Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-25 / 47. szám
I Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1971 FEBRUÁR 25. CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér XXVI. ÉVFOLYAM, 47. SZÄM M &: Jó munkásközérzetet! (3. oldal) Szerkesszen velünk! (4. oldal) Fiatal szövetkezetek Több mint má&féj éve tagjai a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségének a lakásszövetkezetek. A Szövetkezetek Országos Szövetsége ez idő óta látja el a szövetkezetek érdek- képviseletét. Jelenleg az országban 420 lakásszövetkezet, 40 garázs- és 2 üdülőszövetkezet működik, a tagok száma együttesen meghaladja a 60 ezret. Amióta az új szervezeti kereteken belül működnek a lakásszövetkezetek, rendezték elvi és jogi státuszukat is. Mindenekelőtt a szövetkezetszerű működésre fordítottak gondot: a többi szövetkezethez hasonlóan a tagok demokratikus közreműködésével megalkották alapszabályaikat. Valamennyi megyében megalakult az önálló la- kászövetkezetd választmány s a MÉSZÖV elnökségében és felügyelő bizottságában is helyt kaptak a lakásszövetkezetek képviselői. A lakásfenntartó szövetkezetek alapvető feladata, hogy gondoskodjanak a tagjaik által lakott házak, lakások karbantartásáról, felújításáról. Ezt legeredményesebben úgy oldhatják meg, hogy tagjaik közreműködésével létrehozzák a jól és olcsón működő saját karbantartó szervezeteiket. Ebből a célból a szövetkezetek egy része a múlt év során különféle műhelyeket létesített s tevékenységükhöz jelentős számban vették igénybe a javítómunkában szakmai jártassággal rendelkező tagjaikat. Jelentős az a kezdeményezés is, hogy az ország 14 városában a lakásszövetkezetek társulásokat hoztak létre, az egyes lakásszövetkezetek egyesítették erejüket, hogy erősebb, jobban felszerelt karbantartó részleget tudjanak kialakítani. A tanácsok, a rendelkezésükre álló szolgáltatásfejlesztési alapból a társulásokat több helyen pénzzel is támogatták. Az elmúlt évben megindult a lakásépítő szövetkezetek szervezése. Eddig 16 ilyen újfajta szövetkezet alakult, illetve van alakulóban szerte az országban, s közülük négy már építkezik. E szövetkezés! formánál célszerű az a törekvés, hogy elsősorban a munkások, a fiatal házasok és a nagy családdal rendelkezők legyenek tagjai, hiszen elsősorban az ő számukra fontos az előtakarékosság különböző módszereinek alkalmazása. Már az eddigi tapasztalatok is mutatják, hogy e szövetkezési forma igénybevételéhez a vállalatok is nagyobb segítséget tudnak nyújtani: saját építő-szerelő brigádjaikkal, szállítóeszközeikkel vagy egyéb módon támogathatják az építkezéseket. A lakásépítő szövetkezetek megalakulása felvet egy sereg szervezeti problémát is. Többek között előbb-utóbb szükségessé válik egy olyan szövetkezeti beruházói, műszaki szervezet létrehozása, amely megfelelő garanciát nyújt mind a jó tervezésre, mind megfelelő minőségű 'távifelezésre. T. A, Megalakult a megyei lakásügyi információs bizottság Május 31~ig közük az űj lakbéreket Farsang Eleken (5. oldal) Menekülés (Humor) (7. oldal) Szerdán Békéscsabán megbeszélést tartottak az új lakásügyi jogszabályok végrehajtásának megyei előkészületeiről. A tanácskozáson részt vettek a megyei, városi és a községi tanácsok vezetői, valamint mindazoknak a szerveknek a I képviselői, akiket közvetve vagy közvetlenül érint az új lakásrendelet. A megjelenteket elsőként dr. Takács János osztályvezető tájékoztatta a Magyar Közlönyben megjelent lakásügyi rendel, kezések helyes értelmezéséről. Az előadó külön hangsúlyozta mindazokat a tennivalókat, amelyek a helyi tanácsokra hárulnak. Ilyen például az- úgynevezett lakbérövezetek meghatározása a lakásigényléseket véleményező társadalmi bizottságok megalakítása, valamint a tanácsi bérlakásra jogosultak körének megállapítása. A tanácskozáson jelentették I be, hogy megalakult a megyei J lakásügyi információs bizottság, j amelynek az a feladata, hogy a : különböző szervek és magánsze. mélyek vitás lakásügyi problé-! máinak megoldásához segítséget! adjon. Az információs bizottság i mától — és ezután mindennap | — az érdeklődők rendelkezésé- | re áll. Telefonon, levélben vagy személyesen bárki, bármilyen lakásügyi kérdéssel jelentkezhet. Cím: Megyei Lakásügyi Információs Bizottság Békéscsaba, Miegyei Tanács Irodaháza, I. em. 76-os szoba. A telefonszám: 11— 250. Elkészült az új lakásügyi jogszabályok végrehajtásának megyei üzemterve is. Eszerint már. cius 15-ig a tanácsok végrehajtó bizottságai határozatot hoznak a lakbérövezetek megállapítására. Március 31-ig mindenütt befeje. Tavaszi nyitány az állami gazdaságokban - Röpködnek a sárga madarak - Tápanyagpótlás — Megpirkadí az őszi szántás ződik az állami lakások felmérése. Április 1-től a komfort nélküli és szükséglakások bérlőinek megküldik a besorolásról és lakbérekről szóló értesítést. Április 5-ig a városokban és a megyei vb által kijelölt községekben megalakulnak a társadalmi bizottságok. Április 30-ig a társadalmi bizottságok a megújított és az új lakásigénylési kérelmeket felülvizsgálják és besorolják. Május 31-ig mindenkivel közük az új lakbéreket. Július 1-ig az elsőfokú lakasügvi hatóság és a társadalmi b zottság la. káskiutalási névjegyzéket készít, amelyben közli, hogy 1971. december 31-ig előreláthatóan mely kérelmezők lakásigénylését elégítik ki. B. I. KISZ-kiiidöttség utazott a VDK-ba Dr. Horváth Istvánnak, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével szerdán elutazott a Vietnami Demokratikus Köztársaságba a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség delegációja. A küldöttség tagjai: Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára, Stier Sándor, a KISZ Somogy megyei bizottságának első titká. ra, Gyulai Ferenc, a Magyar Ifjúság főszerkesztő-helyettese és Dobos Ferenc főhadnagy, a Magyar Néphadsereg ifjúkommunistáinak képviselője. Sikeres honismereti-helytörténeti munka Békés megyében Az elmúlt esztendő eredményeiről s 1971 feladatairól tanácskozott február 24-én a Hazafias Népfront megyei Honismereti-helytörténeti Bizottsága. Szó esett 1970 legnagyobb sikekutatásáról cseréük ki tapasztalataikat. terveiket a résztvevők; az 1848-as szabadságharcban ko. moly szerepet játszó Eftimie Murgu emléktáblájának felavatása; megyei tanácskozás a felKedves a februári tavasz. Elő. | rehozta jóval az évet, hiszen aj hónap felétől kezdve szorgoskodni lehet a partosabb, szik- J kadtabb földeken. Az állami gazdaságokban kihasználták a jó időt és megkezdték a télvégi.1 tavaszi munkákat. A legfontosabb most az őszi kalászosokra kiszórni a termés- növelő nitrogén műtrágyát, hogy minél kevesebb legyen aj taposási kár. Ezért a hagyomá-i nyoknak megfelelően, ahol csak tehetik, foglalkoztatják a sárga! madarakat, a repülőgépes növényvédő állomás gépeit. A fekete földeken, ahol a téli hónapok után összegyűlt a belvíz, szivattyúzzák vezetgetik az apróbb-nagyobb „tengereket", nehogy kiölje, elpusztítsa a vetést. A zárszámadások mellett, az idei év tervkészítésével egy- időben jutott idő a tavaszi munkák elkezdésére is. Nagyrészt a mostam igyekezeten múlik, hogy az idén mennyit terem a föld. A legjobb állami gazdaságokban a tavaszi munkákban most is élen járnak. Igen példamutatóan szervezték meg a tavaszi mupkákat a Hidasháti Állami Gazdaságban. A búza fejtrágyázását 2800 holdon befejezték. Ez a vetésterület 90 százaléka. A szántás simítózását 3200 holdon (72 százalék), a fogasolást pedig 2700 holdon, a tervezett terület 63 százalékán szintén befejezték. A Mezőhegyese Állami Gazdaságban sem tétlenkedtek. Az őszi búza fejtrágyázását 3900 holdon, a lucerna műtrágyázás} sát 550 holdon, a lucerna fogasolását 500 holdon, a simítózást, fogasolást pedig 300 holdon fejezték be. A felsőnyomásiak is jól rajtoltak Az őszi búza fejtrágyázásával a tervezett terület 75 százalékán, 3100 holdon végeztek, 1900 hold lucernára jut- j tatták ki a nitrogént és ezer holdon befejezték a szántás el- munkálását. Az Orosházi Állami Gazdaságban 1700 holdon fej-! trágyázták az őszi búzát, 1456 holdon egészítették ki a lucerna tápanyagtartalékát, 500 holdon pedig a szántást is elmunkálták. Ezek az állami gazdaságok segítik egymást is. A Dombegy- házi Állami Gazdaságban az egyik repülőgép befejezte a fejtrágyázást és most a Bánkút! Állami Gazdaságban kezdte el! ugyanezt a munkát. Sz. L, 1. ! réről, a felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére rendezett országos pályázaton elért kiemelkedően jó megyei szereplésről. az először kiosztott honismereti-helytörténeti alapítványról, a Hajdú-Bihar megyei testvérbizottsággal való együttműködésről. Az idei év legfőbb eseményei között szerepel a májusban meg. rendezésre kerülő nemzetiségi ankét, melyen a megye nemzeti, ségi lakossága történelmének szabadulás utáni demokratikus pártok tevékenységének kutatásáról; a honismereti-helytörténeti szakkörök vezetőméit, titká. rainak részére rendezett konferencia a kutatómunka országos és megyei feladatairól: végezetül pedig tapasztalatcsere a Hajdú- Bihar megyei Honismereti-helytörténeti Bizottsággal a munkásmozgalmi emlékek gyűjtésének és a gyűjtött anyag feldolgozásának módszereiről. A gyulai Munkácsy Tsz-uen vetik a borsót. A 260 hold vetésterületről a Békéscsabai Konzervgyárnak adják el a termést. A februári tavaszban hozzáláttak a vetéshez. (Fotó: Demény) Borsóvetők a Szlányi-dűlőben