egy reka- mié van benne. A két öreg a megszokott helyén, mi pedig nyomorogva a reka- mlér. ... Reggel... Nagyapa kidöcög. Vizet forral Beleönti .a mosdóba. Aztán jön, s mint harminc évvel ezelőtt, felkölti a fiút — ödönke! Rázza. — ödönkém! Férjem, a nagy mackó, kitörlj a szemét, tápászko- dik, kimegy, megmosakszik, megborotválkozik, és otthagyja mocskosán a borotvát, a pamacsát, az ingét, a papucsát. Jön a mama. Elrakja a papucsát, elmossa a pamacsát, s mivel Ödönke, harminc év alatt elszokott a reggelitől, mamud megint kezdi hozzászoktatni. — De Ödönke! — mondja. — Csak ezt a falatot! És a szájába dugja. — De ödönke! A kedvedért főztem feketét, és most tejszínhabosan ihatod. S ödönke issza a tejszín, habos feketét, ödönke eszi a lágy tojást, a vajas-felvá- gottas zsömléket, csak te- peri magába. „Ha így tart” — gondolom magamban a háttérben — „úgy meghízik Ödönke, hogy drkuszban mutotgat- hatja magát.” Én persze már régen készen vagyok, fölhörpintem a kávét és kenek magamnak egy kis kenyeret vajjal, és szaladok elfele. Ödönke még rendületle. nül eszik. Anyud rákja egyenként a tányérkára a mégegykis-dzsemet”, egy kís paprikát, egy kis paradicsomot, egy kis epret, az egyiket cukrozva, a másikat sózva. Én pedig egész úton töprengek: milyen húzással ütöm helyre otthon a szülők rontását.., Este van. Megint anyö- soméknál. A konyhában vitatkozunk. Halkan, hogy a két süket öreg meg ne hall. ja, mivel azok szerintem már nemcsak a fülükkel, de a szemükkel is hallanak. — Ha nem tudnád, édesanyád 86, édesapád pedig 90! Ének ellenére édesapád ágyaz meg, te pedig újságot olvasol, édesanyád forralja a vizet, mossa el a gatyád! — Igazán, mi minden reggel ezt csináljuk! — dugja be a fejét az anyósom. — Most hallotta, vagy nem hallotta? — kérdezem férjemtől. — Honnan tudjam? — Járni alig tud, nem hallja a ménkűcsapást, de a szobából azt meghallja, amit én neked itt a konyhában mondok... S megkezdődik az esti színjáték. Anyósom főzőcskéi, készítget, apósom ágyazgat, terítget... M nd. ez órákig tart, hiszen minden csosszanás után egy kicsit lihegni Is kelL Hol lihegnek, hol köhögnek, aztán jön a vacsora. Addigra már kiolvasta ödönke az újságot, vacsora után pedig — pizsamában — dörögteti a tv-t Nekem tanulnom kellene, készülni a vizsgáimra. Bökögetem Üdönkét: — Drágám, segíts az öregeknek, hiszen láthatod, minden lépés nehezükre esik. — Kell nekik egy kis mozgás, hagyd csak — mordul férjem. Az éjszakák még borzasz. tóbbak. Egyik köhög, a másik horkol, egyszer az egyik, máskor a másik kel fel. ödönkére is ráragadt a horkolás ú; abban, ö az egyetlen, aki egyszuszra végigalussza az éjszakát.... z első hét után kijelentem, hogy én visszaköltö. zöm, mivel itt nem tudok tanulni. Cső. magolok, ödönke faképpel olvas. — Mégis csak jobb a mi kétszoba _ összkomfortunkban, ahol minden bent van, fűteni se kell, nem vagyunk az öregek terhére se... — próbálok érvelni. Ödönke olvas. Majd Ödönke eszik. Epret eszik, amit mamuci cukrozott meg ödönkének. Az öregasszony odaül a díványra, és ragyogva nézi, hogyan teperi be az- a nagy darab elefánt a rengeteg epret egy szempillantás alatt. — Hát akkor én megyek, drágám! > — De hát minek anyuci?! Még pár nap, és minden helyrejön, és akkor majd együtt... — Nem! — jelentem ki. — Azonnal megyek. Szuszogok a kofferek terhétől, és azon gondolkodom, hogyan kezdem én ezt élőiről? „Aupcl, te drága, olyan ritkán lehetünk együtt...” S folytatva a vasalással, majd a töröl - getéssel, s csak legutoljára a mosogatással... ? Azt mondja meg nekem valaki, hogyan lehet ezt az embert még egyszer betáplálni?! Könyörgés Papp Miklós Ti szétszórt sugarú asszonyok s ti kristály-szerelmű lányok öltöztessetek engem szívétekbe takarjatok be szemetekkel s temessetek emlékeitek még vágyat virágzó bokrai közé mert örökös melegre álomra és békére éhezem mert elfáradtam a sors-mezsgyék vonaglásaiban mert megöltek már a szavak tőrdöfései 3 hitem csillogó tárnái beomoltak öltöztessetek engem szívetekbe mert-kinyflő sugárra vágyom takarjatok be szemetekkel mert kell nagyon kell az álom ' Alföld Podhraczky IstvAn ...azok a napraforgók még nem búcsúztak el görcsös volt gyökerük letapadtak a szikhez szomjasan a föld felpörgött tenyérnyi darabokban vedlett anyám keskeny arca derengett I foltok voltak és összegörcsölt kezek így indult el a nap megfakítani a fehér fejeket miközben ős-furulya-futam szólt legelők úsztak kérődző kövér tehenek összefolyt minden az Időtlen partokon kolompolt a csendben a csend akácfák bontottak újra akác-illatot gém esküt mellett vályú-patak beszivárgott a távoli faluig ...s azok a napraforgók nem búcsúztak el meghagyták reményként Sárguló életük v 1969. Debrecen * Ballada, ha bántanak Hangyási Lajos Arcom elé rántom kezemet, a szemem nem engedem, könnyen nem adom a becsületet, mert velem született feszület, nem emberkéz-alkotta remek. Utlegek — szllajnl állja a képzelet, s agyba hasit szívből a fáj, sötétben tapogatva lépkedek, hazug bókra nem nyílik a szám hiába várja bárki azt. Megyek a sorsfordulók elé, ahogy az ember céljához lépeget, s mit tegyek, ha sárral dobálnak? Arcom elé rántom kezemet, de viszem a lángot, Hitemet. Mladonyiczlíy Béla Bartók-érem Vollmuth Frigyes rajai
